Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Aranykupola vagy lokális védelem?

2025. június 09. - Szele Tamás

Jelenleg Los Angelesben bizonytalan a helyzet, így még nem lehet arról beszámolni, hogy végső soron bevetették-e a Nemzeti Gárdát és főként a Tengerészgyalogságot a tüntetők ellen, pedig ezen sok múlik – viszont, míg okosabbak leszünk, foglalkozzunk Donald Trump másik, nagyon is aktuális tervével,…

Tovább

Szele Tamás: A kétféle infláció

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy vitát a Facebookon két, szintén a sajtóban dolgozó kolléga között. Egyikük azt a nézetet képviselte, hogy semmiféle orosz statisztikának vagy közvélemény-kutatásnak nem szabad elhinni egy szavát sem, a másikuk úgy vélekedett, hogy nem szentírás ugyan, amit közöl a…

Tovább

Szele Tamás: Washington zárt ajtók mögött

Kissé elkeserítő, amikor az ember a Trump által még nem ellehetetlenített amerikai sajtót olvassa, hiszen ezek a lapok évtizedek munkájával építették ki kapcsolataikat úgy a demokrata, mint a republikánus vezetéssel egyaránt, tehát nagyon jól tudják, mit írnak, a beszámolóik hitelesek. Viszont olyan…

Tovább

Szele Tamás: Drón-apokalipszis Oroszországban

A tegnapi nap két szempontból is történelmi volt: Lengyelországban sajnos vesztett az Európa-párti elnökjelölt, Rafał Trzaskowski, így a NATO és az Európai Unió keleti szárnya sokat veszíthet a stabilitásából, ezzel szemben viszont Ukrajna olyan huszárcselt vitt váéghez Oroszország ellen, ami…

Tovább

Szele Tamás: Lengyelország történelmi napja

A mai nap Európában a lengyelországi elnökválasztásról szól, és ez így van rendjén, ugyanis ennek a szavazásnak most nagyon komoly jelentősége lesz az Unió számára is. A helyzet kiélezett, a két elnökjelölt közötti pár százalék különbség ide-oda billeg – de a választás döntheti el Európa közös…

Tovább
süti beállítások módosítása