Orbán Viktor politikai pályaíve Nagy Imre koporsójától indult és most tart épp Mihail Gorbacsov koporsójánál. De legalább szó szerint így van: a magyar kormányfő Moszkvába repült, hogy részt vehessen az utolsó szovjet pártfőtitkár és egyetlen szovjet elnök búcsúztatásán. Mi meg csak találgatni tudjuk, hogy miért tette.

Tulajdonképpen nem fontos, amiről írok, ugyanis ez legyen a legnagyobb bajunk. De ez a kis baj mégis mutatja a nagy gondjaink természetét, mint cseppben a tenger, valóságos modellként szolgál: ugyanis végső soron a „ius murmurandit” a morgás jogát vonja kétségbe a Magyar Nemzet szerzője egy nem túl lényeges vagy aktuális kérdés kapcsán.

Mottó:
„- Az apja mibe halt meg?

– Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi...

– Iszik?

– Most, hogy meghalt, nem hiszem.” (Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány)

A hírt mostanra már mindenki tudja: életének 91. évében elhunyt Mihail Szergejevics Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője és egyetlen elnöke. Felesége, Raisza Gorbacsova mellett fog nyugodni a novogyevicsi temetőben. Nyugodjon békében.

Mikor már a sarki kocsmában is az „Új Világrendtől” rettegnek a kevésbé cizellált lelkek, mikor mindenki tudni véli, hogy Oroszország a NATO-val harcol Ukrajnában (nem értem akkor a veszteségeiket: a NATO oda sem ment, mi lesz, ha egyszer odaér?), mikor a köztudatban az kering, hogy „Németországban most éheznek az emberek, de télen meg is fognak fagyni”, ideje utána nézni, honnan jön ez a rengeteg ostobaság.

Azért van, amikor a némileg tapasztalt sajtómunkás csak fogja a fejét és le akar ülni Babilon vizeihez kicsit, sírni. Főleg olyankor, mikor látja, mire képesek a kedves kollégái azért a kis pénzért. Hogy térjünk a tárgyra: sok álhírt és szélhámosságot láttam már több, mint harminc éves pályám során, de az állítólagos Vovk-gyilkosság mindegyiket veri.

Különös dologgal fogok most próbálkozni: meg szeretném mutatni, mennyire nehéz eligazodni a háború hírei között, mennyire bonyolult kirostálni a sok hazugság közül a kevés igazat – néha nem is sikerül, ha nem figyelünk, néha pedig az a legjobb, ha megmutatunk minden információt, és mindenki válogassa ki a maga igazát. Ezt teszem most.

Ritka dolog, hogy pont egy nyári hétvégére találjon az ember izgalmas témát, de ez a mai mintha csak megrendelésre érkezett volna. Hölgyeim és uraim, bemutatom a legújabb orosz kémnőt, Maria Adela Kuhfeldt Riverát, eredetileg és most megint Olga Vasziljevna Kolobovát. A története tanulságos is, nevetséges is – és egy kicsit ijesztő.

Akkor annyi biztos, hogy holnap lesz tűzijáték, mármint, ha eső nem lesz. Mert ha eső lesz, nem lesz, mármint durrogtatás, ellenben elbocsátják az OMSZ frissen kinevezett, nem szakirányú képzettségű vezetőjét, esetleg fel is négyelik a Szentháromság téren, arra hivatkozva, hogy akinek hivatalt adott az Isten, szakértelmet is adott annak hozzá.

Azzal szeretném kezdeni, hogy ingoványos terepre indulunk, mikor az utóbbi idők oroszországi és ukrajnai merényleteit próbáljuk elemezni, még a tapasztalt külpolitikai újságírók is a fejüket vakarják a hírek láttán – épp ezért vonjunk éles határt a tények és a spekuláció közé, mert tényből keveset ismerünk, elmélettel viszont tele a padlás.