Új nap, új hírek az ukrajnai válságról – csak a szempontjaink régiek, ugyanis épp úgy, mint tegnap, ma is három témakört járunk körül: a müncheni konferencián született állásfoglalásokat, a harci cselekményeket és a menekültek helyzetét, mely egyre kétségbeejtőbbnek tűnik a „határozott intézkedések” ellenére is – azokat ugyanis nem hajtják végre.

Ma – sajnos természetesen – az Ukrajna és az Orosz Föderáció, valamint a Donbász népköztársaságai között kialakult válsággal kell foglalkoznom, ha tetszik, ha nem (az tetszene, ha békésebb témákról írhatnék). A helyzet mérhetetlenül bonyolult, vakósággal percenként érkeznek a hírek, kergetik egymást az események: próbáljuk meg összegezni, mit tudunk.

A legfrissebb hírek szerint – mint a Meduza.io jelenti – ezekben a percekben evakuálják a Donyecki Népköztársaság teljes lakosságát.

(Fotó: Interfaksz)

Vannak most páran, akiknek nem lennék a bőrében. Nem szívesen lennék most például Szijjártó Péter (különben máskor sem), de ha kapnék egy megtisztelő felkérést a norvég parlamenttől, a Stortingtől, hogy fogadjak el átmenetileg és csak ideiglenes jelleggel egy képviselői helyet, mert nincs ki odaítélje a Nobel-békedíjat, arra is fájó szívvel bár, de nemet kéne mondanom.

Mikor bejelentették a mai „rendkívüli” kormányinfót, még csak nem is volt kétséges, hogy mi nem várhat egy pillanatot sem: természetesen az, hogy értelmezzék, mit is bukott el Magyarország és Lengyelország az Európai Unió bíróságán ma. Nem az történt, amit közreadtak, annak ellenére, hogy a vereség várható volt, nagyon is várható: maga Orbán Viktor sem számított másra.

Lapot temetni mindig szomorú, főleg, ha független lapról van szó. Számomra kicsit nehéz is, mint feladat, ugyanis csak próbálkozom azzal, hogy rájöjjek, mi történhetett – valahol mélyen persze sejtem – de hivatalosan nem tudhatok többet bármely olvasónál. Elég az, sok is.

Mielőtt egyesek nekiállnának ünnepelni, mások gyászolni, miszerint „megbukott a rendszer”, szólok előre: nem bukott meg a világon semmi. A magyar sajtó egy része tudósított valamiről, aminek nem nézett kellőképpen, sőt nem nézett semennyire sem utána, így aztán a naiv lelkek húsz-, sőt, harmincezres tömegtüntetéseket vizionálnak a Vajdahunyad várához.

Kivételesen tanácsadási szándékkal írom ezt a pár sort, úgy is, mint a kínai nép, történelem, kultúra, művészet és gasztronómia nagy barátja, aki azonban nem helyesli Peking politikáját egy pillanatig sem. Tulajdonképpen – természetesen – a ferencvárosi utcanevekről van szó, és a további konfliktustól szeretnék óvni mindenkit, ugyanis elkerülhető a vita.

- Jó napot, Sajókám, inhalálunk, inhalálunk?

- Jó napot, Hacsek, honnan veszi, hogy inhalálnék?

- Vörös az arca és mintha gőz jönne a füléből...

- Az attól van, hogy fő a fejem.

A kormánymédia folytatja a kompromatok ügyét, és ha ők folytatják, így teszek én is: egyre több és durvább logikai hiba jelenik meg az érvelésükben, már persze, amikor érvelnek egyáltalán és nem útszéli sértegetésekkel vagy paranoid téveszmékkel operálnak. De kampány van, és ők azt hiszik, ilyenkor mindent faék-egyszerűséggel kell mondani.