Érdekes helyzetet idézett elő Kövér László másfél évvel ezelőtti beszédének nyilvánosságra kerülése, de hát az elmúlt pár évtized folyamán a házelnök tulajdonképpen állandóan érdekes (és kínos) helyzeteket teremtett, mintha kizárólag ez lenne a dolga. Azt, hogy mit mondott, tudjuk, annyira tudjuk, hogy ő maga is megosztotta saját honlapján.

Utoljára múlt szombaton foglalkoztunk a kormánymédia ügyeivel, azon belül is az MTI külpolitikai szerkesztőségében zajló tömeges leépítéssel, ma újra megtesszük, mert fontos részletek derültek ki, és ezekre nem várt reakciókat tapasztalunk. Még a maguktól, szolidaritásból távozó munkatársaknak a lehető legrosszabbakat kívánja az úri közönség.

Épeszű újságcsináló manapság három kifejezést nem ír le, ugyanis ha megteszi, kitör a koleralázadás és minden balkezes esztergályos orrát délután háromkor zöldre kell festeni, valamint egyéb nagy jelentőségű események következnek be. Ez a három kifejezés: „oltás”, „pacalpörkölt” és „Magyar Kétfarkú Kutya Párt”. Én most mégis a harmadikkal fogok foglalkozni.

Nehezen tudom hova tenni a hírt, ugyanis az a lényege, hogy – próbálok finoman, de legalábbis szalonképesen fogalmazni – a pénznek nincs szaga, akkor sem, ha az illemhelyből bányásszák ki. Valamint, hogy a felfújt hólyag jó befektetés, a kocsma pedig a történelem kezdete óta a legjobb.

Ahogy elnézem a híreket, három vitéz körül forgott tegnap a magyar belpolitika, ezek pedig Kövér László, Szijjártó Péter és Orbán Viktor. Mármint fontossági sorrendben: tegnap a miniszterelnök bizony a harmadik helyre szorult, de hajdani harcai és küzdelmes élete miatt mégis kiérdemelte a dobogós helyet. Mindjárt be is mutatom, miről beszélek.

Előre szólok, ez az írás hosszú lesz, bonyolult, sok régi és még több új dolgot idéz fel, nem árt hozzá némi kombinációs készség is, szóval azok, akiknek nincs idejük, kedvük vagy szellemi kapacitásuk a hosszú és bonyolult elemzésekhez, itt tegyék le, mert utóbbi időben sok reklamáció érkezett ez ügyben. A civil szolgálatokról lesz szó különben. Nem feltétlenül magyarokról.

Érdekes bölényvadászatot láthattunk a héten, kicsit foglalkozom is vele, ugyanis nagyon szépen bemutatja, mire képes és mire nem egy médiahatóság nálunk és a nagyvilágban, de azt is, milyen különös eszmék teremnek meg a tulajdon kis helyi hatalmától megkótyagosodott kormánypárt sajtómunkásainak és híveinek a fejében.

Rejtelmes dolgok folynak a kormánymédiában, már a hét eleje óta harcolnak saját maguk ellen, igen nagy hatékonysággal: ember legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni a szemünk előtt zajló eseménysorozatot. Nekem is inkább csak elképzeléseim vannak róla, de más kollégák sem állnak sokkal jobban: dobjuk össze, amit tudunk, hátha kijön belőle valami.

Nem kéne Orbán Viktornak a mi szakmánkra adnia a fejét. Más politikusoknak sem kéne, mégis éjjel-nappal velünk foglalkoznak: az eredmény látható is a magyar sajtó állapotán. Amelyik orgánum nem végletesen elkötelezett a kormány mellett, az ha ellenzéki pártlap, sínylődik, ha független, haldoklik. És közben kell megfelelni mindenféle kívánalmaknak.

Régi történetet mesélek el újra, mert megint aktuális – újra szóba hozom, hiszen egyszer-kétszer már foglalkoztam vele ezeken a hasábokon, de most fejleményekről számolhatok be a második világháború alatt Dániába került magyar honvédek ügyében. Megjelent ugyanis Søren Peder Sørensen dán újságíró újabb kötete róluk, és a bemutatóján fontos dolgok hangzottak el.