Tudom én már, mit csinálok – dudorászom Weöres Sándorral – űrhajós-inasnak állok. Hát hiszen nem is akkora bolondság ebben a mai világban lelépni erről az egész sárgolyóról, ha ideiglenesen is. Napok óta gondolkodom a dolgon, mióta nyilvánossá váltak a jelentkezés feltételei, és nem sok akadályát látom a dolognak, mégis lehetetlen volna számomra.

Mint azt minden facebookozó tudja, Magyarországon nincs Halloween. Hogy miért nincs, az már beállítottság és világnézet kérdése, egyesek úgy gondolják, Mindenszentek van helyette, mások úgy, hogy depresszió, alkoholizmus és reménytelenség, én a magam részéről megkockáztatom, hogy minálunk állandó a Halloween a maga rémeivel, azért nem tartjuk meg külön.

Hosszú hétvége első napján vagyunk, a fű sem nő és nem is vallana jó modorra magyar belpolitikával elrontani azok pihenését, akik még nem váltak függővé ettől a drogtól – akik meg már azok, elrontják saját maguknak, nem féltem őket. Mi most foglalkozzunk érdekesebb dolgokkal, például a szőke, bronzkori kínaiakkal.

Egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, mikor azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk csak igazán benne, mi az? Minden óvodás rávágja, hogy a nadrág. Felnőtteknél bonyolultabb a helyzet, ugyanis ez a Pegasus-botrány magyar szegmense, csak épp fordítva. Mindjárt elmagyarázom, mert érdekes.

Lassan már az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, a fene gondolta volna, hogy 2021 őszének leggyakoribb szava a magyar sajtóban egy káromkodás lesz: az, hogy „Elk*rtuk”. Még 2006-ban sem emlegették ennyit ezt a szót: a Google csak hírből több, mint nyolcvanezret talál, amiben szerepel ez a szó.

Sűrűn tele lehet írva Orbán Viktor határidőnaplója, de most az egyszer azt mondom: legyen is, mert amit most művel, különösen a tegnapi nyilatkozata fényében, az nem árt az Európai Uniónak, hanem egyenesen használ, még ha ő ezt nem is így szeretné. Ez a mostani az „én csak egy kávét kérek” helyzete, dőljünk hátra és szemléljük a showt, mert érdemes.

Azzal kell kezdenem, hogy Stirlitz tudta, A világon mindenki tudta, szerintem még Müller is, egyedül a Magyar Időknél nem tudták annak idején... igen, a Migration Aid ügyéről van szó, ami most forog a sajtóban, bár az benne a meglepő, hogy ezen bárki meglepődik. Természetesen együttműködtek az Alkotmányvédelmi Hivatallal, mi ebben az újdonság?

Akárhogy próbálom elfelejteni, nem hagy nyugodni az október 23-i Orbán-beszéd egy gondolata. Nem hagy, mert annyira jellemző, annyira abszurd, annyira cinikus és olyan tökéletes képet ad a kormányfő jelleméről és módszereiről. Annyira ostobának tekinti vele a tulajdon választóit is, akiknek a kedvéért megrendezte azt a méregdrága Békemenetet.

Hát, feleim, ezen is túl vagyunk mindenféle világvége nélkül. A Békemenet levonult vagy felvonult, az ellenzéki nagygyűlés is megvolt, az orrát se verték be senkinek, azt pedig, hogy hol, hányan és kik jelentek meg, ráhagynám a kollégákra, nekik is kell élni valamiből, én így, ötvenhárom évesen már nem fogok számháborúzgatni.

Október huszonharmadikán kényes dolog bármit is írni a sajtóba, ugyanis még az a jó, ha nem olvassák. Mert ha olvassák, mindig fog akadni, akinek nem tetszik majd. Ez az idei emléknap még külön kényes, mert akárhogy nézem, mintha nem az 1956-os, hanem a 2006-os „eseményekről” akarna szólni. És ha nem akar, akarják helyette. Vagy az ellenkezőjét akarják.