Nem lennék most Mark Zuckerberg. Máskor sem lennék, de most még kellemetlen is lesz egy ideig az ő cipőjében járni. Szorítani fog, nem is kicsit, és az ő helyében az őrségemet is megkettőzném. Sőt, talán megismerkednék a golyóálló mellény viseletének módozataival is. Mark Zuckerberg ugyanis elég veszélyes vállalkozásba fogott.

Vannak dolgok, amiket ép eszű és lelkű ember nem mond. Azért nem mondja ezeket a bizonyos dolgokat, mert nem is gondolja. Ha mégis megteszi, akkor ott vagy az elmével, vagy a lélekkel vannak gondok. Nem mondom, pillanatnyi elmezavarban kicsúszhat valami véletlenül az emberek száján, de után bocsánatot kell kérni. Van eset, amikor kötelező is.

- Jó reggelt, Hacsek, hozott rumot?

- Hoztam, de maga hozott kávét?

- Itt van, a termoszban. Cukor is van nálam, tejszín is.

- Maga mindenre felkészült. Azért mégis rossz ez a karantén.

- Hát nem jó, az biztos... maga mit utál a legjobban benne?

Az most már a legelvakultabb Qanon-hívő előtt is nyilvánvaló kéne legyen, hogy az elmélet megbukott, nem jött el a Vihar, melynek keretében letartóztatták volna eskütétele alkalmából Biden elnököt és a többi kedves egybegyűlteket, nem lépett Biden helyére Trump fehér lovon, a hadsereg nem vette át a hatalmat és nem változott gyíkemberré Bernie Sanders.

Elég bonyolult lenne megmagyarázni, főleg a tegnapi események fényében, hogy valójában kicsoda is Alekszej Navalnij, de azért próbálkozzunk meg a dologgal, csak – fordítva. Azt nézzük meg, kinek-minek nem lehet őt nevezni, és hátha akkor az, ami marad, megmutatja, kivel van dolgunk. De ez sem tökéletes módszer, kedves Watsonom.

Nem tudom, sírjak vagy nevessek de inkább van kedvem sírni, ha belegondolok ebbe a szép, új világba, ami közelegni látszik, És remélem, a 138 éves, 26 Pulitzert kiérdemelt Boston Globe is átgondolja még párszor, mielőtt bevezeti az újítást, amivel – ha általánossá válik – teljesen feleslegessé válik a sajtó, mint olyan, de legalább hiteltelenné is.

A magyar sajtóban egy elterjedt anekdota szól az esetről, mikor egy vidéki napilap – mondjuk a Nekeresd és Vidéke – azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy „Utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat!”. Mesélik ezt az 1920-as évekből (állítólag a Debreceni Népújsággal esett volna meg), mesélik ’56 októberéből, de most szerencsénk van: megesett újból, dokumentálhatóan.

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy tegnap minden különösebb fennakadás nélkül, sikeresen letette az esküt Biden elnök, Trump eltávozott, méghozzá a balfenéken, feltűnés nélkül, és ezzel új korszak kezdődött nem csak az Egyesült Államokban, de a világpolitikában is. Hogy milyen lesz, azt még nem tudjuk, de az eddiginél csak jobb lehet.

Annyi komoly dologgal foglalkoztam mostanság, annyi világrengetővel, annyiszor vetettem öszve messze jövendővel a jelenkort, hogy most direkte jólesik kicsit nem hatni, alkotni, gyarapítani, hanem csak a fejemet vakarni egy titokzatos szöveg fölött: remélem, ettől a kis eszmefuttatástól a haza ha nem is fényre, de legalább félmosolyra derül.

Így, hogy a Navalnijjal kapcsolatos legújabb fejleményeket próbálom elmagyarázni – nincs egyszerű dolgom – óhatatlanul előkerül a kérdés, hogy egyáltalán mit látunk mi most? Hogyan és mennyire függenek össze a dolgok? Mit művelnek igazából az orosz titkosszolgálatok, és Éhező Szent Nyikifor hitvalló csontjaira kérdezem: miért így művelik?