Hosszú elmélkedés következik, mindenféle kitérőkkel, akinek nincs rá ideje, inkább most hagyja abba: a horogkeresztről lesz szó, mindenféle irányból körüljárva, meg az Origóról, meg mivel én írom ezt a kis dolgozatot, Indiáról, Kínáról, sajtóról, szóval kanyargunk majd nem is keveset, rázni is fog a kocsi, és valahogy Ázsia ide vagy oda, nagyon magyar a történet.

Akkor tisztázzunk pár dolgot, vagy legalábbis próbálkozzunk meg vele, ugyanis a tágabban értelmezett nagyközönség és közvélemény megint olyan magyaros lovasakrobatikát kezd bemutatni minden nyilvános fórumon, hogy ahhoz a Puszta-ötös kismiska: igaz, abban csak öt ló hátán kell megmaradni, itt egy lónak szokás esni egyik oldaláról a másikra, de folyamatosan.

Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, kuratórium szabályozná elvi-morális alapon az SZFE-t, szóval el sem téveszthetnénk, ez Magyarország. Túl azon, hogy amit a kuratórium az elvekről tud, azt maximum hallomásból szedhette össze, a tegnapi levelük tartalma már bőven kimeríti a kabaré fogalmát. Ők is tudják ezt, legfeljebb nem nagyon érdekli őket.

Szarka Gábor - mindig maszk nélkül

Nem nagy élvezet Orbán Viktor-megszólalásokat elemezni, de van, amikor rákényszerül az ember, mert közérdekű dolgokról van szó. Ma két ilyent kell elővennünk, az egyikből később lehet baj, a másikból hamarább, pedig a második elvben jó dolog kéne legyen, esetleg még hasznos is. De sajnos rendkívüli helyzetben vagyunk, amin nem segítenek a „kommunikációs módszerek”.

Antimaszk. Tényleg van ilyen...

Akárhogy is nézem, Magyarország jobb pillanataiban egy cseh film, vagy még jobbakban a Legényanya című magyar alkotás: az igaz, inkább vagyunk tragikomédia, mint bármi más, fekete-fehérben kidolgozva, kicsit gyászosan, szomorkásan, mint azt a szadai elefántok esete is mutatja.

Forr a világ bús tengere, ó magyar – mondaná a Mi Hazánk Berzsenyivel, de a folytatásban már nem az ádáz Erynnist, hanem az ádáz Zuckerberget emlegetnék, mint olyant, akinek a lelke szerintük uralkodik. Amiben nem volna igazuk, de valakire nekik is rá kell fogniuk a problémáikat és ezen a héten ezzel a történettel tudtak csak a címlapokra kerülni.

Azért mélységes mély a paranoia kútja, mélyebb, mint a múlté, megszédül az ember, ha belenéz... de nézzük, mert tudni kell, mit gondolnak azok, akikkel nem értünk egyet. Most például a Minden Szó oldotta meg (igen, megint ők) a Világ Összes Problémáját, egyetlen huszárvágással.

Nem titok, hogy az utóbbi két napban engem különösen érdekelt Kína. Általában is érdekel, nagyon is, de bizonyos okok miatt mostanság kiemelt fontosságúnak érzem az onnan érkező híreket. Igen meg is lepődtem, mikor elém ugrott a Facebookon a Kínai Nemzetközi Rádió magyar nyelvű oldala – főleg azért, mert Kínában tiltott ennek a közösségi oldalnak a használata.

Akkor most próbáljuk elmagyarázni, előre szólok, nem lesz sem egyszerű, sem rövid. Főleg, hogy a dolog minden részletét én sem értem teljesen, ahogy senki sem. De mégis, úgy gondolom, a súlyos sebben fekvő Zóna olvasóinak tartozom némi magyarázattal arról, hova tűnt a lap. Hát: nem tudjuk, ki vitte el, de minden jel arra mutat, hogy nem a cica, hanem a sárkány.

Rossz hírek jönnek a sarkvidékről, nagyon rosszak, de ne becsüljük le az emberi természetet: tudunk mi ezen még rontani bőven. Fegyveres konfliktusoktól további környezeti katasztrófákig a világon mindenre van lehetőség most, hogy az északi-sarkvidék tengerei október végére nem fagytak be.