Már megint ez van. Már megint megmondtam valamit előre, pedig nem is akartam. Hogy ez az én próféta lelkem nem bír nyugodni... Mikor nem több, mint két napja azzal marháskodtam ezen a hasábokon, hogy „Trump Orbán Viktor legjobb amerikai tanítványa”, még én is csak poénnak szántam, sőt, majdnem ki is húztam, mert nem találtam a legjobbnak.

Mikor múlt héten azzal a gondolattal játszadoztam, mi lesz, ha egy ideig „kiesik”, cselekvésképtelen lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, felvázoltam pár lehetőséget. Egyelőre úgy tűnik, ez a veszély – talán – nem fenyeget, Trump ugyan bőszen tweetel, de ha más nem, maximum b. neje, Melania csak ki fogja tudni kergetni a Fehér Házból a határnapig.

Nos, megtörtént, előttünk a végeredmény: Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Nehéz pillanatban lett vezető, hiszen első feladata a világjárvány elleni küzdelem lesz, és ez nem politikai természetű munka: de már készül rá. Persze most még elég nagy a felfordulás, azonban minden arra utal, hogy új idők jönnek Washingtonban.

Édes nénékám... ahogy a jó zágoni Mikes Kelemen írná, akit annyira szeretek, hogy bizony iskolát neveznék el róla, ha hatalmamban állna, méghozzá újságíróknak oskoláját, mert hát ez az alaphelyzet, ezt kell megtanulnunk: itt ülünk Rodostóban, törvény tiltja, hogy menjünk innét, kemény poroszlók őrzik a gránicot, madár sem repülhet, csak levelet írhatunk a világ dolgairól.

Rögtön az elején leszögezem, hogy úriember hit, vallás és Isten dolgaival általában sosem viccel, éspedig nem félelmében, hanem mert úriember és nem akar másokat érzéseikben megbántani. Ráadásul tapasztalataink alapján eddig az ilyesmiből még mindig baj lett. A probléma ott merül fel, hogy hol húzzuk meg a vallás és a hit határát? Kinek-kinek máshol van az.

- Jó napot, Hacsek, hát bejött maga is?

- Jó napot, Sajókám, be így, hogy nincs zene, csak asztal.

- Hogy jön ide a zene?

- Ahogy az asztal. De most nem jön, hanem megy. Megmondta a Gulyás a kormányinfón: ahol zene és asztal van egyszerre, azt a helyet becsukják. Kihúztam a wurlitzert a sarokban, ezt a kávéházat nekem nem fogják bezárni.

Jelen pillanatban több eséllyel lehetne megmondani a nyertes lottószámokat, mint azt, ki lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és ez nagyon nagy baj az egész világ számára. Ezekben a percekben még semmi sem bizonyos, csak az, hogy a verseny példátlanul szoros lesz, és bárki is győzzön, az eredményt a vesztes meg fogja támadni a Legfelsőbb Bíróságon.

Ebben a pár sorban megpróbáljuk összefoglalni, amit eddig ember egyáltalán tudhat a tegnap esti, Bécsben lezajlott terrortámadásról: nem ígérhetjük, hogy tiszta képet tudunk adni az eseményekről, főleg azért nem, mert még a szemtanúk is egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak és a jelek szerint az illetékes hatóságok sem kívánják túlzásba vinni a közlékenységet.

Hosszú elmélkedés következik, mindenféle kitérőkkel, akinek nincs rá ideje, inkább most hagyja abba: a horogkeresztről lesz szó, mindenféle irányból körüljárva, meg az Origóról, meg mivel én írom ezt a kis dolgozatot, Indiáról, Kínáról, sajtóról, szóval kanyargunk majd nem is keveset, rázni is fog a kocsi, és valahogy Ázsia ide vagy oda, nagyon magyar a történet.

Akkor tisztázzunk pár dolgot, vagy legalábbis próbálkozzunk meg vele, ugyanis a tágabban értelmezett nagyközönség és közvélemény megint olyan magyaros lovasakrobatikát kezd bemutatni minden nyilvános fórumon, hogy ahhoz a Puszta-ötös kismiska: igaz, abban csak öt ló hátán kell megmaradni, itt egy lónak szokás esni egyik oldaláról a másikra, de folyamatosan.