Így hívják ezt az én legújabb kis barátomat. Moba. Enyhén exhibicionista, mindenhová odaírja a nevét, sajnos főleg fájlok kiterjesztésébe, mindenhol hagy egy levélkét, és mindent kódol, hogy nélküle tapodtat se tehessen az ember: de hát mit várok egy ifjú, ám annál életerősebb zsarolóvírustól? Járhattam volna sokkal rosszabbul is.

Az amerikai segítség, mint tudjuk, órákon belül megérkezik, már 1956 októbere óta úton van, közben megkerülte párszor a Földet, átszaladt a Holdra is gyalog, de jön, mindenképpen jön most már. Hát, ahogy elnézem, ki leszünk vele segítve... nyilván nem azt a katonai segítséget várná most az ember, ami akkor el sem indult, most a sajtószabadságunk szorulna támogatásra – de ez a segítség se lesz különb az elődjénél.

A házibuli folytatódik, próbáljuk követni a sűrűsödő eseményeket, de ha lehet, anélkül kéne, hogy brazil szappanopera legyen az Index körül zajló folyamat leírásából – ugyanis olyan szereplők nevét kéne megjegyezze az olvasó, akikkel eddig még sosem találkozott, optimális esetben ezentúl sem fog, csak éppen ők bonyolítják a szálakat.

Abban, hogy mi az igazság az Index körül, leginkább maga az Index volna illetékes, azonban a szerkesztőség a tegnap esti vészjelzés óta hallgat, és erre minden bizonnyal jó oka van. A magam részéről elég sok lapot lőttek már ki alólam, van tapasztalatom ilyen ügyekben, tehát a saját következtetéseimet és véleményemet fogom bemutatni – aztán meglátjuk, mennyi köze lesz a bekövetkező eseményekhez.

Úgy általában írtam én erről már nyolc éve is, mikor aktuális volt, csak arra már senki sem emlékszik, a téma meg újra felmerült. Feldobta a mocskos ár, ami itt kavarog körülöttünk, szóval az a helyzet, ha valaki nem tudná, hogy ma a nagy tetszésre való tekintettel és közkívánatra megismétlik a 2012-es maja világvégét, utána opcionálisan Utolsó Ítélettel.

Örömmel jelenthetem, hogy új fordulatot vett a Korea-közi konfliktus: egyelőre, de csak egyelőre nem atomháború várható, hanem papírháború, viszont az rettentő lészen. Már nyomják Phenjanban a rengeteg szórólapot, olyan átkokkal, hogy azokba maga Mun Dzsein, a dél-koreai elnök is beleőszül, akárki meglássa. Legalábbis ezt mondja ma a KCNA.

Valószínűleg a mai Magyarország egyik legnagyobb baja, hogy Orbán Viktor nem tűzoltó akart lenni kiskorában és nem is vadakat terelő juhász, hanem katona. Illetve, nem hinném, hogy komolyan az szeretett volna lenni, ugyanis nem lett volna semmi akadálya – de mégis, minden szaván áttör a homályos gyermekkori vágy elfojtása, legalábbis 2002 óta.

Tetszenek tudni, hol lakik a magyar kormány? Ugyebár, mindenfelé, ott még nem tartunk, hogy együtt is éljenek, egy jól védhető épületben, bár eljöhet annak is az ideje, javasolnám a szegedi Csillagot. De egyébként a postaládánkban lakik, éspedig már elég hosszú ideje, pár évre kiköltöztek 2002 és 2010 között, de visszajöttek és mindenképpen maradni akarnak.

Rögtön kezdjük azzal, hogy ezt a rövid elemzést teljesen felesleges és értelmetlen is megírni, ugyanis a tízmillió orientalista országa vagyunk, hiszen az a helyzet, hogy Ázsia ügyeihez (is) mindenki ért alapértelmezés szerint, méghozzá jobban, mint bárki, aki ír róla. Ez egy ilyen zseniális ország, melyben senki sem azzal foglalkozik, amiben a legjobb.

Ma reggelre kelvén is megállapíthattuk, hogy nem tört ki a váratlan béke és harmónia a két Korea között, heveny ölelkezési rohamokkal tarkítva, ellenben ellenkezőleg, sőt. Észak saját állítása szerint megindította a demilitarizált övezet katonai megszállását, mely lépéssel felrúgta a fegyverszüneti egyezmények egész sorát és ennek következményei lesznek.