Kérem, legyenek erősek, világpolitikai tényező leszek. Még megiszom ezt a kávét, aztán nekiállok rendet csinálni, szóval meneküljön, ki merre lát, ugyanis abban biztos vagyok, hogy akármilyen jó szándékkal is fogok neki – a politikusok többsége is jó szándékú elvileg – épp úgy el fogom tolni a világ ügyeit, mint ők. De legalább tudni fogom, hogy én vagyok a hibás.

(Fotó: National Geographic)

Lassan illenék megmagyarázni, mi is történik Hong Kongban, amiről az átlagember mifelénk csak annyit tud, hogy messze van és Jackie Chan, idősebbek még emlékeznek Bruce Lee-re is. Szóval az valami kungfuváros, ahol filléres mikroelektronikát gyártanak, és angol gyarmat volt, azonban most már nem az. De mit elégedetlenkednek, tán éheznek?

(Fotó: Time)

És a Sátán malmai őrölnek. Embert őrölnek, karaktert gyilkolnak a kérlelhetetlen malomkövek, a pontosan illeszkedő fogaskerekek a propaganda pokoli gépezetében. Már az baj, hogy ezt megtehetik, de a nagyobb baj az, hogy lassan senki sem lepődik meg, ha képtelen vádakról, névtelen feljelentésekről, sajtórágalmakról hall.

Egy alapkérdés újból megoldva, örök szégyen, hogy nem magyar elme adott választ a világméretű problémára, hanem a pengeagyú Javier Bolsonaro, de az már legyen a kormánymédia dolga, hogy kiokoskodják, miszerint eredetileg ő is magyar, és az ősapját Borsos Áronnak hívták, innen a vezetéknév. De egy illiberális géniusz kellett ahhoz, hogy elbánjon a környezetszennyezéssel.

(fotó: The Economist)

Hogy az elején kezdjem, szeretném leszögezni: legszívesebben meg is feledkeznék a Pesti Srácok című sajtóképződményről, és mélyen sajnálatosnak tartom, miszerint ez nem lehetséges. Ők nem hagyják: egymás után művelik a különböző csodákat, egy hisztérikus primadonna nyugalmával és méltóságával fogadva a közönségvisszhangot, és minden nap gondoskodnak róla, hogy ne lehessen őket elengedni.

Kérem szépen, minden büdösnek egyszer vége lesz, miként a világ egyéb dolgainak is, a mulandóság árnya vetül az Univerzumra, és minden ocsmány szag eloszlik egy idő után... nos, ha hagyjuk a melankóliát, akkor is azt kell mondanunk: a Budapestet lázba hozó trágyabűz elmúlott ugyan, de, éppúgy, mint a kólareklám, még sokáig közbeszéd témája lesz.

Örömmel értesítem a nagyérdeműt, hogy Budapest, Magyarország fővárosa a nagyvárosi lét újabb fokára hágott. Olyan szintre ráadásul, ami máshol eddig ismeretlen volt – eddig is világvárosban éltünk, metropolisban, de tegnaptól penetropolis is. Ami annyit jelent, hogy nem lehetett lélegezni a penetráns trágyabűztől a városban.

No, akkor ma kivételesen nem a kólaüggyel fogunk foglalkozni, foglalkozik azzal mindenki más, jó kedvvel, bőséggel: mi vessük tekintetünket vidámabb horizontok felé. Mondjuk nézzük meg, mi újság az ebolával?

(Kép: news24.com)

Hát kérem, hazudni pedig tudni kéne. Csak nem tudnak, mégis teszik. Jelen rövid dolgozatom célja egy nyilvános, sajtó útján elkövetett rágalom logikai elemzése. Nem vizsgálnám az állítás igazságtartalmát, ugyanis evidenciákat nem érdemes vizsgálni: inkább a módszert nézem, mellyel a mocskot szórják, ártatlan, gyanún felül álló emberekre.

Még mindig az amerikai terrorhullámmal, illetve annak következményeivel kell foglalkoznunk – és jólesik azt leírni, hogy igenis, az eddigi gyakorlattól eltérően vannak következményei. Egyelőre még csak a szándék látszik, még csak a jóakarat – de eddig ennyi sem történt, egyszerűen rátolták a felelősséget a terrorelhárító szervekre.