Kérem tisztelettel, ahogy végigtekintünk arra, ami az idei évből mostanáig eltelt, show-business szempontjából január hónap kétségtelenül Schmidt Máriáé volt. Valósággal uralta a nyilvánosságot ez a Pénzpazarló Boldogasszony, tematizálta a közbeszédet, kioktatta a burkusokat és törékeny kacsójába vette az első világháború sorsát is.
No, de hát nem mindennapi személyiségről beszélünk, olyan sokoldalú ő, mint egy tetrakontaoktaéder. Annak pedig negyvennyolc oldala van, hetven éle, de még sarka is huszonhat, hogy arra mind ráállhasson, és a mi Máriánknak szüksége is van minderre.
Hónap elején a nemzetközi alt-rightot védelmező dacos valkűrként szegült szembe az egész világgal, de úgy, hogy a Wagner Richárd csak sírdogált a sarokban, mert már befejezte az operáját, és ez a harc, ez a Götterdämmerung, ez az Istenek Alkonya kimaradt belőle. Csak úgy villogott a Notung acélja Milo Yiannopoulos védelmében, hulltak a harcosok Sleipnir patája léptén – kár, hogy a világon senki sem akarta bántani a bonyolult nevű szélsőjobboldali önkéntes mérvadót, annyi történt csak, hogy először meghívták őt egy Magyarország által szervezett V4-konferenciára, aztán – némi késéssel – a nyilvánosság rácsodálkozott a vendégek névsorára, különös tekintettel arra, hogy Yiannopoulos sajátos nézeteket fejtett ki a pedofília kapcsán, és harmadik kozmikus sebességgel vették le a listáról. Hát, van ilyen, hogy úgy mondjam, a pedofília nem egy alternatív szexuális viselkedésmód, hanem egy bűntény, még ha hajlam is okozza. Aki egyáltalán csak elfogadhatónak is tartja, ne csodálkozzon, ha nem hívják meg ötórai teára a Buckingham palotába.
Ekkor lépett közbe Mária, és csakazértis meghívta Yiannopoulost a konferenciára, csak nem a szervezők, hanem a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány nevében. Ami azért érdekes, mert a fentnevezett botránykőnek a legkevesebb köze épp a közép- és kelet-európai társadalmakhoz és történelemhez van – maximum annyi, hogy örül, ha egy közép-kelet európait kiutasítanak az Egyesült Államokból. Hogy aztán fog-e beszélni a konferencián vagy sem, azt nem tudjuk, ugyanis január eleje óta csend honol az ügyben, csend, mint hajdani csataterek felett, csak a ködben sikoltanak az elhullt hősök szellemei.
Aztán pár hét pihenő következett, Máriánk érezhette, hogy nagy feladat előtt áll, gyűjtenie kell az erőt – már hónap vége volt, mikor napvilágra került a visszamenőleges hatályú rendelet. A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a miniszterelnök „az első világháború 100. évfordulójára történő méltó megemlékezés érdekében” 2018. január 1-től az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki Schmidt Máriát.
Ha kis peche van, lehetett volna kormánybiztos helyett népbiztos is, kérem. De nálunk és manapság a kormány biztosabb, mint a nép – hát lássuk, mi lesz a dolga?
„Ellátja az első világháború 100. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok tekintetében adódó hazai és nemzetközi koordinációs feladatokat.
Koordinálja a programokhoz előirányzott közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítő tevékenységet.
Egyezteti a Programokat az érintett szervezetekkel.
Kezdeményezi a Programok megvalósításához szükséges lépéseket, koordinálja a feladatok végrehajtását.
Megszervezi és koordinálja az első világháború 100. évfordulója alkalmából létrehozott Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság működését.
Összehívja a bizottság munkáját segítő történész munkacsoportot, és koordinálja annak tevékenységét.
Koncepciót dolgoz ki az első világháború eseményeit feldolgozó és bemutató, a köznevelés rendszerében.” (444)
Ennyi, és nem kevés: még ugyan az a szerencse, hogy pénzt nem kap érte, ezt ő társadalmi munkában végzi, majd' azt írtam, hogy kommunista szombaton és sztahanovi műszakban, de róla ilyent még gondolni sem szabad. A kinevezésével egy időben viszont hatályát vesztette az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve koordinálásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 2015-ös kormányhatározat. Ugyanis az a kormánybiztos szintén ő volt, csak 2018-ban rájöttek, hogy 2016 már elmúlt (2017-ben ez nem sikerült: egész évben tartott még az előző emlékév. Csak magyarosan, feleim, csak magyarosan.)
Ilyenformán viszont Schmidt Mária az Örök Kormánybiztos, mert ha ez az idei mandátuma lejár, ki lehet nevezni a fehér- és vörösterror emlékének kormánybiztosává, ugye, jön az 1919-es évforduló, a terrorhoz amúgy is ért, övé a háza, aztán más ügyben is kinevezhető – javasolnám, hogy legyen élete végéig (sőt, utána is) egyszerűen csak évfordulóügyi kormánybiztos, így, univerzálisan.
De a koronát erre a ragyogó hónapra kétségtelenül a tegnapi Guardian-interjú tette fel. Ebből annyi okosságot megtudhattunk, hogy elég lesz egész februárra, még sok is. Azt mondta ugyanis a rangos lap munkatársának, miszerint „Mi magyarok vagyunk, és meg akarjuk őrizni a kultúránkat. Nem akarjuk utánozni azt, amit a németek csinálnak vagy amit a franciák csinálnak. Folytatni akarjuk a saját életmódunkat.”
Rendben, kérem. Minek nekünk Eiffel-torony, a Bakony a mi Párizsunk, le Ady Endrével!
Angela Merkel kancellárnak „jégből van a szíve”, ugyanis egyszer nem ment el egy megemlékezésre, ahová pedig őt a mi Máriánk meghívta volt. Hát, csakis azért nem mehetett, mert jégszívű, az fel sem merül, hogy Németország kancellárjának más dolga volt. Mit jégszív, valóságos jötün, jégóriás a skandináv sagákból!
A Nyugatra vándorolt fiatalok meg vissza fognak jönni, kérem. Vissza, mert „rájönnek, hogy jobb itt, mint bárhol másol.” Persze, hosszú, tömött sorokban állnak a határon már most is, extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita. Meg azért is visszajönnek majd, mert a robotok és a mesterséges intelligencia elveszik majd a kenyerüket. No, de nálunk nincs ilyen, nálunk csak malomalja van és fokos, az egyetlen robot, ami előfordul az, amit keservesen végez a vármegye számára a jobbágy, miközben széles országúton andalog. Nem én mondom: Arany János mondja.
Nos, és mi a helyünk a kerek ég alatt, mik vagyunk mi, ez a tejjel-mézzel folyó, drótoktól ölelt kis Kánaán? Természetesen nagyok vagyunk és ősiek, mint egy piramis vagy szfinx. Bezzeg Németország labdába sem rúghat. (https://444.hu/2018/02/04/schmidt-maria-akkorat-mondott-a-guardiannek-hogy-az-irodajanak-utolag-szolnia-kellett-hogy-csak-viccelt)
„»Németország, összehasonlítva, egy fiatal ország« – teszi hozzá Schmidt, felemelve a hangját. »Nem szeretem, ha olyan emberek oktatnak ki, akik nem tudtak felállítani egy nemzetállamot 1871 előtt.« Schmidt irodája később emailt küldött, hogy tisztázza, ő ezt viccnek szánta.” (444)
Hát, még jó, hogy a Bismarck halott, mert ettől biztos, hogy kardjába dőlne. A Heribert Illig a fasorban sincs a kitalált középkorával: az lehet, hogy adminisztratíve a Német Császárság kikiáltása 1871. január 18-án, a versailles-i kastélyban történt, de hogy a német államiság nem akkor jött létre, azt azért, remélem, még Schmidt Mária is sejti. Jut eszembe, ha már adminisztratíve gondolkodunk, mi is volt akkoriban a Mária szerint 1100 éves magyar nemzetállammal? Nem létezett, csupán az Osztrák-Magyar Monarchia részeként.
Nem, nem érdemes elemezni. Klasszikussá nemesedik Mária, itt, a szemünk előtt, az önfejű, csőlátású kormánypártiság jelképe lesz, egy Brünhilde a Valhallából, ahogy kivont pallossal cikázik az égen át és lecsap mindenre, amire semmi értelme lecsapni, viszont állandó és örök kormánybiztos.
Ne feledjünk majd el kecskét és rabszolgákat áldozni neki, különben megharagszik.
Nos, ilyen volt Mária januárja.
Van pedikűr, manikűr és valkűr.
Őrjöngő röpte mondd, hová vezet?
Szele Tamás