Nos, kinek végre, kinek valahára, kinek örömére, kinek bánatára, eljött a beígért katonai-stratégiai elemzés napja is, amire már úgy fenték a fogukat olvasóink közül a Kreml hívei, amit majd szét akarnak kapni, mint blöki a lábtörlőt. Tegnap úgyis magamra haragítottam a moszkoviták konteós ágát, ma miért ne tenném ugyanazt a militarista águkkal?

Egymást érik az álhírek és konteók a mostani háborúban, mindenki választhat, melyiket hiszi el, melyikért megy ölre felebarátaival vagy melyik miatt vész össze akár még családtagjaival is, de egyik sem olyan veszélyes és elterjedt, mint az „Ukrajnában fejlesztett, amerikai biológiai fegyverek” legendája, ami még a koronavírust is Zelenszkij és Biden nyakába varrja.

Épp eleget foglalkoztunk azzal, hogy mi van Ukrajnában, mindenkit megnyugtatok, drukkereket is, ellendrukkereket is, hogy felmérhetetlenül nagy a baj, ma foglalkozzunk kicsit azzal, mi van és lesz Oroszországban. Mármint azon kívül, amit az olvasók egy része kíván erről tudni, vagyis hogy béke, harmónia, erő és gazdagság, mint a mesében.

Ebben a mostani háborúban nem lehet előre megtervezni a munkát. Putyinista olvasóim ma sajnos nem kapják meg a szétcincálni való katonai elemzést, akárhogy ígértem, az események messze túlhaladták (pedig érdekes lett volna és nem kis felháborodást váltott volna ki), ellenben nem maradnak dühöngeni való nélkül sem ők, sem a velük szemben állók.

Előre szólok, hogy valamelyik következő napon készüljenek Putyin elvtárs hívei, mert újból katonapolitikai elemzés következik, már minden együtt van hozzá, csak épp ma elsodorták az antalyai tárgyalások, de ez a frissebb hír, ha a fontossága vitatható is. Az orosz és ukrán felek ugyanis a jelek szerint a világon semmiben nem tudtak megállapodni.

Ma kicsit geopolitizálunk, ugyanis van rá alkalom és lehetőség. Ha van biztos dolog a világon, az az egy egészen biztos, hogy emiatt is lehülyéznek majd páran, Putyin elnök hátsó felének biztosnak hitt menedékéből, ahová beásták magukat, de ez egy ilyen szakma. Mindenesetre én most elkezdeném figyelni Pétervárott az Aurorát.

Jelen pillanatban válságos a helyzet Ukrajnában, kérdés, hogy hová fajul, kedves olvasóim ne is várják, hogy világot gyújtsak a sötétségben, elmagyarázzam a helyzetet, főleg azért sem, mert amikor megteszem, olyan mértékű hisztéria tör ki, hogy szerintem nem érdemes próbálkozni ezzel. Mindenki jobban tudja nálam, aki pedig ezzel foglalkozom jó ideje.

Szegény ember szándékát boldog Isten bírja, én ma másról akartam írni, de szembejött a Történelem, tehát a most újjáalakuló magyar–orosz viszonyról fogok. Ez úton is jelezném Vlagyimir Vlagyimirovics rajongóinak, akik igen szép számmal látogatják és kommentelik ezt az oldalt (míg ki nem érdemlik a tiltást), hogy máig tartott a jó világ, fogják vissza magukat.

Ha azt mondom, hogy alig érti valaki ezt a mostani háborút, akkor keveset mondok és nagyon enyhén fogalmazok. Mivel pedig egymásnak ellentmondó hírek szállingóznak, mindenki egészen pontosan azt hisz el belőlük, amit akar, ugyanis sokan abban a tévedésben élnek, hogy amit ők hisznek, az ténnyé válik, éspedig attól, hogy elhiszik. Ez bizony önáltatás.

Én, kérem, tegnap este még tényleg azt hittem, hogy hülyéskedek. Azon merengtem ugyanis az egész napi munka után – természetesen az orosz és ukrán helyzettel kellett foglalkoznom – hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin micsoda politikai óriás, ugyanis alig kilenc napja látott neki a Szovjetunió újjáteremtésének és már majdnem készen is van vele.