Nem örülhetünk eléggé annak, hogy megúsztuk a zaporizzsjai atomerőmű komolyabb sérülését, ami nukleáris szennyezéssel áraszthatta volna el egész Európát – igen, Kijevet, Moszkvát, Budapestet, Varsót és Berlint is – ugyanis a támadó csecsen alakulatok nem voltak túl műveltek az atomfizika terén, így a veszélyt nem vették tekintetbe, szóval most csendes hálafohász az Ég felé, aztán nézzük a híreket.

Az ukrajnai helyzet pillanatig sem enyhül, ellenkezőleg, súlyosbodnak a harcok, a béketárgyalásokról, melyeket a baljóslatú Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban (ott állapodott meg Oroszország, Ukrajna és Belarusz a Szovjetunió megszűnéséről 1991. december 8-án, ha Putyin újjáéleszti a Birodalmat, annak ideális jelképe lenne a hely) még semmit sem tudunk, és az orosz nép egyre elégedetlenebb.

Már tegnap írtam arról, hogy az orosz ellenzéki sajtó szerint – és én egyetértek velük – a mostani háború fő oka, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin már hosszú ideje elszakadt a valóságtól és elhitte azokat a propaganda-hazugságokat, amiket ő maga rendelt meg a bohócaitól, tányérnyalóitól korábban. Így lehet, így kell lennie.

A harcok minden korábbinál kegyetlenebbül folynak Ukrajnában, estére várják a nagy támadást Kijev ellen, Harkiv főterén rakétatámadás miatt elhunyt tíz civil (köztük egy gyermek), Csernyivihben lakónegyedeket lőnek rakéta-sorozatvetőkkel, és aláaknázták a városból kivezető utakat, hogy a lakosság ne menekülhessen el a biztos halálból – a tárgyalások pedig komolyabb eredmény nélkül értek véget.

Azt gondoltam, ma beszámolhatok valamiféle eredményről az orosz és ukrán fél között zajló pripjatyi béketárgyalások során, de sajnos erről szó sincs: ahogy megkezdődött az érdemi megbeszélés, még a közelből is elzavarták a sajtót. Persze lesz olvasó, aki ezt is ünnepelni fogja, mert úgy gondolja, hogy a sajtóra semmi szükség – ő ünnepeljen máshol.

Sűrű napja volt ma Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, és nem vagyok abban biztos, hogy nem egy-két szto grammal kezdte – abban viszont biztos vagyok, hogy ennek a napnak nincs még vége. Ha a kedves olvasó nem tudná: ma a kora délutáni órákban volt egy időszak, amikor közvetlenül az atomháború árnyékában éltünk, és csak halkan szólnék: ez a veszély egyáltalán nem múlt el.

Ma három dologról fogunk beszélni az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban: a harci cselekményekről, azokról a bizonyos, egyelőre függőben lévő, de nagyon szükséges béketárgyalásokról, melyek nem biztos, hogy azok, aminek mondják őket és utána a legnehezebb kérdést vesszük elő: Jevtusenkót idézve azt, hogy „akar-e Moszkva háborút”.

Megint Ukrajnáról lesz szó, mostanság mással foglalkozni lehetne épp, csak nem volna érdemes. A legfrissebb hírek még a tegnapinál is hevesebb harcokról számolnak be, helyenként szó szerint sikerül megsemmisítenie az ukrán erőknek az orosz konvojokat a nemrég kapott Javelin páncéltörő rakétákkal, ellenben Kijev és Mariupol ostrom alatt áll.

Most nincs értelme teketóriázni, udvariaskodni, mondjuk ki nyíltan: az Orosz Föderáció ma hajnalban hadüzenet nélkül (ha nem is meglepetésszerűen) agressziót hajtott végre Ukrajna ellen egyszerre több irányból is. A harcok különösen hevesek, jelenleg is tartanak és semmi jele annak, hogy egyhamar alábbhagynának: Ukrajna a létéért küzd, tehát hosszú és véres háborúra számíthatunk.

Sok minden történt tegnap óta Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban és sokkal okosabbak ugyan nem lettünk, de valamennyivel talán mégis. A remények szertefoszlottak, kiderült, Putyin hogyan értelmezi a szakadár köztársaságok határait, bevezettek jó néhány szankciót Oroszhon ellen és még többet fognak, Ukrajnában viszont a rendkívüli állapotot vezették be.