Az most már a legelvakultabb Qanon-hívő előtt is nyilvánvaló kéne legyen, hogy az elmélet megbukott, nem jött el a Vihar, melynek keretében letartóztatták volna eskütétele alkalmából Biden elnököt és a többi kedves egybegyűlteket, nem lépett Biden helyére Trump fehér lovon, a hadsereg nem vette át a hatalmat és nem változott gyíkemberré Bernie Sanders.

Elég bonyolult lenne megmagyarázni, főleg a tegnapi események fényében, hogy valójában kicsoda is Alekszej Navalnij, de azért próbálkozzunk meg a dologgal, csak – fordítva. Azt nézzük meg, kinek-minek nem lehet őt nevezni, és hátha akkor az, ami marad, megmutatja, kivel van dolgunk. De ez sem tökéletes módszer, kedves Watsonom.

Nem tudom, sírjak vagy nevessek de inkább van kedvem sírni, ha belegondolok ebbe a szép, új világba, ami közelegni látszik, És remélem, a 138 éves, 26 Pulitzert kiérdemelt Boston Globe is átgondolja még párszor, mielőtt bevezeti az újítást, amivel – ha általánossá válik – teljesen feleslegessé válik a sajtó, mint olyan, de legalább hiteltelenné is.

A magyar sajtóban egy elterjedt anekdota szól az esetről, mikor egy vidéki napilap – mondjuk a Nekeresd és Vidéke – azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy „Utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat!”. Mesélik ezt az 1920-as évekből (állítólag a Debreceni Népújsággal esett volna meg), mesélik ’56 októberéből, de most szerencsénk van: megesett újból, dokumentálhatóan.

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy tegnap minden különösebb fennakadás nélkül, sikeresen letette az esküt Biden elnök, Trump eltávozott, méghozzá a balfenéken, feltűnés nélkül, és ezzel új korszak kezdődött nem csak az Egyesült Államokban, de a világpolitikában is. Hogy milyen lesz, azt még nem tudjuk, de az eddiginél csak jobb lehet.

Annyi komoly dologgal foglalkoztam mostanság, annyi világrengetővel, annyiszor vetettem öszve messze jövendővel a jelenkort, hogy most direkte jólesik kicsit nem hatni, alkotni, gyarapítani, hanem csak a fejemet vakarni egy titokzatos szöveg fölött: remélem, ettől a kis eszmefuttatástól a haza ha nem is fényre, de legalább félmosolyra derül.

Így, hogy a Navalnijjal kapcsolatos legújabb fejleményeket próbálom elmagyarázni – nincs egyszerű dolgom – óhatatlanul előkerül a kérdés, hogy egyáltalán mit látunk mi most? Hogyan és mennyire függenek össze a dolgok? Mit művelnek igazából az orosz titkosszolgálatok, és Éhező Szent Nyikifor hitvalló csontjaira kérdezem: miért így művelik?

Hogy mi történt Alekszej Navalnijjal, az világos: letartóztatták, amint hazatért. Hogy miért tették ezt az orosz hatóságok, az már csak elsőre lenne egyszerű, ugyanis a legtermészetesebb válasz az lenne, hogy mert megtehették. De távolról sem ennyire szimpla ez az ügy: a valódi okokat a nemzetközi diplomáciában kell keresni. A következményeket is.

(Fotó: Navalnij letartóztatása előtt pár perccel)

Egyre különösebb következményei vannak a Capitolium január hatodiki ostromának, és csak imádkozhatunk, hogy legyen időnk őket kiértékelni: mármint, ne sodorják ki a különleges mozzanatokat fontosabb és aktuálisabb erőszakos események a figyelem fókuszából. Ugyanis egyre keserűbbek a levonható tanulságok... a jelek szerint nem érdemes radikalizálódni.

A másodikról mindenki hallott már, igen dicső alakja történelmünknek, kalandos volt az élete, és aki olvasta az emlékiratait, tudja róla, hogy nem csak dicső volt, de okos, művelt, tehetséges ember is, kár volt neki Rodostóba kerülnie. Na, de ő a második volt, a harmadik semmiféle krónikában nem szerepelt – mostanáig. Ma róla fogunk beszélni.