Kérem tisztelettel, kollégák, hagyjuk abba ezt az egész sajtóügyet. Egyszerűen nem érdemes foglalkozni vele, ne írjunk többet. Írhatnék közhelyeket, miszerint mától minden másképpen volt, de az a lényeg, hogy ha így megy tovább, a megfelelő kapcsolatokkal bíró vagy önmagukban is nagy hatalmú emberek lazán töröltethetik a múltat, ellapátolhatják a tavalyi havat is.

Még az a jó, ha maguk lapátolják, és nem minket köteleznek arra is. Szóval, a magyar sajtóper egyedi állatfajta. Kezdjük azon, hogy a felperesnek a törvény szerint akkor is igaza van, ha nincs. Nem értik? Mi sem: de ha egy magyar sajtótermék olyan valós tényt állít, ami valakinek, akárkinek, bárkinek nem tetszik, az illető úgy találja, hogy az illető valós tény sérti őt vagy bármiféle érdekét, akkor perelhet és ha a médiumnak nincs jó ügyvédje, nyerni is fog. Még ha valós is a tény. De ez még csak a törvényi környezet hiánya. Láttam már sajtópert úgy elveszíteni, hogy az alperes sajtóterméket elmulasztották beidézni a tárgyalásra, és az ítélet kizárta a fellebbezés, sőt, az ellenkereset lehetőségét is. Láttam felperest jó híre megsértéséért perelni annak dacára, hogy ilyen testrésze soha nem volt. Láttam neonácit videofelvételen dicsekedni azzal, hogy ő neonáci, majd, miután megírták róla, perelni azért, hogy ez a kijelentés megjelent – és megnyerni a pert, ugyanis a tisztelt bíróság nem tekintette meg a bizonyítékként beterjesztett felvételt. Nem köteles. Különben sincs min. Vittünk egy laptopot. Azon sem nézi meg. Az a mi laptopunk. Különben sem köteles foglalkozni a bizonyítékokkal, azt fogad el, amit akar. Láttam én már sok mindent a magyar sajtójogban, de ilyen randa jogi állatot, mint amiről most szó lesz, keveset.

Arról van szó, hogy Matolcsyné, korábban Vajda Zita kitörölteti a most archívumként működő Népszabadságból még az emlékét is annak, hogy a lap valaha foglalkozott ővele. Aki most elkezdeni védeni a szegény, megalázott, gyámoltalan asszonykát, azt úgy röhögöm pofán, hogy egy hétig fogják kötözni, aztán betegséget neveznek el róla. A HVG és még inkább a 24.hu nyomán lássuk csak, milyen témákat sérelmez a hölgy? (https://24.hu/kozelet/2017/12/13/kezet-fogott-a-nepszabadsag-teteme-felett-matolcsy-uj-felesege-es-a-mediaworks/)

„A jegybankban a legjobban fizetettek egyikeként havi nettó bő 1,1 millió forint ütötte nemzetközi szakmai titkárként Vajda markát, majd az MNB-ből való távozása után még ennél is több jövedelemhez jutott a jegybanki alapítványoktól. (A pozícióiról csak az idén augusztusi házasságkötés után mondott le.) Kiderült az is, hogy Vajda Zita testvére is a jegybankban kapott munkát, az MNB-alapítványok szerződtek egy olyan könyvelő céggel, amelyben Vajda Zita anyja dolgozott. Az is napvilágra került, hogy már a Nemzetgazdasági Minisztériumban is egymás mellett dolgozott Matolcsy és Vajda, és Matolcsy 2010-ben részt vett Vajda diplomaosztóján a Szegedi Tudományegyetemen – két nappal az után, hogy Vajda elkezdett volna dolgozni az NGM-ben. Az egyetem nem hívta meg az akkor nemzetgazdasági miniszteri posztot betöltő Matolcsyt, vagyis magánemberként vett részt az eseményen. Vajda Zita mind a mai napig hallgatója annak a doktori iskolának a Pécsi Tudományegyetemen, amelyet bőkezűen támogatnak a jegybanki alapítványok. Ösztöndíjáról is csak két év jogviszony után, idén a házasságkötés után mondott le.” (24.hu)

Na most, ami ezzel kapcsolatos, ami írás erről a sok szép és bizonnyal becsületes ügyletről szól, azt mind el fogják törölni. Nagy ügy, nevet a laikus, hiszen már megjelent, mehetnek panaszra Sztálinhoz. Nem, kérem. Az archívumból fogják törölni, nyoma, írmagja se maradjon! Ezt már tavaly kérelmezte Matolcsyné Vajda Zita, a Mediaworks nevű igen jó hírű, a Népszabadságot likvidáló cégtől, azonban akkor még nem mertek belebabrálni a magyar sajtótörténelem részét képező archívumba, nem adtak helyt a kérelemnek. Indult egy helyreigazítási per, azonban Vajda Zita elállt tőle az első tárgyalás előtt. Ki tudja, miért, ahogy azt sem tudjuk, minek indította el a második helyreigazítási pert.

Ha belenézek a kristálygömbbe, azt látom, hogy valaki odaszólhatott neki: „Te, most még ne ugrálj, mert ezek a szemét firkászok nem hagyják magukat, nagy botrány lenne belőle. Ezt most vond vissza, várj egy kicsit, később, csendben indítunk egy másik keresetet, és kiradírozunk mindent.”

Indítottak is, a jelek szerint.

Ki is tűzte a bíróság az első tárgyalás napját, a múlt héten volt, szóval nem siették el, azonban ezen már egyik fél sem jelent meg, sőt, a jogi képviselőjük sem, megjelent viszont egy levél Matolcsyné Vajda Zita részéről, melyet szerelmes könnyével telesírva közli a t. bírósággal, miszerint minden keresetétől eláll, ugyanis alperessel – esetünkben a Mediaworksszel – peren kívül megegyeztek, és az teljesíti peres igényeit.

Vagyis kitörli a kellemetlen írásokat.

Ma Matolcsyné kerül ki az archívumból. És holnap?

A kedves férje?

A helikopteres Rogán?

Szijjártó, a Messzeutazó?

Mészáros?

Habony?

Soroljam még?

Hiszen kész a recept, be kell nyújtani egy keresetet, aztán gyorsan peren kívül megegyezni a baráti céggel, és már indulhat is a Nagy Radír.

Hogy mi marad aztán az archívumban? Nem sok: Magyarországon minden nyilvánosan megjelent szót nyolcan sérelmeznek, fenyegettek már engem sajtóperrel Cirmi cica vélelmezett megsértéséért is. Hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni? Dehogynem lehet. Tessék csak megmondani nekem, hova lett például a 168 óra eredeti archívuma a kezdetektől a tulajdonosváltásig? Ja, ott van az alexandriai könyvtár teljes anyaga mellett, sré vizavi. Ott, ahol a tavalyi hó. Egy új tulajdonos, mint az archívum birtokosa, bármit megtehet annak anyagával. Titkosíthatja, módosíthatja, akár törölheti is. Lehet perelni, csak minek – drága és haszontalan foglalatosság volna.

Azt tetszik mondani, hogy de az olvasók majd emlékezni fognak az eltüntetett anyagokra?

Dehogy fognak emlékezni. Az a sajtómunkás dolga, Hunniában minden írásra, ami belpolitikai botránnyal foglalkozott, pont három percig emlékeznek.

A külpolitikaiakra egy percig.

A bulvárra három évig.

Így aztán a jövőben bármit lehet hazudni a múltról, mert ha az ember megemlít egy régebbi történetet, beperelhetik, mondván: bizonyítsa be. Nem tudja bebizonyítani, mert nincs az archívumban, kivették. Kötelezhetnek ezek után arra is, hogy ha a székház-ügyet veszem elő, úgy igazítsam majd magamat helyre, hogy a székház adta el a Fidesz akkori vezetőségét, nem a vezetőség a székházat. Mert ha törölhetnek valamit az archívumokból, beléjük is írhatnak, antedatálva.

És majd el tetszenek hinni azt is, amit beleírtak.

És majd tetszenek szidni a gyáva, áruló sajtót.

Orwell? Ugyan, hagyjuk már ezt a párhuzamot.

Nálunk Orwell már közhely.

Stílustalan emlegetni.

Ez már amúgy is messze túlmutat rajta.

Szele Tamás

Dúl a Fidesz-Jobbik háború, a jelek szerint dúl, tombol, és ennél ártalmasabb dolgot el sem nagyon lehetne képzelni, mármint azon többség számára, akik köszönik szépen, de a maguk részéről egyik fentemlített pártot sem találnák alkalmasnak az ország vezetésére. Mondjuk a többit sem, de ezeket főleg nem. No, de háború ez egyáltalán?

Annak néz ki, de mintha érezne az ember némi koordinációt a szemben álló felek lépéseiben. Mert hát lássuk. A Jobbik pártkasszáját leürítette az Állami Számvevőszék, megengedem, csúnya húzás volt csak az övéket lenullázni, ugyanis minden párt könyvelése ilyen, ahogy mondani szokás, „kreatív”. A máskor mindig fölényes Vona Gábor azóta idegesen nyilatkozik, de legalábbis indulatosan, mi több, ma délutánra fáklyásmenetet hirdetett a Fidesz székháza elé. Miért is? Mert szerinte Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni”.

Fáklyásmenetet.

Esetleg könyvégetés nem lesz?

Az hasonlítana a Jobbik korábbi korszakára, ami nem is biztos, hogy véget ért.

Mi több, olyan is mondott volt, hogy biztos abban, miszerint a kormány provokátorokat fog küldeni a helyszínre. Hát mondjuk minden tüntetésnél ez a Jolly Joker, ugyanis ha küld, ha nem, amennyiben elszabadulnak az indulatok, lehet azt mondani, hogy nem a tüntetők őrültek meg, csak provokáció történt – meg az is igaz, hogy történhet valódi provokáció is.

Van annak egy kesernyés, magyaros humora, hogy pont a bevallottan nem demokratikus Jobbik szervez fáklyásmenetet a demokrácia érdekében – ha ugyan ez poén és nem csapda. Mert mondjuk viccnek kicsit durva volna.

Ugyanakkor a kormányt sem lehet pártolni, de nem pusztán emiatt az egy eset miatt elítélendő, hanem számlálatlan és számlálhatatlan bűncselekmények miatt – az a történetben a csapda, hogy mivel két fél acsarog egymás ellen, a jó polgár bármelyiket is ítéli el, polgártársai óhatatlanul beskatulyázzák a másik fél táborába. Pedig hát az is lehet, hogy csak ágyútölteléknek kell a jónép az utcára, jobban mondva rabomobil-tölteléknek.

A kormány, ugyebár, „forró őszt” jósolt, ami, lássunk csodát, elmaradt. De teljesen. Még október 23-án sem volt említésre méltó megmozdulás, hiszen a szóba jöhető pártok összevesztek a babaruhán, és lemondták a részvételt. Ezzel szemben december hatodikán Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta az Indexnek (http://index.hu/belfold/2017/12/06/forro_osz_zavargas_fidesz_ellenzek/) :

„...legutóbb a kormányülésen látta a titkosszolgálatok által elkészített jelentéseket a Soros-hálózatok tevékenységéről. Úgy fogalmazott, hogy „ott tényekről beszélünk és szándékokról”, tehát szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek. Ezek a kísérletek azért napirenden vannak - mondta, szerinte léteznek ilyen „radikális vagy anarchista csoportok”, amelyeknek a céljai között a közrend megzavarása is szerepel. „Ezek tények” - jelentette ki a szóvivő, de konkrétumot nem mondott, így nem tudni, milyen csoportokra, szervezetekre gondol.”

Akkor csak mosolyogtam a kényszeres, erőltetett paranoián, hiszen azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy a civilek részéről a maximális atrocitás, ami előfordulhat, némi festékes víz bevetése, amit elmos az első eső.

Rettenetes, kérem, szegény kormány már a tulajdon ellenfeleire sem számíthat, akárhogy cukkolja őket, csak nem akarják bántani. A szóvivő viszont biztos a forró őszben, annak dacára, hogy már tél van.

Aztán tegnap a Jobbik, mint felcukkolt ellenfél vagy mint megbízható partner bejelenti, hogy a fáklyásmenettel ezüst tálcán szállítja ma este a forró őszt. Meg van mentve a kormánypropaganda, legalábbis demonstráció biztos, hogy lesz. Hogy atrocitások lesznek-e, az megjósolhatatlan, de ha lesznek, akkor pusztán ezek súlyosságától függ egy esetleges rendkívüli állapot bevezetése.

Ne legyenek, ha kérhetném.

Ki jár jól?

A kormány jól jár ezzel a fáklyásmenettel, mert igazolja a propagandáját, lám, igenis mozgolódnak ellene, igaz, nem a Soros, de ezen vagy elegánsan túllépnek, vagy valami bonyolult érveléssel azt fogják állítani, hogy a Jobbikot is Soros irányítja. Az azért érdekes lenne.

A Jobbik is jól jár, mert az utcai demonstrációk elvben (és azért gyakorlatban is) növelik a politikai mozgalmak ismertségét, talán népszerűségét is. Nagyon nem, de mondjuk egy nyolc-tíz százalékos ugrás sokat számítana most nekik. Ehhez csak annyira van szükségük, hogy folyamatosan azt harsogják: „Aki a kormány ellen van, velünk van.” Akkor is, ha nincs – a gyengébb jellemek be fognak sodródni a szavazóik közé.

Ki jár rosszul?

Elsősorban azok, akik részt vesznek ezen a ma esti patlacson, ugyanis kifejezetten pocsék az idő. Ha lesz atrocitás, lesz rendőrattak is, egyiket sem kívánom senkinek, de mindenki maga dönti el, hova megy tüntetni és hova nem.

Rosszul jár a választó, akit a hamis tétellel: „Jobbik vagy Orbán” megpróbálnak belekényszeríteni a két tábor valamelyikébe, végül pedig rosszul jár a magyar demokrácia és politikai élet, ugyanis belekényszerül egy kétpólusú helyzetbe, amiből nincs kiút, ugyanis mindkét alternatíva vállalhatatlan.

Legvégül pedig: még az sincs kizárva, hogy a választások után a két ellenfél, akik most egymással birkóznak, hirtelen kibékül egy erős, koalíciós kormánytöbbség érdekében, fátylat borítanak a múltra és az ígéretekre – láttunk már ilyent a Kisgazdapárttal alkotott koalíció esetében, 1998-ban.

Akárhogy is, a választóknak és a tüntetőknek csak a statiszta és a biodíszlet szerepe jut ebben a játszmában, esetleg még lehetnek rossz esetben mártírok is.

Hát ilyen ez a fáklyásmenet.

Részükről.

Szele Tamás

Van, amikor az ember ül, néz maga elé, és nem érti, hogy került ide. Illetve tudja, hogyne, hiszen nem amnéziás, csak azt nem érti, mitől változott meg ez a hely ennyire. Hirtelen a víz felfelé folyik, a fekete fehér, a lovak csicsergnek a pagony ágain és Vona Gábor a demokrácia bajnoka lesz, akit illő anyagilag támogatni.

Vegyük a kérdést magát. Ugyebár, történt, hogy az Állami Számvevőszék kicsit megmérte a Jobbik kasszáját. Éspedig azért, mert igen kreatívan könyveltek. Hát, ez azért előfordult már a legjobb családokban is, én például emlékszem valami székház-ügyre is – nincs magyar parlamenti vagy azon kívüli párt, ami kiállna egy rendes rovancsot.

Csúnya dolog volt ez a kormány részéről?

Elég csúnya, de ha következetesek akartak volna lenni, saját magukat is meg kellett volna bírságolják. Mondjuk azon nagyon röhögtem volna. Ellenben most azt mondja boldog és boldogtalan, hogy adjuk össze a bírság summáját a Jobbiknak, a demokrácia védelmében.

A minek a védelmében, kérem szépen?

Ezt én jól hallottam?

Jól. Már össze is jött pár millió forint. Afelől nem tudok bizonyosat, hogy kilencmillió vagy tizennyolc, pontos forrásaim nincsenek, de lesz ez még több is.

Tehát, mivel nem szeretjük a kormányt, a demokrácia védelmében pénzt adunk egy olyan pártnak, amely deklaráltan nem demokratikus. Amely súlyosan vétkes emberi jogok sokszoros megsértésében, amely paramilitáris szervezetet hozott létre, amelynek a holdudvara teljesen ártatlan, szegény roma embereket gyilkolt az éji homályban, és amelynek máig áttekinthetetlen kapcsolatai vannak részint a kormánypárttal, részint Moszkva identitárius köreivel.

Hát tényleg, így kell megvédeni a demokráciát. Sehogy másképp. Egyáltalán, miről is van szó?

Szerintem súlyos fogalmi zavarral küszködünk.

Nekünk rosszul tettek fel egy csomó kérdést, és most próbálunk helyes választ adni rájuk. Egy épelméjű országban fel sem merülne az a kérdés, hogy Vona és Orbán között kelljen választani, ugyanis részemről mindkettő annyira elfogadhatatlan, hogy akkor már inkább Mujkó, Mátyás király bolondja.

Volna olyan jó, ha nem jobb, mint a két fentemlített úriember.

De a gond nem itt van. Ez már az ítélet, kérem, Virág elvtárs, ez már a konklúzió. A hibát ott követtük el, hogy 2010-ben hagytuk megváltoztatni az Alkotmányt, hagytuk felrúgni a demokrácia alapvető játékszabályait. Persze, hogy mióta van tizenegyes a sakkban, lehetséges mandinerről rebetlit mondani, és mindig előkerül az ötödik ász.

Egy épelméjű országban úgy a kormányt, mind a Jobbikot meghempergetnék kátrányban és tollban, aztán kikergetnék a városból. Ugyan lehet, mellé csapnának pár egyéb politikust is.

Nem tetszik észrevenni, hogy minket a rosszul feltett kérdésekkel, a rosszul felállított játékszabályokkal manipulálnak? Ha ez sport lenne, már régen diszkvalifikáltak volna mindenkit. Persze, hogy hamisan kártyáznak, csak okos ember nem ül le játszani olyanokkal, akiknek egy pakliból öt, sőt hat ász is jut.

Kérem, tehát adjunk pénzt a Jobbiknak, hogy minden eddiginél őrültebb legyen a világ? Persze, hogy adjunk. Meg oltsuk petróleummal a tüzet, együnk rántott malomkövet és menjünk fejjel a falnak. A Föld lapos, négyszögletű, elefántok tartják a hátukon, azok pedig A-tuinon, az ősteknősbéka hátán állnak, mely a Kozmoszban vágtat sehonnét sehova.

Kapjunk már a fejünkhöz. Két zsivány közül nem lehet választani. De nem is kell. Ha lenne igazság a Földön, minden fillért, ami a Jobbikhoz most befolyik, a romagyilkosságok túlélő áldozatai között kéne szétosztani.

Na, de nincs.

Hacsek, minket hülyének néznek.

Az a nagyobb baj, hogy megy is.

Tényleg ilyen hülyék vagyunk?

Hol az a kátrány és az a toll?

Szele Tamás

Hogy azt az oltáron bicikliző Abszolútum rakja belé keresztbe a háziáldást...
Az előbb verik az ajtót. Mein Gott, már partraszálltak? Mindegy, kézbe a jatagánt, másik kézbe a pizsamanadrág korcát, mert csúszik le, így áll ki a síkra egy skót hős. Termem kapujában két marcona.
- Jónapot, a statikusoktól jöttünk.
- Persze, tessenek parancsolni (jatagánt próbálom moplinak álcázni, sajnos nem megy).
- Ez a maga ajtaja?
- Nem, kérem, ez az Oroszlánszívű Richárd király ajtaja, csak elhunyt és rám hagyta.
- Jó akkor ezt most el kell vinni. Statikai szempontból.
(Mégis elő a jatagánt, csak sokat levon a fenyegetésből, hogy balkézzel a gatyámat tartom.)
- Muszáj? Tél van.
- Nem, igazából nem muszáj. Alá fogjuk dúcolni. Ide jön két gerenda, középre egy...
- Kiváló. És hogy lehet kimenni majd?
- Kimenni? Uram ez egy komoly statikai probléma. Senki sem jön-megy.
- Sürgős?
- Nagyon. Négy héten belül felhívjuk. Adja meg a telefonszámát.
- Akkor sürgős lehet.
- Majd hívjuk. Tudja, hogy maga egy rendes ember?
- Miért?
- Eddig mindenki más elküldött minket a kurva anyánkba.
- Az összes szomszéd?
- Bizony.
- Uraim, sosem késő. További jó munkát.

Szele Tamás

Kedves Watsonom, ma oly enervált vagyok. Ezért is lőttem jó ismétlőpisztolyommal a kandalló fölé a falba a V. Q. monogramot, hogy így fejezzem ki hűségemet brit hazánk iránt. Csengetne, kérem a teáért és közelebb adná a pipadohányt? Igen, ott a perzsa papucs orrában. Nos, még egy fél gallon whisky is rátérhetünk a munkára is. Igen, a Sertés Halála.

Watsonom, ki írhatná le megdöbbenésemet a ma déli posta láttán? Ja, maga, mert magának ez a dolga. Hát, legfeljebb írja. Nos, kedves Watson, a ma déli postával érkezett egy fotográfia, mely széles körben terjed, s melyet mr. Pócs János tett közzé, ki a Jászság fideszes képviselője néven ismert. MP. Nem Military Police, hanem Member of Parliament. A képen egy társaság látható, egy megperzselt sertés mögött, papírpohárral a kezükben, a sertésen felirat: „Ő volt a Soros” A kép kísérőszövege: „A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van...? Jó étvágyat!”

Nem titkolom, Watson, végigfutott a hátamon a hideg. Ezt antiszemitizmusnak hívjuk, annak is a legalja. És ezt egy kormánypárti képviselő teszi közzé. A legrosszabb, legaljább pillanatban. De vajon nem játszik-é ez szegény, őszinte lelkünk indulataival, egy nagyobb, gonoszabb Bábumester parancsára, nem cibálja-e érzelmeink drótjait? Hiszen kétségtelen, hogy gazember.

Watsonom, ön előtt nem titok, hogy elsőként minden látványban a részletekre leszünk figyelmes. Lássuk tehát, mit nézünk. Vagy mondjam úgy: lássuk is!

A képen látunk egy megperzselt sertést, melyen az említett felirat látható. Mögötte emberek csoportja mosolyog, kezükben papírpohár. A hátuk mögött nyírt pázsittal benőtt domboldal. Valóban ezt látjuk?

Nem.

Nézzük meg, hol is lehet a helyszín! Azt írja a szoljon.hu három hónappal ezelőtti képriportjában (https://www.szoljon.hu/galeria/jaszivanyi-falunap/), miszerint:

„Jásziványi falunap

A Jászság legkisebb településén szombaton tartották a község hagyományos falunapját. Az esemény keretet adott Jászivány és az erdélyi Kőrispatak testvér-települési megállapodásának aláírására a dokumentumot Tari András iványi, illetve Szőcs László pataki polgármester írta alá. A rendezvényen adták át a Jászivány Községért kitüntető díja Bolla János emeritus jászkapitánynak. Fotós: Banka Csaba”

Ám legyen. Watson. Ez esetben a helyszín Kőrispatak. Hol fekszik ez a település?

Ez a település Hargita megyében fekszik. Milyen dátumot is írunk? Ha a Gergely-naptár nem csal, december nyolcadikát. Ezek szerint a kép csak vagy ma, vagy pár napon belül készülhetett.

Ismereteim szerint azon a vidéken ebben az évszakban mindenképpen kell legyen némi csapadék, de leginkább hó. Watsonom, legyen erős, katonai kifejezést fogok használni: tökig érő hó szokott lenni arrafelé ilyentájt. Ja, a képen nincs.

De ez még nem bizonyíték. Tekintsünk írásos dokumentumokat is. Mondjuk Kőrispatak község honlapját. Ez említi a testvértelepüléseket, úgymint a Nógrád megyei Kazárt, Zalaapátit és baráti kapcsolatokat ápol Edelénnyel is.

Jásziványiról egy szót sem ejt.

Valaki szólhatna nekik, hogy testvérük született.

Mi következik ebből, Watsonom?

Két lehetőség van. Vagy akadt néhány ember, aki Kőrispatakon sertést perzselt, és ezt fényképezték le, valamiképp elkerülve a természetes csapadék és klíma minden nyomát, vagy a Photoshop nevű eszköz alkalmazását láthatjuk. Kőrispatak és Jásziványi nem testvértelepülés, vagyis az egyik oldal szerint igen, a másik oldal nem tud róla, így ez is a hamisítás tényét valószínűsíti.

Nem kétlem, hogy élhetnek arrafelé is bolond vagy gonosz emberek – a világ egyetlen része sem mentes ettől – de ez nem szokás arra. És ott sokat számít, mi a szokás.

Watsonom, minket manipulálni akar a gaz Bábumester, hadd nevezzem nevén: Moriarty!

Hazugság, aljas befolyásolás és hamisítás útján. No, de mondja, Watsonom, az miért van, hogy az elmúlt napok eseményei hatására a Reform Club legkiválóbb tagjai is gyűjtést szeretnének rendezni a Sir Reginald Casement, a Brit Fasiszta Párt vezetője javára, hogy hadd tiporhassa el még vagyonukat és családjukat, életüket is?

Watsonom, úgy hiszem, ők is hasonló, bár logikai manipuláció áldozatai.

Kérem, erősítse meg a redőnyöket, töltse újra fegyvereinket és küldjön egy táviratot Csehországba, igen, miss Irene Adlernek.

Ezek az emberek nem veszik észre, hogy ravasz módon felhasználják őket.

Watsonom: csak egymásban és kedvesünkben bízhatunk lassan.

Ma oly enervált vagyok. Adja, kérem, közelebb a hegedűt és a kokainos szelencét...

Szele Tamás

Kérem szépen, annál ostobább kérdés nincs, mint mikor megkérdik, mit hozott a Mikulás. A leghülyébb helyzet, amiben feltették egy napfényes reggel volt Pearl Harbour hadikikötőjében. Na, azt hozta idén, amit akkor a jenkiknek. A világnak békétlenséget, nekünk meg itthon csupa olyan szépet, jót, hogy arról koldulunk. Mintha csak japán Zeroval hozta volna

Mert például a sashegyi Arany János iskolába Alaptörvényt hozott a nyolcadikosoknak, akik ezt tényleg nem érdemelték, szerencsére a szülők időben elvették tőlük, különben megálltak volna a szép ajándéktól a növésben. (https://444.hu/2017/12/06/mit-hozott-a-mikulas-egy-12-keruleti-iskolaba) Hozott még a pécsi uránvárosba csodás karácsonyfadíszeket a Mindenki Fájára, melyeken Hoppál Péter kulturális államtitkár és helyi képviselő látható, amint épp felavat ezt-azt, szalagot vág át, kórusfesztiválon vesz részt.

Ez. Van. Rajta. A. Karácsonyfadíszen.

Hogy ez most utalás arra, miszerint lógni fog pár héten belül, vagy egyszerű seggnyalás, nem is találgatom. Meg nem erősített források szerint Esztergomban meg a polgármester asszony levétette a csillagot a városi karácsonyfa csúcsáról és ördögűzést tartatott a városházán.

Szóval, idén horror-Mikulásunk van.

Na de mit hozott a Magyar Időknek és a lap olvasótáborának?

Két csodás új rovatot, azt.

Olyan kiváló az ötlet, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Mondhatnánk, hogy hézagpótló is. Ilyen még a magyar sajtóban nem volt, eddig, ha egy lap munkatársa a gumitalpúak markába került, szemérmesen hallgatott, remélte, hogy senki sem tudja meg és alkalomadtán főbe lőtte magát. Rosszabb esetben nem lőtte főbe magát, csak jelentett. De titkosszolgálati rovatot eddig még senki sem kapott ebből az alkalomból. Azonban lássuk az új rovatok beharangozóját. (http://magyaridok.hu/belfold/uj-rovat-indul-magyar-idokben-2546563/)

„Tisztelt Olvasó!

A hírszerző szemével, illetve Az elhárító szemével indít állandó rovatokat a Magyar Idők. Előbbi szerzője Földi László, a polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója, utóbbié pedig Horváth József, az elhárítás volt főigazgató-helyettese lesz.

A két titkosszolgálati szakértő minden héten pénteken egymást váltva közli majd gondolatait a világban, azon belül is főként a hazánkban zajló eseményekről, folyamatokról és jelenségekről.

Az írások betekintést engednek majd abba a munkamódszerbe, gondolkodásmódba, amelyben a nemzetbiztonsági szervek munkatársai a rendelkezésre álló információhalmazokból spekulatív és elemző módszerekkel modellezik le az előttünk álló időszak történéseit.

A két népszerű, és nem utolsósorban felkészült szakember közös tulajdonsága, hogy a legbonyolultabb kérdésekről is képesek közérthetően beszélni, valamint olyan hátteret adni, amely hatalmas segítséget nyújt az olvasónak eligazodni a közéleti útvesztőkben.

Holnap Földi László írásával veszi kezdetét a barangolás ebben a misztikusnak tartott világban, amelyet egyébként szigorúan a racionalitás és a tények tartanak mozgásban.

Viszlát, odaát!”

Hát, valóban szakértőket találtak a rovatokhoz, Ugyanis mind Földi mester, mind Horváth úr annak idején a III-as ügyosztály oszlopos munkatársai voltak. Voltak, de kérem, megtértek! Most már valódi erkölcsi példaképekké váltak, amint láthatjuk is - és leckéket adnak nekünk tisztánlátásból. Az a Nyírfa-ügy meg az UD Zrt. ügy? Olyanok nem is voltak. Maguk rosszul emlékeznek. Én még rosszabbul. Ezek a valódi demokraták életük kockáztatásával bomlasztották belülről a Hármas Ügyosztályt, kérem. Hogy emellé felvették az illetményt is? Különben még feltűnt volna valakinek, hogy itt bomlaszt két elvtárs tökéletesen ingyen, mondhatni bérmentve.

Javasolnék egyébként még két rovatot, „A besúgó szemével” és „A célszemély szemével” címmel, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében.

Jó, azt értem, hogy Földit kirúgta Tarlós, és most állás kell neki, csak az nem világos, hogy sikerült így elszegényednie? Mert pár hónapja még nem kenyérre kellett neki a pénz. Elrulettozta a vagyonát? Csak az történhetett...

De lássuk a sajtótörténeti debütálást. (http://magyaridok.hu/velemeny/alaptorveny-ellenes-halozatok-2546437/)

Hát, ez bizony még csak nem is titkosszolgálati halandzsa, ez egyszerű propaganda. Habos duma, rizsa, hablaty arról, hogy a sajtó idegen hatalmak zsoldjában áll, kivéve a kormánypártit, mert az nem, a civilek álcivilek, az álcivilek civilek, és egyedül a kormány demokrata, meg helikopter, mert neki a seggében is feje van. Nincs sem idő, sem terjedelem a teljes elemzésre, de vegyük Földi mester egy kiváltképpen logikus gondolatát.

„A legjobb információs pozíció a saját média kiépítése, hisz így teljesen legális bázisról tudnak adatokat gyűjteni, „beszervezve” forrásokat a legkülönbözőbb pozíciót betöltők közül. Mert az információt adó úgy gondolja, hogy a médiának nyilatkozik, és miért is feltételezné, hogy bizonyos mondatai másodfelhasználókhoz kerülnek.”

Földinek elkerülte egy apró ténykörülmény a figyelmét. Nevezetesen az, hogy a sajtó teljesen és tökéletesen nyilvános. Ily módon tehát egy interjúban elhangzó információ nem csak „másodfelhasználókhoz”, de bárkihez eljuthat, ideértve a kicsi kutya farkát is. Ezt az interjúk alanyai is nagyon pontosan tudják, épp ezért bizalmas dolgokat soha nem közölnek a sajtóval. Nem hülyék.

Az egy dolog uram, hogy maga ügynök, és most átmenetileg sajtómunkás is, de ez nem jelenti azt, hogy a többi sajtómunkás ettől automatikusan ügynök lenne. Mert képzelje, amennyiben önt a Párt nem a sajtó, hanem a köztisztaság frontjára szólította volna, az esetben az összes utcaseprő is egyből ügynökké változna?

Nem is érdemes folytatni, blőd, paranoid szamárság az egész. Viszont a mostani szolgálatok mégis szintet léptek a korábbiakhoz képest.

A régiek beszerveztek valakit a célba vett szerkesztőségből, zsarolták, fenyegették, titkos találkozókat szerveztek vele konspirált lakásokban, jelentéseket írattak... felesleges erőpazarlás. A mostaniak egyszerűen kihelyeznek két rezidens tartótisztet magába a szerkesztőségbe és el van intézve.

Ilyesmit, ennyire nyilvánosan azért se Sztálin, se Rákosi nem lépett meg.

Lavrentyij Berija forog a sírjában, mert nem neki jutott eszébe.

Tudja, uram, mi lenne maguknak a főnyeremény?

Szervezzék be a Mikulást!

Az mindenkiről mindent tud, tudja, ki volt jó és ki volt rossz, azt is, mikor és mennyire – a Mikulás az ideális belső elhárító és külső hírszerző!

Bár, ahogy az idei működését elnézem, már be is szervezték.

Több ötletet nem adok.

Dolgozzanak meg a pénzükért.

Szele Tamás

• Jó napot, Hacsek, kellemes ünnepeket!

• Miféle ünnepeket, Sajókám, miféle ünnepeket?

• Télieket, Hacsek. Elvégre tegnap volt Mikulás, mondja, mit kapott?

• Ne is mondja, kérem, szenet és virgácsot.

• Tudtam én, hogy maga rossz volt, de ennyire?

• Nem, ezt azért kaptam, mert jó voltam.

• Fura egy Mikulása van magának...

• Magát se az eszéért szereti, aki szereti. Másfél mázsa brikett olcsón és fél mázsa gyújtós hozzá, az magának smafu? Jó időre meg van oldva a fűtés! Csokoládéval mégsem fűthetek. Ez meg állami Mikulás-ünnepségekből maradt vissza, fillérekért megkaptam.

• Igaz, igaz... de miért mondja, hogy miféle ünnepek? Jön a Karácsony, jön a Chanuka, jön a Szilveszter.

• Azt maga csak hiszi, kérem, azt maga csak hiszi. Ezek idén elmaradnak.

• Ne mondja! Mindenhol?

• Nem, csak Magyarországon. Tél sem lesz.

• Hogyhogy?

• Meghosszabbítják az őszt Bicskéig, esetleg Lovasberényig.

• Az magának jó, nem?

• Hát, a fűtés szempontjából igen, azt mondták, forró ősz lesz, csak korábban elmaradt a forróság belőle, azért hosszabbítanak.

• És ezt lehet?

• Nálunk semmi sem lehetetlen, viszont mindenhez kormányhatározat kell. Tegnap mondta a Kovács Zoltán, hogy mivel elmaradt a forró ősz, meghosszabbítják. Itt írja az újság. „Kovács Zoltán az Indexnek azt mondta: legutóbb a kormányülésen látta a titkosszolgálatok által elkészített jelentéseket a Soros-hálózatok tevékenységéről. Úgy fogalmazott, hogy „ott tényekről beszélünk és szándékokról”, tehát szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek.”

• Hát, ha nem volt forró ősz, csinálnak. Ha télen is.

• Nem érti, ez a tél ősz lesz.

• De értem. És mit szól ehhez a Mikulás?

• Mi köze ehhez a Mikulásnak?

• Hát, ha forró lesz az ősz idén télen, maga totál hiába kapta a brikettet.

• Hagyja csak, igyekszem kiérdemelni a virgácsot is, a szenet is.

• Na, de ennyit? Nem lesz könnyű.

• Mondjuk beszállok a paksi erőmű beruházásába.

• Szerintem ott már le vannak osztva a lapok. Különben is, muszáj magának azzal a veszélyes nukleáris technikával foglalkozni?

• Milyen nukleáris technikával?

• Pakson nem most épül a két új reaktorblokk?

• Is.

• Hogyhogy is?

• Naperőmű is épül.

• Pakson. Naperőmű. Én a múltkor megszántam magát és merő egy jószívűségből meghívtam egy alig használt szimplára, maga meg így hálálja meg nekem, hogy hülyeségeket akar velem elhitetni?

• Kérem, ez igaz. Pakson nem csak atomerőmű-blokkok fognak épülni, hanem naperőmű is. Itt vannak az adatok. A beruházó az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. A projekt keretében 73 920 darab napelemet és 462 invertert (ez készít a napelemek termelte egyenáramból váltóáramot) szerelnek fel.

• Ezt így hogy? Minek?

• Hát, tudja, úgy lesz, hogy szép időben, nyáron és nappal a naperőmű termel, télen, rossz időben és éjjel meg az atomerőmű. Ki van ez találva, az Elsimon ötlete volt.

• Zseniális. És mondja, ha tegyük fel augusztusban kisüt a nap, szólnak a fűtőelemnek, hogy estig szabadnap, hagyja abba a sugárzást?

• Pontosan. Estig már nem hasad tovább. Ez, kérem, fegyelmezett orosz fűtőelem, ha ennek mondanak valamit, engedelmeskedik, különben mehet Szibériába.

• Értem. És mennyi pénz van ebben a naperőműben?

• Rongyos 3 milliárd 144 millió forint.

• Hát, nem sok, ennyiért érdemes belevágni? Ez még egy stadion is alig.

• Magam is azt mondom, hogy villamospénz, de hát ilyen az energiaipar, csak leesik belőle nekem is valami.

• Mi lesz maga ebben a beruházásban?

• A sógorom már elrendezte, nagyon felelős státusban leszek, mint fűtő.

• Mint fűtőelem?

• Nem, mint fűtő. A Napnál.

• Hát, ha valamiben, ebben legalább komoly szakmai gyakorlata van.

• Nekem mondja? Több évtized!

• És ha befuccsol, mihez kezd?

• Beszállok a Nógrádi boltjába.

• Tényleg, mivel üzletel most a Nógrádi, még mindig Sorosban meg migránsban utazik?

• Igen, de abba engem nem vesznek fel, egyiknek sem vagyok jó. Viszont a György még szeptemberben vezető tisztségviselő és igazgatósági tag lett a Magyar Haditechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaságban, azaz az MHFGY Zrt.-ben.

• Sag schon. És mivel foglalkozik, fejleszt vagy gyárt?

• A leírás szerint a cég tevékenységi körei között szerepel a konferenciaszervezés vagy a tanácsadás, de repülőgép vagy űrhajó javítása is.

• Nanu, nanu! A Gyuri visszatért az ufóbizniszhez! Jobban is áll majd neki.

• Na, megyek kérem, várnak.

• Hova ilyen sebbel-lobbal?

• Pályát módosítok.

• Már megint?

• Igen, Föld körüli pályára állok.

• Mars ki!

• Akkor Mars körülire is...

Szele Tamás

Jó reggelt, kedves Világ, hát jók voltunk? Annyira jók nem lehettünk, mert ahogy elnézem, a Mikulás a Föld bolygónak idén virgácsot és szenet hozott. Olyan világfelfordulás kezd körvonalazódni, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Az általános káosz alapján annyit mondhatunk, nem többet: változni látszanak a világpolitikai trendek.

Mondjuk nekem mindig is gyanús volt ez a Mikulás, mert hogy veszi magának a bátorságot, hogy minden pillanatomról tudjon, megjegyezze, ha jó voltam, és azt is, ha rossz, aztán saját hatáskörben ítélje meg a tevékenységemet – aki ilyen mértékben megfigyeli az embereket, annak minimum céljai kell legyenek, de hát míg csak virgács-csoki viszonylatban dőlnek el a dolgok, addig ne panaszkodjunk. Hanem tegnap zsúfolt nap volt a világpolitikában, reggeltől özönlöttek a vadnál vadabb hírek, hogy aztán magyar idő szerint este megkoronázza a globális bolondokházát az amerikai külügyminisztérium sajtótájékoztatója. Hát akkor lássuk apróra az eseményeket.

Nem időrendi, hanem fontossági sorrendben haladva, kétségtelenül a leglényegesebb, hogy Donald Trump kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget. Abbász valószínűleg csillagokat látott dühében, mégpedig az amerikai zászló csillagait és Dávid-csillagokat vegyesen, ugyanis szóvivője, Nabíl Abu Rudeina szerint figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek „veszélyes következményei” lesznek. Márpedig a Palesztin Hatóság finoman szólva sincs abban a helyzetben, hogy az Egyesült Államokat fenyegesse. Senki sincs abban a helyzetben, de ők főleg nincsenek. Erdogan természetesen azonnal közölte, hogy amennyiben költözik a követség, Törökország megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, Vlagyimir Putyin pedig azt nyilatkozta, miszerint Moszkva támogatja a tárgyalások újrakezdését Izrael és a Palesztin Hatóság között, egyebek mellett Jeruzsálem státuszáról is. Donald Trump ma mondja ki a végső szót az ügyben, várhatóan az esti órákban. És ez sokféle lehet – vagy azonnal költözik az amerikai követség, vagy – szokás szerint – elhalasztják egyelőre, de az biztos, hogy az Egyesült Államok mindenképpen elismeri Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának. Ha tetszik ez egyeseknek, ha nem.

Időközben új fordulatot vett az amúgy is teljesen követhetetlen jemeni polgárháború: kivégezték Ali Abdullah Szálehet, a volt elnököt, aki mostanáig a legbefolyásosabb politikai tényező volt az országban. Pontosabban kivégezték, testét piros takaróba csavarták és egy pickup rakterére hajították, elszállítás céljából. Hogy milyen ember volt az elhunyt? Nagy gazember, nyugodjék békében, több mint harminc évig kavarta a málnaszőrt, gyakorlatilag alig volt a környéken politikai érdekcsoport, amivel ne esküdött volna össze és ne árulta volna el. Jellemző rá egy híres mondása: „Jement vezetni olyan, mint kígyókkal táncolni”. Hát, most alaposan megmarták a kígyók, táncolt volna inkább farkasokkal.

Apropó farkasok, mi hír az orosz sztyeppéken? Semmi jó: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az államilag szervezett doppingolás miatt felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot. A 2018-as téli olimpián az orosz sportolók semlegesként, az olimpiai zászló alatt indulhatnak csak. A győztes sportolóiknak az olimpiai himnuszt játszhatják le. Arról jövő kedden dönt az oroszországi Olimpiai Gyűlés, hogy semlegesként egyáltalán hajlandóak-e elindulni, de óriási a felháborodás. Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma alsóháza testnevelési bizottságának elnöke például a felfüggesztést „az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek” minősítette, és azokat az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította. Ivan Melnyikov, a duma alelnöke szerint a semleges zászló alatti részvétel nem lenne korrekt azokkal az orosz versenyzőkkel szemben, akiket korábban minden bizonyíték nélkül eltiltottak az olimpiától és a sporttól. „Az orosz sportolók totális üldöztetésének célja Oroszország és az egész népünk megalázása. Minden mai, elképzelhetetlenül kegyetlen döntés ennek a politikának a része” - mondta Melnyikov. Egyáltalán, mindenki a Nyugat álnok összeesküvéséről beszél az eset kapcsán Moszkvában, és élesedik a helyzet.

Hogy is mondta Coubertin? „A Béke vagy te, Sport”?

Ukrajnában sem unatkoznak a polgárok, tegnap a hajnali órákban ugyanis házkutatást akartak tartani az ukrán illetékes szervek Mihail Szaakasvili volt grúz elnök, később odesszai kormányzó lakásában. Igen ám, de mivel Szaakasvili igen rossz viszonyban van Porosenko elnökkel, aki azt állítja róla, hogy a Moszkva-barát erőkkel összeesküdve – megint ez az összeesküvősdi, ezek a politikusok úgy látszik, képtelenek enélkül élni – katonai puccsot készített elő Ukrajnában. Ez vagy igaz, vagy nem, de Szaakasvili élt a gyanúperrel, hogy őt most letartóztatják és elsüllyesztik valahol, egy névtelen munkatáborban, ahogy az arrafelé szokás, tehát felrohant a háztetőre, és azt kiabálta a lent lassan összeverődő népnek: „El akartak rabolni, mert felléptem az ukrán nép védelmében. Csöndben el akartak tüntetni, de nem sikerült nekik!” Valamint azzal fenyegetőzött, hogy leugrik.

Ennek ellenére később letartóztatták, ám hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból, majd elmentek az ukrán parlament épületéhez, ahol Szaakasvili beszédet tartott. Tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. Az UNIAN szerint mintegy ezren, a NewsOne oroszbarátnak tartott ukrán hírtévé szerint néhány ezren gyűlte össze a parlamentnél. Erre válaszul Lucenko főügyész 24 órát adott neki, hogy adja fel magát.

Kievben érdekes idők járnak.

A tegnap esti órákban kísértet járta be a Facebookot, a State Department kísértete. Tudni kell, hogy az amerikai külügyminisztérium eddig nem közvetítette élőben a sajtónyilatkozatait, sajtótájékoztatóit, tehát érthető módon mindenki arra gyanakodott, hogy valami kiemelkedően fontosat fognak bejelenteni a soha nem tapasztalt élő adásban. Hát fontos dolgokról is volt szó, az igaz, de azért a Világ nem fordult ki a sarkaiból: Heather Nauert szóvivő beszámolt Tillerson brüsszeli tárgyalásairól, bejelentette Steve Goldstein kinevezését külügyi államtitkár-helyettessé (a kifejezés nem pontos: Amerikában ez inkább a külügyminiszter egyik helyettesét jelenti), a legszigorúbban elítélte az orosz és Asszad-párti fegyveres akciókat Szíriában, valamint közölte, hogy John Sullivan külügyminiszter-helyettes (mint láthatjuk, több ilyen is van) tárgyalásokat folytat Nizar Khairallah iraki külügyminiszter-helyettessel. És, ami a legfontosabb: Trump elnök utasítására megkezdődött a nemzetbiztonság stratégia átalakítása, néhány héten belül kész lesz az új amerikai külpolitikai doktrína.

Hát, ha Trump utasítására alakítják, képzelem, bár annál, ami eddig volt – tehát az állandó diplomáciai improvizációnál – talán csak jobb lesz.

Vagy nem.

Azt majdnem el is felejtettem említeni, hogy Észak-Írország meghiúsíthatja a Brexitet, ugyanis nem hajlandó elfogadni a vámhatárt az Ír Köztársasággal. De ez még eldől.

Hát kérem, összefoglalva: sűrű volt a tegnapi nap a világpolitikában, a mai is az lesz. A Mikulás sok mindent hozott nekünk, de valahogy az az érzésem, a saját puttonya helyett Pandora szelencéjét kapta fel a nagy sietségben, vagy ha mégsem, hát ezek nem ajándékok, hanem virgácsok.

Bocs, azért ennyire rosszak csak nem voltunk.

Száncsengő, száncsengő...

Szele Tamás

Roger, Roger Wilco... nem, ez nem egy ember neve, ez egy kifejezés. Pilótanyelven azt jelenti: „received, will comply”, vagyis „vettem, teljesítem”. De hogy kerül ez ide most? Hát, ha nem is teljesen egyértelmű a hír, úgy, hogy több száz német pilóta nem hajlandó többet kitoloncolt embereket vinni Afganisztánba.

Mivel a Deutsche Welle erről szóló írása kissé, hogy is mondjam csak, pontatlan (http://www.dw.com/en/german-pilots-refuse-to-carry-out-deportations/a-41638832) , próbáljunk meg rájönni, mi is lehet ez. Azt mondja a hír, miszerint:

„ Több száz német pilóta megtagadta a menekültek kitoloncolását, visszaszállítását Afganisztánba. A német kormány az egyik párt hivatalos kérdése után közölt adatokat erről: ezek szerint idén eddig 222 alkalommal volt sikertelen a menekültek Afganisztánba történő visszaszállítása a pilóták döntése miatt.

Németország biztonságos országként tekint Afganisztánra bizonyos esetekben az ott folyó erőszak ellenére, írja a cikk. 2017-ben január és szeptember között a legtöbb visszautasított út, körülbelül 140 az ország legnagyobb repülőterén, a frankfurtin történt. 40 esetben pedig a düsseldorfi repülőtéren történt bojkott. 85 esetben a Lufthansa, és a cég tulajdonában álló Eurowings pilótái döntöttek a visszautasítás mellett.” (Index)

Hát, akkor hogy is van ez? Az világosan látszik, hogy nem egy vagy más társaság pilótái tagadják meg az utakat, hanem úgy általában nem akarnak a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre menni. Még talán mozgalomnak sem nevezhetnénk ezt, hiszen nem most, ebben a pillanatban tagadták meg az utakat, szervezetten, hanem sokszor, az idei év folyamán. Mindenképpen nagyon derék, humanista gondolat ezeket a járatokat nem vinni – de ráadásul nem is butaság.

Hogy az elején kezdjem, repülőgépet vezetni nem szakma, nem hivatás, hanem szerelem. Aki azt egyszer megtapasztalta, örök életére megfertőződött, abból már rendes ember nem lesz, az mindig repülni akar majd.

Így is van rendjén. Hanem az ember már az első felszállás után rá kell jöjjön, hogy izé... ezt majd le is kéne tenni, ha lehet, egy darabban, és ha lehet, a reptérre. Hát bizony, ez nem mindenkinek és nem mindig sikerül, a legkönnyebb vitorlázógépekkel is megesik, hogy törnek, hát még a nagyobb konstrukciókkal. Törhet az a szegény gép a légköri viszonyok miatt, jöhet turbulencia, szélnyírás, navigációs hiba, romolhatnak el a műszerek, kifogyhat a nafta... szóval, lezuhanni ezer módon lehet, leszállni csak egyféleképpen: jól.

Ami viszont majdnem garancia a vészhelyzetre, az az, ha a fedélzeten olyan emberek ülnek, akik lázadoznak, tiltakoznak az út ellen. Gyakorlatilag viszi a gép magával a legkomolyabb veszélyforrást. Viszonylag sok érdekes légi útról van tudomásunk, vittek már légi közlekedési eszközökkel a világon mindent, az Air America legendás elefántjától kezdve kecskéig és tábortűzig, de ennek az volt a feltétele minden esetben, hogy ne sokat hisztériázzanak az említett izék a fedélzeten. Mondjuk a polgári légiközlekedés legnagyobb hősei talán azok a névtelen orosz pilóták, akik minden vicc nélkül belementek abba – méghozzá rendszeresen – hogy a kedves utas felhozhatja a gépre a kecskét. Ez egy időben elfogadott lehetőség volt az orosz Távol-Keleten. Olyan is volt, igaz, nem orosz pilótákkal, hogy egy népcsoportot, konkrétan a falasákat evakuálni kellett Etiópiából, a Mózes-hadművelet során, és hát nem teljesen voltak tisztában azzal, mi is a repülőgép, szó szerint tüzet raktak a fedélzeten... Szóval, nem kis feladat a levegőben tartani azt a gépet.

Meg hát, azért tessék elképzelni, egy korszerű utasszállító gép viszonylag nehéz. Csak a hajtómű tolóereje és a Bernoulli-törvény tartja a levegőben, különben majdnem olyan jól repülne, mint egy féltégla. És a pilóta felel a gépért, ő felel az utasokért, ő felel mindenért. Ehhez még vegyük, hogy vannak a világon nagyon, de nagyon rosszul épített repülőterek, amikre ezért vagy azért kifejezetten nehéz letenni a gépet, ami leginkább mégis egy nagy, nehéz, repülő gőzhajó, szóval a parancsnoknak nagyon észnél kell lenni.

Mindezek ellenére is a légiközlekedés biztonságosabb a vasutat kivéve minden másnál.

Miért?

Mert a pilóták eszüknél vannak.

Mint ahogy ebben az esetben is. A kabuli nemzetközi reptér nem épp ideális hely, biztonságosnak nehéz volna nevezni, ráadásul szerencsétlen kitoloncolt emberek sem örülnek, ha odaviszik őket – akkor pedig jobb, ha nem viszik.

Mindenkinek jobb.

Ez nem politikai gesztus vagy mozgalom, hanem egyszerű ép elme döntése: ha valami ennyire kockázatos, ráadásul kissé embertelen is, akkor nem tesszük meg.

Le a kalappal a német pilóták előtt. Becsületes, felelős emberek.

Nem vállalnak felesleges rizikót.

Jobb is így.

Good landing!

Szele Tamás

Rabojszáj és felebarátaim, bajban vagyunk. Bajban vagyunk, mert nem tudunk mihez kezdeni egymással. Ha erről van szó, nem is hiszem, hogy egymással kéne kezdenünk bármit is. De hát mit mondana erről Löw rabbi, e néven reb Yehuda? Valószínűleg semmit. Valószínűleg egyszerűen közénk vágná, ami a keze ügyébe akad.

És csak remélhetnénk, hogy nem gólemet.

Reb Yehuda ben Löw hatalmas bölcs volt, a Teremtés titkainak tudója, látta a Múltat, a Jövőt, időnként a Jelent is, csak az unalmas volt, de minden erejével segíteni akart minden emberen. A bolond Rudolf császárnak megmutatta a múltat, a még bolondabb John Dee-nek a jövendőt... egyik sem bírta ki. Hát, erő kell ehhez.

Már, hogy elviseld.

Hanem rabojszáj és felebarátaim, miért hozom ezt szóba?

Tegnap kapott Prima Primissma díjat Kányádi Sándor, többek között.

Hát, mint egy Nostradamus, bronz karosszékemben ülve elnéztem, ki mit szól hozzá. Mondjuk lefogadnám három piramisba, hogy a Nostradamusnak nem volt bronz karosszéke, mert törte volna a fenekét. De belenéztem a reflexiókba, az oculuson keresztül. Ezt ma úgy hívják, hogy ránéztem a Facebookra.

Az egyik fajta reakció érthető is volt. Ez szélsőjobbról érkezett, és azt mondta, nemes egyszerűséggel, hogy „büdös zsidó”. Ez érthető, ezt nem kell magyarázni, ugyanis Kányádi Sándor az erdélyi zsidó kultúra egyik legcsodálatosabb, leghívebb tolmácsolója. Nem ritka ez mifelénk: de kevés embernek lehet annyira hálás a halódó jiddis nyelvi kultúra, mint neki. Hát, rabojszáj, azt mondanám, igen szent és derék ember kapott díjat.

A másik fajta reakció érdekes volt. Közölték, hogy Kányádi – és minden erdélyi, partiumi ember - „nettó spekuláns, és magyarul (is) beszélő román”.

Felebarátaim és rabojszáj, ezt ti komolyan gondoltátok?

Ezt utoljára én Ceausescutól hallottam. Mármint, hogy magyarul beszélő román volnék. Beszélek én kínai nyelven is, mongolul is, ángliusul meg főleg, a burkus nyelv sem idegen éntőlem, s mikor Itália földjén jártam, bizony jókat beszélgettem a taljánokkal is. Merthogy ezeknek én magam mind beszélem a nyelvét. Persze, románul is tudok, ha ez nektek gyalázat, akkor is.

Csak éppen partiumi születésű magyar neológ zsidó vagyok.

Hát miféle emberek vagytok ti, felebarátaim és rabojszáj, hogy tinéktek már a jóindulat is vétek? Miféle ördög bújt a hátsó feletekbe? Milyen Istenről beszéltek, bolondok?

Itt az Isten, lássátok!

„valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem”

Felebarátaim - aki ebben nem látja Istent, az fordítsa le románra.

Az a baj, hogy úgy is működik...

Minden nyelven működik.

Nekem zsidó. Neked lehet református. Katolikus. Ortodox. Másnak lehet buddhista, megint másnak csak emberi.

Felebarátaim és rabojszáj, biztos, hogy egy nettó spekulánsról és egy magyarul is beszélő románról beszéltek?

Felebarátaim és rabojszáj, mi tart engem vissza attól, hogy mint partiumi születésű zsidó embernek, meglegyen rólatok a véleményem?

Voltaképpen semmi.

Szégyelljétek magatokat.

Gólem reggel megy, még kell kicsit gyúrni az agyagot.

Szele Tamás