Ma véget ér – egyelőre – Sávoly Dániel szekszárdi Odüsszeiájának története, hiszen elérkeztünk napjainkba. Lesznek még meglepő fordulatok, de ami ezután következik, a jövő titka. Tegnap ott hagytuk abba, hogy kiderült: rendszeresen túlfizették a fürdő festését.
Tegnap a feltört fiókoknál hagytuk abba Sávoly Dániel történetét, ma folytassuk is onnan – újabb merülés következik a vidéki Magyarország kiskirályainak tenger alatti, ragadozóktól hemzsegő, veszélyekkel teli világába.
Folytatjuk Sávoly Dániel szekszárdi odüsszeiáját, de előtte tartozom pár magyarázó szóval: ennek a sorozatnak csak az elsődleges célja bemutatni a vele történteket – a másodlagos, bevallott szándékom, hogy korképet adjak erről a hihetetlenül abszurd és korrupt időszakról, amit pár év múlva már senki sem fog érteni, és azt kérdik majd róla: „Miért hagytátok, hogy így legyen?”
Tegnap a karaktergyilkosság-kísérletnél hagytuk abba a beszélgetést, lássuk, mi történt azután? Fordulatokban gazdag történet következik, jellegzetes, kisvárosi magyar thriller.
Olyan interjúsorozat kezdődik most, aminek nincs párja – de lehetne és kéne is legyen. A vidéki Magyarország viszonyairól szól egy szekszárdi fiatalember, Sávoly Dániel történetén keresztül. Sok ilyen történet kell legyen, de keveset mesélnek el, a sajtó nyilvánosságát meg még kevesebben vállalják: mindenki félti azt, amije van. Állást, munkát, egzisztenciát – és a kisvárosokban, községekben, falvakban bizony erre van is okuk az embereknek.
Az orosz hadseregen belül egyre növekszik az elégedetlenség, és néhány napja majdnem megismétlődött a Wagner-zendülés, bár Popov vezérőrnagy esetében nem beszélhetünk fegyveres lázadásról – odáig nem fajult a helyzet – ám az eset jól mutatja az Ukrajnában harcoló orosz erők morális válsághelyzetét és hadvezetésük kritikus hibáit.
Ebben a nyári melegben, sőt, kánikulában eszünkbe sem jut, milyen is volt az, amikor tavaly télen éhen kellett volna fagynunk egész Európával egyetemben, pedig akkor még komoly propagandafilmecskéket is forgattak az orosz trollgyárak, hazugságműhelyek, amelyekben didergő németek majszolták a pirogot és a blinyit eldugott, orosz nevű (Pogrebok) berlini kávézókban és titokban Putyint éltették.
A vilniusi NATO- és G7-csúcsról a magyar sajtó a szokásos módon, vagyis meglehetősen szélsőségesen számolt be. Nálunk vagy a Szentlélek hajtja a médiát, vagy a korcsma gőze, nincs középút, vagy ünneplik, hogy Ukrajnát nem vették fel a kritériumok mellőzésével és azonnal a NATO-ba, vagy gyászolják, az fel sem merül, hogy a valóság ennél árnyaltabb lehet.
Mai tudósításom rendhagyó, ugyanis egy nagy horderejű, de még meg nem történt eseményről számolok be. A közelgő, három napos nonstop kormányülésről van szó, melynek részleteit egy kölcsönkapott kristálygömb segítségével fürkésztem ki, amennyiben ezek eltérnének attól, ami valójában el fog hangzani, arról a kristálygömb tehet, nem én. Figyelem: az írás minden szava fiktív, ez egy paródia!
Valljuk meg, a Prigozsin-féle lázadást most sem nagyon tudja hová tenni a világ, lévén, hogy nem ismerjük a valódi okát és a jelek szerint nem járt semmiféle következménnyel – az állítólag Belaruszba száműzött Prigozsin épp Szentpéterváron intézi üzleti ügyeit, visszakapta elkobzott értékeit is, bár fontosabb cégei leálltak, a Wagner-csoportot pedig elküldte rendes évi pihenőszabadságra augusztus elejéig, aztán majd meglátják, mi lesz.
