Ötödik napja tart a világméretű megfigyelési botrány. Ami Magyarországot illeti, ma reggel Orbán Viktor az egész történetet egy mondattal Pintér Sándor belügyminiszter hatáskörébe utalta szokott pénteki rádiós igehirdetésében, ő meg már tegnap megmondta: ismeretlen nemzetközi szervezet a felelős mindenért, és nem Magyarország az ügy célpontja.

A megfigyelési botrány negyedik napján kiderült hazánkban is, külföldön is, hogy oszoljunk, mert nincs itt semmi látnivaló. Az NSO lókórházi kedvesnővérek jótékony egylete, mely teadélutánok rendezéséből, valamint csipketerítők készítéséből tartja el magát és pártfogoltjait, a botrányt pedig ismeretlen körök gerjesztették alap nélkül. Vagy majdnem ez a helyzet.

A megfigyelési botrány harmadik napján egyre sűrűbb a köd, és egyre többen próbálják meg kihasználni a saját, kicsinyes céljaikra azt, hogy valójában senki sem tudja pontosan, mi történt. Nem is fogjuk tudni, míg kizárólag magyar szempontból nézzük a világméretű esetet – igen, minket is érint, sőt, de ha a valóságra vagyunk kíváncsiak, a teljes képet kell nézzük.

A megfigyelési botrány második napján szinte fuldoklunk az információkban. Mindenki ezzel foglalkozik, ami persze nem a sajtó „irányítottságát” jelenti, hanem azt, hogy természete a sajtónak szenzációkkal foglalkozni. És ez az, egy nagyon negatív szenzáció, aminek a relativizálása, elferdítése már meg is kezdődött a magyar kormány részéről.

Szó, ami szó, eléggé felbolydult ma reggelre a magyar közélet, ami nem csoda, mert azt még magam sem tételeztem volna fel, hogy pártunk és kormányunk képes lesz egy saját fejlesztésű Watergate-üggyel előállni. Úgy látszik, alábecsültem őket, többet tudnak, mint amennyit kinéztem belőlük. Akkor lássuk, mit tudunk viszont mi a megfigyelési botrányról?

Azt hiszem kevés dolog tarthat számot ma nagyobb érdeklődésre, mint Kásler Miklós tegnapi nyilatkozata a harmadik oltásról – meglehet, a tizenkilencedik században lazán kiváltott volna ezzel a megszólalással egy koleralázadást, de mielőtt elszabadulnak az indulatok, gondoljuk át, miről van szó. Bár sok örömre nincs okunk, az tény.

Előre szólok, nem lesz ez rövid olvasmány, akinek nincs ideje vagy gondjai vannak a hosszabb szövegek értelmezésével, olvasson helyette nyugodtan Ablak-Zsiráfot, nézzen Teletubbykat, nem szégyen az, és ne itt reklamáljon, hogy rabolom az idejét, azt a drágát. Aki maradt, annak meg bemutatom Jurák Kata teológiáját, mert bizony mondom néktek: érdekes.

Azért van egy külsős szerzőgárdája a Magyar Nemzetnek, meg kell hagyni. Meglehetősen rangos, ha nem is okvetlenül sajtóban tanúsított tehetségük vagy szorgalmuk jogán szerezték meg a tiszteletet – viszont tagadhatatlanul jár nekik. Meg a honorárium-keretet sem terhelik meg túlzottan. Ugyanis hol a kínai nagykövet ír a magyar kormánylapba, hol a török külügyminiszter.

Be kell vallanom, nem én fedeztem fel az új intézkedést, Nyáry Krisztián egyik Facebook-megszólalása hívta fel rá a figyelmemet. De elgondolkodtam rajta, és egyre közérdekűbbnek látom, hogy foglalkozzunk a dologgal. Arról lenne szó, hogy holnaptól elvileg az élelmiszereken kívül minden áruhoz kötelező használati útmutatót adni.

Ha rosszmájúak akarnánk lenni, azt mondanánk, Kubában a nyár a forradalmi évad, a tüntetés-szezon, de azért nem viszik túlzásba ezt a mulatságot, néha el is csúsznak vele: Castro forradalmát a Július 26-a Mozgalom vezette, aztán 1994-ig nem volt mozgolódás, akkor augusztus ötödikén lázadt fel a nép, most meg július 12-én vonult utcára.