Forgókínpad

Forgókínpad

Borkaizás, türk tanácsok

2019. október 15. - Szele Tamás

Akkor reggel van, kávézzunk, nyújtózzunk, nézzük ki a fejünkből, bele a világba. Mit látunk? Távolban semmi jót, közelben még kevesebbet, az Adrián most nincs fehér tivornya, petyhüdten lóg Borkain a vitorla, Bakuban lobognak az olajkutak lángjai, türk tanácsok táncolnak a fényüknél körbe-körbe, Szíriában pedig folynak a hadműveletek, és van hozzájuk némi – nem is kevés - közünk.

orban_es_erdogan_24_hu.jpg

(Fotó:24.hu)

Tovább

Orbán Endre és Ady Viktor

Vasárnap van, választási nap is, ugyan a kötelező kampánycsend intézményét eltörölték, de kampányoljon ezeknek – és azoknak is – ilyenkor az, akinek kedve van hozzá. Úriember nem akarja befolyásolni mások véleményét, ehelyett elmerül a költészet helikoni berkeiben és lelkét átadja az Örök Szépségnek. Illetve. Illetve, amint látom, nálunk semmi sem örök.

ady_mindjart_ad_egy_pofont.jpg

Tovább

Borkai és a szövevények

Ha egyszer valaki fel akarja majd göngyölíteni a Borkai-ügyet, nem lesz könnyű dolga, annyi szent. Csak tegnap annyi minden történt és minden történteknek az ellenkezője is, hogy azt sem tudja az ember hol kezdje. A legjobb lesz tán nem is holnap kezdeni, hanem még jóval az ügy kipattanása előtt. Mert az egész nem azzal kezdődött, hogy Borkai mester elutazott hajókázni.

gordiuszi_csomo.jpg

Tovább

Agysorvasztó sertéspestis

Rövid leszek, kérem, és lényegre törő: szenzációs orvosi felfedezést tettem, kizárólag a napi sajtó tanulmányozása útján. Megállapítottam ugyanis, hogy az afrikai sertéspestis az állatállományban elhullást, az emberi lakosságban pedig járványos és visszafordíthatatlan agysorvadást okoz, mely a gondolkodás teljes hiányát okozhatja a pácienseknél.

sertespestis.jpg

Tovább

Kurdok Normandiában

Ne tessék legyintgetni. Ne mondogassák, hogy a háború messze van, a kocsmai beszólás szerint „Afganisztán, Pakisztán, naésaztán, hátaztán”, ne rakják oda harmadiknak Kurdisztánt is. A most zajló harci cselekmények, a cinikusan „Béke Forrásának” nevezett török hadművelet komoly hatással lesz Európára is. A kurd népet pedig valószínűleg eltörli a Föld színéről.

erdogan_es_trump.jpg

(Fotó: Index)

Tovább

Szabadság és szexbotrány

Ha az ember felteszi magának a kérdést, irigyli-e Novák Katalint, óhatatlanul arra a következtetésre jut: egy kicsit sem. Talán az anyagi viszonyai jobbak annál, mint ami legtöbbünknek jut, de tessék nekem elhinni: nincs ő megfizetve eléggé. Interjút adott ugyanis az Indexnek és ebben a semmitmondás olyan bravúrját mutatta be, ami már világszám.

novak_katalin_magyar_nemzet.jpg

(Fotó: Magyar Nemzet)

Tovább

Trump és az ő bölcsessége

Kérem, az világos, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald J. Trump egy igen megbízható és határozott ember. Azt eddig nem tudtuk, hogy bölcsessége is kimagasló, sőt, páratlan: de határozottsága és megbízhatósága mindenképp vetekszik egy másnapos hamis tanúéval, aki épp elfelejtette tárgyalás előtt, kitől fogadott el több pénzt és kissé zavarban van.

pesmerga_euronews.jpg

Pesmerga katonanők (Fotó: Euronews)

Tovább

Haladás és maradás

Az ember azt hinné, könnyű október hatodiki jegyzetet írni: dehogy könnyű. Százhetven év alatt épp elég sok közhelyet összehordtak dicső eleink és méltatlan kortársaink a mártírhalált halt tábornokokról: nem könnyű önállót akár csak gondolni is róluk, pláne írni. Nem könnyű, de érdemes. Sőt, kell is – nem tehetjük azt, amit a kormánymédia, akik egy MTI-hírrel és két semmitmondó jegyzettel tudták le a megemlékezést.

aradi_tizenharom.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása