Forgókínpad

Forgókínpad

Mennyből az Ancsa

2018. január 19. - Szele Tamás

Kérem, nagy idők jöttek el reánk, amint egy KDNP-s szónok fogalmazna, miután bevásárolt 1,2 millió forintért lekvárból és beleült a 225 ezer forintos gerincerősítő székébe. A „Stop Soros” törvény körüli forgatagban fel sem tűnik a hírfogyasztónak a látszólag jelentéktelen esemény, miszerint rejtelmes Antonov-2-es landolt Kállósemjén térségében, fedélzetén menekülőkkel, akiket természetesen elfogtak.

Pedig ha jobban megnézzük a szűkszavú hírecskét, igen érdekes dolgok jutnak az eszünkbe. Olyan érdekesek, hogy az már-már egészségtelen. Hát, akkor lássuk csak, miről van szó?Vegyük a Police.hu hivatalos tudósítását (http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/legi-uton-illegalisan-erkeztek-magyarorszag#1), mert elvben ennyit szabad tudnunk az esetről.

Szabadnapos rendőr riasztotta szolgálatban lévő kollégáit azzal, hogy kállósemjéni háza fölött egy alacsonyan szálló kisrepülőt észlelt 2018. január 15-én 19 óra körül. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja által azonnal a helyszínre irányított rendőrök a repülőgépet egy mezőgazdasági területen landolva megtalálták. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető szolgálati kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, ellenőrizték a környező útvonalakat és közlekedési eszközöket. Az összehangolt tevékenység eredményeképpen rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint illegálisan jutottak be Magyarország területére légi úton. A külföldi állampolgárokat idegenrendészeti eljárás keretében történő meghallgatásukat követően a rendőrség őrizetbe vette. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.”

Bikkfanyelv, a hírszerkesztő fásultan legyint, csak pár magát ellenzékinek tartó lap reklamált, azok sem további információkért, hanem azt hiányolták, hol volt épp a magyar légvédelem. A helyén volt, kérem, amint azt a HM kommünikéje is tudtunkra adja (http://www.honvedelem.hu/cikk/67053_nem_volt_indokolt_a_gripenek_riasztasa)

Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ 24 órás légtérvédelmi készenléti szolgálata a NATO integrált légvédelmi radarrendszerével folyamatosan figyeli az ország légterét. A szolgálat január 15-én, hétfőn, a kora esti órákban már az országba lépés előtt észlelte a Magyarország légtere felé alacsony magasságban közeledő, azonosítatlan kisrepülőgépet. Annak helyzetéről, mozgásáról és haladási irányáról - az eljárásrendnek megfelelően - folyamatosan tájékoztatta az illetékes szervezeteket, ezzel együtt a határvédelmi szolgálatba bevont rendőri erőket. A rendőrség határvadász egységei azonnal életbe léptették az ilyen esetekre vonatkozó rendszabályokat, aktivizálták erőiket. A kisgép magasságvesztése nyomán a radarjel megszűnt. Ezután az országhatárt átlépve az azonosítatlan kisgép leszállt, amelyet követően a rendőrség haladéktalanul intézkedni tudott. A radarjel megszűnése okán az ország légvédelmi rendszerébe bevont Gripen vadászrepülőgépek felszállása az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem volt indokolt.”

Mondjuk azt értem is, hogy nem küldenek Gripen elfogó vadászokat valamire, ami nagyon lassan és nagyon alacsonyan közlekedik, mert egész egyszerűen nem tudnának vele mihez kezdeni a vadászok: célkeresztbe még egy egész másodpercre sem kerül, pont, mert annyira lassú a Gripenhez képest. Meg hát, ismerjük már ezt a fajta madárkát. Ezt nem rakétával, hanem vadászpuskával lövik, ugyanis csak a törzse fémépítésű, a szárnyak vászonborításúak, ne tessék nevetni a dolgon, de bizony a derék régi pilóták az MHSZ-nél és a Mezőgazdasági Repülőgépes Szolgálatnál tűvel-cérnával javítgatták, mikor kellett. Szóval: akinek van fogalma a repülőgépekről, tudja, hogy kár ez esetben a légvédelmet hibáztatni.

ancsa_kettes.jpg

Mikor az első hír befutott, még halálosan biztos voltam abban, hogy ez a gép csak magyar lehet, ugyanis kis honunkban rengeteg repült belőle, ez volt a szocialista mezőgazdaság és légiközlekedés kétfedelű igáslova, munkakutyája, ezzel permeteztek, ezek húzták fel a vitorlázógépeket, ezek parádéztak augusztus huszadikán a Duna fölött (meg a MiG-ek és a helikopterek) de még egy Fonográf lemez borítójára is felkerült az egyik. Szovjet gyártmányú gép volt, de úgy megmagyarosodott, mint a Sokol rádió. És tévedtem volna: a felségjel és a lajstromszám (UR-68106) alapján ukrán tulajdonú. Megvan a története is: An-2R típusú gép, mely 1981. decemberében készült el Lengyelországban, a PZL Mielec-nél. 1982. január 13-tól az Aeroflotnál repült, 1993-ban az ukrán Air Ukraine vette meg. 2011. április 14-e óta nem szerepel a légitársaságok listáján és 2015-ben magánkézbe került. Már, ha ez a gép az a gép... ugyanis Ukrajnában zuhant már le olyan AN-2-es pár éve Skulina körzetében, ami a lajstromszám alapján hónapokkal korábban már egyszer lezuhant és ízzé-porrá tört.

Kissé szabadosan bánnak ezekkel az azonosító jelekkel arrafelé.

Mármost, ha elvileg tudjuk, miféle géppel van dolgunk, lássuk a furcsaságokat. Nem csak nekem tűntek fel, a 24.hu (https://24.hu/kozelet/2018/01/18/megannyi-rejtely-ovezi-a-migransszallito-repulot/) is észrevette őket, ha nem is mindet. Első sorban is: miért pont repülőgéppel csempészték ezeket az embereket, mikor gyalog sokkal olcsóbban és biztosabban átigazíthatták volna őket a határon? Kinek érte ez meg? Nem a levegőbe beszélek, egy ilyen, 1980-82-es gyártású gép ára használtan, a legális piacon (http://www.planecheck.com/index.asp?ent=ap&man=Antonov&des=AN2&type&grp=An-2&id=0) 77 200 euró, vagyis forintban 23 094 380. Mondjuk olcsóbb, mint a gyufa, ha azt veszem, hogy mégis működőképes, bevált típusú, strapabíró repülőgépről beszélünk, de ha belegondolunk, hogy ennek műszaki- hangár- és üzemanyagköltségei is vannak, be kell látnunk, a tulajdonosának évente is sokba kerülhet. Nem érdemes kockára tenni.

Márpedig kockáztatták és el is vesztették. Mondjuk a fehér festés sem volt nagyon előnyös a Nagy Magyar Éjszakában, csak a vak nem látta, ahogy földközelben berregett, és a gép belülről is szokatlanul tiszta volt, műszakilag is jó állapotban lehetett a fotók alapján. De miért szántóföldre szállt le a nagy sötétségben?

Esküszöm, mint egy rossz második világháborús filmben... Másenyka és Natasa petróleumlámpákkal jelölik ki a kukoricásban a sík területet, ahol landolhatnak a hős partizánok. A valóságban a szántóföld, sötétben nagyon rossz landolóterep, mert nincs hozzá elég részletes térkép, nem is lehet, bármikor szembejöhet egy árok, gémeskút, villanypózna, akármi, és törik a landoló gép. Ez bezzeg nem tört. Ha vaksötétben kel landolni még egy földút is jobb választás, mert az viszonylag sima és jó esetben rajta van a GPS-en.

Ez bizony arra utal, hogy az érkezőket valakik várták, persze, nem petróleumlámpával, hanem odaálltak pár kocsival, terepjáróval, azoknak a fényszórói adhatták az irányfényt. No, de ha volt ott kocsi, miért gyalogosan menekültek a tizenegyek, miért nem vették fel őket? Tán azért, mert nem az afgánokat, vietnamiakat hozták igazából, ők is balekok voltak, az álcázás részei. Amíg őket kergették hóban-sárban, éjszakában a nem túl képzett és ravasz határvadászok, a valódi utasok jól fűtött terepjárókban hagyták el a körzetet. Szerencsétlen menekülők örülhettek a fuvarnak és eszükbe sem jutott: ők tulajdonképpen csak azért jönnek, hogy tereljék el a figyelmet.

Aztán jön a következő kérdés. Hol vannak a pilóták? Ép pilóta sértetlen gépet nem hagy el, csak ha vagy az életét menti, vagy erre kapott parancsot. Beleragadt a sárba a rögzített futó? Lehet, kérem, nem vitatom, csak éppen hol vannak a fotókról a keréknyomok? „A gép nagyon hangosan erőlködött, hogy újra felszálljon, de a kerekei beleragadtak a szántás földjébe, így nem tudott elindulni – mondta a gépet észlelő rendőr a Kállósemjénben megtartott sajtótájékoztatón.” (24.hu)

Vagy felpörgették párszor a hajtóművet, hogy vegyék már őket észre...

Túl sok itt a gyanús jel. Ez vagy a világ legelcseszettebb embercsempészési kísérlete, vagy fedett titkosszolgálati akcióval van dolgunk. Arról elképzelésem sincs, melyik gumitalpú csapat dolgozott, de nagyon úgy néz ki, mintha maga a fedett akció teljes sikerrel járt volna, és mi most pontosan azt művelnénk, amit elvárnak tőlünk: embercsempészetről beszélünk, elhisszük, hogy már légi úton is folyik, és ez pillanatnyilag jó a magyar kormánynak, alátámasztja a nagy törvénykezési paranoiájukat. Még ugyan az a jó, ha csak valamelyik magyar szolgálat keze van a dologban, de nem hinném, hogy így áll a dolog: nem magyaros észjárásra utal az egész.

Baj akkor van, ha orosz vagy ukrán szolgálatok érdekeltek az ügyben, mert akkor idehoztak valakiket vagy valamiket, akiket vagy amiket közúton nem lehetett volna. Hogy kikről vagy mikről van szó: nem tudjuk.

Hát, kérem, itt tartunk most.

Van Zsivány Egyes és Ancsa Kettes.

A többit majd meglátjuk.

 

 

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása