Forgókínpad

Forgókínpad

Kedves ismerősök

2018. június 27. - Szele Tamás

A történet rövid és szomorú: Kenichiro Okamoto, a Hagex néven ismert japán blogger halott. Mint azt a Guardian írja, épp előadást tartott a közösségi oldalon támadó viták békés kezeléséről, a végén kiment a mosdóba, a hallgatóság egyik tagja követte, és több késszúrással végzett vele, hátulról, különös kegyetlenséggel.

Van, hogy egy előadás ennyire sikeres.

Mármost ez a hír borzalmas, és én is azt szoktam javasolni mindenkinek, hogy inkább éljen vita esetén a letiltás lehetőségével, mielőtt elfajulnak a dolgok – ennek terápiás előnyei is vannak, én nem idegesítem tovább azt, akit letiltottam, ő főleg nem idegesít engem, jobb, mint a nyugtató, tulajdonképpen még pénzt is kérhetne az ember érte, mert hatásosabb, mint akármilyen terapeuta. Aztán meg lehet, hogy nem széplelkű megoldás, de még mindig jobb, mintha ámokot futna az ember, ugyanis egészen egyszerűen annyi idő a világon nincs, hogy mindenkivel minden égetően fontos kérdést alaposan megbeszéljünk, különös tekintettel arra, miért is kívánja az illető, hogy dögöljünk meg.

Vagy nem azt kívánja, hanem azt, hogy küldjünk neki pénzt, sokat, ötpercenként, öljük meg az anyósát, belezzük ki a felső szomszédját, változtassuk meg a kedvéért az államrendet oly módon, hogy belőle a világ istencsászára legyen, és mi maximum a gumicsizmáját pucolhassuk, mindezt ingyen és bérmentve, puszta lelkesedésből, mert ha valaki, ő aztán megérdemli. És ha mindez megvan, javítsuk meg nála a bojlert is. Mi az nekünk, mi úgyis csak a gép előtt bohóckodunk, bezzeg ő kőszenet fejt naphosszat a gangon, sajtárba, és csak ma kétszer leütötte a hajókötél, valamint éjszaka font, nappal mosott.

Nem is nagyon fogadom el mostanság az ismerősnek jelöléseket, ha okom nincs rá, ugyanis még régi beszélgetőpartnerek is képesek megbolondulni a kedves magyar közélet hatására, és egészen egyszerűen tényleg nincs ideje az embernek egy-egy ötórás veszekedésre, melynek végén úgyis letiltás következik, mivel a digitális hiranát még nem találták fel, így aztán csak verbálisan lehet össze-vissza kaszabolni az embert. Az ugyan még jobb, ha egy csoport támad ránk, ugyanis akkor következik a lincselés, mondjuk azért, mert szeretjük a pacalpörköltet vagy száraz tápot adunk a macskának. Mindkettő az eretnekség és a hazaárulás biztos jele, a legjobb, ha beismerjük vétkünket, apart kis máglyát rakunk és megégetjük magunkat, hogy nemes és nagytiszteletű ismerőseink ezzel se fáradjanak.

Ezeknek a kedves ismerősöknek van pár alfaja, mint általában a ragadozóknak szokott lenni, kategorizáljunk!

  1. Lejma néni, Lejma bácsi. Lejmáék. A Lejma család valóban rossz anyagi helyzetben van, mondjuk én sem vagyok olajsejk vagy maharadzsa, de az ember segít, ha tud: segít egyszer, kétszer, tizennyolcszor, míg meg nem látja, hogy az ő nevében gyűjtést rendeznek a fürdőszoba kibővítésére jacuzzival. Mert ennyi mégiscsak jár. Lejmáék letiltásra kerülnek, ismerősök beszámolnak arról, hogy utólag azt terjesztik az emberről, miszerint templomrabló és két óránként liliomot tipor.

  2. Sapphó, Leszboszról. Kék harisnyában. Alanyi költőnő, különös tekintettel elhagyott verébfiak augusztusi fagyoskodásáról írott poémákra. Kérései: írjunk fülszöveget a soha meg nem jelenő kötetéhez, intézzük el, hogy jelenjen meg az Élet és Irodalomban, intézzük el, hogy senki más ne jelenhessen meg az Élet és Irodalomban (ez utóbbi fontosabb), hozzuk el neki a Hóreb hegyét és szüljünk a macskája helyett. Ő ezt megérdemli, mert szép a lelke, és ha nem kapja meg, sír.

  3. Viceházmester és vidéke. Azonnal találkozni akar az emberrel, mérhetetlenül fontos ügyben, ha nem megyünk el, a Hatodik Flottát felrendelik Alaszkába és a velencei Dózse-palotában kitör a Krakatau. A találkozón whiskyt kér, amit mi fizetünk, és elmeséli, hogy a felső szomszédja droglabort működtet kis, szürke földönkívüliek pénzén, mely intézmény húsz centi szélességben beáztatta a fürdőszobája plafonját, és azonnal szálljak ki a helyszínre, valamint végezzem ki a szomszédot, ha lehet, bestiális kegyetlenséggel. Hogyhogy nem vagyok hatóság? Mi az, hogy bizonyíték? Ő már levelezett annak idején a Szabad Néppel is, ott bezzeg nem beszéltek ilyeneket!

  4. Salamon király. Salamon király bölcsebb, mint maga a Mindenható, ugyanis Ő mindent tud, Salamon király mindent jobban tud. A T'ang-kori ókínai sertéstenyésztők népies műdalaitól kezdve a torlósugár-hajtóművekig mindenhez jobban ért. Ha lát valamit, nem hiszi el, előbb bebizonyítja, hogy ilyen nincs is, aztán nekitámad annak, aki szerint van. Előszeretettel oktat rabbit Tórára, papot Bibliára, mozdonyvezetőt menetrendre. Jobbára ártalmatlan, ha letiltjuk.

  5. A Küldetéses Ember. Mindkét nemben előfordul, szent láng ég kebelében, szólhatna is már valaki a tűzoltóknak emiatt. Mindig épp világmegváltáson dolgozik, ami sikeres lesz, amennyiben mi elmegyünk neki aláírást gyűjteni, tüntetni, rászavazunk a kedvenc politikusára, elmosogatunk helyette és kisebb összegekkel támogatjuk is az ügyét. Bagatell, mondhatnánk. Elvárja, hogy bárkivel összevesszünk a kedvéért, ha felkoncoljuk az illetőt, még jobb. Gyógyíthatatlan.

  6. A Régi Haver. Igen, harminc éve megittunk együtt annyi sört, hogy azon nem megfordulna, hanem eltévedne egy tolóhajó, ez igaz, csak azóta eltelt harminc év, melyet ő a Tuamotu-szigetcsoporton vagy Szenegambiában töltött, ahol is most már jól menő gumilyukasztó vállalkozása van, páros hónapokban nem is deficites, szóval ő sokat tapasztalt, világlátott ember, és kötelesek vagyunk hallgatni rá. Első körben hagyjuk abba az írást, mert minek is firkálunk annyit, másodikban lépjünk be egy általa megjelölt szélsőséges politikai pártba, melynek soraiban gyújtsuk fel az országot mind a négy sarkán, de előtte ne feledkezzünk meg földi vagyonunk átutalásáról az ő számlájára. Ez az egyetlen megoldás a világ problémáira, különben jönnek a gyíkemberek. De ha már semmi egyébre nem vagyunk hajlandóak, vegyünk tőle mágnesezett cipőfűzőt.

  7. Lenin a Szmolnijból. Régen minden jobb volt, de ezt nem tudhatjuk nála jobban sőt, egyáltalán nem tudhatjuk, mert ő ott volt és akkor. Ja, hogy mi is? Hogy egyidősök vagyunk? Ugye, hogy jobb volt? Mi az, hogy nem? Mi az, hogy csak annyival volt jobb, miszerint fiatalok voltunk? Az isiászt is a kapitalizmustól kapta, indul is bevenni a Téli Palotát, pedig az nem jó fájdalomcsillapító.

  8. Göbbels néptárs. Ugyanaz, széljobbról. Képes utólag, pusztán a szájával megnyerni a második világháborút, de főleg a kurszki anyagcsatát. Azt öt perc alatt kétszer, akár a kupolában is, védőháló nélkül. Az isiászt a kommunizmustól kapta.

  9. Honmentő Hugó. Tudja, milyen embercsoportnak köszönhető az ország minden baja. Tegyünk vele együtt ezek ellen. Hogy történetesen mi is ebbe a csoportba tartozunk? Na és? Tegyük magunk ellen, minimum dőljünk kardunkba, vagy követeljük igazságos megbüntetésünket. Olyan nincs, hogy ártatlanok vagyunk és ő hülye. Rendszerint gumiszobában vagy igazgatótanácsban végzi, néha parlamenti frakcióban. Napalmmal sem kiirtható.

  10. Levendula nénike. Bű és báj, csipkés terítők és kismacskák veszik körül rózsakertjében, hol dudorászva főzi a mérget, ibolyaszín ruhácskájában, két másik vészbanyával. Intrikus, gonosz, szemforgató és bármire képes céljai érdekében. Tulajdonképpen nem akar ő semmi rosszat, csak az ismert világegyetem átalakítását mosókonyhává, azért, mert csak. Darth Vader visítva menekül előle. Ő találta fel a Halálcsillagot.

  11. Intim Pista. Minden kilométerkőnél ott van, mindenkit ismer, akivel nem voltak együtt katonák, azzal együtt voltak civilek. Bizalmasan elárulja az embernek azokat a titkokat, amikből egy szó sem igaz. Ha megírjuk, biztos a sajtóper. Tanúnak nem érdemes beidézni, a bíróság előtt megesküszik, hogy nem is ismer.

  12. Kávéházi Konrád, ismert kereszteslovag és palotagróf. Tökéletesen tisztában van Barbarossa Frigyes udvarának belső ügyeivel, ezen kívül semmivel, de ezzel annyira, hogy másról nem is tud beszélni. Beszél is. Naponta másfél órát, telefonon. Csak akkor hagyja abba, mikor jelezzük, hogy épp haldoklunk, Hattin Szarvainál a Fekete Halálban, és a temetésünkre se jöjjön el, mert fertőzünk. A gondolatot azért még befejezi. Utána nyugodhatunk békében. Másnapig. Képes megtalálni a túlvilágon is.

  13. Pampalini, a hírvadász. Ül hosszú, méla lesben, várja, hogy posztoljunk valamit. Ha megtörténik, már viszi is valamilyen sajtótermékhez. Lukat vág a közepébe, kitűzi a ház elébe, és lehet is lőni ránk. Ha kérdőre vonjuk, megsértődik: hogyhogy nem nyilvános? Hiszen ő is látta. Azonnal le kell tiltani.

  14. Szerénke, a diszkrét. Minden családi eseményét és üzleti tevékenységét a mi oldalunkon osztja meg, „mert ott sokan látják”. Különben is, vegyük meg a használt autóját. Ha nem vesszük meg, adjuk el legalább. És nézzük meg, milyen szép virágot szedett a harmadunokahúga. Javasolt az idővonal biztonságossá alakítása.

És ez még csak az eleje. Körülbelül negyvenszer ennyi alfaj ismeretes, ezek inkább a háztáji, szelídebb lények voltak, akikkel gyakrabban találkozhatunk kicsiny gazdaságunk berkeiben és óljaiban.

Kérem, a letiltás nem gyilkosság, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha nem akarunk megőrülni. Persze, van más megoldás is: szegény Kenichiro Okamoto is azzal próbálkozott, hogy emberségesen kezelje a kínos helyzeteket.

Hátba is szúrták párszor.

Ne jussunk el idáig.

Tessék nekem elhinni, ezek teljesen épeszű, normális emberek, átlagosak, csak hát ilyenek. Orvos sem tudna náluk defektust kimutatni.

A hülyék mi vagyunk.

Hogy szóba állunk velük.

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása