Csak azért nem nevezem magát az egész kormánypárti orgánumot nyilvánosháznak, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mert életem folyamán jártam már ilyen intézményekben, ha nem is sokat vagy rendszeresen, és mindegyik általam megismert kupleráj jól, szigorúan és előrelátóan igazgatott, tisztán tartott és ellenőrzött intézmény volt.

Melyből a Ripostra csak az „ellenőrzött” jelző illik maradéktalanul. Arról nem is szólva, hogy a kuplerájok vezetősége komoly súlyt fektet az alkalmazottak tehetségének, képességeinek fejlesztésére is, nem wurlitzer a verkli, ezt, kérem, szívvel kell tekerni, míg a Ripostnál inkább a kontraszelekciót figyelhetjük meg általános tendenciaként.

De lássuk a medvét, lássuk, mivel bőszített fel engem ennyire ez a valami, amit sajtóterméknek nevezni erős, barokkos túlzás?

Sosem voltak a szakmai etika Csimborasszói, jobban mondva, amint megláttak egy kormányszintű alfelet, rohantak lingvárisan megtisztítani, ha megjelent egy új törvény, azonnal alátámasztották, akkor is, ha kicsit sem ingott. Kavartak is botrányt az önkéntes buzgalmukkal, épp eleget – az egyik leghangosabbat tavaly november 9-i írásukkal, melynek címe:

„Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?”

és alcíme:

„Nekik mindent szabad?”

világosan mutatta, hogy az akkoriban hozott hajléktalan-törvény mellett kívántak kiállni a fedél nélkülieket aljasul – és szakmai szempontból dilettáns módon – gyalázó anyaggal. Most nem térnék ki a részleteire, aki kíváncsi rájuk, elolvashatja beszámolóimat, melyeket annak idején írtam az ügyről itt és itt. Dióhéjban legyen elég annyi, hogy az írás miatt még az Utcajogász Egyesület egyik önkéntes ügyvédje is bejelentést tett a Médiatanácsnál. Az pedig megvizsgálta, és – lássunk csodát - uramfia, vaskalap, nem találta kirekesztésre alkalmasnak. Igaz, inkább volt uszító, mint kirekesztő, és ezt az aspektust nem vizsgálta a t. Médiatanács.

Abban megegyezhetünk azonban, hogy a sajtószakma mélypontja volt, valóságos Mariana-árok.

És van lejjebb!

Ómolnár parancsnok búvárhajója megostromolta az óceán fenekét, és sikerült nekik még mélyebbre jutni!

Új, kicsiny dramolettjükben oknyomozni próbálnak (bár, hm, okot nem találok a pár sorban és nyomozást is csak meghamisítva), de a cím, az a csodálatos cím, az mindent elmond, amit a Riposttól várhatunk, amire a Ripost képes...

„Kéjbarlang a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetében: Kik tudják a titkos kódot?”

A lead (felvezető) sem kutya:

„A legnagyobb titokban alkalmi együttlétekre szolgáló „kéjbarlangot” építettek a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetében. A Ripost informátora szerint csak a beavatott professzorok kaphatnak speciális kódot, hogy igénybe vehessék a különös módon berendezett intim találkozóhelyet.”

Azt már nem is mondom, hogy a kéjbarlang a „Bozót” című rovatban jelent meg. Kéjbarlang a bozótban, lássuk, mi jöhet még?

Nem csalás, nem ámítás, íme, itt olvasható. Szó esik a mintegy két flekkes „tényfeltárásban” egy „névtelen informátorról” - ilyenkor jön jól a sajtótörvény, mely védeni rendeli az informátor anonimitását, akár létezik, akár nem – aki szintén kutató, de őt nem engedték be a lövöldébe, ám kifigyelte a vezető professzor „kéjbarlang kódját” belógott és körbevideózott a telefonjával, hogy nyilvánosságra kerüljenek a parázna akadémikusok titkai.

Tetszettek már látni akadémikust? Ja, hogy maguk nem. Én azért néhánnyal már beszéltem. Nem ezzel foglalkoznak, többnyire már életkoruk mián sem, meg hát van jobb dolguk is. Az írásban különösen aljas az a mondat, miszerint:

„Ez itt kérem a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Intézete. Lehet, hogy szakterületükre tekintettel műnők is vannak a laborokban?”

Persze, aki életében nem látott még kutatóintézetet és nem szagolt tudományt, az hamar elhiszi ezt a szemenszedett hazugságot, főleg, ha ő maga egyébiránt a bordélyok lelkes látogatója – vagy ha szeretne az lenni, és másegyébbel nem is foglalkozik gondolataiban. A történet tökéletes, sületlen, hazug rágalom, azért nevezem szemenszedett hazugságnak, mert be is tudom bizonyítani, hogy az!

Lássuk ugyanis a „kéjbarlangról” készült, mintegy tíz másodperces videót és vessük össze az épületről készült, szintén „bizonyítékként” bemutatott külső fotókkal!

Mit látunk? Azt hogy a külső fényképen egy jelentéktelen, enyhe szögben álló ablakot mutatnak, mint a helyiség nyílászáróját. Átlátni nem lehet rajta, de minek is – mint a régi viccben, „el tudjuk képzelni, micsoda disznóságok történnek mögötte”. A videón ezzel szemben egy beépített tetőtér látszik. Van ugyan szív alakú ágy és jakuzzi, ám az ablakok sokkal ferdébbek. A nyeregtető szögében állnak. Az is szép, hogy a külső fotón egy ablaka van a „kéjbarlangnak”, a videón az asztal lapján kettő tükröződik.

Nyilvánvaló a magyarázat: a videó nem ebben az épületben készült. Mondjuk lehetne hivatkozni fénytörésre, csíkos függönyre (akkor miért nem látszik kívülről a függöny világos csíkja?) de akkor is: az írás hazudik, a helyiség lehet valódi valahol máshol, de ebben az épületben nem működik „kéjbarlang”. A beltér is nagyobb a videón, mint amekkora beférne a homlokzat mögé.

Na, akkor most mi van?

Semmi, pezsgőt bontunk és megünnepeljük a Ripost újabb merülési rekordját, iszunk egyet a Mélység Hőseire. Az MTA és különösen az érintett intézet beperli majd a lapot, a szakértők kiszállnak, egészen pontosan holnapután kiskedden, megtartják az épületbejárást, nem lesz semmiféle kéjtanya, közben a Ripost majd folyamatosan ordít, hogy az Akadémia hazudik, eltüntették, ott volt a kupi, csak most nincs. Lesz tárgyalás is, majd, valamikor, esetleg egy év múlva, addig folyamatosan szabad tere lesz a Ripostnak a mocskolódásra, aztán elítélik mondjuk pár százezer forintra, amit röhögve, készpénzben kifizet a szivarzsebéből és esetleg közöl egy helyreigazítást, de az is lehet, hogy nem.

Mondjuk én még azt sem hiszem, hogy ezt az írást (vagy a hajléktalanok ellen uszítót) kifejezetten megrendelték volna tőlük.

Azt hiszem inkább, hogy önkéntes buzgalomról van szó, látják, hogy az MTA élethalálharcát vívja és vesztésre áll, a magyar tudományt legyőzni látszik a magyar politika – és sietnek a várható győztes oldalára állni, rúgni egyet a sebzett oroszlánba, mely azonban távolról sem halott még.

Nem fogja lekapni mancsával a belé rúgó, bakancsos lábat, de ha felépül – és fel kell épülnie – emlékezni fog.

Sokan fognak emlékezni a mostani Ripostra, nagyon sokan, sok számlát kell majd kiegyenlíteni velük és laptársaikkal a KESMA-tól.

Csak azt nem tudom, azok a munkatársak – a korábbi, hajléktalangyalázó írást még szignálták, ezt már senki nem is merte – akik felelősök, hol fognak majd akkor dolgozni, amikor elmúlik ez az Aranykor?

Mert tisztességes lapnál semmiképpen sem.

Egy életre eljátszották a hitelüket.

Megvan a kupleráj, kérem, megvan: csak nem a kutatóintézetben, hanem a Ripostnál.

És működik is!

Prostituáltak mindenképpen akadnak arrafelé, mindkét nemből.

Tiszteltetem a gusztusát a kuncsaftjaiknak.

Szele Tamás