Narniából riasztó hírek érkeznek, kérem tisztelettel, egyrészt felfedezték az Átjárót a Kétfarkúak, másrészt ugyanők hamisítják a pénzt is. Szóval, Narnia Kétfarkú uralom alá fog kerülni, úgy politikailag, mint gazdaságilag, éspedig a Ferencvároson keresztül, bár ebből a lakói sokat nem fognak észrevenni, mert maguk a Kétfarkúak se nagyon tudják, mihez kezdjenek vele.

(Fotó: HVG)

Természetesen a híreket nem a Narnia Timesból veszem, hanem a magyar sajtóból és az MKKP oldaláról: először is tekintsük a fontosabbat, nevezetesen az Átjáró ügyét. Mint tudjuk, Narniába egy szekrényen keresztül vezet az út, melybe be kell lépni, és a túloldalán ott van a másik világ, örök téllel, viszont soha nincs karácsony. A leírásnak zavarba ejtően megfelelő jelenséget fedezett fel a Kutyapárt a ferencvárosi városházán, ugyanis tagjuk, Döme Zsuzsa lett az egyik alpolgármester Baranyi Krisztina, függetlenként indult polgármester mellett a IX. kerületben.

Márpedig aki alpolgármester, az a városházán dolgozik, ott jár neki iroda: kinyitottak egy szekrényt, és – nem ruhák voltak benne, nem is dossziék, még csak nem is befőttek, hanem egy párnázott ajtó. Az ajtó pedig egy másik szobába vezetett, viszont abban nem volt zimankó, szóval vagy szokatlanul enyhe a tél, vagy ez mégsem Narnia, de nagyon hasonlít. Az expedíció tovább nem merészkedett, egyelőre az erősítést várják szerintem és a kutyaszánokat (hátha mégis lesz hó...), de felmerül a kérdés: mi a jó Isten csodájára kellett a rejtekajtó, ami egyenesen a polgármesteri irodából nyílik a titkos szobába? Egyáltalán: minek volt szükség titkos szobára? Mert annyiból, amennyi látszik belőle, nem mondható, hogy kéjtanya lett volna, szekrények látszanak abban is.

És mi van, ha azokat is kinyitják?

És azokban is titkos ajtók vannak?

Megannyi Csillagkapu és teleport Narniába?

Egyet mondok én, bonyolultabb hely ez a ferencvárosi épület, mint a Dózse-palota Velencében, pedig az is valóságos labirintus, és egyelőre a kínzókamrát még meg sem találták.

A másik kutyapártos hír „gazdasági”, ha nevezhetjük annak. Arról lenne szó, hogy a Kutyapárt elnökét, Kovács Gergelyt százezer forint pénzbüntetésre bírságolta a NAV, mivel a párt még tavasszal Soros György, Jean-Claude Juncker és más politikusok, illetve közszereplők képével ellátott játék pénzeket gyártott és árult. A határozat szerint „pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértést” követett el a politikus. (Igencsak bikkfanyelven fogalmaznak, de mit tehetünk?)

Mármost ez az ügy nem új. Ezt már idén május közepén pedzegették, akkor történt, miszerint beidézte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „ismeretlen személy pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértési ügyében”. (Még bikkfább nyelv, ha ezt lehet fokozni, ez már recseg is).

Igen: tényleg volt egy poénos bankjegyszéria, amelyen különböző prominensnek tekintett politikai szereplők voltak láthatóak a hivatalos bankjegyektől eltérően, és a rájuk nyomtatott szöveg is eltért a valódi pénztől – Soros György a tízezresen szerepel, mint „minden baj forrása”. Az 500 forinton Nagy Blanka, „aki káromkodásával meggyalázta a magyar anyák emlékét”, az ezresen Gulyás Márton, „a Soros-hadsereg parancsnoka”, a kétezresen Varjú László, „az eltávolíthatatlan ember”, az ötezresen Judith Sargentini, „aki meg meri kérdőjelezni Magyarország jogállamiságát”, míg a húszezresen Jean-Claude Junker, „Európa kocsmárosa” szerepel.

Csakhogy ezek jogi szempontból nem egyebek, mint választási szórólapok, tehát épp annyira nem minősülnek pénznek, amennyire a pártok választási kiadványai sem hírlapok.

A kibocsátásuk előtt a párt vezetése beszélt is ügyvéddel, Kovács Gergely akkor azt nyilatkozta:

„Mielőtt elkezdtük az akciót, megkérdeztünk egy ügyvédet – mesélte a pártelnök. A szakember azt mondta, lehet, hogy valaki feljelenti őket, de megnyerik a pert, mert teljesen máshogy néznek ki a „kétfarkús” bankók, az eredetiekhez képest. – Természetesen bemegyünk a NAV-hoz, nyilván elismerjük, hogy mi csináltuk, de ez nem pénzhamisítás.”

Hát mondjuk igaz: a kávéscsészém miatt is beidézhetnének vagy a pipám miatt is, mert ha úgy veszem, azok is úgy néznek ki, mint egy-egy bankjegy, csak éppen teljesen másképp. Egyszóval: bármit lehet pénznek nézni, csak elég hülyék kell hozzá legyünk.

Különben ezek a játékpénzek okoztak pár röhejes jelenetet: Pécsett egy trafikban próbáltak velük fizetni, de nem sikerült, máshol a választási kampány idején hitték valódinak egyszerű és rövidlátó emberek, akik a kocsmában jöttek rá, hogy nem kaptak egy kisebb vagyont azért, mert váltottak három mondatot egy passzivistával – a mostani problémát az okozta, hogy valaki, talán viccből, húszezer forint adót ebben a valutában próbált befizetni. Hogyan csinálta, nem tudom, talán postai úton, bár aki húszezer forint adót fizet, jó eséllyel nem egy Rotschild, és nem is egy Pierpont Morgan, de – emiatt indult meg az eljárás.

No, de volt már ilyen korábban? Forgott már játékpénz magyar földön?

Volt.

Álpénzek bizony már régebben is előfordultak a magyar piacon, mégpedig reklámcélokkal terjesztették őket. Csak akkor az illetékesek nem voltak ilyen szigorúak.

Az első talán a Fundamenta Lakáskassza 72 ezer forintos címletű álbankjegye volt, ebből nem lett különösebb baj, ugyanis a cég reklámfigurája is szerepelt rajta – nagyobb gondot okozott a Sodexho 54 ezer forintos címlete, ami tökéletes másolata volt 2008-ban az akkori húszezresnek. Mármint a rajta lévő számot kivéve. A 20-at egyszerűen kicserélték 54-re. Természetesen nem bankjegypapírra nyomták, a fémes csík is csak nyomtatva volt rajta, nem is csillogott – és mégis akadt olyan naiv ember, aki elfogadta a reklámpénzt.

Az is igaz, hogy csak egy.

Ő is állatvásárban.

Úgy történt az eset annak idején, jó tizenegy éve, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón egy 17 éves fiú két ilyen 54 ezer forintossal fizetett egy idős embernek három birkáért. Az idős ember még állítólag örült is, hogy a megbeszélt 100 ezer helyett 108 ezret kapott. Még akkor sem hitte el, hogy becsapták, mikor a helyi postán közölték vele, hogy nem tudják a pénzt felváltani, mert ilyen címlet nincs.

Azért jellemző, hogy nem részvénybe próbálta fektetni, az kicsit körülményesebb lett volna.

A nyomozás kiderítette, hogy a Sodexhonak volt egy reklámkampánya, amiben ilyen játékpénzeket küldtek szét, de még 2006-ban, két évvel korábban. Eredetileg csak az ügyfeleknek küldtek belőle, korlátozott mennyiségben és viccből – akkor nem is lett semmi baj, senki sem akarta valódinak elsütni őket. Hanem két év múlva eljött a selejtezés, a nagytakarítás ideje a hirdetési osztályon, és kidobták a maradék bankókat. Illetve, elküldték őket az iratmegsemmisítőbe, csak ott valamelyik munkatárs viccesnek találhatta a nemlétező bankókat, mert jó párat megtarthatott. Hogy aztán ezekből hogyan került huszon-valahány egy szolnoki szeméttelepre, azt talán sosem fogjuk megtudni: tény azonban, hogy a birkavásárló tizenhét éves srác már ott találta őket.

Őt meg a rendőrség lelte fel igen gyorsan, mondhatni fénysebességgel: az ám, de nem pénzhamisítás miatt indult ellene eljárás.

Azért nem is indulhatott volna, hiszen azt nem követte el: az eljárás csalás miatt indult. És valóban, itt a pénz felhasználója volt rosszhiszemű, élt vissza az eladó jóhiszeműségével: neki, aki a bankjegyeket a szeméttelepen találta, tudnia kellett, hogy azoknak nem lehet különösebb értékük, már csak a lelőhelyük miatt sem.

A kibocsátó cég ellen semmiféle vizsgálat vagy eljárás nem indult, az ő jóhiszeműségük bizonyított volt.

Épp ezért különös a NAV mostani eljárásának szigora: a bankjegyek címletei és külsejük közismertek, nem lehet ilyenkor a hasonlóságra hivatkozni. Ha valaki nem ismeri őket, az az ő baja – épp így, ha valaki a törvényeket nem ismeri, az sem felmentő körülmény a bíróság előtt.

Tessenek ismerni.

Egyelőre itt tartunk, én az MKKP helyében fellebbeznék és a korábbi bírói gyakorlatra hivatkoznék, de ők tudják, mit tesznek: arra viszont rájöttem, mit kéne elhelyezni a titkos ajtó mögötti titkos teremben.

Bankjegy-nyomdát.

Bár, lehet, hogy eredetileg is az volt ott.

Csak forintot nyomtak benne.

Vagy átjáró Narniába.

Mást nem nagyon tudok elképzelni.

Szele Tamás