Ahogy bűnügyi riporter kollégám mondogatta volt még boldogult slapajkoromban, „van mák, van tészta, és van egy teljesen új fogalom, a mákos tészta”. Ez nagy és banális igazság, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a mák is, a tészta is univerzális, mindkettő társítható más ételekkel, csak együtt alkotnak mákos tésztát.

Na most, ez társadalmi szempontból ugyanígy van.

És nagyon kell vigyázni a mákkal is, a tésztával is, mert a tészta társulhat a sajttal, a paradicsommártással vagy akár a túróval, és teljesen más jellegű kevercset hozhat létre velük, homlokegyenest ellenkező végeredménnyel, a mák potenciális árulását meg a bejgliben nem is említem, annyira nyilvánvaló. Aki hatékony mákos tésztát akar, mindig tartsa egyik szemét a mákon, másikat a tésztán, csak teljes egységbe összeforrva lehet erős a mákos tésztánk.

Persze, ha a szakács kezdő, és nem érzi az arányokat, könnyen félresikerülhet a mégoly jóakaratú próbálkozás is.

Itt volt például tegnap az angyalföldi polgár, aki segíteni akart a járványügyi intézkedések végrehajtásában. Ő szó szerint elhihette a receptet, amit az Operatív Törzs és a kormány mondott neki – bár kicsit még megfűszerezhette pletykákkal és álhírekkel, a magyaros jelleg kedvéért – és nekilátott a maga módján a rendcsinálásnak, mint jó állampolgár. Felfedezte, hogy a környékbeli boltokban emberek vannak. Onnan szerzik be az élelmet, még így, járvány idején is: a másik alternatíva az volna, hogy törjék fel a parkettát és vessék be a nappalit hibrid kukoricával, csak az lassan kel ki és sok vele a munka. Szóval marad a bolt a mezőgazdaság mai állása szerint, bármit is mondjanak az intézkedések, de a maszkot kéretik viselni.

Igen, de a jó emberek, vagyis a kormány és tábora azt mondták, hogy a sok ember rossz. Polgárunk pedig jó akart lenni, ezért úgy döntött, a saját kezébe veszi a rendcsinálást, megfőzi ő a mákos tésztát. Úgy látott neki, hogy:

„Az ötvennégy éves férfi április 23-án délután felhívta a 112-es segélyhívó számon a rendőrséget, és előadta, hogy egy XIII. kerületi áruházban túl sokan tartózkodnak. A férfi azzal fenyegetett, hogy ha a rendőrség két napon belül nem intézkedik, akkor egy Molotov-koktéllal elintézi, hogy kevesebben legyenek az üzletben, mert nem tűri a tömeget az angyalföldi áruházakban, és elintézi a vírusmentességet.

A telefonáló nem sokkal később személyesen megjelent a boltnál, és annak falára alkoholos filctollal gyalázkodó kifejezéseket írt.

A rendőrség azonosította a férfit, és gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és falfirkálással elkövetett rongálás vétsége miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására.” (Index)

Hát, ebből nem lett mákos tészta, még moslék sem lett, mert a rendőrség megakadályozta a főzést. Pedig hát, ha az átlagszakács logikájával vizsgáljuk a dolgot, az angyalföldi Molotov jót akart, ha nem is a megszokott eszközökkel kívánta megvalósítani a jóra irányuló tervét. Hogyan is írta Arisztotelész a Nikomakhoszi Etikában?

„Minden mesterség és minden vizsgálódás, de éppúgy minden cselekvés és elhatározás is, nyilván valami jóra irányul; tehát helyes az a megállapítás, hogy „jó az, amire minden irányul”. Csakhogy bizonyos különbség mutatkozik a végcélok tekintetében: némelyek csupán tevékenységek, mások a tevékenységeken kívül bizonyos tárgyi eredmények is.”

Hát igen, szóval a jó szándék, mint felületburkoló anyag, mint a társadalom térköve, mellyel a Pokolba vezető út van kikövezve önmagában vajmi kevés, jelen esetben a tárgyi eredmény, melyet hozott egy bilincs volt, ugyanis emberünk nem mérte fel, hogy szándékával és terveivel megsérti a fél Büntető Törvénykönyvet, és azt a rendőrség nem szereti. Érvelhetne azzal, hogy minden rántottához fel kell törni a tojásokat, minden karanténhoz jár néhány halott és a kiégett üzlethelyiségek is mondhatni elengedhetetlenek, hogy az emberek érezzék a helyzet komolyságát, de ugyebár a Btk. felsőbb igazsága ezt akkor sem engedi. Ő maga csak bizonyos szempontból akart jót, a sajátjából, és esetleg másokéból, de akármennyire őszinte volt a jó szándéka, a várhatóan okozott károk felülmúlták a várhatóan remélhető hasznot. Két dolgot hagyott figyelmen kívül: a törvényeket és az arányokat.

Rövidebben és pontosabban fogalmazva: agresszív sült bolond volt, akinek rács mögött a helye, maradjon is ott a járvány végéig, ahol van.

Igen ám, de ezt nem csak a törvény mondja, hanem a józan ész is, csak azt meg igen nehéz volna szabatosan meghatározni. Ugyanis tisztán logikai szempontból a józan eszmefuttatást az aránytévesztő bolondtól a végeredmény különbözteti meg.

Ha ugyanis azt mutatja a tapasztalat, hogy a boltban sokan vannak, és ezzel szemben az arkhónok úgy vélik, miszerint a sok ember egy helyen rossz, akkor pusztán ezt a két tényt figyelembe véve valóban jó felgyújtani a boltot, mikor a legtöbben vannak benne, mert ez úton boltból is, emberből is kevesebb lesz. Azonban lévén, hogy az arkhónok az emberélet és a törvényes rend, valamint a közösség védelmében óvnak a tömegtől, az emberéletek kioltása és/vagy a boltok, árukészletek elpusztítása, mely hosszú távon szintén emberéletekbe kerülhet, rossz végeredménnyel jár.

Ilyenkor bolondul meg a formális logikához szokott átlagember, átlagszakács: akkor mi a jó és mi a rossz? Engedelmeskedjünk az arkhónoknak vagy tojjunk a fejükre?

Pedig a válasz nagyon egyszerű: jó az, ami egyébként is jó és rossz az, ami máskor is rossz, a helyzet csak orvosi szempontból tekinthető rendkívülinek, így az új intézkedések pusztán egyes esetekben írják felül eddigi értékrendünket. Nincs új ég, új föld, Új Világrend a járvány alkalmából, csak kevesebbet kell mászkálni, nem okos csoportosulni, ha csak nem elengedhetetlen életünk fenntartása (például bevásárlás) céljából, mellőzzük a kézfogást, viseljük a maszkot – de ez azért általánosságban ugyanaz a régi világ, sőt, még ezeket az intézkedéseket is azért tartjuk be, hogy ha elmúlik a rendkívüli állapot, a legnagyobb részben azért a régi viszonyok álljanak helyre. Ami rossz, azt esetleg eldobhatjuk a régi dolgok közül, de mindent semmiképpen, nem alakul át a társadalmunk és nem esszük mustárral a mákos tésztát.

Szóval, itt a mák a karantén-intézkedések összessége és az Operatív Törzs információfolyama volt, a tészta a társadalom, a közösség, ebből akart emberünk új fogalmat, másféle mákos tésztát alkotni, pusztán azért, mert kéznél volt mindkettő és mert kötelességének érezte – csak épp nem hagyták, mert a kész étel ártalmas lett volna.

Sokan akarnak most ilyen reformált mákos tésztát főzni, kezdve a kormánnyal, amely a felhatalmazási törvény útján véli megalkotni az Új Rendet, egészen a mezei futóbolondokig, a Honfoglalás 2000 például társadalmi, rögtönítélő bíróságokat kíván felállítan melyek azonnal leszámolhatnának bárkivel, akivel ők nem értenek egyet, szóval sok az amatőr szakács és a méregkeverő, de kevés az étel, az is pocsék.

Mindegyik a mák és tészta egységét emlegeti, a saját receptjét hirdeti egyedülinek és üdvözítőnek, pedig hát a mákos tészta már létezik. Csak eddig egyféleképpen csináltuk, most azt hiszik, hogy a körülmények lehetővé teszik a másféle elkészítését.

Mondjuk mustárral, pacallal, lekvárral, cayenne-borssal, tejszínhabbal, kinek hogy ízlene jobban.

Már az eredeti is elég rossz volt, de ettük, mert nem volt más, ha elkezdik variálni, abból csak moslék lesz.

Unom már ezt a rengeteg mákos tésztát.

Ha vége ennek a rendkívüli helyzetnek, kéne főzzünk valami merőben mást, valamit, ami újabb fogalom a mákos tésztánál is.

Mondjuk egy gulyást.

Vagy valamit.

Csak ezeket a mákos tésztákat hagyjuk már a fenébe.

Szele Tamás