Az ember azt hinné, hogy kevés unalmasabb dolog van, mint a kínai Országos Népi Gyűlés és a Népi Politikai Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága rendes évi ülésének elemzése, pedig ha nem is egy kalandregény, érdemes elgondolkodni azokon a dolgokon, amiket az elvtársak megint leszögeztek Pekingben, mert a mi sorsunkra is hatással lesznek majd.

(Fotó: Xinhua hírügynökség)

Na, nem úgy, hogy Kína meghódítaná Magyarországot, nem ment el az eszük, de a gazdasági következményeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. És valljuk meg: inkább irányítja a gazdaság a politikát a valóságban, mint a politika a gazdaságot – azzal csak Magyarországon próbálkoznak, és nálunk sem sok sikerrel. Magukról a döntésekről szó szerint kiváló és alapos írás jelent meg a Telexen, amihez én ugyan még hozzánéztem pár egyéb forrást, a Xinhua hírügynökségtől a South China Morning Postig, szóval itt és most nem is annyira magukat a döntéseket mutatnám be, pedig még a következő ötéves tervet is meghatározzák, inkább azt: mit is jelenthetnek valójában?

Mert azt, amit szó szerint mondanak, nyilván nem. Az ott elképzelhetetlen. Kínában többrétegű az igazság, van belőle egy hivatalos, amit mindenkinek tudni kell, meg egy valódi, ami igaz ugyan, csak nem okos emlegetni és nem is ismeri mindenki.

Kezdjük a Hong Kongot érintő változásokkal, amelyek a Kínai Nemzetközi Rádió magyarságával fogalmazva – nem marháskodok, még magyar nyelvű Facebook-oldaluk is van! – emígyen néznek ki:

„Március 11-én Kína legfelsőbb törvényhozó testülete nagy jóváhagyási aránnyal elfogadta a Kínai Országos Népi Gyűlés döntését a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület szavazási rendszerének javításáról. Az ülésszakon a képviselők hosszú tapsa azt is mutatta, hogy az ONGY döntése a nép általános vágyát tükrözte, amely hatékonyan és rendesen előmozdíthatja a hongkongi gyakorlati és alkalmas demokratikus rendszer létrehozását, és széleskörűen biztosíthatja a hongkongi lakosok demokratikus jogainak végrehajtását.

Az elmúlt időszakban a Hongkongban történtek azt is megmutatták, hogy aki „a demokrácia zászlójával” ellenzi Kínát és káoszt okoz Hongkongban, az igazi szabotőre Hongkong demokratikus rendszerének.”

Szép, kincstári kezdés, kedvesen cseng ez a Menny Elvtársának fülében, de hát mit vártunk? Inkább azt lássuk, mi változott.

„A szavazási bizottság a hongkongi szavazási rendszer lényege, amelynek alkotóját és funkcióját megjavította az ONGY (Országos Népi Gyűlés) döntése. A javítás után a jövőben a hongkongi szavazási bizottságot 5 kör, összesen 1500 tag alkotja. Az előző 4 kör 1200 tagjához képest több a képviselő, ami jobban megvédi a hongkongi társadalom érdekeit. A funkcióról szólva a bizottságnak az eredeti jelölésen és a főkormányzó választásán kívül egyes törvényhozó testület tagjának választását és törvényhozó testület tagjának jelölését is adományozták.”

Mit jelent ez? Az úgy van – erről nem dalol a kincstári fülemüle –, hogy a városállam politikai irányításában a törvényhozás hetven képviselő dolga, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért Hong Kong parlamentjének, de ezeknek csak a felét választják, másik felüket gazdasági érdekcsoportok delegálják. Ezeket az érdekcsoportokat Peking már rég megszerezte, a kezében tartja, most már csak a maradék harmincöt képviselőt kell valahogy ő kiállítsa, de az átalakított rendszerrel ez gyerekjáték lesz. A 2019-es önkormányzati választásokat ugyan fölényesen megnyerte a Pekinggel szemben álló ellenzék, de a 2020-as törvényhozásiakat viszont elhalasztották a járvány miatt: ezek után akár meg is lehet majd tartani őket, az lesz az eredményük, amit a Kínai Nemzetközi Rádió jellemző tömörséggel, jelszóként adott közre:

„Az anyaországot szerető személy kormányozza Hongkongot elv, ez Kínának a nemzeti szuverenitás biztonsága alapján végzett hasznos eszköze a helyi szavazási rendszer tökéletesítésének, amely a kínai stílusú tervet is megmutatja a világnak a helyi demokráciák fejlesztésére.”

Nincs értelme? Dehogy nincs, csak kicsit félrefogalmazták, azt jelenti, hogy „úgyis az lesz, amit mi akarunk, és láthatja a világ: ezt így kell csinálni, lehet utánozni!”

Utánozzák is majd. Mi még meg is előztük vele Pekinget, ha a magyar választási rendszert nézem.

Folytassuk a kutatás-fejlesztéssel és a gazdasággal. A Telex azt írja:

„A Cajhszin üzleti lap összefoglalója szerint a kutatás-fejlesztésre fordított összegeket évi 7 százalékkal, a kifejezetten alapkutatásokra költött állami forrásokat évi 10,6 százalékkal növelik, és a miniszterelnök ígérete szerint a kutatóintézetek nagyobb szabadságot kapnak a pénz felhasználásában – legalábbis ami a technológiai és reáltudományokat illeti. A „digitális gazdaság” hozzáadott értékét a mostani 7,8-ról 10 százalékra akarják emelni 2025-re, és ugyanezen időszak alatt megdupláznák az egy főre eső „magas hozzáadott értékű szabadalmak” arányát. Mindemellett pedig a magasan képzett munkaerő bevándorlását is támogatni tervezik. A kiemelt technológiai kategóriák között kvantumszámítógépek, a mesterséges intelligencia, a blokklánc és a félvezetőgyártás, de a hagyományosabb ipari kategóriák is szerepelnek. A nagy techcégek szabályozása viszont ettől függetlenül szigorodhat, miután az Alibaba-féle óriások elburjánzása a jelek szerint politikai és gazdasági feszültségeket keltett.” (Telex)

Igen, ezt írja a Cajhszin, de mit jelent, azon kívül, hogy a nagy Kína pártolja a tudományt és segíti a tisztes honi ipart? Azt jelenti, hogy utol akarják érni – sőt, ha lehet, el is szeretnék hagyni – technológiai fejlettségben a világ élvonalát, ami alapvetően jó dolog lenne, éspedig mindenkinek, nem csak Kínának, a gyakorlatban viszont az Európai Uniótól és főként az Egyesült Államoktól való technológiai függetlenedésről szól a dal. Kína processzorgyártása létezik ugyan, de nem élvonalbeli: hatalmas sikerként jelentették be tavalyelőtt nyáron, hogy a Zhaoxin 8-magos KX-6000 processzora már van olyan jó, mint egy Intel Core i5-7400. Ami azért nem épp a csúcs, tavalyelőtt sem volt az, ráadásul tavaly szeptemberben az Egyesült Államok nagyon komoly szankciókat léptetett életbe: határozatban írták elő egyes amerikai beszállítóknak, hogy csak a kormány külön engedélyével szállíthatnak chipgyártáshoz használt megoldásokat a legnagyobb kínai gyártó, a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC) számára. A Huawei már rég tiltólistán van, tehát világos, hogy a processzorgyártó ágazatot akarják minden áron fejleszteni, ugyanis – és most jön a valódi alapelv – Peking kezdi unni, hogy a világpiaci folyamatokban Kína a gyár, az Egyesült Államok a bolt és minden egyéb hely részint nyersanyagforrás, részint vevő.

Persze igazából mindenki vevő, és mindenki viszonteladó is, de Kína termeli az egészet. Ez egy élhető rendszer volna, azonban elég egy világgazdasági válság, és megbillen az a bálvány, aminek a mostani Kínai Népköztársaság a stabilitását köszönheti. Nem Mao elvtárs szobra, hanem a folyamatos gazdasági növekedésé.

Az tartja fenn a Középső Birodalom történelme során sosem tapasztalt jólétet, csakhogy ha stagnálni kezd vagy csökken – ez volt tapasztalható a tavalyi, borzalmas évben, a világjárvány és a Jangce áradásainak hatására – a társadalmi rendszer is megrendül. Mármost ez ellen már tavaly ősszel kitaláltak egy jellegzetesen kínai módszert: a gazdaságot két körre osztották, a külső kör a nemzetközi piacot látja el, a belső a hazait. Nyilván a külső hozza a több pénzt, azonban ha a mostani határozatok értelmében a belső támogatása növekszik, akkor komolyabb gazdasági növekedés nélkül is szinten tartható a mostani életszínvonal, más kérdés, hogy a világ egy része kínai áru nélkül marad. Ne tessék azt mondani, hogy na bumm, akkor mi van, mert akkor igenis baj van. Nem a fröccsöntött, világító pandamaci fog hiányozni, hanem az olcsó ruházat és élelmiszer. De az nagyon.

Mindenesetre a közeljövőben tervezett gazdasági növekedés mértéke csak körülbelül hat százalék, ami lényegesen kisebb a korábbiaknál. Ellenben folytatják a „mélyszegénység felszámolása” jelszóval indított programot, ami főként a vidéki nyomort számolja fel – igaz, leginkább azzal a módszerrel, hogy a vidéki szegényeket beköltöztetik a városokba, mi által városi szegények lesznek belőlük, akikkel a program szerint nem kell foglalkozni.

Ami a külpolitikát illeti: Hszü Csi-liang tábornok felszólalásában emlékeztetett a „Thüküdidész-csapdára”, ami esetünkben azt jelenti, hogy ha Kína és az Egyesült Államok vetélkedése elhúzódik, az tönkretehetné a teljes világgazdaságot, tehát jobb lenne pontot tenni ennek a végére egy gyors és győztes háborúval. Nézetem az, hogy mindenre számíthatunk, csak erre nem: az elképzelhető, hogy Tajvan egy gondosan fenntartott tűzfészekké válik, az állandó és kölcsönös fenyegetés helyszínévé, de valószínűleg minden érdekelt óvakodni fog, legalábbis egyelőre a nyílt agressziótól. Az rossz jel, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg második embere (az első a főparancsnok, Hszi Csin-ping) ilyesmiket emleget, de ez inkább tekinthető diplomáciai fenyegetésnek, mint katonainak egyelőre.

Viszont sok jel mutatja, hogy a társadalmi feszültségeket a han nacionalizmus erősítésével próbálják mederbe terelni. Természetesen szó sem eshet a tibeti, mongol, de főleg az ujgur kisebbségek elnyomásáról, sőt, irtásáról, annak ellenére sem, hogy az erről szóló, az ENSZ számára készült szakértői jelentés szerint az, ami folyik, a „népirtás” fogalmának minden kritériumát kimeríti. Ezt úgy kívánták ellensúlyozni, hogy beidézték tanúnak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé az ujgur Renagul Hudabaidit, aki ott elmondta, hogy:

„A xinjiangi Kashgar városból származik, rendes gazda, lányával és ikerfiaival. Az ország támogatja a „prenatális és postnatalis ellátást” is. Terhessége alatt a helyi egészségügyi központot gyakran felkereste vizsgálatra, tájékoztatták az anyák egészségügyi ellátásáról, és rendszeresen tájékoztatták, hogy menjen kórházba terhességi vizsgálatokra. A szülési költségeit az egészségbiztosítás megtérítette, a kormány pedig ingyenes oltásokat és táplálékot biztosít újszülöttjeinek. Gyermekei hároméves koruktól jártak óvodába, ingyenes az étkezésük és a szállásuk, a pedagógusok jól gondoskodtak róluk, az állam pedig támogatásokat fizet. Ma a legidősebb lánya tandíj nélkül jár általános iskolába, a jövőben a középiskolába megy és középiskolai gyerekek is élvezhetik az ingyenes nemzeti oktatást.

Renagul elmondta, hogy nagyon hálás az ország jó politikájáért. Az ország segített neki megszabadulni a szegénységtől és jó életet élni. Férjével úgy nyitottak éttermet, hogy kedvezményes kamatozású hitelt igényeltek, évente több mint 100 000 jüant keresve az öttagú család nagyon boldogan él.” (Kínai Nemzetközi Rádió)

Egy szépséghibája van a vallomásnak: a hölgy ez idő szerint nem gazdálkodik, ugyanis képviselő. Hát, azok általában mindig és mindenhol jól élnek... szóval volt annyira hiteles ez a vallomás, mint akármelyik munkáslevelező a hajdani Szabad Népből.

Az ülés végén elhangzott egy figyelemreméltó mondat.

„A koronavírus-járvány kezelése ismét rámutatott a kínai rendszer felsőbbrendűségére.”

Erről nem árt tudni azt, amit Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársa, talán a legkiválóbb magyar sinológus árult el egy interjúban a Marosvásárhelyi Rádiónak, hogy ugyanis a kínai vakcinát nem a belföldi járványkezelésre, hanem exportra gyártják, mert Kína határain belül a vírus terjedését a drasztikus lezárásokkal akadályozták meg. Azt már én teszem hozzá, virológus ismerősöm információi alapján, miszerint annak is oka van, miért nem oltanak az országon belül tömegeket: és nem az, hogy a Sinopharm vakcinája ártalmas lenne. Ellenkezőleg, elég hatásos, csak épp – nagyon drága. Kína gyógyszeripara pont azért képes a tömeges előállítására, mert centralizálva van, minden egyetem, minden kutatólaboratórium kiveszi a részét a termelésből, így tényleg rengeteget képesek előállítani belőle, csak a létező legköltségesebb eljárással. Szóval, a kedvező kínai járványadatokat nézegetve azt se feledjük, amit az írás elején mondtam a kétféle kínai igazságról: mi csak a hivatalosat látjuk, de ha mondjuk egy falu fele belehal a járványba, azt már fél tartománnyal odébb valószínűleg senki sem fogja tudni az állami hírmonopólium miatt.

Egyszóval, annyit megtudtunk, hogy Hong Kong függetlenségének vége, a közeljövőben számolhatunk a kínai árukivitel csökkenésével, a nemzetiségek további elnyomásával és bizonyos mértékben Kína önkéntes gazdasági bezárkózásával, valamint a kínai kutatás-fejlesztés eredményességének növekedésével. Hogy járványügyi szempontból mi a helyzet náluk, azt talán még Hszi Csin-ping sem tudja.

Tehát akkor: milyen helyzetben van Kína? Úgy állnak ott a dolgok a jelek szerint, mint a régi pesti viccben:

- Jó napot Hacsek, de rég láttam, hála Istennek, hogy van?

- Röviden? Jól.

- És bővebben?

- Bővebben? Nem jól.

Szele Tamás