Bucsa, Mariupol és most már Kramatorszk után már senki sem érti, mi történik, de Oroszország Ukrajna elleni inváziója minden, csak nem egy „szokásos” háború. Minden háború más ugyan (bár lényegében mindegyik egyforma), de ilyent még nem láttunk. Ez alapjaiban rendíti meg azt, amit emberi civilizációnak, humanizmusnak, igazságnak nevezünk.

Az ember nem érti, hogyan történhetnek ilyen égrekiáltó gaztettek a huszonegyedik században, Európa földjén (még ha Ukrajna nem is tagja az Uniónak, akkor is európai ország, ahogy Oroszország nagy része is az). Épp előttem áll Erlend Loe norvég író nyílt levele, melyet orosz olvasóihoz intézett és melyben megpróbálja elmagyarázni nekik, hogy őket becsapják. Idézném is, hátha lesz, aki egyetért vele. Legalábbis remélem, hogy akad majd ilyen ember.

„Általánosságban azt tapasztaltam, hogy az orosz közönség szokatlanul kíváncsi, jól képzett, olvasott és érzékeny. Az orosz olvasókkal való találkozások alkalmával zavarba jöttem, amikor kiderült, hogy ők ugyanolyan jól, ha nem jobban ismerik Ibsent és Hamsunt, mint én. Moszkvában a tervezettnél két órával tovább beszélgettem az olvasókkal és válaszoltam a kérdéseikre. Szombat este volt, és emlékszem, arra gondoltam, hogy Norvégiában ez lehetetlen. Nem tudtam elképzelni, hogy norvég fiatalok egy hétvégi estét azzal töltenének, hogy egy orosz írónak kérdéseket tesznek fel – órákon keresztül. (…) A Nagy Honvédő Háború miatt az oroszok is tudják, hogy amikor egy ország megtámad egy másikat, és veszélyezteti annak népét és létét, az sok emberéletbe és szenvedésbe kerül.

Fáj, hogy miközben ezt írom, orosz fiúk halnak meg tankokban, az utcákon és a mezőkön egy olyan háborúban, amelyről alig értenek valamit. Ez nem igazságos háború, hanem hazugság. Az egész világ figyeli ezeket az eseményeket, és önök, oroszok is sejtik, hogy valami nincs rendben.

Ha a szabad sajtóhoz való hozzáférést ilyen szigorúan korlátozzák, mint önöknél, az már önmagában is rossz jel. Valaki megpróbálja megakadályozni, hogy megtudják, mi is történik valójában. Az önök hatóságai olyan környezetet teremtettek, amelyben veszélyes az igazság keresése. Pénzbüntetés, börtönbüntetés, legrosszabb esetben halál vár önökre; mindez rendkívül hasonló ahhoz a helyzethez, amely abban az országban uralkodott, amely nyolcvan évvel ezelőtt megtámadta önöket.

Ukrajnában a szélsőjobboldali erők, az úgynevezett nácik koalíciója a 2019-es választásokon a szavazatok 2,15%-át szerezte meg. Ez kétségtelenül probléma, de ettől még Ukrajna nem lesz a nácik országa. Mint ahogy Oroszország sem a nácik országa, a neonácik ott is vannak. Sok országban van ilyen, így Norvégiában is. De kevesen vannak.

Az önök vezetői nem attól félnek, hogy a nácizmus terjed el önöknél, hanem attól, hogy a demokrácia. De a demokrácia nem jelent veszélyt az orosz népre. Önök ugyanúgy képesek dönteni magukról, mint bárki más. A demokrácia az uralkodó réteget veszélyezteti. Számukra ez a hatalom elvesztését jelentené, és annak a pénznek az elvesztését, amelyet az orosz társadalom fejlődésére kellett volna fordítani, de néhány ember zsebében landolt.

Mindezt önök is nagyon jól tudják. Ezért is lep meg, hogy az orosz nép mindezt hagyja. Megértem, hogy félnek. Még én is félek, bár messze vagyok az eseményektől. De az önök fiai, testvérei, apái és férjei most is elképzelhetetlen számban halnak meg Ukrajnában – ukrán testvéreikkel együtt. Miért? Egy ember őrült eszmefuttatásai miatt egy elveszett birodalomról. Európa nem látott ilyen támadó háborút azóta, hogy a náci Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót.

Ezt csak maguk az oroszok tudják megoldani. Kérem, tegyék meg. Hogy mindannyian, akik szeretjük Oroszországot és az oroszokat, ezt továbbra is megtehessük.”

Kemény szavak, igaz szavak. De mit szólnak ugyanehhez Putyin elnök hívei, akik nálunk sincsenek kevesen? Nyilván semmi jót, de mi az ő álláspontjuk, miért zajlik ez a háború? Nos, ne vádoljanak egyoldalúsággal, bemutatom az ő szempontjaikat is, melyeket Viktoria Nyikiforova írt le tegnap egy publicisztikában a RIA Novosztyi számára (ott jelennek meg a legradikálisabban putyinista írások manapság). A címe is magáért beszél:

„Miért harcol Oroszország Ukrajnában”

Volt ennek előképe, Frank Capra hét részes sorozata, amit a második világháború alatt vetítettek az amerikai mozikban: annak az volt a címe, hogy „Why we fight”, vagyis „Miért harcolunk” – ugyanis az átlagos amerikai polgárok nem mindegyike előtt volt teljesen nyilvánvaló ez, Pearl Harbort értették, a többi hadszínteret nem... Capra filmjei viszont jók voltak, logikusak, informatívak. Ugyanezt nem mondanám el Viktoria Nyikiforova írásáról, de inkább bemutatom, döntse el mindenki, mennyire ért vele egyet.

„Időről időre megkérdőjelezik az Ukrajna felszabadítására irányuló műveletet: mi is pontosan a magasabb értelme annak, ami történik? A területet denácifikáljuk, de milyen békét hozunk oda?

Vagyis nem elég dolgozni és szenvedni a háborúban, hanem szellemi táplálékkal is táplálni kell a denácifikált lakosságot. Hogy bemutassunk nekik – és a világközösségnek – egy ideológiát.”

Elküldhették volna azt a különleges ideológiát postán is vagy közvetíthették volna tévén, rádión, de úgy látom, ragaszkodnak hozzá, hogy személyesen adják át. Mondjuk az orosz postában én sem bíznék, közismert, hogy Muszkaföldön lassan jár, bár mondjuk nálunk sem villámgyors.

„Az oroszok azért jöttek, hogy felszabadítsák földjüket a náciktól. Ezt már megtettük 1943-1944-ben, pontosan ugyanezen a területen. Akkor csak a helyi kollaboráció mértéke volt kisebb. Oroszország civilizációját a volt Ukrajna területére hozza. Ez nagyon különbözik attól, amihez az ukránok az elmúlt harminc évben a saját országukban hozzászoktak.”

Nem túlzás Ukrajnáról múlt időben beszélni, főleg, hogy maga Putyin elnök állította, miszerint nem céljuk egyetlen négyzetcentiméter ukrán föld meghódítása sem?

„Oroszországban nem kínzunk foglyokat. Nálunk a katonák nem ölik meg a saját állampolgáraikat, nem mutogatják holttestüket nyugati újságíróknak.”

Itt a hölgy Bucsára céloz, csak sajnos lassan még a tömeggyilkos orosz katonák neve is ismertté válik: letagadhatatlan a rémtett, és az orosz erők követték el. Más kérdés, hogy valóban nem saját állampolgáraik ellen, hanem Ukrajna polgárait gyilkolták, kínozták halálra.

„Mi nem hazudunk – ez egyébként katonai propagandánk gyengesége.”

Ettől az állítástól megrepedt a Kreml összes plafonja és magától megszólalt az épület előtt a Cár-harang.

„Oroszországban nem szokás az embereket oszlopokhoz kötözni, letolni a nadrágjukat, és összeverni őket. Ez vad és szégyenletes. Mi nem ezt tesszük.”

Ukrajnában is csak mostanság alakult ki ez a népszokás, és kizárólag a fosztogatók esetében alkalmazzák. De most jön a java!

„Mi nem adunk kenőpénzt a rendőröknek, orvosoknak, tanároknak, ápolónőknek – ahogyan az Ukrajnában szokás. Van gondolat- és szólásszabadságunk, ami egyébként teljesen elérhetetlen a nyugati országok számára. Oroszországban a másként gondolkodó embereket nem börtönözik be, nem kínozzák meg és nem ölik meg.”

Bumm! Most szakadt le a nagyterem mennyezete, a harang meg úgy kong, hogy Pétervárott is hallani. Navalnij is hallja a pokrovi börtönben.

„Nem osztjuk az embereket felsőbbrendű és alsóbbrendű fajokra, nem teszünk egyetlen nemzetet sem felelőssé mindenért, és nem mérgezzük halálra képviselőit. Senkinek sem tiltjuk meg, hogy a saját nyelvén beszéljen. Nem tanítjuk a gyermekeinket gyilkolni. Ez egy förtelem, kedves ukránok. A Kalibr és Iszkander rakéták ezt az egyszerű üzenetet hozzák el nektek.”

Nekem itt kezd gyanús lenni, hogy a hölgy ironizál, hiszen ezt Navalnij esete óta senki sem gondolhatja komolyan.

„Az orosz állam több mint ezer éve létezik, és bárhogy is hívják, mindig is nem a gyűlöleten, hanem az emberek iránti szeretet alapján állt. És tudjátok, kedves nem-testvérek, ez kifizetődött.”

Hogyne, a szeretet alapján, feltéve, ha az illető ember orosz volt, ha lehet, tehetős és ortodox, valamint tartózkodott az ellenzékiségtől. Sokan tudnának erről mesélni, a dekabristáktól Trockij Leóig.

„A rubel felértékelődése mindenkit meglepett. De a legmeglepőbb az ellenfelek számára társadalmunk összetartó ereje volt. Nem segítettek sem a pokoli szankciók, sem az oroszok Nyugat általi közvetlen kirablása, sem a féktelen propagandaháború. Az emberek kitartottak és kitartanak, és a különleges művelet támogatottsága szinte a rubel árfolyamával azonos ütemben növekszik.”

Az jó. Akkor öt percen belül leáll.

„A társadalom különböző osztályai és társadalmi rétegei, nemzetek és nemzetiségek tucatjai, az orosz nép egész összetett konglomerátuma most egyesült és összeforrt. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szabadságunkért és függetlenségünkért harcolunk. (…) A Szovjetuniótól örököltünk egy békés, barátságos hozzáállást egymáshoz. Az emberek iránti szeretet naivan, nevetségesen hangzik, nincs ilyen szó a modern globális burzsoázia szótárában.”

Ez mégsem humor. Ilyen humor nincs, a hölgy komolyan gondolja. Ahogy a végét is:

„A mi hadseregünk azért harcol, hogy az ukránok ne öljenek oroszokat. Aztán a győzelem után akár némi ideológiát is felvázolhatunk nekik, ha már rendeletek nélkül nem tudnak élni. Bár az orosz eszme lényegét az ukránok sem ismerik rosszabbul, mint mi. Egyszerű és világos. Ez a gondolat az emberek iránti szeretet.”

Ezek szerint Nyikiforova azt akarja nekünk bemesélni, hogy emberszeretetből harcolnak, humanizmusból mészárolnak, filantrópiából kínoznak civileket, arra kéne még rájönnöm, a nemi erőszakokat minek okából követik el. Ennél undorítóbb, ostoba hazugságot rég láttam már, és le merem fogadni, hogy a szerzője őszintén hisz is abban, amit leírt.

Sőt, elvárja, hogy az olvasói is higgyenek. Valószínűleg kizárólag a Kreml tulajdonában álló sajtóból informálódik, és így alakul ki ez az ördögi, öngerjesztő kör: a kormánymédia félreinformálja a sajtómunkást és szó szerint újraszüli saját magát.

Kérem, én most bemutattam két, egymással ellentétes véleményt az ukrajnai helyzetről. Jobb meggyőződésem ellenére tettem, ugyanis szerintem Nyikiforova nézetei nem tartoznak a „vélemény” kategóriájába, sokkal inkább nevezném őket dajkamesének.

De bemutattam, ne mondják, hogy egyoldalúan tájékoztatok.

Most tessék választani, melyik tetszik, melyiket találják hitelesnek, valósnak.

Vagy inkább ne is válasszanak.

Nekünk a választásokkal nincs sok szerencsénk.

De nem árt tudni, hogy a most zajló borzalmas mészárlást az emberszeretet nevében végzik.

Ma is tanultunk valamit.

Csak imádkozni tudok, nehogy minket is megszeressenek.

Szele Tamás