Autokráciákban semmi sem az, aminek látszik, a háború – béke, a szabadság – szolgaság, a tudatlanság – erő és ezt nem csak Orwell mondja, hanem általában a hivatalos, állami ideológia is erről szól. Könnyen lesz mondjuk Kínában vagy az Oroszországi Föderációban Piroskából farkas, farkasból Piroska, bárkiből nagymama, FSZB-sből vadász, minden relatív az ilyen országokban.

Ezért külön tudomány a „China-watching” (Kína-figyelés) vagy a kremlinológia, bár azt senki sem mondhatja, hogy ezek egzaktak lennének. Az a feladata az elemzőnek, hogy kitalálja: amikor X. vagy Y. állami vezető látszólag olyasmit mondott, aminek vagy semmi értelme nincs, vagy nem sok akad, az igazából mit akar jelenteni. Olyan is van, hogy tényleg semmit sem jelent, de az gyakrabban fordul elő, hogy egy érthetetlennek tűnő kijelentés komoly változások előjele, olyanoké, amik aztán fenekestől felforgatják a világot. Így volt ez kétezer éve is: ha Caligulának csikart a hasa, egész Róma kapott gyomorrontást.

Putyin legújabb hascsikarását a kiváló orosz újságíró és elemző, Andrej Percev írásának segítségével próbálom elemezni, mely a The Riddle hasábjain jelent meg. A legfrissebb putyiniáda klasszikus példája a kremlinológiai paradoxonnak: elvileg, ha nagyon naivak vagyunk, nem jelent semmi különöset, a gyakorlatban viszont felboríthatja az Oroszországi Föderáció belső közigazgatását is. Akkor lássuk, miről van szó.

Vlagyimir Putyin választási kampánya egyre nagyobb lendületet vesz. Az orosz elnök szinte naponta vesz részt nyilvános rendezvényeken – ezek lehetnek regionális utak vagy találkozók szövetségi és regionális tisztviselőkkel. Maga Putyin a Kreml politikai és információs blokkjával együtt igyekszik némi életet lehelni ezeknek a protokolláris találkozóknak a rutinjába, hogy az egyszerű oroszoknak legyen miről beszélniük később. Az elnök és beosztottjai jól tudják, hogy a lendületes mondatok és a szokatlan húzások sokkal emlékezetesebbek, mint a szalagtűzések és a sikerekről szóló beszámolók. Mindenki emlékszik arra, hogy Putyin hogyan szólított fel a „terroristák elpusztítására még a vécében is” első elnöki ciklusa kezdetén, de üzeneteinek tartalmára – talán a 2018-as rakétás karikatúrák bemutatását leszámítva – még azok a szakértők sem emlékeznek, akiknek ez a dolguk. Az elnöknek az orosz ipari szektor képviselőivel tartott találkozójára nem az importhelyettesítés valós és képzeletbeli sikereiről szóló beszámolók miatt emlékeznek, hanem Putyin azon kijelentésére, hogy a tisztviselőknek orosz autókra kellene váltaniuk. Mint mondta:

„Az ország minden tisztviselőjének orosz autókkal kellene járnia. Némileg szerényebb lesz, mint eddig – semmi szörnyű nincs ebben, sőt, ellenkezőleg, még jó is. Az egész csodálatos hivatalnoki rétegnek rá kellene jönnie, hogy a hazai márkák, autók és egyéb termékek fejlesztésére kell törekedni.”

A javaslat, hogy a hivatalnokokat orosz gyártmányú autókra ültessék át, nem új az orosz politikában: a kilencvenes években Borisz Nyemcov miniszterelnök-helyettes arra kényszerítette régiójának hivatalnokait, hogy külföldi autók helyett Volgákat használjanak. A gyakorlatban a lépés nem volt sikeres, ahogy azt maga Nyemcov is elismerte, de segített népszerűsíteni magát a miniszterelnök-helyettest. Az oroszok hagyományosan kritikusak a bürokráciával szemben, és az olyan – akár csak deklaratív – kijelentések, amelyek szerint a hivatalnokokat valamilyen módon korlátozni fogják, általában kedvező fogadtatásra találnak. Putyin és kampányának tervezői egy jól bevált populista lépést alkalmaznak. Az az elnök, aki egy szándékos gesztussal külföldi autóból hazai autóba ülteti át a tisztviselőket, a választók szemében úgy fog tűnni, mint aki az elit túlkapásait igyekszik megfékezni, mint aki harcol ellenük. Putyin ezt az „elitellenes” üzenetet a „mi csodálatos hivatalnoki rétegünkről” szóló ironikus szavakkal igyekezett aláhúzni. Az orosz rendszerszintű álellenzék, amelyet a Kommunista Párt és az „Igazságos Oroszország” képvisel, szereti ostorozni a „hivatalnokokat” és a „hivatalosságot” úgy általában. Putyin is az orosz bürokrácia „ellenzékeként” próbálja magát feltüntetni, és nem ez az első elitellenes kirohanása az utóbbi időben. Az elnök például Anton Sziluanov pénzügyminisztert is megdorgálta már a kamerák előtt, amiért állítólag durván viselkedett egy dagesztáni lánnyal, aki Putyint látogatni jött.

Az elnök és politikai technológusai a társadalom elitellenes igényére reagálnak, amelyet korábban Jevgenyij Prigozsin, a „Wagner” alapítója lovagolt meg. Beszédeiben nemcsak a védelmi minisztérium vezetését, hanem az oligarchákat és a tisztviselőket is bírálta. Ez a diskurzus gyorsan nagyon népszerűvé tette Prigozsint. Putyin mindig szidta beosztottjait, másrészt viszont általában általánosságokra szorítkozott, és soha nem ment túl az üres kijelentéseken. Ezúttal Putyin konkrét intézkedést jelentett be, de ez az ígéret meggondolatlannak bizonyulhat. Először is, nagy a valószínűsége, hogy soha nem fog megvalósulni. A RIA Novosztyi állami hírügynökség egyik forrása szerint az orosz autóiparnak nincs elég kapacitása ahhoz, hogy a tisztviselőket orosz gyártmányú autókba ültesse át. Ezt a problémát részben a kínai járművek „átmárkázásával” oldják meg, amit például a moszkvai autógyár végez. A választók azonban valószínűleg nem fogják értékelni ezt az álcázást: az oroszok alaposan kitanulták a kínai gyártók választékát, ismerik a katalógusaikat, és azonnal felismerik, hogy a tisztviselők melyik „hazai gyártású” autóra váltottak.

Még komolyabb problémát jelenthet Putyin és kampánya számára a bürokraták kiváltságai elleni komoly küzdelem: például a fizetésük vagy az állami intézmények személyzetének csökkentése. Természetesen ez a kampány nem fogja érinteni a csúcsbürokráciát és az elnök belső körét. De a Putyin-rezsim egyik fő pillérét sújtja majd: a bürokrácia alsó és középső szintjeit. Ezek az emberek azok, akik biztosítják az adminisztratív erőforrások működését, manipulálják a választásokat, és támogatják Putyint, valamint az „Egységes Oroszországot”. Ez egy elég széles réteg, amely kölcsönös gesztusokat és kivételezést vár el a felső vezetéstől. És egészen a közelmúltig a rezsim kielégítette ennek az osztálynak az igényeit. Most Putyin a képviselőit a középszerű külföldi autókból a hazai gyártású, gazdaságos kategóriájú autókba ülteti át. Sőt, a bűnüldöző szervek ismét tömeges büntetőeljárásokat indítanak a tisztviselők ellen. A bürokráciának ez az elnyomott rétege az, amelynek biztosítania kell Putyin eredményét a 2024-es elnökválasztáson, és korántsem biztos, hogy buzgón fogja vállalni ezt a feladatot. Az orosz politikai történelem tele van olyan példákkal, amikor a hivatalnokok megelégelték a vezető elitellenes diskurzusát, és segítettek neki a bukásban. Szvetlana Orlova, a vlagyimiri terület korábbi kormányzója előszeretettel alkalmazta a helyi tisztviselőkkel szembeni demonstratív populista gesztusokat: tévékamerák előtt szidta, kirúgta, és késő éjszakai munkára kényszerítette őket. 2018-ban elvesztette a választást a liberális demokrata párt technikai jelöltjével, Vlagyimir Szipjaginnal szemben. A jelek szerint a Kreml úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a példát.

Az alulról jövő szinten az átlagos hivatalnokok már kezdenek lázadni. Oleg Borovszkij, az irkutszki területen fekvő Szajanszk polgármestere, aki az „Egységes Oroszország” jelöltlistájának vezetője volt települése regionális törvényhozási képviselőjelöltjei között, bevágta maga mögött az ajtót, és levétette a nevét a listáról. Borovszkij nem a legtipikusabb orosz önkormányzati tisztviselő: közvetlen szavazáson választották meg (a kampány idején a kommunisták támogatták), kritizálta a hatóságok fellépését a COVID–19 járvány idején, sőt, dacosan figyelmen kívül hagyta a COVID–korlátozásokat. Később a polgármester beverekedte magát a hatalmi vertikumba, lojalitást tanúsítva az „importált” kormányzó, Igor Kobzev iránt. Most Borovszkij ismét lázad. Kifejtette, hogy a régió önkormányzatainak költségvetése elkezdett hiányt mutatni, és hogy a regionális kormány segítséget ígért, de nem tartotta be az ígéreteit. Igazi politikusként Borovszkij tisztában van azzal, hogy a költségvetési problémák a lakosok elégedetlenségéhez vezetnek, ezért azonosította számukra a valódi bűnösöket. A személyes népszerűség fontosabbnak bizonyult a polgármester számára, mint a kormánypárt nézettségi mutatói. Az „Egységes Oroszország” valószínűleg nagyon alacsony eredményt fog elérni Szajanszkban, és nagyon valószínű, hogy a régióban jól ismert és népszerű Borovszkij demarche-a hatással lesz arra is, hogy az „Egységes Oroszország” milyen arányban tud majd mandátumot szerezni a helyi közgyűlés egészének választásán.

Hakasziában, ahol a kormányzó és a köztársasági parlament tagjainak megválasztása zajlik, szintén lázong a helyi elit. A régiót jelenleg a 2018-as tüntetések után megválasztott kommunista Valentin Konovalov vezeti. Moszkva egy „ejtőernyős” politikust, Szergej Szokolt, az Állami Duma „Egységes Oroszországot” képviselő képviselőjét indítja, aki személyesen is részt vett a háborúban. Szokolt a párt hakasziai fiókjának vezetőjévé nevezték ki, aki elkezdte az alapszervet és a kormánypárt listáinak összetételét a parlamenti választásokon a maga számára kedvezően átalakítani. Vlagyimir Stigasev, a regionális gyűlés hosszú ideig hivatalban lévő elnöke és más magas rangú „Egységes Oroszország” aktivisták kikerültek az „Egységes Oroszország” jelöltlistáiról, és a párt végrehajtó bizottságában is megkezdődtek a tisztogatások. Ennek eredményeként Stigasev Konovalovot támogatta a választáson, és a kommunista párt listáján a második helyre jelölték. A kommunista párt propagandája azt hangsúlyozza, hogy a köztársasági elnök és a megbízott házelnök „helyi és tisztességes”, ellentétben az „importált” Szokollal. A köztársasági parlamenti választásokon most más korábbi Egységes Oroszország-jelöltek is a kommunista párt listájára kerültek. Most már nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy Konovalov megtartja tisztségét, és a kommunista párt megnyeri a törvényhozási választásokat.

Borovszkij és az „Egységes Oroszország” hakasziai tagjainak megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a bürokrácia és a hatalmi vertikumba beépült elit csak akkor hajlandó lojalitást tanúsítani a rendszer iránt, ha az figyelembe veszi az érdekeiket és kedvezményes elbánásban részesíti őket. Amint a vertikum ezt megszűnik, lázadások kezdődnek, és résztvevőik még az esetleges megtorlástól sem riadnak vissza. Az „elitellenes Putyin” képe alkalmas tovább szítani az indulatokat és feldühíteni az amúgy is elégedetlenkedő tisztviselőket.

Hadd legyen néhány megjegyzésem a dologhoz, mielőtt bárki félreérti a helyzetet: igen, a helyi párthivatalnokok elégedetlenek Oroszország-szerte, ha nem veszik meg időről időre a jóindulatukat valamivel, és az autócserét valóban büntetésnek érzik, nem jutalomnak, pláne, mióta a Moszkvics a legnyugatibb kínai autómárka. Azonban senki se gondolja, hogy fel fognak lázadni, nem kell tartani a „csinovnyikok forradalmától”.

Attól kell tartania Putyinnak, hogy, mint Szajanszkban vagy Hakasziában látjuk, a Moszkvától távol eső régiók közigazgatásában változások lesznek, a megbántott bürokraták nem érzik majd úgy, hogy pont az Egységes Oroszország párthoz kéne hűségesek legyenek, így a vezetésbe bekerülhetnek az álellenzék, tehát az Orosz Kommunista Párt vagy az Igazságos Oroszország, netán a Nemzeti Liberális Párt jelöltjei is. Ezeket aztán a Kreml pont úgy fogja kezelni, mintha az Egységes Oroszország emberei volnának, hiszen valójában azok is: de ne feledjük azt sem hogy a mostani orosz kormánypárt nem azonos a Szovjetunió Kommunista Pártjával, mely tényleg mindenütt jelen volt, az Egységes Oroszországnak jószerével még programja sincs, tulajdonképpen nem Putyin van a pártért, hanem a párt Putyinért, hozzávarrták hátulról, mint kabátot a gombhoz.

Az álellenzéki jelöltek felbukkanása viszont elindíthat egy folyamatot a területi autonómia felé, ami okozhatja a központi hatalom gyengülését, aminek viszont már komoly következményei is lehetnek. Nem ma, nem holnap, de évek múltán igen.

Nyilván nem a szolgálati kocsikról van szó, azok csak részei a putyini populista „elitellenességnek”, mintegy jelképei: de fontos szimbólumok, mert azt mutatják, hogy az orosz elnök tudja ugyan, miszerint már nagyon régóta választási csalás útján kerül a székébe, de mégis próbál legalább valamennyire népszerű lenni, mert ha meg sem próbálná, akármelyik hatalmi klikk kibillenthetné a helyéből, ember nem mozdulna meg az érdekében (a Wagner-lázadás alatt nem is mozdult senki, ami nagyon komoly intő jel Putyin számára). Csak éppen ezekkel a populista-demagóg gesztusokkal a saját támogatóit, oszlopait idegeníti el magától, szóval nem biztos, hogy jó ötlet ez az autócsere vagy általában a populizmus.

Aztán persze az sincs kizárva, hogy az egésznek nem lesz semmiféle következménye, a szó elszáll és kész.

Ez a szép a kremlinológiában.

Vagy inkább: ez benne a randa.

Következtet és elemez az ember hat oldalon keresztül, és fogalma sincs arról, mélyebb értelmet nyer-e valaha is a spekuláció. Lehet, hogy teljesen felesleges az egész okoskodás, az is lehet, hogy benne van Oroszország jövője.

Még jó, hogy ez csak elemzés, nem jóslat – a jóslást nem vállalnám. Oroszországgal kapcsolatban semmiképpen sem.

Szele Tamás