Ennek is eljött az ideje, mármint az álmatlanságnak, de hiszen azért nem tudok aludni, mert el kell számolnom a reám bízott tálentomokkal. Bizony, egyet sem ástam el a földbe, hanem jól forgattam őket – hanem hát arról én már nem tehetek, hogy janicsárok törtek rám, s elrabolták mindet. Van az így, mikor cudar, török világ van Magyarországon.

De attól, hogy becsületes vagyok, aludni még nem tudok. Az úgy volt, hogy a Huppa.hu-t olyan mértékű DDoS-támadás éri még máig is, hogy a szolgáltató egyszerűen fel kellett függessze a lap megjelenését – erre lesz balzsam Gileádban, már tárgyalunk róla, csak nem lesz olcsó. Akkor legfeljebb fizetünk, ahogy Churchill mondta egy igen előkelő hölgynek, akitől megkérdezte kissé spiccesen (ez Sir Winston esetében előfordult), miszerint:

– Mylady, ön gyönyörű. Eltöltene velem egy éjszakát tízmillió fontért?

– Annyiért talán igen.  

–És tíz fontért?

– Minek néz engem?

– Azt, hogy minek nézem, már tisztáztuk. Most már alkudozunk...

Hát, mondom, megoldható a Huppa.hu problémája, ha nem is ingyen, most már csak alkudozunk, mint Churchill a koronahercegnővel. Hanem történt nagyobb baj is. Mivel a lap bajban volt, felajánlottam lapfelületnek átmenetileg a saját híroldalamat, a zonaporkolt.com-ot. Öt napig működött, nem is zavarmentesen, de mégis úgy-ahogy. Kedd reggel lelőtték, de nem akárhogyan: akkora terheléses támadást kapott, hogy a szolgáltató igen udvariasan bár, de míg a Déli Pályaudvartól metróval elértem a Keletiig, ami nem nagy út, már szerződést is bontott velem, sőt, az adatmentés is az én gondom lesz, Közérdekre hivatkoztak, leállt az összes szerverük „miattam”.

Ennyi erővel Themisztoklész is feladhatta volna a szalamiszi csatát, mert bizony, félő volt, hogy annak lezajlása közben hajók fognak elsüllyedni. Ehelyett az a bolond fogta magát, és megnyerte, nem is értem ezeket a görögöket... Hirtelen úgy éreztem magamat, mint egy megerőszakolt lány, akitől azt kérdi a rendőrtiszt, hogy „minek ment oda”. Tehát az áldozat a bűnös, tőle kell megszabadulni?

Hogy Orbán Viktort idézzem, „erőseket gondolok” a szolgáltatóról. De ez nem sokat számít.

Ami számít az az, hogy lesz majd Zóna, lesz majd új hely, ha a mentett adatok rendben lesznek, talán adatveszteség sem sok lesz – de az elv a probléma, az nem hagy aludni.

Tehát, ha janicsárok törnek rám, kirabolnak, megvernek és esetleg megcsonkítanak, az az én hibám, az én bajom? Én tehetek róla, az általam megbízott cég, akinek kötelessége lenne gondoskodni a kibervédelemről, kihajít a karavánból, akit már megtaláltak, megsebesítettek a rablók, az nem kell? Hej, de ottomán logika ez...

No, akkor nézzük magát a jelenséget. A nálunk nagyobb cégeket is megkóstolták idén nyáron-tavasszal, csak ahol elég sok pénzt tudnak adni a védelemre, például a HVG-nél vagy a 444-nél, ott maximum átmeneti leállást tudtak okozni. Nálunk, ahol a kibervédelem lényegében véve a szolgáltató szerződésben vállalt dolga lenne, ez nem így megy. Értem én, hogy ha hajóágyúval lövik a házamat, akkor kiadnak a kalózoknak, hogy a szomszédok megmaradjanak – de ha évekig fizettem az adót, a kormányzó dolga lenne, hogy ne jöjjenek még a környékre se kalózok.

Ne alakoskodjunk: ez egy nagyon pontosan célzott támadássorozat része volt, aminek célja a független magyar sajtó megsemmisítése. Csak azt nem értem, miért siették el: maholnap elfogadják a „szuverenitástörvényt”, X. alezredes küld tíz dollárt a bankszámlámra, és már le is csukhatnak, mint „idegen ügynököt”, minek tetszenek kapkodni, jó magyar véreim, derék urak? Vagy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a balfasz?

Úgy vagyunk mi ezzel a maradék kis független magyar sajtóval, mint a végvárakkal. Igazából se pénz, se posztó, még kevés, öregedő vitéz akadna, de már az se sok, lassan mindenki kezdi megszokni a muszkát, bocsánat, a törököt. Szeretni persze nincs hogy, de hozzá lehet szokni, míg nem az ember lányát szuttyongatja... van persze, aki még azt is képes lenne elviselni.

Ha már végvár, ha már felhőbe hanyatlott a zónai rom, vegyük már sorra, mi történt a mi törökverő hőseinkkel. Akikre büszkék vagyunk.

Török Bálint a Héttoronyban halt meg, öregen, betegen, bár nagy úr volt, épp azért fogatta el a szultán.

Dobó István, aki kétezer emberrel védte Eger várát, legkevesebb negyvenezer török ellen (lehetett az több is), sok év raboskodás után, hetven évesen, halálra gyötörve hunyt el szerednyei várában.

Mekcsey Istvánt, Eger várnagyát hazafelé tartva jó magyar parasztok baltával homlokon sújtották, majd dárdával keresztül szúrták.

Bornemissza Gergely deákot a török Pásztó mellett negyvened magával elfogta, Sztambulba vitték, sokat kínozták, de mivel nem tudtak kiszedni belőle semmit, felakasztották. Láncra, mert azt mondták, olyan okos, hogy a kötélből kibújna. Nehéz halála lehetett.

Zrínyit és Frangepánt kivégezték Bécsújhelyen, Nádasdyt Bécsben, Wesselényi még időben elhunyt.

Balassi Bálintot halálig vádolták a legnagyobb képtelenségekkel, amikből maximum a részegeskedés lehetett igaz, aztán Esztergom ostrománál felmentette egy ágyúgolyó, merthogy derékba szakította.

Az első Zrínyi Miklós életét adta, mikor kirontott Szigetvárból, reménytelen helyzetében, rengeteg török ostromlót megölve, a másodikat, aki szintén sok fejtörést okozott a későbbi szultánnak, egy vadkan találta meg. Egy elöltöltős, császári, muskétás vadkan.

Ha már úgy vesszük, Esze Tamás is még belelóg a korba: őt saját emberei verték agyon.

Zrínyi Ilona, második Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, zágoni Mikes Kelemen? Mindenki tudja, milyen sorsra jutottak.

Ahogy azt is, csak nem emlegetik, hogy a budai pasa több éven keresztül bizonyos Werbőczy úr volt, nekem az az érzésem, hogy el sem ment.

Mit ne mondjak, elnagyolt a lista, de az embernek valósággal megjön tőle a kedve végvári vitéznek állni. Szegénység a közvitéznek, rabság a nagyúrnak, korai, ám erőszakos halál, a család rendszerint még a holttestet sem kapja meg, igazi polgári karrier.

Szóval, ha végvári vitézek vagyunk, mármint a kis, maradék szabad sajtó, ez a jussunk. Semmi jó, de legalább minden rossz.

Álarcos brigantik törlik ki évek munkáját, és üthetjük bottal a nyomukat.

Ez most is megmutatkozott.

Kérem: felhőbe hanyatlott a drégeli rom, és a királyi bíróság még azt kérdi Szonditól, hogy minek ment oda?

De attól még haláláig harcolt. És ez a fontos.

Ennyit lehet mondani a helyzetről.

Rossz.

Ahogy a Kárpát-medencét ismerem, a következő mintegy három-ötszáz évben javulás nem nagyon várható.

Na, fel a vár fokára, hajnalodik.

Szele Tamás