Alapos, átfogó elemzést közölt ma az orosz külgazdaság állapotáról a The Insiderben Valerij Kizilov, melyből világosan kitűnik, hogy amitől a világ tartott, az már be is következett: az Oroszországi Föderáció végzetes függőségbe került nagyobb mértékben Kínától, kisebb, de így is igen komoly mértékben Törökországtól, és ez az állapot csak rosszabbodni fog.
(Képünk illusztráció)
Kína és Törökország a háború kezdete óta Oroszország fő kereskedelmi partnereivé váltak, Oroszország exportjának csaknem egyharmada Törökországon keresztül halad át. És miközben Moszkva most kritikusan függ Pekingtől és Ankarától, főként mint kereskedelmi közvetítőktől, Hszi Csin-ping és Recep Tayyip Erdogan szabadon választhatja meg partnereit - és amikor Oroszország és a Nyugat közötti választás elé kerülnek, valószínűleg pragmatikusak lesznek. Végül is, az orosz olajjal ellentétben Kínában nincs helyettesítője a tajvani mikrochipeknek.
Oroszország gazdasági kapcsolatai Nyugat-Európával, az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel nagyrészt megszakadtak. Ugyanakkor Oroszország saját termelési kapacitása nem elegendő a háborúk megvívásához, a fejlesztésekhez vagy a normális lakossági fogyasztás fenntartásához. A rendszer mégsem omlik össze. A kiadások minden típusa stabil marad: fogyasztási és beruházási, magán- és állami, békebeli és katonai kiadások.
A fejlődő országok segítenek. Oroszország hagyományos exportjának nagy részét most oda szállítják, és cserébe az import Oroszországba áramlik. Ez a behozatal nemcsak helyi termékeket tartalmaz, elsősorban Kínából, hanem a fejlett világból származó tranzitárukat is. Mindez nem újdonság. Ami azonban figyelemre méltó, az az, hogy Oroszország fő kereskedelmi forgalma ma már csak két irányba koncentrálódik. A hivatalos álláspont szerint a Nyugattal való szakítással Oroszország megerősítette kapcsolatait az emberiség „nagyobb” és „jobb” részével. A valóságban pontosabb lenne azt mondani, hogy kritikusan függővé vált Kínától és Törökországtól.
Nicsak, kivel kereskedünk!
Oroszország külkereskedelmét most nem könnyű elemezni, mert a Szövetségi Vámszolgálat (FCS) statisztikai publikációi, amelyek 2022 januárjáig havonta jelentek meg, 2022 áprilisában leálltak, majd 2023 márciusában részben újraindultak, de nem országok szerinti bontásban. Akkor azt ígérték, hogy a különböző árucsoportokra vonatkozó export- és importadatokat havonta fogják közzétenni. Az FCS honlapján azonban azóta sem frissítették az adatokat.
A vámszolgálat nem hivatalosan teszi közzé az adatokat. Az FCS 2023 januárjában a Vedomosztyi című lapnak azt mondta, hogy Oroszország öt legfontosabb kereskedelmi partnere 2022-ben Kína, Törökország, Hollandia, Németország és Fehéroroszország. Egy évvel korábban, a 2021-es békés évben Kína, Németország, Hollandia, Fehéroroszország és az Egyesült Államok volt. Törökország akkor a hatodik volt. Most Kína után a második helyen áll.
Oroszország csak öt irányban kereskedhet a külvilággal. Az első, a Nyugat, nagyrészt (bár nem teljesen) le van zárva. A második, Törökország, döntő szerepet játszik az EU déli megkerülésére irányuló kísérletekben. Oroszországnak a Közel-Kelettel, Afrikával, Latin-Amerikával és az Indiai-óceánnal fennálló szinte valamennyi gazdasági kapcsolata, beleértve az Indiába irányuló kőolajszállításokat is, a török tranzittól függ. A harmadik irány – a déli – kevéssé használható, mivel nincsenek tengeri szállítási útvonalai a világ óceánjaihoz, és a szárazföldi útvonalak végső soron Iránba vagy Afganisztánba vezetnek. A negyedik a kínai irány - ennek jelentősége nyilvánvaló. És végül az ötödik – a Csendes-óceánon keresztül a kínai kikötőkön kívül bármely más kikötőbe, Vietnamtól egészen Alaszkáig. Ez nem túl ígéretes. A távolságok hatalmasak, az orosz Távol-Keleten az infrastruktúra gyenge és drága a fennttartása, használata, a potenciális partnerek pedig vagy konfliktusban állnak Oroszországgal, vagy szegények.
Mekkora tehát ezeknek a célállomásoknak a konkrét súlya az orosz importban? Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell néznünk az Oroszországgal kereskedő külföldi országok tükörstatisztikáit, legalább néhány nyilvános információ alapján. Ezt még a Kremlhez meglehetősen lojális vagy akár semleges elemzők is megteszik manapság. Merítsük a grafikonokat Nyikolaj Skoljar közgazdász cikkéből, mely az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának honlapján jelent meg.
Ezekből az adatokból ítélve 2021-ben Kína (14%) és Hollandia (8,6%) voltak az orosz áruk fő importőrei – együttesen az orosz export kevesebb mint negyedét (22,6%) vásárolták meg. 2022-ben az összetétel megváltozott: most már Kína (22,8%) és Törökország (11,7%), és együttesen több mint egyharmadot – 34,5%-ot – képviselnek. Más szóval, az exportáramlás relatív koncentrációja két kulcsfontosságú ország felé szabad szemmel is látható.
Ha a 2023-ra vonatkozó adatokat (az Orosz Nemzeti Bank adatainak és a partnerországok tükörstatisztikáinak kombinálásával) hozzáadjuk, a következőket láthatjuk: Az Oroszországból származó áruk exportja 2023 első felében 208 milliárd dollárt tesz ki. Sem az orosz, sem a kínai statisztikákból nem derült még ki, hogy ebből az összegből mennyi került Kínába. Azt azonban tudni lehet, hogy Törökország hozzájárulása 25 milliárd dollár, Indiaé 32 milliárd dollár, Brazíliáé pedig 4 milliárd dollár. Tekintettel arra, hogy az Oroszországból Indiába és Brazíliába vezető tengeri útvonalak Törökországon keresztül vezetnek, kiderül, hogy a török irányba az Oroszországból exportált áruk közel 30%-a kerül.
Nézzük az Oroszországba irányuló importot. A legnagyobb mennyiség 2021-ben Kínából (24,8%) és Németországból (9,3%) érkezett. Ez a két ország együttesen az import 34,1%-át tette ki. 2022-ben Kína részesedése 41,7%-ra ugrott, Németország részesedése pedig, amely az év végén még a második helyen állt, 8,5%-ra csökkent. Ha azonban nem éves, hanem negyedéves eredményeket nézünk, 2022 negyedik negyedévére Németország már kevesebbet importált Oroszországba, mint Törökország, nem is beszélve 2023-ról. A Központi Bank adatai szerint 2023 első félévében Oroszország teljes importja 151 milliárd dollárt tett ki. Ennek az importnak 3,4%-a Németországból, 3,8%-a Törökországból, és legalább 5-6%-a mindenképpen a török irányból származott, beleértve a tranzitot is.
Ezek a becslések azonban csak hozzávetőlegesek, mivel a Központi Bank adatai nem tartalmaznak országonkénti bontást - azt a külföldi tükörstatisztikákból kellett átvenni, és a kínai statisztikák még nem jelentek meg.
2022-ben Oroszország importjának 50,2%-a – nem egyharmad és egy kicsi, hanem a fele – származik majd ebből a két országból. Vagyis Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnereinek jelentősége növekszik. És mivel nincs okunk arra számítani, hogy a Németországból érkező szállítások növekedni fognak, könnyen elképzelhető, hogy 2023 végére Oroszország importjának több mint fele Kínából érkezik majd.
Ki függ kitől?
Egyáltalán nem tapasztalható szimmetria: Kína esetében az Oroszországból származó import 2022-ben mindössze 4,2%-át tette ki a teljes importnak. Oroszország Kínának csak a hatodik legnagyobb beszállítója. Peking számára sokkal fontosabbak az olyan partnerek, mint Tajvan (a behozatal 8,8%-a), Dél-Korea (7,4%), Japán (6,8%), az Egyesült Államok (6,6%) és Ausztrália (5,2%). A Kreml mindezen országokat „barátságtalannak” tartja.
Az igazsághoz tartozik, hogy a Kínai Népköztársaság (KNK) nem barátja az USA-nak vagy bármelyik szövetségesének, beleértve Tajvant is. És Kína Tajvannal, Dél-Koreával, Japánnal, az USA-val és Ausztráliával folytatott kereskedelme 2022-ben csökkent, míg az Oroszországgal folytatott kereskedelem nőtt. Ennek ellenére az „ellenséges” Tajvan továbbra is kétszer annyi árut ad el Kínának, mint a „barátságos” Oroszország. Tajvan fejlett mikrochipeket is szállít Kínának. Ha a kínai-tajvani konfliktus eszkalálódik, Peking semmit sem tud majd helyettesíteni, mivel valószínűleg elveszíti a dél-koreai, japán és amerikai chipekhez való hozzáférést. Az orosz olajat azonban könnyen helyettesítheti az ázsiai-csendes-óceáni térségből és a Perzsa-öbölből származó szállítmányokkal.
Oroszország mint piac még kevésbé fontos Kína számára. 2022-ben a kínai export elsődleges célországai közé tartozik az Egyesült Államok (16%), majd Hongkong (8%), Japán (5%), Dél-Korea (4,5%), Vietnam (4%), India, Hollandia és Németország (egyenként 3%). Ezt követően Malajzia, Tajvan, az Egyesült Királyság, Szingapúr, Ausztrália, Thaiföld, Mexikó és végül Oroszország következik a 16. helyen 2,1%-os részesedéssel. Eközben Kína az orosz export vezető piacává vált, 2022-ben 20%-os részesedéssel.
Oroszország részesedése a kínai exportból 2,1%. Amikor arról beszélnek, hogy Oroszország egyoldalú gazdasági függőségbe került Kínától, vagy amikor azt mondják, hogy Kína gazdasági gyarmatává vált, akkor igazuk van. Mi csak annyit tehetünk hozzá, hogy ez minden ok nélkül történt. Nincsenek olyan földrajzi körülmények, amelyek ilyen függőséghez vezethettek volna: Oroszország nem Mongólia vagy Laosz. Kína gazdasága és technológiája nem egyedülállóan fejlett, hanem inkább átlagos, az egy főre jutó GDP és az emberi fejlődési index (HDI) még mindig alacsonyabb, mint Oroszországé.
Talán Törökországra éppen fordítva igaz ez? Talán Oroszország fontosabb Törökország számára, mint Törökország Oroszország számára? Ez sem egészen így van. 2022-ben Oroszország volt a legfontosabb importforrás Törökország számára, a teljes import 16%-át adta. Az üzemanyag, a fémek és különösen a gabonafélék esetében ez az arány még magasabb. Törökország pedig 2022-ben csak a harmadik importforrás volt Oroszország számára Kína és Németország után, a behozatal mindössze 5%-át biztosítva. De azon országok között, ahová török termékeket exportálnak, Oroszország csak a 8. helyen áll, 3,7%-os részesedéssel, Németország, az Egyesült Államok, Irak, az Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország és Franciaország után. Az orosz árukat fogadó országok között pedig Törökország a második helyen szerepel, az orosz export legalább 10%-os részesedésével.
Más szóval Törökország az orosz nyersanyagokért azzal a pénzzel fizet, amelyet Németországtól ipari termékekért (többek között ruházati cikkek, autóalkatrészek, elektromos kábelek stb.) kap. A kínaiak pedig az USA-ba irányuló exportjukból származó dollárral fizetnek az orosz nyersanyagokért. Más helyzetben Oroszország közvetlenül kereskedhetne Németországgal és az USA-val, de a mai diplomácia közvetítőket igényel.
A kép még világosabbá válik, ha nemcsak a kereskedelem volumenét, hanem az egyes árucsoportok forgalmát is vizsgáljuk Azt látjuk, hogy öt csoport teszi ki az import közel felét, mind a Szövetségi Vámszolgálat, mind a partnerországok tükörstatisztikái alapján.
Nézzük meg, honnan származnak az egyes csoportok árui. Oroszország nemzeti statisztikái itt nem lesznek segítségünkre, de a partnerországok tüköradataival rendelkezünk.
A legfontosabb kategóriában – „Gépek és gépalkatrészek” – Kína az orosz import 48%-át adta közvetlenül 2022-ben, és ha ehhez hozzáadjuk Kazahsztánt (2,4%, főként reexport Kínából) és a kínai ellenőrzésű Hongkongot (2,3%), akkor a Kínából érkező szállítmányok 52,7%-át kapjuk. A török irányból további 6,5% származott, ebből 4,6% magából Törökországból, 1,1% az Egyesült Arab Emírségekből és 0,8% Indiából. További 6,5%, kizárólag a „barátságtalan” országok rovására, az ázsiai-csendes-óceáni térségből érkezett: Dél-Korea (3,3%), Japán (2,3%) és Tajvan (0,9%). A fennmaradó 34,3% továbbra is nyugatról érkezett: Németország (8,8%), Olaszország (5,9%), Lengyelország (2,5%), Finnország (1,3%), Csehország (1,3%) és mások. Az Oroszországba irányuló gép- és berendezésszállítások ezekből az országokból azonban 2022-ben meredeken csökkentek: Németországból 59%-kal, Olaszországból (22%), Lengyelországból és a Cseh Köztársaságból (60%), valamint Finnországból (52%) csökkentek a szállítások.
Kínára vonatkozó adatok 2023-ra vonatkozóan még nem állnak rendelkezésre, így nem lehet kiszámítani a különböző országok részesedését a teljes importból. Az azonban ismert, hogy a Németországból származó behozatal tovább fog csökkenni. Már 2022 negyedik negyedévében alacsonyabb volt, mint a Törökországból származó behozatal, 2023 második negyedéve óta pedig alacsonyabb, mint a Dél-Koreából származó behozatal, amely továbbra is a háború előtti szint körül mozog. A Lengyelországból, Japánból és Olaszországból származó beszállítások is gyorsan csökkennek.
Hasonló kép rajzolódik ki az elektromos berendezések esetében, ahol Oroszország függősége a kínai és török termékektől még nagyobb. 2022-ben az e kategóriába tartozó behozatal 58,2%-át Kína, további 5,6%-át Hongkong, 3,7%-át pedig Kazahsztán adta, így összesen 67,5%, azaz több mint 2/3-a Kínán keresztül érkezett. Az Egyesült Arab Emírségekből (7,4%), magából Törökországból (2,5%), Indiából (0,8%) és Izraelből (0,6 %) Törökországon keresztül érkezik a behozatal, ami összesen 11,3%-ot jelent. Kína és Törökország együttesen a 2022-es szállítások mintegy 79%-át tette ki. Az Örményországon keresztül (délre irányuló) újrakivitel 2,1%-ot tett ki. Dél-Korea (1,5%), Tajvan (0,7%) és Vietnam (0,6%) együttesen az Ázsia-csendes-óceáni térségen áthaladó elektromos berendezések szállításainak 2,8%-át tették ki. A fennmaradó 16% nyugatról érkezett, Németország 3,6%-kal, Lengyelország 1,5%-kal, Olaszország 1,4%-kal, Hollandia és Franciaország pedig 0,8%-kal vett részt benne.
2023 első felében a nyugati szállítmányok tovább csökkentek, a Dél-Koreából, Tajvanról, sőt Indiából származó elektromos berendezések behozatala is visszaesett, miközben a Törökországon és Örményországon keresztül történő tranzit jelentősége meredeken nőtt.
A „földfelszíni közlekedési eszközök, a vonatok és villamosok kivételével, valamint ezek alkatrészei” a személygépkocsikra és azok pótalkatrészeire vonatkozik. 2022 végén a Kínából származó szállítmányok az összes orosz import 43,3%-át tették ki ezen a jogcímen. Ha hozzáadjuk Kazahsztánt (1,4%), akkor a kínai irány 45%-ot tesz ki. Nemcsak a török szállítások (3,3%), hanem furcsa módon az örmény szállítások (2%) is Törökországon keresztül haladnak. Az Oroszországba szánt autók ugyanis leggyakrabban a grúziai Poti kikötőjén keresztül érkeznek Örményországba, az oda vezető útvonal pedig a török Boszporuszon és a Dardanellákon keresztül vezet.
Összesen az autók 6%-a érkezett Oroszországba Törökországon keresztül (további 1% az Egyesült Arab Emírségekből). 29% jött a csendes-óceáni útvonalon keresztül, ebből 18% Japánból és 10% Dél-Koreából. A fennmaradó 20% nyugatról érkezett (Németország – 7,2%, Lengyelország – 1,4%, USA – 1,3%). Érdemes megjegyezni, hogy a Nyugatról és a fejlett csendes-óceáni országokból érkező autóimport-szállítások aránya 2022-ben még mindig elég magas volt, bár a teljes kereskedelmi forgalom fele már itt is Kínától és Törökországtól függött. Oroszország 2023 első felében már több autót importált Törökországból és Örményországból, mint Nyugat-Európából. A Németországból származó behozatal 2021-hez képest csaknem tízszeresére csökkent.
Ami a gyógyszeripari termékeket illeti, a helyzet nem ugyanaz, mint más importkategóriák esetében. Itt még 2022-ben is Oroszország nyugati szomszédai voltak a legnagyobb beszállítók: Németország (23%), Belgium (15%), Svájc (14%), Hollandia (5,9%), Szlovénia és Ausztria (egyenként 4,7%). Az Európából importált gyógyszerek mennyisége valójában tovább nőtt. Az egyéb célországokból származó gyógyszerimport jelentéktelen: alig több mint 3% érkezett Indiából, alig 2% Kínából és 0,5% Dél-Koreából. 2023-ban nem sok minden változott: az Oroszországba gyógyszereket exportáló tíz legnagyobb ország mindegyike Nyugat-Európában található. Úgy tűnik, mindkét fél úgy véli, hogy továbbra is helytelen az orosz betegeket európai gyógyszerek nélkül hagyni.
A „Műanyagok és műanyagtermékek” csoportban Kína részesedése 2022-ben 42,2% volt, a szállítások 37%-os növekedése tapasztalható 2021-hez képest. A második helyen Németország állt 9,6%-os részesedéssel és -47%-os éves dinamikával, ami kétszeres visszaesést jelent. A harmadik helyen Törökország áll 7,2%-os részesedéssel és 2,5-szeres éves növekedéssel. Egyértelmű, hogy a kínai és a török szállítások gyorsan dominánssá válnak. Az egyéb útvonalakon behozott műanyagok azonban 2022-ben is jelentősek maradtak. Dél-Korea az összes importált műanyag 7,2%-át szállította Oroszországba, 4% érkezett déli irányból (Azerbajdzsán, Üzbegisztán és Irán), 35% pedig nyugatról (Németországon kívül jelentős mennyiség érkezett Lengyelországból, Olaszországból és Hollandiából). 2023-ban Kína után Törökország volt Oroszország második legnagyobb műanyagszállítója, míg a Nyugat-Európából és Dél-Koreából származó behozatal tovább csökkent.
Kínos helyzet
Kiderült, hogy Oroszország nagyarányú és növekvő kereskedelmét ma már csak vagy Törökországon vagy Kínán keresztül lehet bonyolítani - mindkét partnerre nagyrészt a fejlett országokból származó csúcstechnológiai termékek áramlását megkönnyítő közvetítőként van szükség. Az Oroszország ellátásában közvetítőként betöltött szerepük bizonytalanságot és kétértelműséget okoz.
Egyrészt az USA beleegyezhet abba, hogy szükség esetén együttműködik velük a Kreml nyomásgyakorlásában.
Másrészt Washington elméletileg úgy dönthet, hogy ha Hszi Csin-ping és Recep Tayyip Erdogan ennyire nagyra értékeli a Putyinnal való partnerséget, akkor ők maguk is megérdemlik, hogy ugyanolyan szankciókkal szembesüljenek, mint Putyin. Bármelyik döntés azt jelentené, hogy a közvetítők többé nem közvetítenének. Akarva-akaratlanul vagy akaratlanul csatlakoznának a konfliktus valamelyik oldalához, amely aztán vagy gyorsan véget érne, vagy még jobban elmérgesedne.
Ugyanakkor Oroszország nem olyan fontos gazdasági partner Kína számára, mint az USA és szövetségesei, és még Törökország is jobban függ Európától, mint Oroszországtól. Ha Kína és Törökország vezetői választás elé kerülnek, a pragmatizmus azt fogja mondani, hogy nyugati partnereiket választják Moszkva helyett.
Mint megfigyelhetjük, az orosz külgazdaság egyértelműen a külpolitika függvénye, de a Kreml rövidesen tapasztalja majd, milyen az, amikor a külpolitikáját kell gazdasági érdekeihez igazítania. Ugyanis a kettő elválaszthatatlanul összenőtt.
Szele Tamás
