Nehezen érthető a szíriai helyzet, aminek az az egyik fő oka, hogy a jelenleg győztes erők pályafutásuk során többször változtattak nevet is, ideológiát is, és ez számunkra kissé szokatlan. Ebben segít eligazodni Jurij Macarszkij kiváló tanulmánya, mely a The Insideren jelent meg, és amelyet van szerencsém most bemutatni.

(Képünk illusztráció)

A közelmúltbeli szíriai események fő hajtóereje a Hayat Tahrir al-Sham volt, egy olyan csoport, amely egykor az al-Kaida része volt, az ISIS-szel harcolt, majd többször megváltoztatta a nevét, amikor sikertelenül próbált lekerülni a terrorszervezetek listájáról. Viszonylag rövid története során a Hayat Tahrir al-Sham nemcsak új neveket vett fel, hanem ideológiát is váltott, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez. A Hayat Tahrir al-Sham radikális dzsihadista csoportként indult, de ma már a vallási kisebbségekkel szembeni türelmet hirdeti, és a nők jogainak védelmét ígéri. Egyelőre nem világos, hogy a csoport vezetője, al-Dzsuláni hogyan szándékozik politikai intézményrendszert kiépíteni Szíriában; választásokról még nem beszélt, és emellett személyes elszámolnivalója is van Izraellel.

Születés – vereség útján

2014 egyik hűvös márciusi délutánján szíriai ellenzéki harcosok százai, valamint feleségeik és gyermekeik távoztak sietve Krak de Chevaliers középkori várából (amely egyébként szerepel az UNESCO világörökségi listáján), hogy meneküljenek az Aszad-hadsereg egyértelműen túlerőben lévő erői elől. Az ezer évvel ezelőtt kurd hadurak által alapított, majd a keresztes hadjáratok idején elfoglalt Krak de Chevaliers-t hamarosan alaposan átépítő keresztes lovagok (később a Máltai Lovagrend) által elfoglalt erődítményt a polgárháború kezdetén birtokba vette az ellenzék, és közel három éven át a Bashar al-Assad rezsimjét kihívó iszlamisták egyik legfőbb fellegvárának számított.

A hatalmas kőépítmény vastag falaival, földsáncokkal és elágazó földalatti járataival sokáig ideális búvóhelyül szolgált a fegyveresek számára. A szerzetesek középkori celláiban fegyver- és élelemraktárakat rendeztek be, az udvarokon alaki kiképzést és fegyveres gyakorlatokat tartottak, az ispotályosok évszázadokkal ezelőtt mecsetté alakított kápolnájában pedig imákat és prédikációkat tartottak az eretnekek és hitehagyottak hatalma elleni szent háború szükségességéről.

A libanoni határ közelében, egy magas dombon fekvő vár kényelmes hely volt, ahová a szomszédos országból érkező csempészek a lőszertől kezdve a külföldről érkező, a szíriai dzsihádhoz való csatlakozási szándékukat kifejező újoncokig mindent eljuttattak. A Krak de Chevaliers az ellenzéki fegyveres csoportok bonyolult logisztikai rendszerének egyik fő tranzitpontjává vált.

A kormányerők éveken át úgy próbálták kiszorítani az ellenzéket a kastélyból, hogy nehéztüzérséggel lőtte a falait, és repülőgépekről bombázta őket. Végül a kormány gyalogsága tankok és tüzérség támogatásával behatolt a kastélyba. A dzsihadista parancsnokok visszavonulásra utasították a harcosokat, és csak a legszükségesebbeket vitték magukkal.

Különböző jelentések szerint a kormányerők meglepetésszerű támadásakor 300-700 fegyveres tartózkodott a várban. Családtagjaikkal és az aszadisták által felgyújtott szomszédos falvak lakóival együtt, akik a középkori falak mögé menekültek, a már nem biztonságos bázisról menekülni kényszerülők száma elérhette az 1000 főt.

Fegyverraktáraikat, könyvtárukat és személyes tárgyaik tömegét hátrahagyták az ellenségnek. A kormányzati tévécsatornák ezután hónapokon át vetítették az elfoglalt kastélyban forgatott klipeket, amelyek a menekülő ellenzékiek életét mutatták be. Különös figyelmet szenteltek a várban talált fogamzásgátló tablettáknak és teológiai könyveknek. „Csak a vademberek – állította a propaganda – képesek az alantas testi és a magasztos szellemi dolgokat így, minden gond nélkül összekeverni”. Ezeknek a „vadaknak” a neve akkoriban közszájon forgott Szíriában. Dzsabhat al-Nuszrának, vagyis Győzelmi Frontnak hívták őket.

Az al-Kaida egyik szárnya

A „Dzsabhat al-Nuszra” a szíriai polgárháború szülötte, amely nélkül a későbbi szervezet aligha jöhetett volna létre. A csoport tagjai szunnita muszlimok voltak, akik mind Bassár el-Aszad rezsimjével, mind az úgynevezett mérsékelt ellenzékkel szemben álltak. Szíriában egy valódi iszlám államot akartak felépíteni, amelynek alaptörvénye a saría, és nem bíztak a mérsékelt ellenzékiekben, akik demokratikusnak és szekulárisnak akarták tudni hazájukat.

Természetesen kapcsolatban álltak az al-Kaidával. Akkoriban nehéz volt egyáltalán olyan dzsihadistát találni a Közel-Keleten, aki ne állt volna kapcsolatban velük. A Dzsabhat al-Nuszra nem sokkal a megalakulása után felkerült a terrorszervezetek amerikai listájára, mint az al-Kaida kapcsolt szervezete, néhány hónappal később pedig az al-Kaida vezetése is elismerte, hogy a szíriai dzsihadisták az ő embereik.

A háború 2012-2016-os szakaszában az al-Kaidával való kapcsolat nem ártott a forradalmi csoportoknak, hanem inkább egyfajta minőségjelzőként szolgált azoknak a szíriaiaknak, akik a radikális erők oldalán akartak csatlakozni a felkeléshez. A háború első hónapjaiban meglehetősen sikeresnek bizonyult mérsékelt, nyugatbarát erőknek hamarosan sikerült összeveszniük egymással, civilek elleni bűncselekményekbe keveredtek, és népszerűségük a szíriaiak körében természetesen csökkent.

Végül ezek az erők háttérbe szorultak, és az Aszaddal való konfrontációban a dzsihadistáknak jutott az elsőbbség. Ezzel egy időben számos parancsnok és harcos szakított az al-Kaidával, mivel úgy vélték, hogy az anyaszervezet nem elég radikális. Őket ma ISIS néven ismerik (bár a történet nem enniyre egyszerű, de jelen esetben ez nem lényeges).

Ellenségüknek nyilvánították Aszadot, a világi ellenzéket, valamint az al-Kaidát és a Dzsabhat al-Nuszrát. Érdekes módon az utóbbi vezetője, Abu Muhammad al-Dzsuláni egykor az ISIS első önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdadinak volt a beosztottja, sőt, még hűségesküt is tett neki, amikor még mindketten az al-Kaida tagjai voltak.

2015-ben útjaik végleg elváltak. al-Dzsuláni az Al Jazeerának adott interjújában „megosztónak” nevezte egykori parancsnokát, és elmondta, hogy az ISIS mennyire árt az Aszad elleni háborúnak azzal, hogy válogatás nélkül gyilkolja mind a támogatóit, mind az ellenfeleit. A Dzsabhat al-Nuszra vezetője azzal vádolta az ISIS-t, hogy túlságosan vérszomjas, és azt mondta, hogy szervezete – al-Bagdadi csoportjával ellentétben – nem akar háborút a Nyugattal, és nem jelent fenyegetést az Egyesült Államokra és Európára nézve.

Ezt az interjút, mint az összes korábbit is, al-Dzsuláni úgy adta, hogy arcát fekete csuklya alá rejtette. Minden oka megvolt rá, hogy elrejtőzzön. Aszad, az USA és az ISIS-hez átállt korábbi bajtársai egyaránt a fejét akarták.

Egy időre az ISIS átvette az ideológiai és katonai vezetést a Dzsabhat al-Nuszra-tól. Az új csoport ideológusai nem törődtek eleget Szíriával; világméretű dzsihádra szólítottak fel, és globális terveket szőttek, a Föld minden tájáról magukhoz csalogatva a radikálisokat. Az ISIS néhány hónap alatt a konfliktus domináns erejévé vált, Szírián túlra is elterjedt, és hatalmas területeket foglalt el Irakban.

Az új, maximálisan radikális csoport megjelenése, amelynek célja minimum az egész Közel-Kelet leigázása, arra kényszerítette a nyugati demokráciákat, hogy beavatkozzanak a háborúba, és létrehozzanak egy iszlamizmus-ellenes koalíciót. Ehhez összesen mintegy 90 állam és nemzetközi intézmény csatlakozott. A dzsihadisták elleni harc fő eszközévé a bázisaik és karavánjaik elleni légitámadások váltak.

A nyugati hadsereg és közel-keleti szövetségeseik nem korlátozódtak annyira, hogy csak az ISIS-t bombázzák. Az al-Kaida struktúráinak, azaz a Dzsabhat al-Nuszrának a célpontjait is megtámadták.

Az elismerés iránti vágy

Valószínűleg az a vágy, hogy megkímélje embereit és erőforrásait a nyugati bombáktól, volt az egyik fő tényezője mind magának a csoport, mind vezetője gyors átalakulásának. 2016 nyarán al-Dzsuláni először mutatkozott a nyilvánosság előtt, hogy kijelentse, teljesen szakít az al-Kaidával és minden egyéb külső szereplővel

Szándékának komolyságát demonstrálva még a szervezetet is feloszlatta, és helyette egy újat hozott létre. „A Dzsabhat al-Nuszra helyébe a Dzsabhat Fateh al-Sham („Front Levante meghódításáért”) lépett. Az amerikaiak nem hittek a névváltoztatásnak, és továbbra is terrorista csoportként kezelték al-Dzsuláni csoportját.

Ezt egyébként magának a vezetőnek a retorikája és beosztottjainak a fellépése is elősegítette. Például a síiták kiűzésére szólított fel Szíriából, és nem volt különösebben szégyenlős a nyelvhasználatában, jóváhagyta a drúzok szunnita iszlámra való erőszakos áttérítését, és engedélyezte a keresztények vagyonának elkobzását, valamint egy különadó – a dzsizja – kivetését rájuk, amelyet a nem muszlimoknak kell fizetniük azért, hogy a muszlimok között élhessenek és dolgozhassanak.

Természetesen ez nem az ISIS, amely élve elégette az embereket, de a Nyugat ezt sem tudta elfogadni egy olyan szervezettől, amely azt kérte, hogy kerüljön le a terroristák listájáról. Az amerikaiaknak általában elég okuk volt arra, hogy ne bízzanak a szíriai dzsihadistákban. Jól ismerték őt a 2003-as iraki invázió óta.

al-Dzsuláni harcolt ellenük az iraki al-Kaida soraiban, elfogták (még a foglyok kínzásáról hírhedt Abu Ghraib börtönben is töltött egy kis időt), de sok más későbbi dzsihádista vezetőhöz hasonlóan végül szabadon engedték.

Politikai kaméleon

2017-ben a gyorsan változó körülményekre reagálva ismét átszervezte csoportját. Addigra az ISIS-t a nyugati koalíció gyakorlatilag legyőzte, az Irán és Oroszország által támogatott Aszad megvetette a lábát az ország nyugati és középső részének főbb városaiban, a mérsékelt ellenzék pedig a médiafigyelemért küzdő, hazájukból már régen elmenekült menekültek csoportjává vált. A dzsihadisták pedig, köztük al-Dzsuláni emberei, északabbra, a Törökországgal határos Idlíb tartományba szorultak.

Idlibben a Dzsabhat al-Nuszra, amelyet átkereszteltek Dzsabhat Fateh al-Shamra, újabb újjászületést élt át. Miután számos kisebb csoport is kifejezte, hogy csatlakozni kíván a Dzsabhat Fateh al-Shamhoz, és el akarja ismerni annak vezetőjét saját parancsnokának, megszületett a Hayat Tahrir al-Sham (HTS), vagyis a Levantei Felszabadítási Szervezet.

A csoport ideológiai és szervezeti fejlődése nem tartott lépést az átnevezéssel. Így 2021-ben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése a Hayat Tahrir al-Shamot jogellenes szabadságmegvonással, nemi erőszakkal, kínzással és más bűncselekményekkel vádolta. A csoport pedig az ISIS után a második helyen állt ezen bűncselekmények számát tekintve. A választáson alapuló demokrácia azon értékek közé tartozott, amelyeket a HTS határozottan elutasított.

Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy al-Dzsuláni, akinek a fejére 2013 óta 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az FBI, megszűnjön az amerikai katonai és hírszerző ügynökségek célpontja lenni. Mint azt James Jeffrey, az Egyesült Államok korábbi szíriai különmegbízottja 2021-ben elismerte, az amerikaiak 2018-tól kezdve felhagytak a HTS-vezér utáni vadászattal. Ezt azzal magyarázta, hogy a szervezet az Idlíbben működő csoportok közül a „legkisebb gonosszá” vált.

Ez a kijelentés akkoriban számos összeesküvés-elméletet szült, amelyek többsége azt feltételezte, hogy al-Dzsulánit az amerikaiak a fogságban beszervezték, és az ő érdekeikben cselekszik. A valóság valószínűleg valamivel prózaibb. A HTS, ahogy Jeffrey nagykövet mondta, a többéves háború után szinte az egyetlen olyan ellenzéki erővé vált, amely képes felvenni a versenyt Aszaddal, és többször hangsúlyozta, hogy nem hajlandó konfrontálódni a Nyugattal.

A pragmatikus al-Dzsuláni, aki előrelátóan és időben elhatárolódott az al-Kaidától, és nem kevésbé előrelátóan és időben szembefordult az ISIS-szel, informális alkut köthetett az Egyesült Államokkal, feladva politikai programjának legradikálisabb pontjait, cserébe ha nem is az amerikai segítségért, de legalább az ellene és kísérete ellen folytatott hajtóvadászat befejezéséért. A toborzásról nyilvánvalóan nem volt szó.

Közvetett bizonyíték egy ilyen alku létezésére al-Dzsuláni korábban példátlan nyilvános aktivitása: Idlíbben gyakran jelent meg nyilvános helyeken, szívesen fényképezkedett az emberekkel, és nyilvánvalóan nem bujkált senki elől. Ennél is beszédesebb a HTS vallási kisebbségekkel való bánásmódjának javulása.

A HTS visszaadta az idlibi keresztényeknek gyakorlatilag az összes tőlük elvett tulajdont, engedélyezte számukra, hogy istentiszteleteket tartsanak, és bejelentette, hogy nem fogja erőszakkal áttéríteni a drúzokat a szunnita iszlámra. A csoport vezetője még a nem muszlim menekülteket is felszólította, hogy térjenek vissza a tartományba, és védelmet ígért nekik.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy a mi háborúnk ma nem vallások vagy hitek elleni háború, hanem egy bűnöző rezsim elnyomásának megszüntetéséért folytatott harc” – mondta al-Dzsuláni 2021-ben az amerikai médiának adott első interjújában. A médián keresztül arra kérte az amerikaiakat, hogy vonják vissza azt a döntést, amellyel őt terroristaként, az általa vezetett szervezetet pedig terrorszervezetként azonosították. Washington hivatalosan még nem válaszolt ezekre a kérésekre.

Érdemes elismerni, hogy a HTS és vezetője jelentősen megváltozott az elmúlt években. Al-Julani már nem egy sivatagi harcos, turbánnal a fején, aki szüntelenül a saríáról és a dzsihádról beszél, mint 2017-ben. Most ő annak az erőnek a vezetője, amely legyőzött egy korrupt, szadista rezsimet, és ő az, aki nagy felelősséget visel Szíria jövőjéért.

Szíria ködös jövője

A tegnapi hadvezér úgy tűnik, hogy a lehető legnagyobb mértékben eltávolodik a dzsihadista eszméktől, amelyek korábban oly közel álltak hozzá. Ígéretet tesz a keresztények és a nők jogainak tiszteletben tartására, a kisebbségek védelmére, a szomszédos országokkal való kapcsolatok rendezésére és hatékony állami intézmények kiépítésére. Azt azonban nem mondja el, hogy pontosan hogyan fogják ezeket az intézményeket létrehozni.

A választásokról nem mondott semmit, és nem reagált a még hivatalban lévő szíriai miniszterelnök, Mohammed Dzsalali felhívására sem, miszerint az új hatóságokat népszavazás útján kellene létrehozni.

Az ország politikai jövőjének meghatározása messze nem az egyetlen, és talán nem is a legfontosabb probléma, amelyet al-Dzsuláninak meg kell oldania. Végül is a háborúnak még nincs vége. Szíria továbbra is egy széttöredezett, korántsem egységes ország, amelynek különböző részeit különböző, gyakran még egymással is ellenséges erők ellenőrzik.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a HTS vezetőjének személyes elszámolnivalója van egy rendkívül veszélyes ellenféllel, Izraellel. Az új szíriai vezető szülei menekültek voltak a Golán-fennsíkról, az Izrael által 1967-ben elfoglalt és 1981-ben annektált szíriai területről. A Golán-fennsík kérdésének komolysága al-Dzsuláni számára már a nevéből is kitűnik. A szüleitől Ahmed Husszein nevet kapta, és az al-Sharaa vezetéknevet adták neki, de amikor a dzsihádista utat választotta, új nevet vett fel magának. Arabul a Golán-fennsíkot al-Dzsuláninak hívják. És új konfrontációs ponttá válhatnak, ha a HTS-nek sikerül bizonytalan, de legalább viszonylag stabil rendet teremtenie Szíriában.

Megjegyzés: az ISW mai jelentése szerint az Izraeli Védelmi Erők (IDF) december 9-én folytatták a Golán-fennsíkon lévő ütközőzóna létrehozását Szíriában. Gideon Saar izraeli külügyminiszter december 9-én kijelentette, hogy az IDF „új állásokba nyomult előre” a Szíria és az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkok közötti kivonulási övezetben. Az izraeli hadsereg rádiójának tudósítója december 9-én jelentette, hogy az IDF több kilométert nyomult előre az övezetben. A december 8-án közzétett geolokációs képek az izraeli erőket az ENSZ által biztosított megfigyelő erő (UNDOF) Hermon-hegyen lévő állásának közelében mutatták (bár magukat az ENSZ-erőket nem találni a képeken, csak az állásukat – biztos elmentek kávézni). Az izraeli erők december 8-án elfoglalták egy állást a Hermon-hegy tetején. A december 9-én közzétett geolokációs képek azt is mutatták, hogy izraeli harckocsik a Golán-fennsíkon lévő Majdal Shams felől behatoltak a kivonulási övezetbe, és hogy az izraeli erők a Quneitra tartománybeli Hader várostól nyugatra tevékenykedtek. Az IDF december 9-én Quneitra és al Hamidiyah városokban volt jelen, miután december 8-án figyelmeztette a városok lakosait, hogy maradjanak a városon belül.

Más források azonban úgy tudják, al-Dzsuláni tárgyalások megkezdését szorgalmazza a kapcsolatok normalizálása érdekében az Egyesült Államokkal, Izraellel és általában az euroatlanti világgal.

Aki ezek után képes megmondani, mi vár Szíriára és általában a Közel-keletre, az előtt leborulok, mert próféta.

Csak előbb megvárom, hogy igaza is legyen – arrafelé ugyanis igen sok a próféta, de igen kevés közülük a valódi.

Szele Tamás