A másodikról mindenki hallott már, igen dicső alakja történelmünknek, kalandos volt az élete, és aki olvasta az emlékiratait, tudja róla, hogy nem csak dicső volt, de okos, művelt, tehetséges ember is, kár volt neki Rodostóba kerülnie. Na, de ő a második volt, a harmadik semmiféle krónikában nem szerepelt – mostanáig. Ma róla fogunk beszélni.

Sokat foglalkoztunk már a kamupártokkal, most is megérnek egy misét. Eddig ugyanis arról folyt a szó, mennyi közpénzt markoltak fel, most az kezd kiderülni, mire költötték. Mármint papíron, mert a gyakorlatban mindannyian tudjuk, hogy zsebre vágták és kész. De van egy sajátos bája a számlázási módszereiknek. Esküszöm, ez a hungarikum, nem a matyóhímzés.

Szóval, most mindenki azt hiszi, hogy elvitte az ördög tegnap este Donald John Trump elnököt, csak épp úgy vitte el, hogy itt hagyta, maximum a közösségi oldalakra nem teheti be a lábát, de elnök még. Körülbelül ennyi látszik a magyar átlagpolgár számára a tegnap este Washingtonban történtekből, ami azért jó, mert szokás szerint elszabadult az események szabad értelmezése a közbeszédben.

Minden jó valamire, illetve minden sörnyitó. Ez axióma, mely nem szorul bizonyításra. Magyarországon ennek egy speciális kivétele érvényesül, mely szerint minden a világon ugyanarra jó, légyen szó akármiről is, jelesül politikai propagandáról beszélek, mindenkinek mindenről a magyar belpolitika kötelező eszébe jusson, különben hazaáruló.

Napok óta feszült figyelemmel kísérem az észak-koreai Munkapárt kongresszusának eseményeit. Időnként ugyan más roppant lényeges események is történtek, például Spárga macska többször beült a monitor elé, melyen a plénum eseményei zajlottak, de pár órán belül, amint hiányozni kezdtek az izgalmak, megkértem, hogy fáradjon odébb.

Örülhetnek a konteósok, mert ma titkos társaságokról lesz szó. Félkomolyan, persze, ugyanis ha komolyak akarnánk maradni, vagy nem írnánk egy szót sem, mert aminek az ügyeit nyilvánosan szellőztetik, már nem titkos társaság, vagy olyan bonyolult lenne az írás, hogy egymás után jönnének rá a panaszok. Így sem lesz egyszerű vagy rövid.

Még mindig a washingtoni események utóhatásait kell taglalnom, mert annak a kaotikus pár órának komoly következményei kezdenek lenni, éspedig egyrészt elviek, másrészt gyakorlatiak. Mint rendesen, az elviekkel lesz több baj, tehát vegyük előre a gyakorlatiakat.

Törököt fogott a világ a washingtoni busójárással, nem ereszt bennünket: ahogy telnek a napok, egyre különösebb, vadabb, ijesztőbb dolgok derülnek ki az események hátteréről. Megjelentek a politikai hiénák is, akik utólag, mintegy másodlagosan próbálnak valamiféle hasznot kovácsolni maguknak a történtekből. Pedig így is elég pocsék a helyzet.

Tegnap azt hittem, tréfálok, mikor megengedtem magamnak azt a poént, hogy mindenki rosszul látja a helyzetet, nem zavargások voltak Washingtonban, hanem csak annyi, hogy Trump nagyon szereti Magyarországot és emiatt rendezett egy saját kis busójárást a Capitoliumban. A helyzet azonban mostanra még ennél is rosszabb.

Tegnap este élő adásban tekinthettük meg azt, amit a magyar néző honi analógiával élve leginkább „amerikai tévéostromnak” nevezhetne. Tüntetők támadták meg a Capitoliumot, az Egyesült Államok törvényhozását, be is jutottak, törtek-zúztak, megzavarták a Képviselőház munkáját ám teljesen megakadályozni nem tudták. Az esetnek négy halálos áldozata van eddig.