Még mindig az amerikai terrorhullámmal, illetve annak következményeivel kell foglalkoznunk – és jólesik azt leírni, hogy igenis, az eddigi gyakorlattól eltérően vannak következményei. Egyelőre még csak a szándék látszik, még csak a jóakarat – de eddig ennyi sem történt, egyszerűen rátolták a felelősséget a terrorelhárító szervekre.

Folytatódott a terrorhullám az Egyesült Államokban, bár enyhülni látszik. A tegnapi, chicagói lövöldözéseknek már „csak” öt halálos áldozata volt a CBS helyi stúdiója szerint, bár a sebesültek száma negyvenkettő – és ezek a lövöldözések két helyszínen zajlottak, ráadásul nincs rasszista hátterük eddigi ismereteink szerint. Képzelem, ha még az is lenne, mennyi lenne az áldozat.

(Fotó: Free Republic. A képen Connor Betts és húga, akit megölt)

Vannak hírek, amiket nem cifrázunk, ez is ilyen: röviden, pontosan az történt, hogy a texasi El Paso városában tegnap véres lövöldözés zajlott egy Walmartban, vagyis bevásárlóközpontban. Az állam kormányzójának közleménye szerint a halálos áldozatok száma húsz, a sebesülteké huszonhat. A tömegmészárlás gyanúsítottját, a 21 éves Patrick Crusiust ellenállás nélkül vették őrizetbe.

(Fotó: The Australian)

Kérem, ahogy a reggeli lapokat olvasom, idéznem kell a néhai Kerényi Imrét: „özönölnek a jó hírek”. Nem özönlenek, klasszikusokat csak pontosan, hanem özönölnek, így mondta volt. És hát tényleg, épül, szépül az ország, csupa eredmény mindenfelé, a Szabad Nép nem számolt be annak idején ennyi sikerről, mint amennyit most láthatunk, akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

(Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Szóval ez bonyolult dolog. Mármint a sajtófotók kérdése. Illetve hát nem bonyolult, egyszerű, csak nem olyan nagyon. Tulajdonképpen szóra sem volna érdemes az Origo esete, mely pert vesztetett a 444 ellen, ha nem ők indították volna a keresetet – minden jog és alap nélkül. Mármint a kormánylap. El is bukták, ahogy annak rendje, megy a többihez.

(Fotó: Spárga macska, minden jog fenntartva)

Kérem, én be kell valljam, hogy szabadságon voltam, méghozzá Nagyváradon, ezért némi (egészen pontosan hat kilométeres) távolságból tekintettem a magyarországi eseményekre, mely roppant sokat használt egészségemnek és kedélyemnek. Ez a kis távolság elég ahhoz, hogy valóságos békaegérharcnak lássa az ember azt, ami kicsivel nyugatabbra is békaegérharc, csak éppen vérre megy.

Kérem, igaz ugyan, hogy szabadságon vagyok, ráadásul szeretett szülővárosomban, Nagyváradon, azonban – hogy stílszerű legyek – úgy vagyok ezzel a magyar belpolitikával, mint Ady a disznófejű Nagyúrral: nem tudom figyelmen kívül hagyni a híreket, de érzem, hogy megöl, ha hagyom. Ja, és ez is az aranyon ül, az aranyon. Hát akkor nézzük meg, mi a helyzet az arany sertésól táján.

Rögtön az elején szögezzük le: Ady Endre ma megint botrányköve a magyar kultúrának. Éspedig nem azért, aki, ami volt, hanem ellenkezőleg: azért, ami tán sosem volt, de aminek látni akarják jobbról-balról, vátesznek, zászlónak, prófétának, vérbajos hazaárulónak, ki minek: pedig tessék nekem elhinni, ember volt ő is.

(A nagyváradi EMKE - a szerző felvétele)

Hölgyeim és uraim, a „Hét műtárgya” című műsorunk következik, melyet ez alkalommal egyesítettünk a „Miért szép?” című képzőművészeti sorozattal. Adásunk tárgya (vagy alanya, esetleg állítmánya, hiszen felállították) Hunyadi János zimonyi szobra. És ezen alkotás esetében teljesen jogos a kérdés, miszerint „miért szép?”, csak a hangsúlyt kell eltolnunk, mint a szobrász a művét.

(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Schmidt Máriáról sok rosszat írtam életem folyamán és még fogok is, de most először kell azt észlelnem, hogy mintha takarékoskodna. Erre a kellemetlen dologra mindenki rákényszerül előbb vagy utóbb, sajnos legtöbben nem vagyunk a legszerencsésebb anyagi helyzetben – de a terrorházmesternőnek igazán nem lenne rá oka. Nem sínylődik a nagy, sötét nyomortól.

(Képünk illusztráció)