Rövid leszek, lényegre török, az ilyen hírekkel nem szabad teketóriázni: 2027-ben újból Magyarország rendezi a vizes sportok világbajnokságát. Ezt tegnap jelentették be Kvandzsungban, miután a FINA vezetősége a mi pályázatunk mellett döntött, és nem kétlem, hogy elpukkant Budapesten pár pezsgősüveg dugója, levágtak pár hízott tulkot.

Ne tessék keresni a szótárban, ilyen szó nincs, csak van. Ez egy rövidítés, azt jelenti, hogy Bevándorlási Különadó, és úgy van, hogy nincs. Pontosabban kifejtve: mit jogi és adóügyi fogalom létezik, ha kicsit bonyolult módon is, azonban ez az egyetlen magyar adónem, amiből a tavalyi adóév folyamán egy büdös vas nem sok, annyi sem folyt be.

Kérem, most indul az égzengés, illetve most halkul, vagy hogy is van ez. Az a lényeg, hogy sem nekem, sem maguknak nincs humorunk, mert ha lenne, akkor magunktól rájöttünk volna arra, amihez még Tarlós István főpolgármesternek, Minden Fakockák Atyjának is több nap kellett, nevezetesen, miszerint a főpolgármester úr viccelni méltóztatott.

Ugye, a stílus. Öreg közhely ez, annyira régi, hogy az se biztos, kitől származik, talán Buffontól, mindegy is – lehetne vitatni, de itt és most nem érdemes, tegnap ugyanis valóságos stílusparádékat láthattunk a kormány csodás sajtójában, igazi etikettvitát, ami rávilágított kicsit arra is, mit akarnak igazából ezek az emberek.

(Fotók: KÉVE)

Doktor úr, jöjjön azonnal, a kis Hungáriának rohamai vannak! Görcsökben fetreng, habzik a szája, eszméletét veszti időnként, a nyelvét is majdnem elharapta. Tegnap több veszélyes szimptómát is produkált, minden jel arra mutat, hogy sürgősen kezelésre szorul. És nem orvoshoz vitték eddig, hanem sarlatánok foglalkoztak vele, nem is csoda, ha romlik az állapota.

Itt van ez a Takaró, és csak nézem. Nézem, hogy mi ez, próbálom elmagyarázni is, bár akadnak helyzetek, mikor az ember okos fejével biccent, nem remél – tulajdonképpen mihez lehet kezdeni ezzel a mumusba ojtott faékkel? Nyilván azért szerepel ennyit, hogy foglalkozzunk vele, csak az a baj, hogy kezd önjáróvá válni, mint egy tábori tarack.

Itt és most le kell szögeznünk: végveszélyben a magyar kultúra, és minden fillérre szükség lesz a megmentéséhez. Nem hagyhatjuk, hogy ősi értékeink pusztuljanak, sorsukra hagyva, hogy unokáink se lássák, bár, ahogy elnézem, unokáinknak már leborulni sem lesz hova, mert nekünk, mint ősapáknak nem lesz pénzünk sírásóra, szóval sírjaink nem domborulnak majd.

Kérem, majdnem azt írtam, hogy sűrű napjai voltak Toroczkai Lászlónak az utóbbi időben, sok utazgatással, de kicsit utánanéztem a dolognak, összevetettem pár dolgot és rájöttem, hogy a programja ugyan lehetett sűrű, ám ez a kiváló szervező – aki azért ostromolt már televíziót is, szóval van gyakorlata sok mindenben – ki sem kellett mozduljon Ásotthalomról.

(Fotó: Index)

Hát kérem, még az a csoda, hogy sárkánycsónak-ünnepet nem tartottunk, de minden egyéb volt, mi szem-szájnak ingere. Kitettünk magunkért, annyi szent, akkora parádéval fogadtuk Vang Ji kínai külügyminisztert tegnap: sosem fogják kitalálni, miféle alkalomból látogatott ide a hatalmas, jádegombos mandarin. Hivatalosan évfordulóról jött megemlékezni.