Csak azért nem nevezem magát az egész kormánypárti orgánumot nyilvánosháznak, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mert életem folyamán jártam már ilyen intézményekben, ha nem is sokat vagy rendszeresen, és mindegyik általam megismert kupleráj jól, szigorúan és előrelátóan igazgatott, tisztán tartott és ellenőrzött intézmény volt.

Vannak dolgok, amiket enyhén szólva sem ért az ember. Az például világos, hogy sok pénzt miért dob ki a kormány az ablakon: azért, hogy jó emberek megtalálják és gazdagok legyenek aztán. De miért kell kidobni kis pénzeket? Most az agrárminisztérium szerződésösszesítőjét találtam meg véletlenül, és csak ámulok: reális összegek szerepelnek benne, csak éppen enyhén fura dolgokat támogatnak.

Szóval Donald Trump újra elindul az Egyesült Államok elnöki székéért. Persze, hogy elindul, mégis, mit vártunk? Sőt, ahogy elnézem az Orlandóban tett bejelentéseit, újból remekül fogunk szórakozni a kampány alatt, már amikor épp nem a klímaváltozás következményei elől menekülünk. De nagy show lesz az a kampány, akárki meglássa.

(Grafika: Mauricio Pampin)

Bonyolult ám ez az egyszerű dolog, kérem, és kell némi fejtörés, míg megtalálja az ember a velejét. Arról van ugyanis szó, hogy tulajdonképpen ki kicsoda, és ki mennyire lehet manapság saját maga. És ki más lehet még az ember, sőt, ki lehet helyettünk saját magunk, vagy hogy is van ez. Ne tessék agyonütni, mindjárt megmagyarázom. Lényegében Nagy Imre miatt van az egész.

Valami folyik a szélsőjobboldalon, valami, ami egyáltalán nem ejt kétségbe, viszont kissé elgondolkodtat: bomlási folyamatot látok, már régóta, a „nemzeti radikalizmus” szelleme kóvályog, útját keresi, nem tud mit kezdeni a világgal, az sem ővele, csak hát szellemet palackba, citromot lóba visszatenni igen nehéz feladat.

Igen, itt van ez a teknős-ügy. Megkerülhetetlen, valósággal elvi jelentősége kezd lenni, mellesleg van is, csak nem épp úgy, ahogy azt a legtöbben gondolják. Nagyon rosszat jelent, úgy, ahogy történt, azzal együtt, hogy a jelenség nem új. A világ új körülötte. És a reakciók, amik születnek: az bennük az új, hogy még annyira sem mérlegel az átlagember, mint korábban.

Lassan ideje Budapesten is felállítani az Elveszett Vonatok Minisztériumát, mint a városi legenda szerint (sajnos, Boncz Géza találta ki, nem igaz) a volt Szovjetunióban. Jó, nálunk nem a vonat veszett el, hanem a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló, érdekes módon az utóbbi a nagyobb baj, majd meglátjuk, miért – de a vonat, igaz, ami igaz, megvolt, sőt, az utasok is.

(Fotó: IHO.hu)

Kérem, megoldást találtam egy csomó gondunkra. Mindre azért nem, természetesen, de legalább, hogy is mondjam csak, elviselhetőbbé tenné ezt a nyavalyás világot az ötletem alkalmazása. Mely eszmére, mint már annyi hasonló korszakalkotó találmány esetében, én is a vakvéletlen útján jutottam. Röviden, pontosan: alkalmazzunk macskafiltert.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ameddig a Föld kerek, mindig lesznek rockerek, szóval laposföldesek itt hagyják abba az olvasást. Rockerek voltak, vannak, lesznek és legyenek is, de azért azt soha nem hittem volna, hogy a Mészáros Lőrinc is ezt a zenét kedveli, ráadásul a jobbfajtát. Mi több: úgy, hogy nem is érti a szöveget.

Kérem, Bogár Lászlóban sok minden megvan, ami Magyarország elmúlt hetven évét annyira jellegzetessé teszi, például ő az a közgazdasági szakember, akinek maximum csak akkor volt igaza eddigi élete folyamán, amikor megkavarta a kávéját, hogy hűljön. Fordított Kasszandraságban ráver Lengyel Lászlóra, mert Lengyelnek csak a jóslatai érvényesek fordítva, Bogár esetében minden és bármi, amit mond.