- Jó napot, Hacsek, hol volt, hogy idén még nem láttam, hál' Istennek?

- Ne is mondja, Sajókám, ne is mondja... Brazíliában voltam.

- Mint mi?

- Mint rumbatök, maga nyári Mikulás, mégis, mint mi? Mint amerikai külügyminiszter!

- Én inkább angol külügyminiszter lettem volna. Tudja, az olyan elegáns. Mégis, ad egy tartást.

- Hagyjon békén, elég kínos volt...

- Meséljen!

- Szóval tudja, a kisfiam, az Árminka a külügyben dolgozik, és elintézte, hogy kivigyenek engem is vele Bolsonaro elnök beiktatására, mint tolmácsot.

- Maga tud brazilul?

- Maga marha, brazil nyelv nincs, maximum annyira mint csehszlovák vagy jugoszláv, Brazíliában portugálul beszélnek!

- És maga tud portugálul?

- Tud a Kozarek. De azt a portugált a portugálok sem értik, mert brazilul van.

- Akkor most van brazil nyelv vagy nincs?

- Nincs, de a brazilok úgy beszélnek portugálul, hogy azt rajtuk kívül senki sem érti. Sőt, ők sem.

- Akkor maga milyen nyelvből tolmácsolt?

- Urduból pastura, maga marha!

- És?

- Nem értettem a választ tökéletesen, de lehet, hogy Afganisztán hadat üzent a végén Kongónak. Grönlandnak egészen biztosan.

- Ezt hogy hozta össze?

- Én sem értem. Leszállt a gép Brasiliában, mi is leszálltunk, a lépcsőhöz gördítettek egy hosszú, vörös szőnyeget, kijött rajta egy magas katonatiszt, és az volt a Bolsonaro. Megölelte a főnököt és utána elment esőerdőt irtani.

- Díszszázad nem volt?

- Dehogynem. Sort is lőttek. Külön kellett nekik szólni, hogy függőlegesen lőjenek, ne vízszintesen, ez most beiktatás, nem kiiktatás.

- Sikerült?

- Azért egész csinos kis fedezéket ástunk a kifutóba, a brazil lövészek kiválóak...

- És, és?

- És mikor bementünk a terminálba, egy magasrangú szállodaportás rám mutatott, kihoztak egy újabb vörös szőnyeget, beletekertek és elszállítottak az elnöki palotába.

- Mint mit?

- Mint amerikai külügyminisztert.

- De hát maga nem a Pompeo!

- Az őket nem érdekelte. Különben is, vagyok olyan jó külügyminiszter, mint ő!

- Bahiai Szűz Mária, nem lett botrány?

- Nem, húsz perc múlva hozták Orbánt is.

- Mint mit?

- Őt is, mint amerikai külügyminisztert.

- Nem tűnt fel Bolsonaronak, hogy már ketten vannak?

- Nem, mert rövidesen megérkezett Szíjjártó is. Szintén mint Pompeo.

- Atyavilág!

- Aztán megjöttek a többiek is és cachacát ittunk meg szambáztak a csajok.

- Ezt maga hogy élte túl?

- Nehezen, szerencsére ott volt az a kedves mexikói elnök, a kolumbiaival kimenekítettek minket.

- Még jó. Remélem meghálálta?

- Hogyne. Visszaadtam Mexikónak Texast. Remember Alamo!

- Erről már tudnak a texasiak?

- Donald csak megmondja nekik.

- Micsoda, maga beszélt Trumppal is?

- Kénytelen voltam, ugyanis az amerikai követségre menekítettek minket.

- Ott csak kiderült, hogy maga nem Pompeo!

- Dehogy derült. Ők sem találkoztak még vele. Leszállt egy helikopter az épület tetejére, kiugrált belőle negyven kommandós. Betettek minket a gépbe és Washingtonig Doorsot kellett hallgatni.

- Ez egy rémálom.

- Rémálom az volt, mikor Donald fogadott.

- Ő tán csak rájött, hogy maga nem külügyminiszter!

- Dehogy jött rá. Különben is, neki mindegy. Mikor mondtam, hogy nem én vagyok Pompeo, kinevezett.

- Maga szerencsétlen, hogy került haza?

- Tudja, a Simeknek van egy fia, aki pattogatott kukoricát árul a Lincoln-emlékmű előtt, sré vizavi, az szerzett hamis iratokat és pénzt, de ott kellett hagynom nála zálogban a Szíjjártót. A Petike most szórólapokat osztogat a Capitolium előtt, míg ki nem váltom.

- Te jó Ég, és ha észreveszik, hogy hiányzik?

- Ugyan, ki venné észre? Kinek hiányozna?

- Mond valamit... Amíg külügyminiszter volt Amerikában, hozott valami fontos döntést?

- Texast kivéve úgyszólván semmit. Visszaadtam Alaszkát az oroszoknak, nagyon örültek, kaptam is tőlük egy finom teát, csak világított a sötétben, nem ittam meg, hadat üzentem Nyasszaföldnek és kineveztem Árminkát ulánbátori nagykövetnek.

- Amerikai nagykövetnek?

- Azt hiszem... nem mindegy?

- De, most már mindegy... És Orbánnal mi lett?

- Jé, most hogy mondja... hát nem ott felejtettem? Utoljára az orosz követség előtt láttam, valamiért nagyon be akart menni.

- Reméljük, sikerült neki, mert már itthon van.

- Ebben maga teljesen biztos?

- Hát valaki itthon van, aki úgy néz ki, mint ő.

- Na látja, ez igaz.

- Ember... nem lehet, hogy az a Pompeo?

- Mond maga valamit. Magyarul nem ért, az már biztos.

- És most mi lesz?

- Mi lenne? Megy minden tovább, mint eddig.

- És maga mihez kezd?

- Szerintem kinevezem magamat a Magyarságkutató Intézet vezérigazgatójának.

- És a Kásler?

- Őt meg kinevezem tűzoltózenekarnak, az még nem volt.

- Mars ki!

Szele Tamás

Kérem, én nem győzöm eleget csodálni az Origót, már harmadik-negyedik napja figyelem, ahogy változatlan lelkesedéssel magyarázza a csőben a lyukat, macisajtban a brummogást, mákos tekercsben az önindukciót. Merthogy ezeket mind-mind felfedezte a kormánylap, és most elénk áll az ő nagy találmányával. Rájöttek, hogy a tüntetéseket szervezik!

Mondjuk ez nagyon nagy felfedezés, vetekszik a spanyolviasszal és kellhetett hozzá némi derékszögű pálinka is: nekem most, itthon csak egyenlő oldalú van (hatvan fokos), de nem is alkotok korszakot a felismeréseimmel. Akkor lássuk, honnét indult a hülyeségvonat, ami most már megállíthatatlanul robog, remélem, a Vál-völgyi vonalon, mert az elég hosszú, és ha nem elég, meghosszabbítják.

Azt mondta pár napja a szalagcím a kormányszócsőben:

„Dokumentum: egy titkos megbeszélésen szervezték Soros magyarországi hálózatának vezetői a tüntetéseket”

Sőt. Le merem fogadni, éjfélkor találkoztak, a keresztútnál, fekete tyúkot áldoztak Baron Samedinek, barna rumot ittak és hajnalig táncoltak a mamaloákkal Shango és Oya tiszteletére, csak úgy hullámoztak a bokrok. Ja, nem, bocsánat, az a haiti vudu, igazán kár, ajánlom a kormánymédia figyelmébe különben, vuduval még nem rágalmaztak, de izgalmas lenne. Meg nekik otthonos is, a zombik között mégis jobban kiismerik magukat.

„Még tavaly december 30-án tartottak titkos megbeszélést az elmúlt hetek kormányellenes tüntetéseinek szervezői Budapesten, hogy az e heti tüntetésekről egyeztessenek. Az Origo birtokába került dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a tüntetések mögött szinte kizárólag a Soros Györgyhöz köthető szervezetek állnak.”

Hát kérem, az a szervezet köthető Soros Györgyhöz, amelyiket hozzá kötjük.

„Lovamat kötöttem piros almafához, csoportom kötötték Soros birodalmához, lovamat eloldom, amikor a Hold kel, de tőled, Soros György, csak a halál old el.” - mondja a népdal, és kérem, amit egyszer az Origo odaköt, az erősen oda van kötözve, ki nem oldódik, mármint az ő fejükben. Ahhoz komoly elmeél szükségeltetik, hogy szenzációnak lássa a szerző, bizonyos Kovács András, miszerint a tüntetéseket szervezik, és egyeztetnek előttük – tehát a bejelentett tüntetés nem spontán.

Persze, hogy nem az, azért bejelentett, elmebajnokaim!

Az, hogy ti életetekben nem szerveztetek meg még egy házibulit sem, nem mentség a törvény nem ismeretére. A nyilvános demonstrációkat ugyanis bizony minálunk törvény szabályozza. A 2018. évi LV.-ös. Háborogtunk is miatta eleget. Azt mondja:

„1. § A békés gyülekezés joga

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy engedély vagy - az e törvényben meghatározott kivételekkel - előzetes bejelentés nélkül, békésen és fegyvertelenül másokkal közösen felvonulásokat és tüntetéseket (a továbbiakban együtt: gyűlés) szervezzen, és azokon részt vegyen.

(2) Közterületnek nem minősülő helyszínen csak az ingatlan tulajdonosának és használójának hozzájárulásával szervezhető gyűlés.

2. § A gyűlés fogalma

(1) E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.

(2) A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.

3. § A gyűlés szervezője

(1) A gyűlés szervezője az, aki a résztvevőket a gyűlésen való részvételre nyilvánosan felhívja, a gyűlést meghirdeti (a továbbiakban együtt: felhívás), továbbá a gyűlést megszervezi, és azt vezeti. A felhívásban a szervező nevét fel kell tüntetni.

(2) Tilos olyan gyűlésen való részvételre felhívni, amelynek megtartását végrehajtható határozattal megtiltották.

(...)

4. § A gyűlés vezetője

(1) A gyűlés vezetője meghatározza a gyűlés rendjét és lefolyását, ennek során dönt a szó megadásáról és megvonásáról, a gyűlés berekesztéséről vagy befejezetté nyilvánításáról és szétszéleszti a résztvevőket. Megteszi a rend biztosítása, illetve fenntartása érdekében szükségessé váló intézkedéseket. Ezek eredménytelensége esetén a gyűlést feloszlatja.

(2) A gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért és a 11. § szerinti határozatban előírtak betartásáért.

(...)

10. § A közterületi gyűlés bejelentése

(1) Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, a gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak - Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak - (a továbbiakban: gyülekezési hatóság).”

Igazság szerint érdemes volna az egész törvényt idézni, akinek van ideje rá, böngéssze is át, mert nem tanulság nélkül való (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1800055.TV×hift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT) – de minket most az érdekel, hogy a magyar jog ismer spontán gyűlést, ami alkalmilag következik be, váratlanul, mint egy elemi csapás, és bejelentett gyülekezést, mely azonban szabályozott. Lévén, hogy a mai demonstráció éppenséggel bejelentett, napok, sőt, hetek óta tudható, miszerint ma a Hősök terén összejön sok ember tiltakozás céljából, spontánnak nem nevezhető. A legrosszabb indulattal sem. Tehát akkor bejelentett, törvényes, szabályozott rendezvényről van szó – mi abban a csodálatos, hogy egy rendezvényt megrendeznek?

Az Origo logikája szerint persze csak háromfajta gyülekezés létezik: „spontán hisztis tüntikézés”, „államellenes összeesküvés” valamint Békemenet. (Vágjon menetet a Nagy Esztergályos a békéjükre...). Mármost ezek szerint az Origónak fogalma sincs a magyar törvényekről. Ami nagy hiba, és bajuk is lesz belőle, ha így folytatják, ugyanis a törvények nem ismerete révén még megsértik valamelyiket, de folytassuk az elemzést.

„Marxista szál is felbukkant

A Hallgatói Szakszervezetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy alapítója Nagy Klára, aki a Corvinus Társadalomelméleti Kollégiumában kapott marxista kiképzést.”

Kiképzést? Tessék mondani, a marxizmus melyik fegyvernemhez tartozik? Gyalogság, tüzérség, légierő? És egyetemen tartják a kiképzéseket? Elképzelem, ahogy az őrmester elüvölti magát: „Hegeli logikát elő! Talpára állítani! Alap-felépítmény! Balra át! Termelőeszközöket súlyba! Materializmust célra tarts! Eeeeempiriokriticizmus!”

„Az ökölbe szorított kézfejet használták az Arab Tavasz és a Soros által szervezett grúz forradalom során is.”

Valamint az orosz forradalomban, a spanyol polgárháború alatt és máshol. Ezeket is mind-mind Soros szervezte. Ay, Carmela!

A rágalmakat, illetve emeletes hülyeségeket folytathatnám napestig, de unnák – lássuk a hihetetlen „leleplezés” utóéletét. Az hamar kiderült, hogy az egyeztetés – amire, ismétlem, a rendezvény sikere érdekében és a törvény nevében szükség is volt! - teljesen nyilvánosan zajlott, tehát tényleg sikerült felfedezni a csőben a lyukat. Sok munkával, de sikerült. Ezt némi röhögés kíséretében jelezte is a 444, mire válaszul megjelent az Origón a szalagcím:

„Lelepleződött a hazug tüntetés: Soros blogja már magyarázkodik”

Dehogy magyarázkodik, szép ecsém. Azt mondja, hogy hülye vagy. Ez már óvodás szint, amit megütsz. De lehet fokozni! Ugyanis világos dolgokat nem érdemes részletezni, nyilvános tárgyalásokat nem érdemes még nyilvánosabbá tenni, tehát konkrétan mindenki letojta az Origót ezek után – ami fájhatott nekik, hiszen tegnap reggel újabb szalagcímet produkáltak, érzésem szerint hatalmas szülési fájdalmak közepette:

„Lebukása után hallgatásba menekült a sorosista ellenzék”

Tulajdonképpen mit is kéne mondaniuk? Hogy betartották a magyar törvényeket a szervezés során, melyekről nektek, kicsiny gyermekeim, fogalmatok sincs?

Nem lebecsülve az Origo szorgos kutatómunkáját, mellyel sikerült rátalálnia néhány teljesen és tökéletesen nyilvános iratra, és más iratokat meg sikerült legyártania, Excel és nyomtató útján (az is munka, elvtársak!) lássuk tehát a Hatalmas Leleplezés lényegét.

Ma tüntetés lesz Budapesten, melyen vagy sok, vagy kevés ember fog részt venni.

Ez egy bejelentett rendezvény, melyről a bejelentés révén a rendőrségnek, az önkormányzatoknak, a BKV-nak és a viceházmesterné pincsikutyájának egyaránt tudomása van. A bejelentésre a 2018. évi LV. törvény kötelezte a szervezőket, mely kötelezettségüknek maradéktalanul eleget is tettek.

A szervezők teljesen nyilvános módon szervező munkát végeztek.

Ez is kötelességük a törvény szerint, ugyanis felelősek a rendezvény biztonságáért.

Az ügyben semmi titkos vagy illegális nem történt.

Az Origo olyasmiket tálalt szenzációként a teljesen hülyének tekintett olvasók elé, amelyről bárkinek lehet tudomása.

Az elmúlt nyolc évben tapasztalataim szerint a Magyar Gárda vonulásait kivéve minden demonstráció így vagy hasonlóképpen szerveződött. Mivel csak így lehet és szabad szervezni.

Innen kívánok az Origo munkatársainak sok szorgalmat és erőt a további kutatómunkához: ha így folytatják, nem áll messze tőlük a pattintott kőkorszak, a tűz és a meleg víz felfedezése sem.

Nem lesz könnyű, rögös út vezet ezekhez a találmányokhoz, de ne adják fel a kutatást.

Majd ha eljutottak a kisegyszeregyhez, szóljanak.

Szele Tamás

Kérem, én fel vagyok háborodva. Kérem, itt sürgősen tenni kell valamit, ez így nem maradhat, súlyos felelőtlenséggel kezeljük mi ezt a türbét. Kérem, itt van ez a csodás türbentyű, a Gül Babáé, szebb és nagyobb is, mint újkorában volt, és, kérem, nincs üzemeltetője. Ettől még üzemel, de üzemeltetője, az nincs neki. Hát nincs derék ember széles e honban, aki gondjaiba venné?

(Fotó: Index)

A hír voltaképpen rövid és egyszerű: a napi.hu talált rá az uniós közbeszerzési értesítőben. Hogy miért az uniósban, azt nehezen tudom értelmezni, mondjuk Magyarország még uniós tagállam, Törökország meg valószínűleg nem is lesz, de azt nem tartom kizártnak, hogy magát az üzemeltetést kívánják uniós alapokból fizetni, azért kellett ott meghirdetni. Annyiról van szó, hogy üzemeltetőt keresnek a türbe számára, négy évre és nem tovább. Lássuk a leírást! (https://ted.europa.eu/TED/notice/udl?uri=TED:NOTICE:569245-2018:TEXT:HU:HTML&src=0)

„A közbeszerzés ismertetése:

A Gül Baba Türbéjének - 4897m2 ingatlan (hrsz.13431/1; 13431/3), helységlista szerinti összes hasznos területe 982,24 m2, továbbá közforgalom számára nyitott aszfaltozott zsákutca 317 m2 (hrsz.13431/2) - komplex üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátása a műszaki leírás szerint:

— általános építőmesteri munkák

— általános épületgépészeti tevékenységek (fűtési, hűtési és HMV előállító rendszer, berendezések karbantartása; párásító, csobogó rendszer karbantartása; öntözőrendszer karbantartása; konyhatechnológiai gépek, berendezések karbantartása;)

— elektromos rendszer karbantartása (erősáramú rendszerek, fázisjavító berendezések, UPS, épületautomatika, biztonsági világítás, gyengeáramú rendszerek karbantartása)

— klíma, légtechnikai rendszerek karbantartása

— környezet fenntartási munkák (kertészeti munkák)

— takarítási feladatok

— biztonsági rendszerek és felvonó karbantartása

— vagyonvédelmi feladatok

— gondnok/karbantartó

Park területe: kb. 3000 m2

A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása tartalmazza.”

Ez meglehetősen szabályszerűnek tűnik. De hát nincs gazdája annak a már nem is olyan kicsiny keleti csodának? Amiben átadás után még kiállítást is rendeztek? Miképpen lehetséges az?

Csak az kérdez ilyent, aki nem érti a Kelet csodáit és finom misztikumát. Van is neki gazdája meg nincs is. Egyszóval, azt tudjuk, hogy a türbe rekonstrukciója – finoman fogalmaztam, gyakorlatilag teljes átépítésről volt szó, még körbe is építették az épületet, ami így most már teljesen másképp néz ki, mint az eredeti, szerény síremlék - mintegy 2,5 milliárd forintba került, amihez Törökország hárommillió euróval (930 millió forinttal) járult hozzá. A műemlék működtetője a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány, amely működését a kormány 2019-ben 695 millió forinttal, 2018-ban pedig 714 millióval támogatta.

De hát akkor van gazdája, vagy nem? Nem egészen van, de nem is egészen nincs. A síremléket és a hozzá tartozó kertet a magyar kormány 2017 decemberében a külügyminisztérium vagyonkezelésébe adta, az meg működtetőjeként a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt jelölte meg. Idáig tiszta, és meg is kaptám már a működtetési költséget. Tehát eredetileg a külügyé volt a létesítmény, tulajdonképpen most is az övék, csak az alapítvány működteti. Kiadták nékik gebinbe.

Akkor lássuk, micsodás természetű ez az alapítvány? (https://www.napi.hu/ingatlan/meg-nincs-uzemeltetoje-a-gul-baba-turbejenek.675746.html)

„Az alapítvány célja a Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő kulturális értékként történő megőrzése és az azzal kapcsolatos egyes közművelődési feladatok ellátása. A Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő értékeinek fenntartása, megőrzése, hasznosítása és üzemeltetése, valamint a magyar-török kulturális kapcsolatok ápolása - derül ki a bírósági nyilvántartásból. Az alapítvány kuratóriumának török és magyar tagjai 2018 februárjától: Adnan Polat, Suat Gokhan Karakus, Rahói Zsuzsanna, Szalai István és Bán-Czifra Gabriella.” (Napi.hu)

Egész érdekes névsor. Adnan Polat neve ismerős lehet, ő az a török üzletember, akit állandóan Orbán Viktor társaságában látnak, állandóan, de főleg a meccseken, és napelemekben is utazik. Azért kicsit túl sokat van együtt a kormányfővel. Rahói Zsuzsanna volt Rogán tanácsadója is, egy tavalyi hír viszont már miniszterelnöki főtanácsadónak nevezi, Bán-Czifra Gabriella a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a törökösen hangzó nevű Küküm kabinetfőnöke, Suat Gökhan Karakus pedig török üzletember, Adnan Polat köréhez tartozik. Gökhan volt az egyik ügyvezetője az isztambuli magyar kereskedőháznak, melyet Polat cége üzemeltetett. Ő vezeti az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft-t, és vezette az AMX Nador House Kft-t – mindkét cég a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is köthető ingatlanügyletekben érdekelt. Szalai István neve túl gyakori ahhoz, hogy biztosat mondhassak felőle, de ugyanúgy hívják, mint az időközben megszűnt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egyik volt igazgatóját.

Nem mondom, díszes társaság, sok pénz csöröghet a zsebükben, nem kevés piaszter nyomhatja az erszényüket – de meg kell vallani, akármilyen bölcs férfiak és asszonyok, egyiküket sem tudom elképzelni kertészkedés vagy épületgépészkedés közben, amint épp karban tartják a klímát. Azt olyan emberre kell bízni, aki ért is hozzá. Látott már ásót is, csavarhúzót is közelről. Tán még fogott is.

Az ám, érthető volna minden, ha a hirdetést az alapítvány adja fel! Ha ők keresnek üzemeltető céget. Melyet a rájuk bízott szép kerek összegecskékből fizetnek. Csakhogy nem ők hirdettek, hanem a Küküm.

Tehát akkor, jogi szempontból leszögezhetjük:

Mondtam én, hogy ezek már Kelet titkai. Úgy nincs gazdája a türbének, hogy kettő is van, és most keresnek valakit, aki gondját is viselje, de az illetőt a Küküm fizeti, nehogy az alapítványnak kerüljön pénzébe. Abba a pénzébe, amit már ki is utaltak nekik. Vagyis hát: közpénzébe, közpénzünkbe.

Azt a legbölcsebb kádi sem tudná megmondani, ezek szerint mi a dolga az alapítványnak, azon kívül, hogy pénzt rak el, de én fontolgatom, hogy megalapítom a Naszreddin Hodzsa Bt.-t, bár csak januárban lehet most már bejegyeztetni, és elvállalom magam az üzemeltetést.

Aztán zsebreteszem én is a pénzt, amúgy, magyarosan, törökösen, és én se fogok semmit tenni.

Eszembe jut ugyanis erről az egészről egy régi Naszreddin Hodzsa-történet:

Történt pedig egyszer, ó, igazhitűek, hogy a mérhetetlenül nagy tiszteletű bokharai emír vásárolt egy igen bölcs szamarat, meg is tanította mindenféle produkcióra. Valóságos cirkuszi szamár volt. Hanem arra sétál Naszreddin Hodzsa, s igen lenézi:

- Ugyan, mit tud ez? Semmit.
- Hát mit tudjon, hogy tiszteld?
- Olvasni tudjon!
- Az nem lehet.
- Már hogy ne lehetne?
- Miért, te meg tudod tanítani?
- Meg én, azért vagyok hodzsa. De hét évbe telik és előre kell fizess érte száz aranyat!

Üzlet megköttetik, Naszreddin otthon beköti a szamarat az istállóba. A felesége, Güldzsán nekiesik:

- Te bolond! Sosem fog ez a szamár olvasni!
- Persze, hogy nem fog, lelkem pálmaligete. De itt a száz arany.
- És? Hét év múlva az emír tüzes karóba húzat, ha a szamár nem olvas!
- Güldzsán, szívem oázisa, hét év nagy idő. Azalatt vagy megdöglik az emír, vagy megdöglik a szamár. Legrosszabb esetben én...

Hát, valahogy ilyenformán képzelem én a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány működését, de főleg könyvelését is. Ha nem is hét, de négy év nagy idő, sok minden történhet azalatt.

Vagy az emír dobja fel a talpát, vagy a szamár, amit rájuk bíztak. Legrosszabb esetben ők.

Sőt, ha négy év múltán minden marad, emír is, szamár is, és ők sem tudnak semmit felmutatni, ebben a mi Bokharánkban amúgy sem húzzák őket tüzes karóba.

Legfeljebb kapnak újabb négy évre megbízatást. Hiszen igen jeles személyek.

Így kell a pénzt türbe csalni.

Szele Tamás

Mereng az ember így, ünnepi reggelen, hírek nincsenek, illetve, amik vannak, azok bár ne volnának, fontos semmiségek, lényegtelen húsbavágások, csupa olyasmi, ami holnap nagyon fog számítani, ma senkit sem érdekel... ma egyelőre át kell menni a kínaihoz vásárolni, csak előtte írni valamit, ami túlmutat egy háromkarakteres jelszón.

Mert azt más is le tudja írni.

Sőt: mástól is származik, nem is a legjobb helyről.

Mindegy, lássuk, a kollégák hogyan birkóznak meg a feladattal? Nagyjából sehogy, minden lapon látszik az ünnepi hírrekedés, nagy nyögések, erőlködések, az már komoly hírnek számít, hogy a kormány visszavonja a törvényjavaslatot, amely számos helyszínen megtiltotta volna a tüntetést a nemzeti és egyéb ünnepek alkalmával. Illetve nem vonja vissza. Illetve de, csak azonnal be is nyújt egy másikat, aminek a tartalmát még nem ismerjük, aztán majd azt is megszavazzák.

Ők sem ismerik a tartalmát, de megszavazzák. Ez egy ilyen hely, ilyen ország, állítólag 2010-ben a nagy törvényhozási lázban megszavaztak egy olyan törvényjavaslatot is – már nem tudom, miről – aminek se címe nem volt, se szerzője, valószínűleg organikus úton jött létre a többiből, spontán, a kozmikus sugárzás segítségével, hónapokkal a hatályba lépése után fedezték fel. És úgy is hagyták (valami belvízi védekezésről szólhatott, úgy rémlik, bár a tévedés jogát fenntartom).

Akkor a mostani törvényjavaslat se lesz kardinális fontosságú: annyiban igen, hogy vagy tilos lesz tüntetni mindenféle kiemelt fontosságú helyeken, vagy ezzel szemben tilos lesz. Majd kiemelik egyes helyek fontosságát. Bocsánat, de a reális demonstrációk szempontjából ennek csak olyan fontossága van, mint a közlekedési tábláknak. Majd lesz sok szép per, amiben szabálysértési eljárás alá lehet vonni mindenkit, aki tüntetési céllal tartózkodott mondjuk a Bem téren. Már most is van olyan, amiben valakit azért vontak eljárás alá, mert egy demonstráción „támogató módon tapsolt”. A védőügyvédjétől tudom, hogy van. Az meg nem talál ki pereket, van neki elég baja így is.

Aztán akár tilos lesz tüntetni, akár nem, vagy lesz tüntetés, vagy nem. Jók nekünk a törvényeink, kellenek is nagyon. Hogyan is írja Shakespeare a „Szeget szeggel”-ben?

„...láttam itt
Erkölcstelen világot főni, forrni,
A míg kifut: van minden bűnre törvény,
De védve úgy a bűn, hogy a kemény szabályt
(Mint a „tilalmat” borbély műhelyében)
Azért veszik csak észre, hogy csúfolják.”

Mert hát van minden bűnre törvény, lopni sem szabad. Aztán mégis lopnak, ki érti ezt? Nahát.

Még, ha csak lopnának.

No, ha rossz a törvény, vissza kell vonatni, erre való az Öt Pont, csak azt nem értem, miért nem Hét? Vagy Nyolc? Én ugyanis hozzácsapnám még a civiltörvényt, a gyülekezési törvényt meg a hajléktalantörvényt is. Csak akkor és ott, amikor a pontokat fogalmazták, ez senkinek nem jutott eszébe. Mindegy, hátha utólag...

Azért ne ragadjon el minket a forradalmi hév, annyi forradalmárt amúgy sem láttam az elmúlt vagy harminc évben, mint mostanság. Kérem, itt mindenki egy-egy Kossuth, egy-egy Garibaldi, de még idősebb Bem apók és kamaszodó Gavroche-ok is akadnak. Ember nincs, aki ne tudná jobban, mit kéne tenni, márpedig jobban tudni mindig könnyebb, mint tudni. Ha most megjelenne egy gonosz dzsinn az Ezeregyéjszakából, és az összes felvetett követelést teljesítené, Magyarország millió darabban repülne a levegőbe, egyszerre lenne itt ilyen és amolyan pártállam, demokrácia, királyság, köztársaság, hercegség, kenézség, nehézség.

(Fotó: Geekblog)

Esetleg független anarcho-szindikalista közösség, melyben hetenként felváltva mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat. De csak azok a döntései jogerősek amelyeket a kéthetenként összeülő különbizottság ratifikál. Pusztán belügyekben elég az egyszerű szótöbbség, de legalább kétharmad kell a jelentősebb ügyekben.

Hoppá, ez kezd túlzottan hasonlítani a mostani rendszerre a kétharmaddal, ez is meghackelhető, pedig esküszöm, a Gyalog-galoppból vettem.

Nem is olyan könnyű alkotmányozni, kérem tisztelettel.

Mégis mindenki akar.

Egyelőre még ott tartunk, hogy a kormánnyal szemben állók konszenzusának alapja szintén egy klasszikus idézet az említett helyről:

„- Mit képzelsz, ki vagy?

- A királyod vagyok!

- Én ugyan nem szavaztam rád!”

De hát hogyan lehet, miszerint 1989-ben flottul ment a rendszerváltás, hősi népünk egy pofon nélkül kivívta, most meg kátyúról kátyúra vánszorgunk?

Hát csak úgy, hogy abban a rendszerváltásban hősi népünkön kívül nagyon komoly szerepe volt a globális politikai helyzetnek. Akkor ugyanis a Szovjetunió éppen azon iparkodott, hogy összeesés közben inkább hasra essék, mint hanyatt, nehogy beverje a koponyáját, lévén, hogy a gazdasága teljesen csődbe ment, és így még a szatellit-államok rendszerét sem bírta fenntartani. Egy hidegháború végén voltunk, amit az Egyesült Államok nyert meg, a szovjet kivonulás és ezáltal a mi rendszerváltásunk is ennek a mellékterméke volt. Ezt minden szomszédos állammal kapcsolatban elhisszük, egyedül nálunk kellett másként legyen, ugyebár, nálunk vagy Orbán, vagy a demokratikus ellenzék, de valaki mindenképpen kikergette a szovjet csapatokat, pusztán a szájával, védőháló nélkül, egyedül a kupolában.

Világszám.

Arról van inkább szó, hogy az akkori ellenzék – és, izé, az akkori kormánypárt is! - alapvetően roppant nagy figyelmet fordított a világpolitikára, és néhány tagjuktól eltekintve inkább nézték az ország érdekét, a békés átmenetet, mintsem törtek hatalomra. Ebben a nagyon alkalmazkodó és kifelé nagyon nyitott helyzetben persze, hogy sikerült kihasználni a világpolitika minden rezdülését, sőt, máig pozitív megítélésű szerepet vállalni benne.

Aztán azé lett a hatalom, akié lett, az eleje nem is sikerült olyan rosszul.

De a fene végül csak megette.

Ellenben most akár a kormánypártot nézem, akár az ellenzéket, beszűkült a látóhatár, a horizont a tavaszi EP-választásokig terjed időben, térben pedig Dover fehér sziklái is alig látszanak már. Így nehéz lesz bármilyen világpolitikai trendet kihasználni, főleg, ha jószerivel nem is tudunk róluk.

Meg aztán ne feledjük: a hidegháború végén az Egyesült Államok támogatását élvezte a rendszerváltás, és ez a világhatalom igen barátságosan viselkedett velünk.

Sajnos azt kell mondanom, pillanatnyilag nem egy hidegháború végén vagyunk, hanem egy másiknak az elején. Trump elnök szó szerint kezdi megtagadni a támogatást még szövetségeseitől is, hogy ellenségei ezt kihasználhassák, Oroszország és Törökország kéz a kézben készül végigmasírozni a Közel-Keleten, már csak az a kérdés, Irán ellen vagy Irán is beszáll harmadiknak. Észak-Korea vígan beintett a nukleáris leszerelésnek, karja behajlítva, középső ujja felmered. Kína nem agresszív, és Európa különösebben nem érdekli, ők otthon építik a high-tech diktatúrát, esetleg Afrikában hajlandóak beleszólni pár ország történelmébe, de az sem biztos.

Az Európai Unió a létéért küzd, ugyanis a „Nemzetek Európája” koncepció győzelme valamiféle Német-Római Birodalommá változtatná, az uniós alapelvek teljes mellőzésével, nagyfokú nemzetállami autonómiával, nulla kohézióval egymás felé, természetesen vámunióval (naná!) de a munkaerő szabad mozgása nélkül. Ez a tavaszi EP-szavazáson dől el, épp ezért ha létezik reális erő, amely hajlandó lenne segíteni egy magyarországi kormány- vagy inkább rendszerváltásnak, az Brüsszel, az az Unió, de ők is csak akkor, ha megmaradnak.

Egyelőre azonban minden cent megy a választási kampányra.

Szóval ott tartunk így, ünnepek hetében, mint Andersen gyufaárus kislánya: mindenki szereti a magyar tiltakozókat (szándékosan nem írok egyszerűen „ellenzéket”, itt másról, többről van szó vagy kéne szó legyen), mindenki egyetért a változás szükségességével, csak mi attól még csodásan megfagyhatunk reggelre: igaz, a fagyhalál előtt gyönyörű látomásaink lehetnek.

Vagy ha nincs szerencsénk: rondák.

Emberek, valahogy lesz, mert kell legyen, de értsük meg és használjuk ki: Extra Hungariam est vita.

Magyarországon kívül is van élet.

Ha csak magunkat látjuk, nézzük, nem érdekel a szűkebb és tágabb geopolitikai környezetünk, aprópénzt sem fogunk mi váltani, nem, hogy kormányt vagy rendszert.

És még így is nehéz lesz, évek munkája legjobb esetben is: most egyelőre az elviselhetetlen törvények visszavonatására kéne koncentrálni. Meg arra, hogy az Öt Pont legyen legalább Nyolc.

Elvi vitákat majd később, a független anarcho-szindikalista közösség szabályai szerint, a várban.

Szele Tamás

Kérem, ez most nem egy fohász a jeles vallási ünnep alkalmából, hanem a megdöbbenéstől szakadt ki belőlem. Fohászkodni ritkán szoktam, megdöbbenni annál gyakrabban, főleg, ha azt látom, hogy a művelt és úri közönség a karácsonyi ünnepek alkalmából megint sokat veszített emlékezőtehetségéből és már magától is elhisz mindent, nem csak azt, amit el akarnak vele hitetni.

Több ismerősöm osztotta különböző fintorgások és megütközések kíséretében az ütött-kopott plakátot, mely szerint „Mária & József házhoz jön!” A falragasz ígér még szépeket, családi hangulat megteremtését, meghitt, őszinte beszélgetést, halk, karácsonyi zenét (1000 darab mp3-ból választható, én Motörheadet kérnék, tekintettel az azóta elhunyt Lemmy Kilmister születésnapjára, mely szintén december 24-ére esik), valamint „A vacsora elfogyasztása után Mária lefekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust. József sír.”

És én is majdnem sírok, csak én a dühtől. Nem a feltételezett blaszfémia háborít fel, hanem polgártársaink emlékezetének teljes hiánya. És a mostani felháborodás. Lehet kérdezni, hogy miképpen oldják meg a szülést, csak erre az a válasz, hogy semmiképpen, ebben bizonyosak lehetünk, ugyanis ez a hoax már tizennégy éve kering és ha ennyire kiállta az idők próbáját, akkor még évszázadokig keringeni is fog. Illenék emlékezni, mielőtt fel tetszünk háborodni, hogy ezen már évek óta felháborodunk vagy csóváljuk a fejünket.

Akkor álljon itt a Nagy Magyar Karácsonyi Hoax hiteles története.

És most kíméletlenül be fogom mutatni a forrásaimat is, hátha segíti a memóriacellák újjáéledését.

Szóval, az úgy volt, hogy 2004 (!) karácsonya előtt Blaha Tamás, a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának hallgatója (azóta elismert képzőművész) kitalált egy művészi provokációt. Mint saját blogján (https://blahatamas.blogspot.com/2009/02/akkor-es-most.html?fbclid=IwAR3Ril9DwrrOyOUBa7xyO3YC8Iji0rF4hy3xBkjrklFZ4I7xkn-vIZZOmGQ), saját kezével írja, ez egy:

„A/4-es plakát, melyből 30-40 darabot kiragasztottam a lakásom (7. ker. Wesselényi út)és az Intermedia Tanszék (6. ker. Kmetty. 27) közötti útvonalon, 2004 December 5.-én. A plakáton a saját telefonszámom szerepel. A projekt kivitelezése 600 forintba került. A plakáton ígért szolgáltatás országos visszhangot váltott ki. Megjelent offline és online médiumokban, és az első hivatalos nyilatkozatom az RTL Klub Híradójának vezető híre volt december 16-án. A Google internetes kereső 442 találatot jelzett a plakáttal kapcsolatban.”

Szó nem volt valódi szolgáltatásról, ez egy művészi provokáció volt, ami a fogyasztói társadalom elvadultságára akart rávilágítani. Erős eszközökkel, de azt akarta bemutatni: még ezt is el tudjuk képzelni, mi több, lesz, aki meg is rendeli. Lett bizony: több száz érdeklődő telefonhívást kapott.

És elindult a karácsonyi álhírvonat, most már sosem áll meg.

Még akkor észrevette ugyanis a falragaszt az Objektív Hírügynökség. Fel is hívták a művészt, aki – híven a performance szabályaihoz – halandzsázott nekik egyet a telefonba:

„A plakáton megadott telefonszámon egy férfi a részletekről annyit közölt: megoldható, hogy szereznek egy terhes asszonyt, aki a megrendelő család karácsonyfája alatt szüli majd meg a valóságban is a csecsemőjét, de ha csak a gyerekek kedvéért megy a műsor, majd elterelik a figyelmüket és hipp-hopp már ott is lesz a kis Jézus. Közben József garantáltan sír.”

Tőlük vette át a Magyar Rádió, majd ennek nyomán írt Váncsa István vitriolos jegyzetet az Élet és Irodalomba az ügy kapcsán. A Blikk is címlapon hozta a „botrányt”. Csak már kezdett túl sok lenni a jóból, így Blaha mester bevallotta az egész ügyet szépen, részletesen a Népszabadságnak.

„A 24 éves fiatalember úgy érzi, sikere művészi értelemben minden várakozást felülmúl, igaz, nem biztos, hogy ötöst kap érte - tárta fel a tényeket a Népszabadságban Marnitz István 2004. december 15-én.”

Tehát alig tíz napig élt a hoax, először mindenki beszámolt róla, aztán mindenki, ideértve az ország akkor legnagyobb példányszámú napilapját is, beszámolt arról, hogy ne tessék komolyan venni.

Két év múlva megtalálta a plakátot – tehát nem az egész ügyet, csak a plakátot! - az MTI, ők is felhívták a telefonszámot, még élt, Blaha mester szabadkozott, de a kérdező hölgyet nem érdekelte, hogy performance vagy szolgáltatás, valószínűleg az első fogalommal nem is lehetett tisztában, csak annyi volt fontos a számára, hogy ingyenes-e a dolog. Blaha úr mondta volna, hogy nincs semmi ilyesmi, de a végén kínjában rájuk hagyta: ingyenes.

Persze, hogy ingyenes, ami nincs, azért nem lehet pénzt kérni.

Ezek után – 2006-ban! - röpítette világgá az MTI a két éve már megnyugtatóan rendeződni látszó ügyet, mint friss szenzációt. Megint bejárta a magyar sajtót, én az akkori Hócipőből emlékszem rá. De az állami tévéhíradó is ismertette, persze, magyarázat nélkül. Az Indexnek kellett megcáfolnia. (https://index.hu/kultur/media/jozsef9535/?fbclid=IwAR1rx7vtp-TRGgVRCBYm7zDyWxB5RWzU4F-rIV9c9tkyAZNes3nRhHef-1E)

Azóta is minden évben feltámad a történet, végigszáguld a magyar médián és közvéleményen a felháborodás, annyira, hogy 2013-ban az Urban Legends is megcáfolta. (http://www.urbanlegends.hu/2013/12/maria-jozsef-ujra-es-ujra-hazhoz-jon/?fbclid=IwAR2b0UeqR_Bb2iqyZZ8xY8aD-u3DVet6FKZAjvVNXAHTM5uP4YENuMVT6Lc)

Cáfolhatta, ha ugyanabban az évben a Ripost hiteles – és friss - hírként tálalta. (https://ripost.hu/cikk-dobbenetes-karacsonyi-vallalkozas-mara-megszuli-jezust-jozsef-sir)

De szárnyalt a kacsamadár minden esztendőben, már tizennégy éve nincs köze megalkotójához, elszabadult, cáfolják is néha, mégis kényelmesebb felháborodni rajta.

Évente.

Mármost csak jelezném, hogy 2006-ban esetleg még találhatott az MTI falragaszt (bár azon a belvárosi területen rendesen pucolják a hirdetőoszlopokat, de legyünk jóhiszeműek, engedjük meg), azonban az elmúlt tizenkét évben számos évszak váltotta egymást, szokásuk az már nekik, igen sok eső is esett, napsütés is volt, szóval, ha úgy veszem, hogy legjobb esetben is maximum 2007-ig bírhatták volna az eredeti, fénymásolt A4-esek, legkésőbb akkor ki kellett fakulniuk, ha a víz el nem mosta, szél le nem tépte őket. Tehát már legalább tíz éve a semmin háborodik fel a tisztelt közönség, illetve valaminek a digitális, neten fennmaradt nyomain.

Senkit sem zavar, hogy ezerszer megcáfolták már, itt és most én is, senkit sem zavar, hogy évente tér vissza a hír, az sem, hogy ilyen szolgáltatás nincs, sosem volt, nem is lesz.

Képtelenek vagyunk leszállni erről a vonatról.

Esküszöm, népszokás lesz belőle.

Minden év decemberében a magyar Facebook-felhasználó legalább egyszer megosztja a régi plakátot, ismerősei vele együtt felháborodnak, majd pártállás és világnézet szerint kórusban szidnak valakiket, akiknek semmi közük az egészhez.

Ismétlem: ilyen nincs.

József & Mária nem megy házhoz.

Többször cáfolt városi legendával állunk szemben.

De úgy látszik, mindegy: emlékezni nem akarunk, csak megütközni.

Kellemes karácsonyi felháborodást!

Szele Tamás

A „karácsonyi cikk” külön műfaj, kérem, évente egyszer van rá szükség, olyankor másképp kéne újságot csinálni, elemelkedni a mindennapoktól, kell bele egy kis pátosz, csillagszóró, lelkünkbe lopózó megnyugvás és békesség, kellenek a szeretet hullámai, lángos csillag száll felettünk, három királyok kellenek és jászol, szóval ilyenek. Na jó, de honnan?

Mert közben az év összes többi napján az ember nem elemelkedik, hanem elmélkedik a mindennapok kapcsán. És hát legyünk őszinték: a híranyag sem ideális ehhez. Soha, sehol, semmilyen híranyag nem volt ideális az elmúlt százötven évben: az ógörögök meg tudták csinálni, hogy az olimpiák alatt fegyverszünet legyen, de könnyű volt nekik azzal a viszonylag kicsi Hellásszal, nehéz nekünk az egész bolygóval. Akár karácsony van, akár nincs, mindig fog akadni pár fegyveres hülye, akinek fontosabb a lövöldözés minden csendes éjnél.

És még ha csak az lenne a baj, hogy a hírek globálisak, és sokan nincsenek tekintettel a nagyvilágban arra, hogy ma sok helyen ünnep van. Hát mi magunk sem vagyunk rá tekintettel. Az előbb leírtam kisbetűvel, hogy „karácsony” és utána megálltam: az olvasóknak legalább a fele reklamálni fogja, miért nem nagybetű, a másik felük vitára kel az első féllel, röpködnek majd a jelzők, lesz itt olyan béke, hogy az lesz a csoda, ha el nem verik egymást a karácsonyfával.

Igen, mert az egy dolog, hogy a helyesírás szerint kisbetűvel írjuk, az már másik, hogy az érzelmi töltet (és időnként a tömegpszichózis) miatt előkerül a nagybetűs forma is. Én magam is mikor így írom, mikor amúgy, az is tény, hogy úgy érzem: a betlehemi első Karácsony mégis nagybetű, mert egy volt belőle, egyedi esemény, a többi kicsi, mert abból sok. De messze nem érzelmekről van szó: ma már a kisbetű-nagybetű használata politikai kérdés, vannak magyarok és vannak Magyarok példának okáért, a kettő kicsit sem szinonima, mármost minél több Nagybetűt használ Valaki, annál Nagyobb Magyar, bár ebből is jó lett volna a karácsonyi ünnepeket kihagyni – de nem hagyják.

Mondjuk a fentebbi gondolathoz csak annyit hozzáfűzve, hogy ezek szerint Fülig Jimmy volt a Legkisebb Magyar, ő ugyanis nem minden nagybetűt ismert, mivel egy szállásmestertől tanult írni, de hát szállásmesterben ritka az okos, már a szán vagy a száncsengő sem biztos pont, most már az is kétfélét jelent a tüntetések óta. És nem is fogom taglalni, miért, boldog ember, aki nem tudja. Annak én meg nem zavarom az ünnepi békéjét magyarázattal, örüljön, míg nyugalma van.

De azt ne tessék hinni, hogy csak mi vagyunk ilyen békétlen, marakodó népség, hogy még most is a kákán keressük a csomót, ahelyett hogy törekednénk a bejglimérgezés elérésére.

James Mattis amerikai védelmi miniszter lemondása kioldotta a világ majdnem minden biztosító karját minden parittyán, és hát próbált volna ő nem lemondani, ha egyszer muszáj volt neki – Trump elnök a megkérdezése nélkül döntött az amerikai csapatok teljes kivonásáról Szíriából és részleges kivonásáról Afganisztánból. Ez gyönyörű karácsonyi ajándék volt azoknak az erőknek, akiket kicsit sem foglalkoztat ez az ünnep, az Iszlám Állam már ellentámadásba is lendült, holott Trump világosan megmondta róluk, hogy le vannak győzve. Csak nekik felejtett el szólni erről, azok meg most támadnak. Erdogan sem az a karácsonyozó típus, ő meg a páncélosait fényesíti, hogy eltiporhassa a független Kurdisztánnak még a gondolatát is. De az iráni Forradalmi Gárda hajói is víg rakétatámadásokat indítottak a Hormuzi-szorosban járőröző amerikai USS John C. Stennis repülőgép-hordozó ellen.

Lehetne kérdezni, mit keres ott egy amerikai flottaegység, de erre az a válasz, miszerint azért van ott, hogy ne tessenek megfagyni és éhezni ilyenkor, télvíz idején: a világ tengeren szállított kőolajmennyiségének az egyharmada ott halad át. Irán nem örül annak, hogy míg velük nem kereskedik az Egyesült Államok, addig a Perzsa-öböl túloldalán fekvő Szaúd-Arábiával, Emirátusokkal, Ománnal Kuvaittal annál inkább, tehát le akarják zárni a szorost, csak ez meg Amerikának nem tetszik, így aztán kitört a karácsonyi tűzijáték. Pillanatnyilag az amerikaiak állnak nyerésre. Persze, sok függ attól, ki lesz Mattis utódja (azzal együtt, hogy épp Mattis volt az, aki nem találta elsőrendű csapásmérő erőnek a hordozókötelékeket).

Ez fontos is, érdekes is, csak épp nem karácsonyi cikkbe való. Nézzünk valamit itthonról.

A miniszterelnök adott egy interjút, de olyant, hogy a fal adja a másikat, mármint nem interjút, hanem pofont. Természetesen a Magyar Időknek adta, úgy látszik, a karácsonyi interjú olyan a politikusnak, mint a karácsonyi cikk a sajtómunkásnak: kötelező, de nem mindig sikerül megfelelőre. (https://magyaridok.hu/belfold/magyarorszag-megindult-felfele-3795236/) Hát ezt se angyalszárnyak suhogása hatja át a zimankós éj szentséges csendjében, csillagszórók sziporkázása mellett, ennek sem fahéj- és bejgli-illata van.

Inkább puskapor-szaga.

Megtudhatjuk belőle, meddig szándékoznak hatalmon maradni. Tessék megkapaszkodni: 2030 utánig. Azokat a választásokat még meg kívánja nyerni, aztán meglátjuk.

Ha még lesz, ki meglássa. Egyébként magának nyertes uniós választásokat kíván, nekünk meg új korszakot, melyben „a magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.” Nem tudom, mikor olvasta Gabriel García Márquez regényét utoljára, de nekem gyanús, hogy vagy soha, vagy már teljesen elfelejtette, ugyanis a Száz év magány nagyon nem ilyesmikről szól. Az egy dolog, hogy ő nem olvasta, de az már sértő, hogy azt hiszi: senki más sem.

Megjegyezném, az új korszak valamivel olcsóbb lesz, mint egy EP-választási kampány. Esetleg elnevezheti Aranykornak is, az még tetszetősebb. Meg emlékeztet valamire. Egyáltalán, nem is érti a tiltakozásokat, mint mondja, „Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha.” Ez lehet, csak még nem mindenki ingyen és még nem mindenki neki dolgozik, teszem hozzá én. De ez múló állapot, ahogy nézem. Az ő horizontja 2030-34, ami nekem kicsit hosszú idő.

Azt mondtam, vegyünk valamit itthonról, az karácsonyibb?

Kár volt, ilyen ajándékra még én sem számítottam.

Nyugodjunk bele: idén sem sikerül rendesen a karácsonyi cikk.

Se nekem, se másnak.

Egyébként, ebben a műfajban utoljára Móra Ferenc volt képes jót írni, pedig ő is nehéz időkben élt, de valahogy neki mégis ment.

Nekünk nem is mehet.

Ezekből a hírekből?

Ezekkel a szereplőkkel?

Mindazonáltal mégis békés, boldog ünnepeket kívánok.

Aki azt akarja, hogy ilyenek is legyenek – most magam ellen beszélek – ne olvasson híreket pár napig...

Szele Tamás

Kövér László hosszú, őszinte, feltáró jellegű vallomást tett a Pesti Srácoknak, bár ez enyhítő körülménynek nem igazán tekinthető, tekintve a benne foglaltakat. A sokat látott, hallott, tapasztalt kihallgatótisztek, úgymint Huth Gergely és Sefka István csak kivételes önfegyelmüknek köszönhetik, hogy sikerült felvenni a teljes nyilatkozatot.

Na jó, nem kihallgatótisztek, hanem munkatársak, de hogy múltja mindkettőnek van, az biztos. Meg nem is vallomás hangzott el, hanem interjú: de az elején tényleg meglepő és mulatságos is, hogy töredelmesen elhangzik Kövér László szájából:

„Egy neobolsevista társaság randalírozott itt a téren, akik éppen olyanok, mint történelmi elődjeik.”

Hát, nem mondom, a Fidesz tényleg sok mindenben hasonlít a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjához, kezdve azzal, hogy valódi többsége nincs, sőt, olyan mértékű főleg nem, amilyent állít magáról, egészen addig, hogy uralomra kerülése tökéletesen felborította az országban a tulajdonviszonyokat, a gazdaságot de még a mindennapi életet is. Mi több, folytatja Kövér:

„Egyrészt kizárólagosságra törnek, másrészt erőszakosak, ráadásul amorálisak (…). Ez a fajta embertípus, ha a történelem fordulatai hatalomhoz juttatták, mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után.”

Káoszt mindenképpen, hullahegyeket még nem, de ez nem Kövér elvtárson múlik. Jaj, elnézést... az alany nem a Fideszről beszél! Az ellenzékről.

„a teljes ellenzéket ebbe a kategóriába kell sorolnom, teljesen mindegy, hogy melyik milyen színekkel operál.”

Kár pedig, olyan izgalmas lett volna, ahogy Kövér a bajuszpedrőjébe csempészett igazságszérumtól megzavarodva kitálal: de mondjuk az is igaz, miért pont Stefkának tenné? Vagy Huthnak? Tudják azok mindketten maguktól is, mi a helyzet. De folytassuk, nem tanulság nélkül való ez az olvasmány.

„Nem azonosítom ezt a csőcseléket azokkal a békés tüntetőkkel, akik talán őszintén elhitték az ellenzéknek azt a hazugságát, hogy itt most majd halálra lehet dolgoztatni az embereket, azt viszont állítom, hogy ez a csőcselék pontosan ugyanazt a magatartást tanúsítja az utcán, amit a Parlamentben az ellenzék.”

Szép tőle, hogy nem azonosít, milyen lenne, ha még azonosítana is? Bele sem merek gondolni. Az viszont beismeri, hogy a törvényeket személyre szabva hozzák.

„Manapság a kocsmákban sem kell kiírni, hogy a „padlóra köpni tilos”, hiszen a legutolsó kocsmatöltelék is tudja ezt, ugyanígy a házszabályban is benne van, hogy meg kell őrizni az Országgyűlés méltóságát, akkor most valóban minden héten hozzunk egy lex Tordait, vagy lex Vadait, lex Bangónét, meg lex Kunhalmit, hogy tilos úgy viselkedni, mint egy futballhuligánnak?”

Házelnök uram, maga sem sok fociultrát ismerhet, és meccsen is rég járhatott már: vegyen példát miniszterelnökéről, az akkor is a stadionban van, mikor ezrek tüntetnek ellene.

„2022-ben az országgyűlési választásokon majd arról fogunk dönteni, hogy rábízzuk-e a hazánkat és a személyes sorsunkat arra az ellenzékre, amely szabad szemmel nem különböztethető meg a Kossuth teret meggyalázó csőcseléktől.”

Itt megint fogalmi zavarok vannak, Kövér mester (sőt: házmester). Melyik csőcselékre gondol? Arra, amelyik 2006-ban de facto teleszarta és -húgyozta a teret? Az, viselkedése alapján tényleg mondható csőcseléknek, és 2010-ben mégis rábíztuk hazánkat és személyes sorsunkat is egy olyan ellenzékre, amely szabad szemmel már csak azért sem volt megkülönböztethető tőlük, mert állandóan közöttük járt, kordont bontott, szónokolt nekik, tán még maga is ott végzete dolgát. Bánjuk is, nagyon. Azóta sem lehet őket kiszorítani a hatalomból.

Kövér ezek után hosszan szidalmazza Nagy Imrét és dicsőíti némiképp Tisza Istvánt – ebben nem vagyok hajlandó neki asszisztálni. De aztán újból a tárgyra tér.

„– Ön szerint l’art pour l’art tüntetésekről van szó, vagy valaki szervezi is ezeket a háttérből, azaz a Nyílt Társadalom hálózata vagy más, a káoszban érdekelt szereplő mozgatja a tüntetők hangadóit?

- Természetesen mozgatja! Miért másért is láthattuk a tüntetések leghangosabb résztvevői között a CEU-s és más sorosista aktivistákat, mi másért hazudják azt a világsajtóban, hogy a rendőrök, nem pedig a demonstrálók voltak erőszakosak, s vajon a hálózatba szerveződött balos világsajtó miért kürtöli ezeket a hazugságokat, Sargentini vajon miért aktivizálja ismét magát?”

Hiába, a paranoia azért csak paranoia. És nem is ma hatalmasodott el az interjúalanyon, képtelen feladni. Habár, végső soron... annak idején, 2006-ban a Fidesz – azóta bebizonyosodott - alaposan, vastagon és néha ügyetlenül, de bizony részt vett a zavargások megszervezésében, ezek után mire gondoljon a tapasztalt Kövér? Ha azokat szervezték, biztos ezek mögött is áll valaki. Kövér nem képes spontán tüntetést elképzelni. De hogyan is volt ez?

Mit is mondott annak idején Kósa Lajos?

Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek:

„Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”.

Orbán Viktor is mondta a külföldi nagyköveteknek a 06BUDAPEST211 számú jelentés szerint, melyet a Wikileaks publikált, hogy az instabilitás kockázatát személyesen vállalja.

Mondjuk a Wikileaks nem feltétlenül a leghitelesebb forrás, de ez egy követségi távirat volt, ez lehet hiteles, ráadásul a történtekkel nagyon is egybevág. Nos, tehát: Kövérék, Orbánék ezek szerint csak puccsokban hisznek. Hiszen ők is kísérleteztek ilyesmivel.

Azért szépen nézne ki teszem azt, a sport, ha azért, mert néhány versenyző doppingol, minden versenyzőről állítanánk, hogy tiltott eszközöket használnak. Azért igazából a sport is a játékosok és nem a vegyi gyárak vetélkedéséről szól. Szóval: Kövér itt magukból indult ki.

De még csak most jön a feketeleves.

„Engem nem érdekel, kinek van róla papírja, hogy ügynök. Éppen elég, hogy úgy viselkedik, mintha az lenne. Morális értelemben ebből fakadóan az egész ellenzéket, azaz a hasznos idiótákat és a rosszul felfogott bajtársiasságból, pártfegyelemből, szégyenkezve, de a többiek mellett kiálló, dezertálni nem merő gyávákat egy kalap alá vehetjük az ügynökökkel.”

Tessék???

Mától az ügynök, akit Kövér annak tekint?

Kövér, aki eredetileg a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt?

És hogy állapítja majd meg, ki ügynök, ki nem? Ránézésre vagy kisorsolja a neki nem tetszők között a külföldi ügynökségeket, esetleg elosztja? „Ez randa, ez legyen német ügynök, ez csinoska, ez legyen amerikai, amaz pipázik, angol ügynök lesz”?

Sok, nagyon sok ügynök születik ennek az interjúnak a következtében majd, attól tartok.

Nevezték már Magyarországot házmester-országnak, a névtelen feljelentések gyakorisága miatt, de ilyen még Rákosi idejében se sokszor volt.

Ez már nem is házmester-ország, hanem házelnök-ország lesz, ha Kövér sokáig ül a székében, bűntársaival együtt. Tényleg, hogyan is látja a saját jövőjüket?

„Nem győztünk egyszer és mindenkorra. Egy újabb választást nyertünk meg, szerencsére a harmadikat sorban, aminek a jelentősége éppen a következő választásig terjed. Márpedig addig kell kormányon maradnunk, amíg visszafordíthatatlan változásokat nem tudunk elérni a magyar társadalomban...”

Én is ez ezektől a visszafordíthatatlan változásoktól tartok, meg kell mondanom.

Még az a jó, hogy saját állítása szerint sem győztek egyszer s mindenkorra.

Ez az egyetlen reményünk.

Szele Tamás

Rég, volt, rég volt, de igaz volt... 1989 decembere nagyon hideg, nagyon sötét, nagyon véres volt Romániában. És most kell megtudnunk, hogy nem is kellett volna annyira véres legyen. Csak hát valahogy igazolni kellett a katonai beavatkozást és gyorsan el kellett tüntetni sok embert, köztük a Ceausescu-házaspárt: most viszont Ion Iliescu fog bíróság elé állni. Megérdemelten.

Akkor nem igazán lehetett tudni, hogy mi történik. Azt persze tudta mindenki, hogy Temesváron bevetették a hadsereget a civil tüntetők ellen, azt is, hogy gyakorlatilag csatérré vált a város, a kórház harctéri sérülések százait kellett ellássa. Aztán egy délben épp zuhanyoztam, közben szólt a rádió, mikor bejátszottak egy érthetetlennek tűnő hangfelvételt:

„Armata în Bucureşti e cu noi! Dictatorul a fugit! Eroicul popor român, victorios! Am învins! Am învins!”

Ami magyarul annyit tesz:

„Bukarestben a hadsereg velünk van! A diktátor elmenekült! A hős román nép győzött! Győztünk! Győztünk!”

Kimásztam a zuhany alól és nem értettem. Még előző nap is beszédet mondott Ceausescu, az igaz, nem aratott osztatlan elismerést, sőt, bizony már a jó bukarestiek is szépeket kiabáltak neki, de hát mit tehetett az a sok civil ember? Főleg páncélosok ellen... és hát tüzet nyitottak rájuk Bukarestben is, amint Temesváron is. A legsötétebb végkifejlettől kellett tartani, mészárlástól, borzalmaktól.

És akkor „átállt” a hadsereg.

Akkor én Szekszárdon laktam, talán egész Tolna megyében nem beszéltünk öten sem elfogadhatóan románul, hirtelen nagy szükség lett rám egyszerre mindenhol. Egyrészt nem lehetett mire vélni a hadsereg átállását, de ezzel akkor nem is törődhettünk, másrészt szinte nem voltak hírek – hol volt akkor még internet? Amerikában is alig. Rádióamatőrök segítségével próbáltuk megszervezni a segélyszállítmányokat és a temesvári, bukaresti rádiót hallgattuk. A magyar televízió is megszakította az adását, Aczél Endre próbálta értelmezni, mi történik. Rémhírek érkeztek, megmérgezett ivóvízről Temesváron, több réteg ruhába öltözött terroristákról, akik a tömeget lövik, különös helikopterekről... nem lehetett átlátni a helyzetet, de az volt a legfontosabb, hogy eljusson a gyógyszer és a fájdalomcsillapító oda, ahol szükség van rá.

Eljutott, hála az Égnek. Aztán kivégezték a scornicesti-i Tölgyet és feleségét, meglátásom szerint nem is kissé elsietve, mert egy valódi vizsgálat során rengeteg érdekeset mesélhettek volna, például a különböző pénzügyeikről és külföldi kapcsolataikról.

Hát, különös dolgok derültek ki. Tegnap, 2018. december 21-én bizony vád alá helyezték Ion Iliescut és bűntársait emberiesség elleni bűncselekmények miatt: legalább ezer ember haláláért felelnek. Mint kiderült, az ügyészek szerint (https://www.maszol.ro/index.php/belfold/106089-megvadoltak-ion-iliescu-volt-allamf-t-az-1989-es-forradalom-ugyeben):

„Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 22-i menekülési kísérlete után. Megállapították, hogy a kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és legitimálása érdekében 862 ember halálával, illetve 2150 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett, amely elévülhetetlen.

A vádhatóság szerint 1989. december 22-e és 30-a között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában. Iliescut és Gelu Voican Voiculescut, a CFSN kormányfőhelyettesét - a televízió adásában és közleményeiken keresztül terjesztett - szándékos félretájékoztatással és rémhírkeltéssel, a Ceaușescu házaspár kivégzéséhez vezető diverzió megszervezésével gyanúsítja az ügyészség. Bűnvádi eljárás indult Iosif Rus, a légierő volt parancsnoka és Emil (Cico) Dumirescu, a CFSN tagja ellen is. Előbbit az otopeni-i repülőtéren egymás ellen vezényelt katonák által rendezett, 48 ember halálát okozó vérfürdő kiprovokálásával, utóbbit a televízió székházánál végrehajtott katonai diverzió megszervezésével gyanúsítják.” (Maszol)

Hogy van ez?

Hát csak úgy, hogy nem voltak semmiféle terroristák. Diverzió, dezinformáció útján a hadsereg különböző alakulatait vezényelték egymás ellen, a titokzatos helikopterek egyszerűen a román légierő 61-es ezredének gépei voltak, amiken Iosif Rus utasítására lemázolták a felségjelet és bukaresti helyszínek fölé küldték őket, hogy fokozzák a zűrzavart. A hadsereg természetesen gondolkodás nélkül lőtt az ismeretlen deszantegységekre... Az otopeni-i repülőtérre kivezényeltek egy nemzetbiztonsági egységet, amely sikeresen tűzharcba keveredett a repteret védő katonákkal, mindkét oldalon súlyos veszteségek estek. Negyvennyolcan vesztették életüket csak ebben az egy ütközetben és nyolcan civilek voltak.

Mire volt ez jó?

Első sorban is arra, hogy a hadsereg vegye át a hatalmat. Be kell látni: ahol ilyen gondok vannak, ott kell a fegyveres erő. Aztán érdekes módon fénysebességgel sikerült Ceausescut kivégezni, Elenával együtt, jogszerű vizsgálat és kihallgatások nélkül, eltűnt rengeteg irat, ahol nem akartak eltűnni azok az iratok, ott leégtek az irattárak, biztos, ami biztos. Persze az első eufória után kilógott a lóláb, a nép is kezdte érezni, hogy tőle épp, csak a forradalmát lopták el, amiért sokan meg is haltak: ez vezetett a „golaniada” néven ismert mozgalomhoz.

A „golan” szó románul „huligánt” jelent. Hát, a golanok mindenek voltak, csak huligánok nem: többnyire művelt, városi egyetemisták, értelmiségiek, akik elsőként vették észre, hogy itt nem forradalom zajlott le, hanem katonai puccs. Békés tüntetésbe kezdtek a bukaresti Egyetem téren emiatt, amit 1990. júniusában vérbe fojtottak a Zsil-völgy fanatikus bányászai, Miron Cozma vezetésével. Vertek azok mindenkit, aki akár csak szemüveges is volt, értelmiséginek nézett ki.

És utána sokáig megint nagyon hideg és sötét volt. Az álhírek és a pánikkeltés vezettek közvetve Marosvásárhely fekete márciusához is: nem kellett, nagyon nem kellett volna.

És most a dicsőséges nagyurak bíróság elé állnak. Sokáig úgy tűnt, erre nem kerül sor, de minden véget ér egyszer.

Azt nem állítanám, hogy meg fogjuk tudni valaha is a teljes igazságot, de már ez is eredmény. Ha minden kiderülne, tán még a végén nem acsarognának egymásra mindenféle ideológia vagy nacionalizmus miatt az emberek, hanem megférnének egymással békességben.

De ne legyünk idealisták, ilyen úgysem lesz.

Még a végén jó lenne az élet.

A tanulság annyi, hogy lám: nevezzük álhírnek vagy diverziónak, Iliescu és bűntársai hamis információk televíziós és rádiós terjesztése útján ragadták magukhoz a hatalmat és ölettek meg sok embert.

Feleim, itt és most is hideg van és sötét.

Vigyázzatok az álhírekkel.

Szele Tamás

„Forr a világ bús tengere, ó, magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, s a föld lakóit vérbe mártott tőre dühös viadalra készti” - mondaná Berzsenyi Dániel, és amilyen igaza lenne. Nem, nem a törvényekről beszélek, nem a tiltakozásokról, én tudom, hogy Magyarország körül forog a világ, de a nagypolitikában akkor is roppant fontos események zajlottak le.

(Kép: Handelsblatt)

Akkor vegyük csak sorjában, úgy sokkolóbb.

Tehát: 2018. december 16-án Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter bejelentette: Washington azon dolgozik, hogy kiadja a 2016-os törökországi puccskísérletért Ankara által felelőssé tett, jelenleg az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot – ezt állítólag Donald Trump amerikai elnök mondta volna Recep Tayyip Erdogan török államfőnek, a külügyminiszter szavai idézve: „Argentínában Trump azt mondta Erdogannak, hogy dolgoznak Gülen és mások kiadatásán”.

Ha ez igaz, nagyon nagy baj: mindenki tudja, hogy Gülen a törökországi puccsban kizárólag bűnbak volt, a gülenizmus ürügy, aminek alapján bárkit, bármikor, bármennyi időre le lehet tartóztatni, „szigorított életfogytiglanra” ítélni. Már novemberben szóba került ugyan a kiadatása, de akkor Trump még úgy nyilatkozott: szívesen javítana az Egyesült Államok és Törökország viszonyán, de nem ezen az áron.

Közben viszont volt egy Hasogdzsi-gyilkosság, Erdogan lassan csöpögteti a részleteket, ám úgy beszél, hogy kétségtelennek tűnik: perdöntő bizonyítékai vannak Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bűnösségéről. Az ügyben indirekt módon Trump családja is érintett, ugyanis veje, Jared Kushner válságkezelési tanácsokat adott Mohamed bin Szalmánnak, megkerülve a diplomáciai protokollt, ráadásul ebben az ügyben.

Ez már sokat árt Amerikának, de mégis bolhacsípés ahhoz képest, hogy három nappal ezelőtt Trump elnök bejelentette, miszerint az Egyesült Államok kivonja Szíriában állomásozó csapatait. A Reuters szerint a csapatok kivonása 60-100 nap alatt végbe fog menni. Az indoklás:

„Szíriában legyőztük az Iszlám Államot.”

Másnapra ez változott, ugyanis miután Trump egyébként elkötelezett hívei, Lindsey Graham és Marco Rubio szenátorok „Obama-szintű hibának” nevezték a kivonulást, az elnök közölte: Irán, Oroszország, Szíria és még sokan mások nem örülnek az amerikaiak távozásának, „mert így egyedül kell harcolniuk az Iszlám Állam ellen”.

Akiket már egyszer az Egyesül Államok legyőzött.

Vagy nem győzött le.

Vagy december 18-án még le voltak győzve, de 19-ére úgy összeszedték magukat, hogy világpolitikai tényezőt jelentenek. Erős dzsinnek szolgálhatják őket, annyit mondok.

Ez a térségben a legérzékenyebben természetesen a kurdokat érinti. Az amerikai csapatok által támogatott-védett Szíriai Demokratikus Erők (SDF) vezetése „hátba szúrásnak” minősítette a kivonásról szóló döntést, és csütörtökön kurdok százai özönlöttek az amerikai bázisokhoz, hogy a katonák maradásáért tüntessenek. A kivonulást csak egy ember üdvözölte, ki tetszett találni, kicsoda: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. De ő nagyon örült.

Apropó kurdok, tartsunk belőlük itt egy kis gyorstalpalót, mert sokaknak fogalmuk sincs, kik ők és miért vannak bajban. Nem azért, mert keresték maguknak.

Kurdisztán régi állam, a mi ezeréves történelmünkhöz képest szinte felfoghatatlanul régi. Csak az neki a baja, hogy nincs, sem közjogilag, sem politikailag nem létezik. Vagyis létezik, attól függ, hogy vesszük. Fizikailag pedig mindenképpen ott van, ahol mindig is volt. Hogy is van ez?

A kurdok Mezopotámia egyik legkorábbi népcsoportja. Több, mint 4000 éve élnek ezen a területen. Ugyanis akkortájt egy ősi nép, a gutik érkeztek a régióba. A kurdok a gutikból származtatják magukat. Valószínűleg a ,,guti” kifejezésből ered a ,,kurd” szó is. A gutik az indoeurópai nyelvcsaládhoz és a kurdokhoz hasonló nyelvet beszéltek. I. e 2160-ban törtek be Mezopotámia területére és tartották megszállva azt. Nevüket az Akkád Birodalom leigázásával vésték be a történelembe i.e. 2160-ban. Magukat „Kurdunak” is vallották, amely valószínűleg a kurd nép eredetére utal. Mezopotámia peremvidékén élő harcias népcsoport volt (a mai Irán területén). Országukat Kurduinnak vagy Guti Birodalomnak nevezték. Mellesleg, a történelemben először, meghonosították a katonai demokráciát országukban, melyet aztán Mitanninak neveztek.

Sem hely, sem idő nem jut négyezer év összes cselvetéseinek és politikai manővereinek ismertetésére, de a független Kurdisztán mai helyzetét – mely szerint hivatalosan nincs, csak mégis létezik – voltaképpen a sévresi békeszerződésnek köszönheti, melynek értelmében az első világháború végén a kurdoknak független államot kellett volna kapniuk. Törökország azonban kirobbantotta a török függetlenségi háborút. A békediktátumot a szultáni kormánytól függetlenül (még 1920. április 23-án) megalakult török nemzetgyűlés Musztafa Kemál (Atatürk) vezetésével elutasította. Törökország 1920–1923 között vívott háborúval vívta ki annak felülvizsgálatát, amit az 1923. augusztus 24-én kötött béke, a lausanne-i békeszerződés érvényesített. Így Kurdisztánt egyszerűen négy részre osztották, Törökország, Irak, Irán és Szíria között.

Már itt láthatjuk az abszurd kurd történelmi sorsot: ezek után nem kevesebb, mint öt önálló kurd államot kiáltottak ki, de ezeket mind elfoglalták az említett államok, pedig lett volna még szovjet Kurdisztán is. Csak hát az sem maradt fenn. A második világháború után annyiban változott a helyzet, hogy sokat romlott: Törökországban megjelent a merényleteiről híres PKK, Öcalan vezetésével, Irakban a kurd falvak és a városok 70 százalékát rombolták szét és pusztították el. Lakóikat a nagyvárosokba kényszerítették, hogy jobban tudják ellenőrizni őket. A kurd partizánok kezén lévő falvakat teljesen elpusztították, a lakosságot a dél-iraki sivatagba hurcolták, és több mint 180 000 embert lőttek le, majd tömegsírokba rejtették. A kurd népirtás napját minden év március 16-án tartják, amikor Halabdzsa városát 1988. március 16-án elgázosították a Baasz Párt emberei.

Érthető, ha az egymással is rivalizáló kurd erők komoly lehetőséget láttak abban, hogy amerikai támogatással részt vegyenek az Iszlám Állam elleni harcban, és a bevetések során legendás hősiességgel küzdöttek – nem utolsó sorban azért is, mert az Iszlám Állam őket különös előszeretettel gyilkolta. (Meg a jazidieket is). Látszott is egy politikai lehetőség a független kurd állam megalapítására.

Ez a lehetőség most veszett el végleg: Trump elnök elárulta leghívebb szövetségeseit.

Lehet fokozni?

Lehet.

Tegnap ugyanis szintén ő bejelentette: döntött hétezer amerikai katona kivonásáról Afganisztánból is. Ez nagyjából az országban szolgáló amerikai alakulatok fele. Nem csoda, hogy védelmi minisztere, Jim Mattis, akinek a határozatról tudomása kellett legyen, pár órával a bejelentés előtt lemondott. Kár érte, nem csak a republikánus, de a demokrata körökben is népszerű volt, azt szokták mondogatni róla, hogy „ő Trump vészféke”, ő akadályozza meg a teljesen őrült döntéseket.

Hát mostantól majd nem akadályozza.

Lemondólevelében van egy érdekes bekezdés:

„Tartom magam meggyőződésemhez, hogy a szövetségeseinknek meg kell adnunk a tiszteletet, a rossz szándékú szereplőkkel és stratégiai versenytársainkkal szemben pedig indokolt a tisztánlátás.”

Mire gondolt a költő?

Azt én nem tudhatom, de az én olvasatomban arra, hogy Trump elnök nem tiszteli szövetségeseit, mint utoljára a kurdok esetében láthattuk is (de korábban is volt erre alkalmunk), ellenben ellenfelei szándékairól vagy akár csak helyzetéről viszont segédfogalma sincs.

Mindeközben Putyin elnök rendes, év végi, Moszkvában tartott sajtótájékoztatóján csendesen megjegyezte:

„Nem szabad alábecsülni a nukleáris háború veszélyét.”

Azért részletezte is, mire gondol: arra, hogy a fegyverzet-ellenőrzés szerződési rendszerének széthullása fegyverkezési versenyhez vezet. Oroszország a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) felszámolásáról és a hadászati nukleáris eszközök csökkentéséről szóló Start-3 szerződés amerikai felmondása esetén ugyanúgy a paritás fenntartására fog törekedni, ahogy azt tette azt követően is, hogy az Egyesült Államok kivonult a hadászati rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó (ABM) szerződésből. És óvott attól, hogy az Egyesült Államok kis kapacitású nukleáris eszközök rendszerbe állításával leszállítsa a nukleáris küszöböt, vagy hagyományos robbanótöltettel felszerelt ballisztikus rakétát bocsásson fel, mert az összetéveszthető egy nukleáris eszköz indításával, ami globális katasztrófához vezet.

Jó, lefordítom ezt is magyarra, diplomáciai magyarból.

Putyin kiállt a világ elé, és AK-47-esét tisztogatva megjegyezte:

„Milyen szép kis világbékéjük van maguknak, még ha gyengélkedik is. Nagy kár lenne, ha történne vele valami...”

Egyszóval, így állunk.

Trump döntéseket hoz, Erdogan örül, Putyin jelezgeti, hogy kezében a világbéke, tőle függ.

Egyszóval, nagyon fontosak a mi belföldi mozgalmaink is, de nem árt, ha néha kinézünk az ablakon, mert míg nálunk a szánkók csonkig égnek, ezek miatt az apróságok miatt a fejünkre robbanhat az Ég.

Különben boldog ünnepeket, kérem.

Ha lehet, békéseket is.

Világbékéseket.

Az alaphang már megvan hozzá.

Szele Tamás

Kérem, hol vágtatnak az események, zúgva, bőgve törik át a gátat, el akarják nyelni az egész világot, hol meg csak úgy csordogálnak csendesen, a maguk medrében. A pár nappal ezelőtti vihar csitulni látszik, tiltakozások még bőven vannak, demonstrációk már kevésbé: aztán ennek akad, aki örül, akad, aki nem. Sőt, továbbmegyek: olyan is akad, aki nem tudja, minek örüljön.

A tüntetéseket és az öt pontot különösen fogadta a kormánymédia: általában megpróbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, akkor is, ha az ablakuk alatt hömpölygött (vagy csak sétált) a tömeg, habár nem történt volna semmi, ha az MTVA átveszi azokat a pontokat és nem játssza el, hogy az ő székházuk az Elvarázsolt Kastély. Beolvashatták volna éjjel háromkor is, bajuk sem eshetett volna, ha logikusan nézzük a dolgot, ugyanis a tiltakozók csak azt követelték, hogy olvassák be, azt nem említették, hogy milyen kommentárral vagy milyen szövegkörnyezetben tegyék. Nyugodtan mondhattak volna olyanokat, még ha nem is lett volna igaz, hogy „mi csak az erőszaknak engedtünk” vagy „nem értünk egyet ezekkel a követelésekkel, de kötelességünkhöz híven mégis tájékoztatjuk nézőinket” - igen ám, csak épp ehhez sajtómunkás kellett volna, és nem biztonsági őr. Emlékszünk jól, a szerkesztőt napokig keresték, hogy még most se legyen meg (igencsak világgá szaladhatott), én ebből arra következtettem, hogy az MTVA műsorait igazából a biztonsági őrök szerkesztik, és ez így derült ki, de a legutóbbi húzásuk sem volt kevésbé csodálatos: átvettek Tordai Bencétől és a Párbeszédtől egy pen-drive-ot, rajta az öt ponttal, illetve az annak felolvasását tartalmazó felvétellel, homályosan utalgattak rá, miszerint vagy adásba kerül, vagy sem, mert náluk szerkesztői szabadság van (ezért vannak a szerkesztők szabadságon, ezért nem találják őket!), és aztán – nem került adásba. Helyette összeesküvés-elméletet hallhattunk Tóth Eriktől, aki a Nézőpont Intézet képviseletében elmagyarázta a nagyérdeműnek, miszerint több napos spontán tiltakozás nincs, ami több napos, azt már szerveznie kell valakiknek.

Ejnye már.

Sőt, bejnye is.

Hát a 2006-os táborozás a Kossuth téren és a Parlament körberondítása sem volt spontán ezek szerint? Pedig nekünk azt mondták akkor, hogy a magyar nép szabadságszeretetében költözött oda és azok ott nem bérencek, zsoldosok vagy pártkatonák, hanem a nép egyszerű fiai, mi több hősök.

Azokat is szervezték?

És tessék mondani, kicsoda?

No, de ezek után még meg is indokolták, miért nem volt szó a hírműsorban arról a dologról, amiről végig beszéltek. Azért, mert a felvétel

„semmi olyat nem tartalmazott, amit ne mutattak volna már be több helyen, vagy ne hangzott volna el a tüntetéseken”.

Hát, kedves elvtársak, ez olyan, mint az Anti-Dühring esete: azt is majd' mindenki olvasta egy időben, de ki olvasta a Dühringet? Senki (mondjuk, megsúgom, nem is lett volna érdemes, Karl Eugen Dühring többek között a politikai antiszemitizmus megalapítójának is vallotta magát), de ha egy egész kötet valaminek a cáfolatáról szól, akkor Engels elvtárs igazán megmutathatta volna azt a valamit. Ahogy az MTVA is, ha már műsorblokkjában beismerte a tüntetések tényét.

Vidéken még zűrösebb a helyzet: míg a Tolnai Népújság és online verziója, a TEOL pontos, szikár, tárgyszerű tudósítást közölt a Szekszárdon lezajlott tüntetésről, mi több, az öt pontot is változtatás nélkül közölték, és nem lett semmi baja sem a szerkesztőnek, sem a szerzőnek, addig a Szekszárdtól nem is olyan távoli Kaposváron meg felmondott Bogdán Erik, a Kaposvarmost.hu munkatársa, aki ugyan nem tudósított az ottani demonstrációról, de – akart volna. És emiatt üvöltöző veszekedésbe keveredett főszerkesztőjével, aki úgy gondolta, Bogdán szerint, hogy „nem készül beszámoló a demonstrációról, ha készül, akkor csakis azután, miután azt megbeszélték a városvezetéssel”.

Ez már a sajtó súlyos kézi vezérlését jelenti, de mi történt? Bogdán kolléga kiment az eseményre, átadta „Facebook-ügyeletét” (először hallom ezt a kifejezést magyar sajtóban, de ha náluk van ilyen, akkor van), megtekintette a történteket, feltételezem, fotózott is, hangfelvételt is készített, visszament – és már nem volt hozzáférése a szerkesztőségi rendszerhez. Mint mondta: „a városvezetés - mint később kiderült, a főszerkesztő beleegyezése nélkül - megvonta tőlem a hozzáférést az oldal felületeihez”. Szerda reggel felmondott, mert így nem lehet újságot írni.

Hát nem is. De mit látunk?

Azt, hogy a hírszerkesztés a kormánysajtóban mintha a szerkesztők kezéből átcsúszna alkalmatlan, avatatlan kezekbe, városi vezetők, biztonsági főnökök mondják meg, mi kerülhet a lapba vagy adásba, olyanok, akik kicsit sem értenek a szakmához, nincsenek tisztában még a saját lehetőségeikkel sem, fogalmuk nincs nem, hogy a szerkesztésről, de a harangöntésről sem, és a Hajdúságról is csak akkor, ha ott élnek.

Ezek az emberek merev, hierarchikus struktúrában gondolkodnak, egysíkúan, körömszakadtáig ragaszkodnak a rossz döntéseikhez, és hát nem az ő körmök szakad belé, sajnos, hanem a nekik kiszolgáltatott sajtómunkásoké. Ahol újságírók kezébe került az ügy, és nem nacsalnyikokéba, ott profi módon kezelték a helyzetet és nem is lett semmi baj, mint a szekszárdi példa mutatja.

Nacsalnyikok is vannak, ezek szerint baginnyikok is – kiváló alkalmat nyújtott a tüntetés-sorozat arra, hogy letegye a hűségesküjét a kormány előtt az is, aki még eddig nem tette meg, sőt, talán nem is várták tőle, de fontosnak érzett egy kis helyezkedést. Így tett a Bagi-Nacsa páros is, Bagi Iván a Ripostnak nyilatkozva azt mondta:

„Ami itt történt, az olyan, mintha betörnének az ember otthonába (...) Sajnos azt kell mondanom az ilyen politikusokra, hogy nem jobbak, mint egy lázadó suhanc az iskolában kicsengetés után. (...) Szörnyű, hogy az ellenzék az emberek legalantasabb ösztöneire utazik (...) Most mit mondjak, féltem kimenni, és inkább behúzódtam az épületbe. Hétfő délelőtt itt politikusok futkároztak..., este meg arra vártam, hogy a fiatalokból álló társaság odébbálljon.”

Nacsa Olivér pedig a Facebookon nyilatkozott meg a Ripost szerint (https://ripost.hu/cikk-tuntetes-mtva-nacsa-oliver-bagi-ivan-rendorseg-felelem-terror):

„Mi most akkor megpróbálunk Kult30 adást csinálni az M5 csatornán, mert félreértés ne essék, ez egy munkahely, ahol emberek próbálnak dolgozni és tenni azért, hogy esetleg a kereskedelmi televíziókkal szemben egy kis kultúrát csepegtessenek polgártársaink életébe, hogy ne a való világ és az éjjel-nappal Budapest jelentse a „magaskultúrát” a jövő nemzedéke számára...”

Hát, azért érzek némi szakadékot, sőt, mondhatatlan űrt is az Éjjel-nappal Budapest, a Való Világ, a Kult30 és teszem azt Kant Immánuel vagy T. S. Eliot költészete között, a Kult30 talán mégis közelebb esik az előbbiekhez, mint az utóbbiakhoz, kevés benne a kategorikus imperatívusz, mint mákos tekercsben az önindukció. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem ez a műsor fogja átvinni a magyar kultúrát fogában tartva a túlsó partra, ahogy azt Nagy László írná.

Viszont, hogy az idézett versnél maradjunk, a két humorista most dúlt hitének tényleg káromkodásból állított katedrálist. Kissé egyszerűbb, de találó gondolattal: ezek addig utánozták Orbánt, míg Orbánná változtak.

Közben mindannyiunk közismert bayerzsocája, aki a „káromkodásból katedrális” műfaj egyik legavatottabb magyar építőmestere, épp Békemenetet szervez, illetve nem biztos, hogy szervez, ugyanis saját blogján ezt bejelentette, és át is vette tőle a Tolna megyei Fidesz-csoport a felszólítást, csak aztán le is vette hamar – leszólhattak nekik a központból, hogy Zsoca mester indulatból írt, nem ésszel, és nem lesz semmiféle menet, érdeklődés hiányában elmarad.

Pilhál György a Magyar Időkben ünnepli, miszerint „hazamentek a legények”, ő úgy látja, vége is a tiltakozásoknak, a sértegetéseknek viszont nem: Hadházyt lódoktornak nevezi, Szél Bernadettet segédszínésznőnek, amivel valószínűleg nagyon nagy sikert aratna egynémely sarki kocsmákban, bár távolról sem mindegyikben.

Aranyat érhet a hír a kormánymédiának, hogy a Parlament előtt valami elmeháborodott festékkel öntötte le Kossuth Lajos szobrát – valószínűleg abban is fizették a provokátort, akinek a Tizenkét Pontról épp úgy nem lehet fogalma, mint az Ötről.

A realitás azonban az, hogy nincs még vége semminek, holnap megtartják a Békemenetet is, csak épp a Kétfarkúak tartják, és előre készülök az épületes eseményre – közben pedig érik az általános sztrájk. Sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a szakszervezetek egy része – tudta meg az Index. (https://index.hu/gazdasag/2018/12/19/sztrajkelokeszito_bizottsagot_hoztak_letre_a_szakszervezetek/)

„A szakszervezetek szerdán egyeztettek, ez alapján született az a döntés, hogy sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyes tagszervezetei. A szakszervezeti szövetségek és a szakszervezetek arra is felszólítják a tagjaikat, hogy vegyenek részt a pénteki, Kossuth térre tervezett tüntetésen, amelynek célja, hogy Áder János ne írja alá a munka törvénykönyvének parlament által elfogadott módosítását, azaz az úgynevezett túlóratörvényt.”

Január második felében – hiszen a szervezés is időbe telik – leállhat az ország.

Ez jobban fog fájni a kormánynak, mint minden tüntetés.

Hát, itt tartunk most. Biztonsági őrök szerkesztenek, bayerzsocák menetelnek, Kossuthokat lefestenek, minden kiskakas a szemétdombja tetején kukorékol – de „földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen.”

Ha meg majd beérik, meglátjuk, mit terem.

Szele Tamás