Az Oroszországi Föderáció által előidézett, elviselhetetlen helyzetben a legkomolyabb fenyegetés az, hogy esetleg nukleáris fegyverek bevetésére is sor kerül. De vajon alkalmasak-e a jelenlegi orosz eszközök erre? Makszim Sztarcsak szakértő szerint, aki a Carnegie Intézet számára írt elemzést a kérdésről – nem.

(Képünk illusztráció)

Ma próbáljuk meg azt megérteni, hogy igazából mi is történik Tajvan és Kína között. Azt mindenki tudja, hogy a két ország között konfliktus feszül, éspedig azért, mert mindketten azt állítják, hogy a két ország valójában egy: csak abban nem értenek egyet, ki vezesse. Kiváló elemzést írt erről Pavlo Rud a Detector Media hasábjain, melyet megpróbálok bemutatni.

(Képünk illusztráció)

Aki azt gondolná, hogy Teherán legnagyobb ellensége Izrael vagy az Egyesült Államok, az nagyot téved. Ezeket a hatalmakat sem szereti és mindenféle méretű sejtánnak (sátánnak) nevezgeti, de a valódi, engesztelhetetlen ellensége az Iszlám Állam. Erről írt rövid tanulmányt a The Insiderbe Jurij Macarszkij, a terület hivatott ismerője, melyet van szerencsém kissé szabadon ismertetni. 

(Képünk illusztráció)

Ritka esetet van szerencsém most bemutatni, ugyanis az a helyzet, hogy egy mai hír magyarázatát megadták már tegnapelőtt a nemzetközi politikai szaksajtóban, csak hát azt többnyire azok olvassák, akik írják is, például én. Mindenesetre az bizonyos, hogy egyáltalán nem oktalan és értelmetlen rombolás volt a jaroszlavli olajfinomító elleni ukrán dróntámadás mára virradó éjjel, hanem egy átgondolt terv része.

(Képünk illusztráció)

Minden nap találkozunk orosz propagandával, a tapasztaltabb olvasók már fel is ismerik, a náluk is tapasztaltabb sajtómunkások akár szél ellen, több versztáról megérzik, ha ilyesmi van a közelben – de hogyan működik? Milyen a rendszere? Miképpen koordinálják ezt a hatalmas gépezetet, ezt a polipot, aminek a csápjai Szahalintól és Kamcsatkától Utah államig nyúlnak?

(Képünk illusztráció)

Mikor az Oroszországi Föderáció elleni szankciók szóba kerülnek, általában két véleménnyel találkozik az ember: az egyik, rendszerint kormánypárti-jobboldali nézet szerint egyáltalán nem működnek, sőt, semmi szükség rájuk, mert „Oroszországban minden van, ott megtalálni a periódusos rendszer összes elemét”. Hát van ott sok minden, az tény, de nem mindegy, miből mennyi akad.

(Képünk illusztráció)

A mai hírösszefoglaló előtt – mely természetesen a közel-keleti helyzetről szól majd, szokás szerint az ISW-CTP napi jelentése alapján, engedtessék meg nekem, szerény krónikásnak néhány szó. Megértem, különösen a közel-keleti harcokkal kapcsolatban, hogy sokakban keltenek erős érzelmeket a hírek, éspedig mindkét oldal szimpatizánsai körében (de jó lenne, ha csak két oldal volna...)

(Képünk illlusztráció)

Ma nem közeleg a világvége, mint tegnapelőtt, nincs szkítapuccs, mint tegnap, szóval visszatérhetünk az oroszországi és ukrajnai helyzet megszokott elemzéséhez, melyet szokásunk szerint az ISW napi jelentése alapján végzünk. Akkor lássuk a híreket.

(Képünk illusztráció)

Mikor ma reggel ránéztem a hírekre, nem tudtam, egyáltalán felébredtem-e, vagy ez még mindig rémálom? Azt olvasom ugyanis a szalagcímben a 24.hu-n, miszerint: „Fegyveres szkíta hatalomátvételre készültek Magyarországon, 150 rendőr csapott le rájuk”. Tessék? Feltámadtak a pusztai népek, és már a kertek alatt abrakoltatnak? Nem, de a valóság is eléggé tragikomikus.

(Képünk illusztráció)

Jobb szerettem volna ma aktuálisabb ügyekkel foglalkozni, de a maga módján ez is aktuális: sikerült rájönnöm, mennyi a magyar társadalom külpolitikai reakcióideje. Egészen pontosan meg lehet mondani: 760 nap, vagy ha úgy tetszik, 2,08 év. Ennyi kell ahhoz, hogy az egyszerű tények eljussanak az agyunkig, és valamiféle reakciót váltsanak ki belőlünk.

(Képünk illusztráció)