Ma kísérletet teszek a lehetetlenre, ugyanis elhangzottak bizonyos kritikus megjegyzések, melyek szerint „mióta Izrael háborúban áll, a sajtóból eltűntek az ukrajnai harcok hírei”. Dehogy tűntek, csak az ember nem szakadhat szét: ha az egyikkel foglalkozunk, nincs idő a másikra, ha a másikkal, nincs idő az egyikre. Ma megpróbálok rövid összefoglalót adni mindkét zónáról az ISW jelentései nyomán.

Tudják, mi történik a bukott orosz tábornokokkal? Régebben a gulágra kerültek, még régebben főbe lőtték magukat, manapság megjutalmazzák őket és fényűzően, dúsgazdagon élnek. Nem kicsit fordított ez a mai orosz világ a bolygó összes többi országához képest, de ezt mindig is tudtuk. Egy apróságról megfeledkeztem: nem az összes bukott generálissal bánnak így, hanem csak az FSZB-sekkel.

Dúlnak az indulatok a jelenleg is zajló izraeli harci cselekmények kapcsán, és legyünk őszinték, ez valahol érthető is. Izraelről a legtöbb embernek van véleménye, éspedig vagy ilyen, vagy amolyan, a legsarkosabb azoknak szokott lenni – mint mindig – akiknek a legkevesebb közük van az államhoz, a legkevesebbet tudják róla, és ők is hangoztatják nézeteiket a leghangosabban.

Ha valakit az Izraelt ért múlt szombati támadás okai és előzményei érdekelnek, nem kerülheti meg a kérdést: egyáltalán, honnan került elő a Hamász és hova tart? Miféle története van, mi mozgatja? Egyáltalán, hogyan történhetett meg, hogy a Hamász terroristái kerültek hatalomra a Gázai Övezetben, és a lakosok számára az egyetlen társadalmi létforma a dzsihád lett?

Ha bárkinek illúziói lennének, hogyan fogadták a Kreml propagandistái az Izraelt ért terrortámadás hírét, ezeket el kell oszlatnom: kitörő örömmel. A CEPA (Center for European Policy Analysis) számára Julia Davis, az orosz média kiváló és alapos szakértője foglalta össze a reakcióikat. Nos, nem tagadták meg magukat, csak azt adták, mi lényegük.

Nehéz most Izraelről írni, hiszen kergetik egymást az események, ahogy Clausewitz írta, „háborúban a helyzet pillanatonként változik”, ami este érvényes volt, reggelre már elavul, de mégis, meg kell próbálnom összerakni, rekonstruálni – a Vazsnoje Isztorii nyomán – hogyan fajulhattak idáig a dolgok.

Nagyon nehéz értelmezni azt, ami az elmúlt nap folyamán történt Izraelben. Azt tudjuk biztosan, hogy az országot példa nélküli rakétatámadás érte, a hivatalos források már hétezer rakétát és háromszáz halottat, 1500 sebesültet említenek, az IDF (az izraeli véderő) válaszcsapása a friss hírek szerint 200 embert ölt meg. Mi történt?

Az egész azzal kezdődött, hogy Margarita Szimonjan, az RT (korábban: Russia Today) főszerkesztője, Vlagyimir Putyin elnök talán leghangosabb és leglelkesebb híve hadat üzent Szibériának és termonukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg annak területét, annak ellenére, hogy Szibéria ez idő szerint az Oroszországi Föderáció részét képezi.

Kiirthatatlan a legenda, mely szerint az orosz – jelenleg természetesen nemzeti és kapitalista alapú – gazdaság prosperál, az ország épül, szépül, gazdagodik és mindenki egyre jobban érzi magát (ezt körülbelül az első ötéves terv, sőt, nem kizárt, hogy Rettegett Iván óta állítják, és még mindig akad, aki elhiszi). Akkor most nézzük meg, hogyan is néz ki az orosz szabad versenyre alapuló kapitalizmus.

„Végre” – mondja a magyar olvasó, ugyanis a The Insider olyasmire adta a fejét, ami ugyan egyelőre kis hazánkat még nem érinti, de ami késik, nem múlik. Szabályos térképet készítettek Vlagyimir Putyin nyugati, szakértőnek álcázott zsoldosairól, részletesen elemzik tevékenységüket, és csak megnyugtatásképpen mondom: ami késik, nem múlik, el fognak jutni Hunniáig is.