Ma kevés konkrétummal szolgálhatok jelen dolgozatom tárgyát illetően, már csak azért is, mert keveset tudunk az esetről. Mindenekelőtt szeretném viszont leszögezni: az, hogy valakik kiszabadulnak az orosz hadifogságból, mindenképpen jó hír, ugyanis annál csak a japán hadifogság cudarabb, a hír azonban csak a legegyszerűbb lelkek számára szól erről.

Azt hiszem, kortünet, hogy manapság minél kevesebbet tud valaki valamiről – akármiről, bármiről – annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy egyrészt minél sarkosabb véleményt alakítson ki róla, másrészt részletekbe menő magyarázatokkal szolgáljon a tárggyal kapcsolatban. Jó ideje nem láttam azt leírva, hogy: „Bocsánat, nem tudom, nem értek hozzá, nincsenek megfelelő információim”.

Senki sem mondhatja, hogy nem voltam a lehetőségekhez képest korrekt: három napot is vártam, hátha valaki más is észreveszi. Mármint azt, hogy miféle, igen érdekes beszédet mondott Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, ugyanis ritka szép darab, valóságos iskolapéldája a kilógó lólábtól a logikai hibák tömegén keresztül mindenfélének.

(Fotó: TEOL, Kiss Albert)

„Háborúban a helyzet pillanatonként változik” – mondta Clausewitz, és ezt akarva-akaratlanul, de tudomásul kell vennünk. Míg tegnap este még az volt a kérdés, mikor indul meg az ukrán ellenoffenzíva és hol, ma már azt kérdezzük: mi történt a Nova Kakhovka-i vízierőmű gátjával, és ennek miféle következményei lehetnek?

Hétfő van, rendszeres olvasóim tudják, hogy ilyenkor szoktam „pillanatfelvételt” adni a háború állapotáról, mármint, ha nincs valamiféle egyéb szenzáció, ami fontosabb – de most nincs ilyesmi. Régebben hétfőnként az ISW (Institute for the Study of War) elméleti elemzéseket közölt, amikből sokat lehetett tanulni, de most élénkülni látszanak a harcok, így ezekre nem jut idő.

Már a háború eleje óta átláthatatlan ködbe burkolózik az orosz közvélemény, illetve az az igazság, hogy a fennállása óta kiismerhetetlen: arrafelé sosem volt okos dolog dicsekedni a véleményünkkel. Még annak is voltak veszélyei, ha az embernek egyáltalán volt véleménye – szóval nincs sok értelme most dicsekedni Putyin támogatottságával.

Nagy a baj a sajtó háza táján, és most nem a magyar médiában zajló kisebb-nagyobb, időnként személycserékkel járó, helyi jellegű viharokra vagy a finanszírozási problémákra gondolok: olyasmi mindig volt, mindig lesz is, sajnos. A baj globális, mivel a mesterséges intelligencia bevetése útján feltalálták az újságíró nélküli újságot, ami ráadásul hír nélküli hírlap.

Titáni munkát vállal az, aki az orosz propagandát tanulmányozza tudományos alapossággal – de valakinek ezt is el kell végezni, és az eredmény általában igen hasznos. Az ukrán Detector Media ma megjelent elemzéséből például rájöhetünk, mennyire az orránál fogva vezeti Moszkva a magyar kormányt és mindenkit, aki hisz neki vagy tőlük jobbra áll.

Meglehetősen aljas dologról lesz ma szó, ugyanis kiderült – bár eddig se nagyon titkolták – hogy ennek a mostani háborúnak az egyik fő célja az orosz demográfiai mutatók javítása. Hogyan lelhet öldöklés útján javítani a népesedésen, mikor az csak rontani képes rajta, hiszen halálozással jár? Egyszerű: gyermekrablás útján. De mielőtt aprólékosabban bemutatom a helyzetet, lássuk az adatokat.

Ahogy egyre több részlet válik világossá a tegnap hajnali, Moszkvát sújtó dróntámadásról, úgy válik egyre rejtélyesebbé a történet, mármint leginkább műszaki és katonai szempontból. De ha a céljait próbáljuk megérteni, akkor sem járunk sokkal jobban, illetve – érdekes módon a célok körül mintha világosodna valami. Menjünk szépen sorban.