Valószínűleg a mai Magyarország egyik legnagyobb baja, hogy Orbán Viktor nem tűzoltó akart lenni kiskorában és nem is vadakat terelő juhász, hanem katona. Illetve, nem hinném, hogy komolyan az szeretett volna lenni, ugyanis nem lett volna semmi akadálya – de mégis, minden szaván áttör a homályos gyermekkori vágy elfojtása, legalábbis 2002 óta.

Tetszenek tudni, hol lakik a magyar kormány? Ugyebár, mindenfelé, ott még nem tartunk, hogy együtt is éljenek, egy jól védhető épületben, bár eljöhet annak is az ideje, javasolnám a szegedi Csillagot. De egyébként a postaládánkban lakik, éspedig már elég hosszú ideje, pár évre kiköltöztek 2002 és 2010 között, de visszajöttek és mindenképpen maradni akarnak.

Rögtön kezdjük azzal, hogy ezt a rövid elemzést teljesen felesleges és értelmetlen is megírni, ugyanis a tízmillió orientalista országa vagyunk, hiszen az a helyzet, hogy Ázsia ügyeihez (is) mindenki ért alapértelmezés szerint, méghozzá jobban, mint bárki, aki ír róla. Ez egy ilyen zseniális ország, melyben senki sem azzal foglalkozik, amiben a legjobb.

Ma reggelre kelvén is megállapíthattuk, hogy nem tört ki a váratlan béke és harmónia a két Korea között, heveny ölelkezési rohamokkal tarkítva, ellenben ellenkezőleg, sőt. Észak saját állítása szerint megindította a demilitarizált övezet katonai megszállását, mely lépéssel felrúgta a fegyverszüneti egyezmények egész sorát és ennek következményei lesznek.

Én akkor is azt mondom, hogy infanteriszt Svejk él és soha nem fog meghalni. Sőt: most is hívta a haza, és nagyon nagy kár, hogy a hadi helyzet az ő beavatkozása nélkül látszik rendeződni, mert csodás marhaságokat lehetett volna kihozni a lengyel–cseh háborúból, mely néhány napja zajlott le áldozatok és területi veszteség nélkül.

(Fotó: Deník.cz)

Őszinte csodálattal tölt el a honi sajtó nagyobbik része, mely képes valóságos legendaciklusokat összehordani olyan dolgokról, melyek nem történtek meg, vagy nem úgy történtek meg, ahogy mondják, de mindegy is nekik, hogyan mondják, mert halványlila segédfogalmuk sincs az egészről. Szakács Árpád ennek a műfajnak valóságos atyamestere.

A mostani többrétű világfelfordulás, más néven dicsőséges tohuvabohu alkalmából azt látjuk, hogy az esztéták forradalma zajlik és véget vet a köztéri szobrok zsarnokságának, vagy mi. A héten szobordöntési hullám vonult végig a fél világon, mely nevezhető hatalmas és forradalmi győzelmek sorozatának, csak azt nem tudom, ki felett?

A világpolitikát jelen pillanatban két tényező határozza meg: a koronavírus-járvány és az Egyesült Államok válsága. Ez csak a mostani helyzet, és várhatóan rosszabbodni fog: fel kell készüljön a világ a járvány következményeire és Kína várható krízisére, illetve azokra a kétségkívül agresszív lépésekre, amelyeket majd ennek elkerülésének érdekében tesz majd.

Szeret, nem szeret, szívből, színből, igazán... magam elé képzelem Donald Trumpot, amint reggeli kávéja mellé elolvassa a mai Magyar Hírlapot, abban is a nagy hírű Bogár László vitacikkét, álmatagon kivesz az asztalon álló vázából egy margarétát és elkezdi a mondókát idézve tépkedni a szirmait. Az írásból ugyanis nem derül ki, hogyan érez a szerző iránta.

Különös hely lehet az, ami Stefka István koponyacsontja mögött található, különös és öntörvényű. Ő maga azt hirdeti, hogy „mindenre emlékszik”, és emlékszik is elég sok mindenre, csakhogy – rosszul. És ez már nem a korral járó memóriazavar, ez a magyar sajtótörténet szándékos meghamisítása.