Itt állok, kérem, egy nagyon nagy fa tövében, és készülök belévágni a fejszémet, pedig azt se látom, hol van ennek a teteje. Szóval, sok lesz most a feltételes mód, a kételkedés, a logikázgatás, és kevés a következtetés, de azért nem érdektelen, miképpen próbálja az ember a mai világban a sok bába, bocsánat, hírforrás között meglelni a gyermeket vagyis a valóságot.

Tüntetés volt tegnap, szép, nagy, alapos tüntetés, és most emiatt nagyon nehéz az én dolgom. Ugyanis az egyik politikai oldal azt várná, hogy megénekeljem a Győzedelmes Forradalmat, a másik, hogy jelentéktelen csoportosulást emlegessek, a harmadik, hogy neki tulajdonítsam a kormány „meghátrálását”, a negyedik... na, szóval ebben az országban csak győztesek élnek.

(Fotó: szinhaz.org)

Kérem, az egyik szemem nevet, a másik meg röhög. Az igaz, hogy van egy kis harag is a derültségemben, de erről majd később – egyelőre annyit, hogy a mi Egres Bélánknak már megint sikerült eltalálnia szarva közt a tőgyét, megint olyasmibe tenyerelt, amiből csoda lesz, ha képes kimászni. Már a budapesti trágyaszag vállalásakor nagy volt neki a kabát, azt hiába is akarja bizonygatni, hogy ő az Angyal Ügyvédje.

„Hanta-palinta, régi dunna, kis katona, ugorj a Tiszába” – dudorássza az ember hírolvasás közben a gyermekmondókát, és tényleg leng a hantapalinta, előbb jobbra, aztán balra, öröm nézni, az embernek az az érzése támad, hogy ami ennyit mozog, megy is valahova, de nem, egy helyben lengedezik, mint az apamén szerszáma, és körülbelül ugyanarra is jó.

Akkor ma megint kicsit jogászkodunk, nem, mintha nem állnánk politikai pergőtűzben, több frontos támadás alatt – de míg a színházak, a könyvkiadás vagy az ellenzéki pártstruktúra átalakítását sokan értik vagy vélik érteni, a Facebook 1,2 milliárd forintos megbírságolása keveseknél ütötte át az ingerküszöböt. Pedig ez is része a kormány nagy, átfogó Barbarossa-tervének.

Baljós jeleket lát a béljós, kérem, habár én azt mondom, egyelőre rosszul látja: a látomás lényege ugyan nem hibás, csak az időzítésben téved a derék haruspex. Azt mondja Steen Jakobsen, a dán Saxo Bank elemzője, hogy Magyarország 2020-ban kiléphet az Európai Unióból, méghozzá csupa ma is ismert ok miatt.

Írt már ilyen címmel darabot Ion Luca Caragiale, írt ellopott levélről novellát Edgar Allan Poe, most már nincs mese, rajtam a sor, ha már nálunk is elveszett egy levél, bár nincs kizárva az sem, hogy ellopták. Előre szólok, hogy hosszú lesz, főleg, mert mindent eredetiben és teljes terjedelmében kell idézzek – aki sokallja, annak szokás szerint ajánlom Stuart képregényboltját az Agymenőkből.

Bírósági dolgokról lesz ma szó, kérem, felgyűltek, jelentős az ügyhátralék, és növekszik, akármennyit is köszönhet az Országos Bírósági Hivatal Handó Tündének és akármilyen szépséges levélben is köszöni. Itt annyi a feljelentés, hogy nem lehet győzni, és termeli a jó Tényi az újakat nap, mint nap, akárha Sztahanov elvtárs a kőszenet a bánya mélyén.

És már megint Kína, már megint a Középső Birodalom. Meg Magyarország is, bár most nem valamiféle új egyezményről van szó, amit Pekinggel kötöttünk, hanem arról, mi lesz holnap, mi lesz nálunk Nyugaton, mi van náluk Keleten. Mert a világ amolyan taoista varázstükör: ha jól nézzük, látszik benne már ma is a holnap.

(Kínai tükör hátlapja a Három Királyság korából)

Amikor annak idején a Kurír című napilapnál már harmadik évben jelent meg ugyanaz a szalagcím az első havazás alkalmából, miszerint „Tél tábornok újra támad”, a főszerkesztő szelíd szavakkal ugyan, de közölte, hogy ha ez még egyszer előfordul, annak igen súlyos következményei lesznek, melyek közül még a legenyhébb, hogy szétrúgja mindenkinek a seggét. De tényleg: mit csináljunk, ha leesett az első hó?