Különös érzés pont szeptember 11-én afganisztáni hírekkel foglalkozni, főleg, mert mindenki – utcaseprőtől egyetemi docensig – biztos abban, hogy átlát a szitán, és ő, egyedül ő tudja az igazságot az ügyben. Ez az igazság aztán mindig késztermék, konfekció-vélemény, vagy konteó vagy valamelyik politikai oldal aktuális álláspontja, de mindenképpen tömegáru.

Jelenleg viszonylagos csend van Kabulban, de amolyan afgán csend, ami pusztán látszólagos: Afganisztánban távolról sem nyugodtak le a kedélyek, a hamu alatt nem is parázs izzik, hanem valóságos tűzvész készülődik, ha minden így megy tovább. Tehát úgy vannak rendben a dolgok, hogy semmi sincs rendben, szokás szerint.

Afganisztán tegnapi napja abból a szempontból csendesebb volt az elmúlt hetekben megszokottnál, hogy nem szereztünk tudomást fegyveres erők nyílt összecsapásairól. Ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak, ez azt jelenti, hogy nem tudunk róluk. Volt ellenben sok más, figyelemre méltó esemény, amiket nem hagyhatunk szó nélkül.

Az Etilaatroz két megvert munkatársa

Meg kell vallanom, tegnap este nem hittem a szememnek. Korábban hajlandó lettem volna akár közepes összegbe fogadni, hogy a tálib kormány belátható időn belül nem alakul meg, sőt, esetleg soha nem kerül sor erre, de hát – megalakult. Az igaz, hogy a tagjai, tehát a miniszterek ügyvezető státusúak, tehát nem végleges ez az állapot, de van afgán kormány. Mégis van.

(Akhund miniszterelnök. Fotó: BBC)

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap egy másik munka miatt nem volt lehetőségem folytatni afganisztáni híradásainkat, ma igyekszem pótolni a lemaradást – sajnos van is, mit, ugyanis az események nem álltak meg. Nem csak az élet zajlik Afganisztánban, hanem a harcok is, és ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mi is a helyzet.

Ha az ember mostanság Afganisztánról ír, úgy érzi időnként, hogy egy mókuskereket hajt: hiába megy, fut, rohan, hiába pörög a kerék, a világ körülötte egy helyben áll, semmi sem mozdul. A mai hírek például nagyon hasonlítanak a tegnapiakra, bár közelebbről megnézve őket ég és föld a különbség. Viszont maga a helyzet nem javul. Maximum romlik.

Tulajdonképpen nagyon mulatságos is lehetne az afganisztáni helyzet, ha nem volna annyira tragikus, de emberéletek milliói forognak kockán és a lezárt kommunikációs vonalak miatt részben találgatnunk kell, mi is történik valójában. Egyelőre semmi jóról nem tudok beszámolni, illetve azt nem tudom, hogy amiről beszámolok, az jó vagy rossz lesz végső soron.

Afganisztáni összefoglalónk következik, mint utóbbi időben minden nap: a helyzet bonyolult, és mintha senki sem a valódi problémákkal foglalkozna, kivéve a Pandzsir-völgyben harcoló feleket, nekik ugyanis tényleg az a legfőbb gondjuk, hogy életben maradjanak (az ellenállóknak ezen kívül még az is, hogy megőrizzék az autonómiájukat). Ezt meg lehet érteni.

A ma reggeli afgán híreket nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy semmi sem biztos, ám annak az ellenkezője sem az, valamint senki nem tud semmit, legkevésbé maguk Afganisztán polgárai De mintha a tálibok sem igazán tudnák, mit akarnak, és az is zavaros, ki a barátja és ki az ellensége kinek.

Afganisztánról lesz szó továbbra is. Biden elnök tegnap nagy és jelentős beszédben magyarázta el a megmagyarázhatatlant, melynek érveit tekintetbe kell vennünk, viszont egyes szempontokat figyelmen kívül hagyott, és akadt olyan gondolata is, amely kissé ellentmond a tényeknek. Mindeközben Északon dörögnek a fegyverek Kabulban tombolnak a tálibok.