Forgókínpad

Forgókínpad

Nerbot, az ártatlan

2020. december 18. - Szele Tamás

Nem való nekünk a számítógép, komolyan mondom, nem való. Jobban tennénk, ha búgócsigával meg üveggolyóval játszanánk, az a mi szintünk, már a foci is túl bonyolult. Már a magánemberek is csupa ostobaságra használják, de valóban nagy marhaságokat akkor láthatunk csak igazán, ha a kormányzati szervek vagy nagy cégek kezdenek játszogatni online.

nerbot.jpg

Tovább

Legendák és kazamaták

Dézsy Zoltán filmrendezőnek épp úgy meg kell élnie, mint nekem, vagy bármelyikünknek, ezt értem és tiszteletben is tartom. Mindazonáltal ez megoldható volna önismétlés nélkül is – kérem, szubjektív írás következik, ugyanis a PestiTV és a Pesti Srácok jóvoltából megint napirendre került a közvetlen lakókörnyezetem, és annak rettentően titkos kazamatái.

1956_koztarsasag_ter_fortepan_6402.jpg

Tovább

Rágalom atyja, ne hagyj el...

Azért ez kezd kissé fárasztóvá válni. Értem én, hogy hazudni csak kitartóan szabad, de örökösen mégsem lehet: azt hittem, káprázik a szemem, mikor belenéztem a ma reggel megjelenő Pesti Srácokba. Ezek az emberek komolyan azt hiszik, hogy képesek visszalapátolni a lóba a citromot? Hiszen az általuk reklamált Donáth-ügy már tavaly szeptemberben eldőlt.

ugyeszseg.jpg

Tovább

Lobbista a végkiárusításról

Vannak nagy, véletlen találkozások az életben, így találkozott Kleopátra Caesarral Alexandriában, Stanley Livingstone-nal Ujijiben, a Tanganyika-tó mellett és David Reaboi Milo Yiannopoulosszal ezeken a hasábokon. Ez azért van, mert a két alt-rightos betűkuli egyaránt esküdött: Milo bosszút Trump és a Republikánus Párt ellen, David hűséget Orbán Viktornak.

reaboi_tweet.jpg

Tovább

Egy zsoldos lázadása

Tulajdonképpen az egész nagyon régen kezdődött, a Breitbart című obskurus lap szerkesztőségében. Ami eredetileg hírgyűjtő oldal volt, míg néhányan fejükbe nem vették, hogy ezen a felületen fogják megcsinálni az új, valóságon túli, alt-right sajtót, és meg is tették. Ami azután történt, arra tavaly azt mondták volna, hogy legenda, idén nevezhetjük rémregénynek.

milo_kepernyo.jpg

Tovább

A Nagy Európai Filmfesztivál

Én ezt kikérem magamnak. Ez a legnagyobb fokú indiszkréció, úriembereket nem lehet ilyen helyzetbe hozni. Ezt még figyelni is kínos. Az egy dolog, miszerint Orbán Viktor és Soros György urak folyamatosan levelezgetnek egymással, bizonyára sok a közlendőjük egymással, de miért a nyilvánosság bevonásával teszik? Ez már exhibicionizmus, kérem.

luke_es_darth_vader.jpg

Tovább

Négy Nagy a pácban

Próbáljunk rendet tenni a tegnap óta sűrűsödő ködben, ugyanis most már mindenki tudni véli, mi történt doktor Gődény Györggyel, a legtöbben szerintem az érintettnél jobban is tudják már, ellenben biztosat csak ő maga tud, meg az illetékes rendőri szervek, viszont ők nem beszélnek, és ennek lehet némi oka. Akkor lássuk, miről van szó.

godeny-lenkei.jpg

Tovább

A magdeburgi féltekék

Próbáljuk meg összefoglalni, mi történt tegnap Brüsszelben, mert ahogy látom, kevesen értik. Van, aki értené, de nem akarja, van, aki akarná, de nem érti, van, aki egyszerű válaszra vágyik – nem fogja megkapni tőlem, mert ilyen nincs – és akad, aki beéri azzal a verzióval, amit a hivatalos propaganda terjeszt Hollywood és a népmesék szellemében.

magdeburgi_feltekek3.png

Tovább

Az Unió fehér lova

Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert kezd egyre nagyobb lenni a káosz a fejekben. Tegnap nem mindenki ivott, aki nem kedveli a kormányt, így például én sem tettem, de ahogy körülnézek a közösségi oldalakon, mintha mindenki keserű másnaposságtól szenvedne és épp mélyen gyűlölné az egész világot, ám legjobban az Európai Uniót.

orban_es_mateusz_1.jpg

Tovább

Kiáltás a pusztába

Kesernyés nap ez a mai, és nem csak a kávé miatt. Évforduló van most, kettős évforduló, és helyzet is van. Épp ma két éve volt az a fekete hét, aminek folyamán egyszerre szűnt meg két szerkesztőség is, ahol dolgoztam, a Vasárnapi Hírek és a Sport.Mindig – és egyik sem azért, mert munka helyett loptuk volna a napot és könnyűvérű hölgyek cipellőiből ittuk volna a pezsgőt.

sivatag.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása