Itt vannak ezek a gondos, kormánypárti atyafiak, akik annyi mindenre ügyelnek, hogy azt elmondani nem lehet – strázsálnak ők mindent, koronától káromkodásig, bár a legtöbb nem fizetett pribék, hanem önkéntes poroszló, akik csak remélik, hogy egyszer majd pénzt is látnak a nagy hevületükért. Azért is olyan hangosak most.

Mert amelyik pénzt lát, az egyből megcsendesedik. No lássuk, mire vitt minket tegnap is a jó erkölcs szerelme és a hagyományok nagy tisztelete?

Hát például arra, hogy a Szent Koronát a Várba kell vinni. Nem azért, hogy kéznél legyen, hanem épp azért, hogy ne legyen kéznél. No, de miért a nagybetű? Első sorban is azért, mert törvény vagyon a védelmére, s a kisbetű tán megbántaná. Másodsorban azért, mert az érvényes Helyesírási Szótárban is így szerepel, márpedig azt nekem jó ismerősöm szerkesztette, derék, okos ember, akit főleg nem bántanék meg – mit nekem a koronasértés, ahhoz képest? No, de ha nagybetű, légyen nagybetű. Hanem hát mi a baj?

Nemzetünk legismertebb nyugdíjas miniszterelnöke, Boross Péter emelt szót, ugyanis kifogásolja, miszerint a Parlament Kupolacsarnokában van kiállítva a történelmi ereklye – mert ez esetben akárki megnézheti. Mondjuk

„Fiatalemberek egy gatyában, és fiatal nők lenge öltözetben, fedetlen keblekkel”

- ahogy az idős honatya fogalmazott. Őszerinte különben is elég volna évente egyszer-kétszer megmutatni, még sok is, mert így 

„nem kapja meg azt a tiszteletet, mely évszázadokon keresztül bevésődött a generációkba.”

Csak annyit mondhatok, hogy ilyen a gondos atyafi: én magam ugyan elég sokat jártam a Parlamentben (tudósítani) és soha nem láttam egy szál gatyába öltözött csikósokat, valamint fedetlen keblű nimfákat körtáncot lejteni a Szent Korona körül, csak egy alkalommal egy szibériai sámánt, de mivel a fizika törvényei nem zárják ki, hogy egyszer csak megjönnek a meztelen felsőtestű orgiázók is (bár a magyar törvények elég alaposan kizárják, van Házőrség), hát értem, hogy tart ettől a veszélytől Boross úr. A meztelen keblű hölgyektől amúgy is szokás félni kormányoldalon, 2013-ban még Bencsik mester vizionálta azt, hogy „félmeztelen nők fognak a Békemenetre rontani”, ami kétségtelenül kéjes látomás, nedves álom a tiszteletreméltó csataló részéről, ámde a félmeztelen hölgyeknek is van ízlésük, így az affér – Bencsik legnagyobb fájdalmára – elmaradt. Boross aggodalma is meglehetősen felesleges, bár az ő korában már az is eredmény, hogy ilyesmik foglalkoztatják. Holott ő maga tanúsíthatja, mekkora tisztelet vésődött be évszázadokon át a generációkba a Szent Korona iránt, ugyanis ahogy elnézem, végig ott volt.

Az összes évszázadon át.

A kebelcsodáktól azonban felesleges a Parlamentben tartani, olyan jók ott az erkölcsök, hogy azokon maga a hatalmas küproszi Aphrodité se bírna rontani. Vagy mert olyan jók, vagy mert nem találná őket, ami pedig nincs, annak ártani sem lehet.

Na, de ha már erkölcsök kerültek szóba, elmondhatjuk: káromkodni nem szép dolog. Magyaros, az kétségtelen – de nem szép. Legalábbis a kormánypárti Mindenszo.hu érzékeny, csipkefinom lelkecskéjét bántotta, miszerint a múltkori tüntetésen a gimnazista Nagy Blanka száján kicsúszott két borsosabb kifejezés. Idézzük, mert úgy hiteles:

„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

„Oh, kedves Heminkém, minő vulgaritás...” - mondaná a decens Malvinka néni egy biedermeier szalonban, majd kérne még egy csésze habos kakaót a meisseni porcelánból. Kisujjakat eltartani! A szigorú erkölcsiségű mindenszo.hu nevű betűhalmaz azonnal kardot rántott és nem kérte, hanem követelte, hogy rúgják ki Nagy Blankát a – most tessék figyelni, mert fontos lesz! - Móra Ferenc gimnáziumból. (http://mindenszo.hu/felszolitas-nyilt-level-a-mora-ferenc-gimnazium-tavolitsa-el-nagy-blankat-az-iskolabol/?fbclid=IwAR2PlqCjHApOKf72bickEuntoFd1Alw1yX64w_zKJb_IRryW0dwe-d6BNg0)

„Egy iskola, amelyikben a magyar anyanyelvet részesítik előnyben, nem tarthat a közösségében olyan diákot, aki az ország közéleti méltóságairól (pl. Áder János köztársasági elnökről) nyíltan, nagy nyilvánosság előtt úgy beszél, hogy ”Bajszos fasz”, valamint “Bassza arcon magát”, mármint Áder János.

Nem kell ahhoz politikai álláspontot képviselni, kiállni egyik, vagy másik oldal mellett, hogy ettől a viselkedéstől emberileg elhatárolódjunk.
Aki ilyen stílusban beszél a nyilvánosságban, az nem lehet egy ilyen patinás iskola diákja. Ha az marad, akkor az igazgatóság bemocskolja az iskola hírnevét, és Móra Ferencét is!

Ha most ezt megengedjük, akkor a következő diák is megteszi, meg utána tömegével úgy gondolják a diákok, hogy ez az alpáriság megengedett! NEM, NEM MEGENGEDETT!
EDDIG ÉS NE TOVÁBB!

Nem félhetünk állandóan a liberális médiaterrortól, hogy mit szólnak majd!

Felszólítjuk az Igazgató Asszonyt, hogy Nagy Blankát azonnal távolítsa el az iskola diákjai közül!

Egy igazgató, aki ráadásul magyar nyelv és irodalmat oktat, nem tűrheti ezt el!

Álljon ki az iskoláért, a normális többségért, a diákjaiért, és azok családtagjaiért, és Móra Ferenc méltóságáért!

Tisztelettel,

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata”(mindenszo.hu)

Egyelőre csak annyit jegyeznék meg, hogy akinek fontos a magyar nyelv, annak fontos a helyesírása is, és a „csapat” szót itt nem írjuk nagy betűvel. De az igen szép, hogy káromkodásért akarnak gimnazistát kirúgatni – bizony mondom, üres lenne egy nap alatt az ország összes tanodája, nem maradna azokban sem diák, sem tanár, ha ezt bevezetnék. Folytassuk, mert lehet fokozni!

A Magyar Idők ugyanis kioktató írást intéz – szignó nélkül – Móra Ferenc dédunokájához, Vészits Anderához. Ő ugyanis azt írta volt az ügy kapcsán, hogy dédapja büszke lenne Nagy Blankára. Erre reagáltak a Magyar Idők atyafiai (https://magyaridok.hu/belfold/mora-nem-lenne-buszke-3833081/?fbclid=IwAR3Dv_Rzi86t7-mR_RG2BbF6rOjzqCjrsDU3sLkqOoA1HzLlzZefxf-5QJ8):

„Móra Ferenc életművének rajongó tisztelőiként, emlékének hűséges őrzőiként a Magyar Idők szerkesztősége nevében szeretnénk ezúton felhívni Vészits Andrea figyelmét súlyos tévedésére.

Móra Ferenc egyáltalán nem lenne büszke azokra, akik az édes anyanyelvünkön folyó közbeszédet a kocsmák körbevizelt budiajtajain látható feliratok szintjére züllesztik. Egyébként pedig méltatlan a neves írót belerángatni ebbe a pöcegödörbe.

Különösen a dédunokától…” (Magyar Idők)

Hát kérem, lehet, hogy tisztelik Móra Ferenc életművét, az sincs kizárva, hogy rajonganak érte, de ismerni nem ismerik. Móra igazgató (és szerkesztő) úr a legtisztább lelkű és szellemű magyar publicisták közé tartozott, de épp ezért és emiatt bizony nem csak gyermekmeséket és kötelező olvasmányokat írt. Olyan sistergős jegyzetek is kicsúsztak a tolla alól, hogy attól az egész mai kormánymédia világgá szaladna, sőt, 1911 november 13-ától a „Szeged” szabadkőműves páholy inasa, 1912 október nyolcadikától legénye, 1913 január nyolcadikától mestere, 1918 február harmadikától helyettes főmestere volt. Nem épp a legjobb pont manapság, csak hát nem tetszenek ismerni Mórát, és azt tetszenek hinni, hogy nem írt egyebet, csak a Kincskereső Kisködmönt. Ráadásul a Tanácsköztársaságot pártoló írásai miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene, sőt, bizony halálra is ítélték – ezer szerencséje volt, hogy a szegedi rendőrkapitány kedvelte az írásait, a humorát, és jóllehet, pontosan tudta, hogy a tanyavilágban bujkál, nem engedte elfogni, sőt, elintézte, hogy bizonyos idő múltán visszatérhessen a városba, a múzeum élére, csak annyit kért tőle, hogy írjon humoros, ártatlan dolgokat.

Egyszóval, kedves Semptei Névtelen a Magyar Időktől: Móra bizony büszke lenne Nagy Blankára. A szabadságszeretete miatt.

Elcsúszott pár erősebb szó? Ez ügyben nagyon kérném a farizeus kormánymédiát, „vonják figyelmük homlokterébe” egyik munkatársuk, bizonyos Bayer Zsolt teljes életművét. Ha két káromkodásért egy diáklányt ki lehetne rúgatni a középiskolából, őt minimum száműzni lehetne a Föld bolygóról ugyanezért a vétségért. Különben pedig az iskola megoldotta a kérdést: elhatárolódtak és nem történt semmi más, semmi rossz.

„A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát. Azonban elhatárolódik a rendezvényeken bármely tanulónk által képviselt méltatlan retorikai stílustól, és kommunikációtól.”

Azt mondom: Móra az iskolát sem átkozná meg. De hogy miket szólna ezekhez a képmutató álszentekhez a kormánysajtóból, azt inkább nem reprodukálom, mert leugrik a képernyőről, s elszalad a világba, olyan erős lenne.

Gondosak ezek az atyafiak, hej, nagyon gondosak.

Úgy őrzik az erkölcsöt, hogy már nem is atya- hanem gatyafiak.

És a „gondos” szóból is elhagyhatjuk azt a manapság sokat sérelmezett egy „g”-t.

Na: azok.

Szele Tamás

Kérem, brutálisan egyenes leszek, lehet nyugodtan megsértődni: a tényeknek sajnos semmi köze a vágyakhoz és álmokhoz, netán elképzelésekhez, a Jobbiknak meg bármiféle demokratikus ellenzékiséghez. Lehet hipotetikus vitákat folytatni arról, hogy elképzelhető-e együttműködés velük, de a gyakorlatban ennek semmi jelentősége.

Ugyanennyi erővel arról is lehetne vitatkozni, parázna vérmérsékletűek-é a zöld szemű nőstény egyszarvúak, ugyanis együttműködő Jobbik épp annyira nincs, mint unikornis. Hogy merem én ezt ilyen biztosan állítani? Lássuk a tegnapi közleményüket!

„2019. január 8., kedd 13:42

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye
Budapest, 2019. január 8., kedd (OS) - Értelmetlen és zavart okozna az összellenzéki összefogás

A Jobbik több szempontból is rossz felvetésnek tartja az összellenzéki összefogást az európai parlamenti választásokra. Az EP-választás egy tisztán pártlistás szavazás, éppen ezért nincs is nagyon európai példa hasonló összefogásra, közös listára. A Jobbik a többi hazai párthoz képest elsőként, már decemberben bemutatta európai választási programját, amely markáns alternatívát kínál a Fidesszel szemben.
Mindemellett a Jobbik szociális néppártként nem léphet választási szövetségre Gyurcsány Ferenccel - akinek az elszámoltatását a Fidesz szabotálta el tudatosan -, de olyan politikai erőkkel sem, akik szerint a magyar férfiak nem érdemlik meg 40 év keményen ledolgozott év után a nyugdíjat vagy akik elutasítják a magyar bérek európai szintű felzárkóztatását, a béruniót.
Meglátásunk szerint együttműködni konkrét ügyek vagy jó célok mentén lehetséges, s ehhez a legerősebb ellenzéki párt tartja magát a jövőben is. Egy széleskörű ellenzéki EP-lista bohózattá válna, hamar széthullana és csak zavart keltene. Egyedül a Fidesz érdekeit és propagandáját szolgálná.

Jobbik Magyarországért Mozgalom” (MTI OS)

Hát így állunk és – ne tessenek illúziókban ringatózni – így is álltunk mindig. Ha valakinek szelektív volna a memóriája a lehetséges választási koalíciót illetően, itt idézném a Jobbik 2018. január negyediki közleményét (https://www.jobbik.hu/hireink/pofatlanul-hazudik-kormanyzati-media):

„A Jobbik egyedül indul a 2018-as országgyűlési választáson, és mind a 106 egyéni választókörzetben saját jelöltet fogunk indítani. A kormányzat hazug médiamunkásai azonban folyamatosan arról beszélnek, hogy lesz választási koalíció. Tehát a gyengébbek és a hazugok számára még egyszer: NEM LESZ A JOBBIK RÉSZVÉTELÉVEL VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ!”

Ez, összevetve a tegnapival világosan megmutatja: nem, nem baloldalon kell keresni a kompromisszumkészség hiányát. Sajnos, teszem hozzá: a Jobbik politikai múltja, jelene és várható jövője is olyan feloldhatatlan ellentéteket mutat mindennel, ami európai vagy demokratikus (hiszen deklaráltan „nem demokratikus párt”), hogy még a dialógus is maximum az alapelvek súlyos feladásával lenne elképzelhető. Ehhez képest jó másfél-két éve dúl a „Jobbik-vita” a demokratikusnak nevezett ellenzéki oldalon, melynek az a tárgya, hogy lehet-e szövetkezni velük egy elsöprő választási győzelem érdekében?

Jelentem: a vita tárgytalan, ugyanis nem lehet. Éspedig nem csak elvi, hanem nagyon is gyakorlati alapon nem lehet: ők nem hajlandóak. A most tíz százalékon álló párt – ugyan, miféle „politikai nagyhatalom”? - egyszerűen elutasít minden közeledési kísérletet, sőt, kikéri magának, ám ajakán kaján vigyorral figyeli, amint egymásnak esnek miatta a politikai riválisai. Mint a könnyűvérű menyecske, aki élvezi, ha késelik egymást miatta a legények a búcsúban, de azért egyikkel sem megy el andalogni. Azt elvárja, hogy más pártok visszalépjenek az ő javára, de adni érte nem hajlandó semmit.

Hát, innentől kezdve nincs sok értelme azon vitatkozni, akár elvi alapon is, hogy milyen szép menyasszony lenne Micikéből, ha Micike nem kíván férjhez menni. Csak enyelgve adja a tőrt és mondja, hogy „nosza hát”. Beszélnek valamiféle „stratégiai együttműködésről” ami az önkormányzati választásokon várható, no, az is erről fog majd szólni.

Ámde álljon meg a verekedés, mert most nem a parlamenti és nem az önkormányzati választásokról van szó, hanem az EP-választásokról.

Ezeken, lévén, hogy tisztán listásak, tehát az 5 százaléknál többet kapó pártok maradnak versenyben, hogy a végén a szavazatok arányában elosszák közöttük a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet, egy ellenzéki tömb létrehozásának semmi értelme nem volna. (Mellesleg: annak a legendának sincs semmi értelme, hogy a kettős állampolgárok kétszer szavazhatnának, bárki bármit mondjon, ugyanis az uniós választásokon mindenki csakis a lakhelye szerinti jelöltekre szavazhat, így ha valaki egy másik uniós állam polgára is, akkor csak ott szavazhat, ahová be van jelentve, és kettős bejelentés esetén nem Budapesten szólal meg a vészcsengő, hanem Brüsszelben, a nyilvántartásban, szóval ez így elképzelhetetlen – unión kívüli állampolgárság esetében talán lehetne szó machinációról, de ez esetben is nehezen).

Az EP-választások nem, ismétlem, nem a magyar Parlamentről szólnak. Még csak nem is előképei a 2022-es országgyűlési választásoknak, ahogy az önkormányzatiaknak sem. Gyengébbek kedvéért: ha mind az összes magyar választó ugyanarra a pártra szavazna (és csak pártra lehet, koalícióra nem), akkor is huszonegy hely járna nekünk az Európai Parlamentben, ahogy most is, hogy meg fognak oszlani a szavazatok.

De akkor mi a tétje az EP-választásoknak?

Van neki, méghozzá komoly, csak az nem nálunk fog egyelőre megmutatkozni, de minket is érint majd, nagyon is. Arról van szó, hogy az Európai Unión belül két irányzat küzd egymással. A föderációs Európa alapvetően egy szövetségi államban gondolkodna, közelítené egymáshoz a tagállamokat, akár annyira is, mint az Amerikai Egyesült Államokban, a Nemzetek Európája pedig szövetségi állam helyett államszövetséget akar, a tagállamok nagyon magas fokú autonómiájával, a munkaerő szabad mozgásának korlátozásával, zárt határokkal, de vámunióval – egyfajta Német-Római Birodalommá alakítaná az Uniót, amiben minden ország vezetője legalább akkora úr a maga szemétdombján, mint egy valamikori választófejedelem, és abba, hogy mit csinál otthon, senkinek semmi beleszólása, főleg Brüsszelnek nincs.

Nos, ha az Orbán Viktor által favorizált erők győznek az EP-választásokon, a kiskirályok Európája kerül közelebb hozzánk. Épp ezért mondom: nem arról van szó a mostani választásokon, hogy 1. ki fogja Magyarországot vezetni, 2. ki fogja a településünket vezetni, 3. ki melyik magyar pártot szereti vagy utálja, hanem az a kérdés, milyen Európában szeretnénk élni. Erre tetszenek szavazni, és nem egy „ellenzéki népfrontra” vagy egy magyar kormányváltásra.

Sőt, mondok egy érdekeset: amennyiben a Jobbiknak bejut néhány képviselője az EP-be, azok egészen pontosan a Néppárttól jobbra fognak elhelyezkedni, épp, ahogyan a Fidesz képviselői is a Néppártban, ha át nem ülnek ők is a jobbszélre. Tehát a Jobbikot erősíteni egy EP-választási összefogással azt jelentené, hogy a magyar kormányt erősíti a magyar ellenzék.

Azért az nem kis röhej volna.

Különben az egész jobbszélre való népfrontos kokettálásnak van egy nagyon keserű mellékíze, ugyanis volt ország, ahol kipróbálták. A helyzet nagyon hasonlít a burmaira (Mianmar, de én maradok a Burma megnevezés mellett). Ott ugyanis hosszú ideig katonai diktatúra volt, csak – terjedelmi okokból nem részletezném, miért – a junta végül úgy döntött, egy „sáfrányszínű forradalomnak” nevezett népmozgalom megjelenése után, hogy 2010-re demokratikus, többpárti választásokat írnak ki és éljen a szabadság. Elfogadták az alkotmányt, a kormány vezetője a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi, és most már minden jó.

Ja, nem, mégsem jó.

Egyfelől nem jó, mert Aung San Suu Kyi kezében körülbelül nulla végrehajtó hatalom összpontosul, hiszen eleinte úgy látszott, erre a fényes jövőben nem is lesz semmi szükség, másrészt a hadsereg megőrizte az autonómiáját, magyarul, tesz, amit akar.

Ebben a helyzetben törtek ki a rohingyaellenes pogromok, a hadsereg és a nacionalista pártok széles körű támogatásával, ugyanis, hát... a sáfrányszínű forradalomban népfronttá tömörült korábbi ellenzéknek nagy része bizony kőkeményen nacionalista, soviniszta, és a rohingyákat még embernek sem tekinti. Hanem hát baj van: a nacionalista pártok nélkül Burmát nem lehet demokratikusan kormányozni, illetve a hatalom névlegesen is visszakerülne a hadsereg kezébe, így Nobel-békedíj ide vagy oda, Aung San Suu Kyi kénytelen volt arcát és nevét adni a mészárlásokhoz. Vagy átadni a hatalmat megint egy juntának.

Tessék most ugyanezt magyar viszonyok között elképzelni, egy ellenzéki népfronttal, a hadsereg hatalma helyére gondoljuk az oligarchák gazdasági befolyását és már meg is kapjuk, miért nem lehet – vagy inkább: nem szabad – kokettálni a szélsőjobbal.

Nem hülyék azok. Ingyen nem segítenének hatalomra senkit, utána nem állnának félre maguktól, komoly részt követelnének a kormányzásból.

Melyik tárcát kapják meg?

Oktatásügyet? Na ne már. Külügyet? Főleg ne. Belügyet? Azt ne adja az Úristen... Értsük meg: a szélsőjobbal kéz a kézben győzni országgyűlési választásokon akármekkora nemzeti egység esetén is azt jelentené, hogy másnaptól zöld útjuk van minden kirekesztő, aljas tervükhöz, és ha a kormányzat működőképes akar maradni, maximum vigyoroghat és bólogathat nekik.

Egynapos győzelem volna.

Sokan vannak, akik azt hiszik: így is megérné.

Nem érné meg egy napért odaadni az összes többit.

No, de ezt majd még el kell mondani sokszor 2022-ig. Akkor lesz ez a gondolat fontos és időszerű.

Egyelőre maradjunk annyiban: a Jobbik ezen a választáson sem koalázik senkivel. Tőlük tudjuk, ők mondták.

A többit majd meglátjuk.

Szele Tamás

Itt ülünk a kis gumiszobában, és dominózunk, kényszerzubbonyban nem könnyű, de a dominó is gumiból van, egyébként minden rendben, hatkor kontravizit, addig szorgosan szedjük a gyógyszereket, csak Ötöskét kell állandóan hideg zuhany alá dugni, mert éppen dühöngő fázisban van, és Egyeske követeli az ebédet, mert már nagyon várja, szóval minden a szokásos.

A Magyar Nemzeti Tébolyda működése ha nem is zavartalan, de mindenképpen zökkenőmentesnek mondható, nálunk az a normális, ha valami nem normális, eseménydúsan telnek ugyan a napjaink, de nem a legnyugodtabban, és sokat rontunk a helyzetünkön magunk is, elvégre azért vagyunk bolondok. A műintézet igazgatása kritikán aluli, főleg, mióta átvették az ápoltak, de zajlik az élet, azt meg kell hagyni. Akkor lássuk, mik történtek ma?

Rögtön reggel bejelentkezett Alekosz ápolt, aki már korábban is nagyratörő terveiről híresült el, önként jelentkezett programigazgatónak a TV2-höz, igaz, ki nem nevezték, de ez őt nem zavarja a programigazgatásban, sőt, ma már telekommunikációs szakértővé is előlépett. Azt közölte a Facebook-oldalán, miszerint:

„Az én miniszterelnökömnek csak ne adjon ultimátumokat senkise! Hogy miféle Luxusokat meg nem enged magának a dolgozni nemakaró semmirekellő lusta ember! Arcátlan. 19 én ki lehet menni, de hogy közvetítés nem lesz, az biztos.

Etikus hekkerként följogosítva érzem magamat, hogy beavatkozzak a dolgok menetébe. Etika itten már nincsen. Párbeszéd itt már nincsen. Az utcákon már csak primitivizmus vulgarizmus és huliganizmus van. Ez így tovább nemmehet!

19 én 12.00 – tól országosan blokkolok minden, olyan mobileszközről kimenő internetes jelet, ami az ország logisztikai és infrastrukturális megbénításához asszisztál. Asszisztált eddig hozzá 18 as karika és mindenféle kontroll nélkül.

Kétes hírű televíziók és bukott, még el nem adott hírportálok, nem fognak itt pankrációt közvetíteni úgy, hogy a maroknyi tömeg sötétségét kihasználva tesznek szert oldalaik és nézettségeik növekedésére – népszerűsítésére.

Fokozottan blokálom a Kossuth Téren fogható jelet, de országszerte várható majd fönnakadás a civil közösségi internetforgalmazásokban is.

A fő hadiszállás – Érd.

Az utcákon és a facebookon nem lesz kaszinó!”

Ízlelgessük kicsit a rövid remeket, ezt a kis posztmodernen túli miniatűrt, lássuk meg benne a rejtőző értékeket is. Mai Kassákként forgatja fel a helyesírást, amit egybe ír, azt biztos, hogy külön kell, amit külön, azt egybe, a kisbetű nagybetű és a nagybetű kicsi: a dramolettnek mintegy alaphangulatává válik így a ránk váró Apokalipszis, az információs csatornák teljes „blokálása”, amikor majd semmi sem lesz bizonyos és az ellenkezője sem – így járunk hát mi, bitangok, akik szemtelenkedni mertünk Alekosz miniszterelnökével.

Jó, hogy van neki saját, még jobb volna, ha pórázon tartaná, ólban, és sétálni is csak szájkosárral vinné el.

Hogy magát a hackelést hogy képzeli, az műszaki szempontból talán nem is lényeges – nem fontos, hiszen lehetetlen, épp úgy, mint a repülő szőnyeg az Ezeregyéjszakában, értsük meg, fikciós irodalommal van dolgunk, szimplán fogadjuk el, hogy hackelni, blokkolni fog, ne kérdezzük, hogyan, ez Alekosz, nem Verne Gyula.

Irodalmi műnek csodálatos lenne, abszurd paródiának a mostani időkről, sajnos azonban ez a Magyar Nemzeti Tébolyda, és Alekosz ezt nem írói munkássága részének szánta. Ezt ő halálosan komolyan gondolja, akkor is, ha technikailag kivihetetlen (illetve, nagyon komoly anyagi beruházással talán és esetleg meg lehetne vele próbálkozni, csak akkor sem lenne garantált a siker, ha a Kossuth tér teljes környékét betelepítenék zavaró átjátszótornyokkal). Alekosz valami sok éves marhaságot olvashatott a Ddos-támadásokról, és azt hiszi, hogy tud olyant. Akár még meg is próbálhatja, csak a mai rendszerek állva hagyják az ilyen primitív próbálkozásokat.

De még hihetőbb, hogy nem olvasott ő semmit, csak beszél a levegőbe és ez seggnyalói munkásságának része.

Ha már a támadásoknál tartunk, a „Vadhajtások” csoport is feljelentést tett a rendőrségen, ugyanis azt állítják, hogy őket „meghekkelték”. Esküszöm, ez lesz az év varázsszava, a „hekkelés”. Nem a hackelés, az köszöni szépen, létező fogalom, hanem a hekkelés, ez a népi babona, ami olyan, mint a lúdvérc: mindent rá lehet fogni. De lássuk, miről beszélnek!

„Hekkertámadás miatt feljelentést tesz a rendőrségen Bede Zsolt, a Vadhajtások.hu szerkesztője, miután több balliberális, illetve jobbikos csoport szervezett támadást indított az egykori, Vona Gábor által a néppártosodás elején lenyesegetett, Vadhajtásoknak nevezett radikális pártszimpatizánsok által létrehozott véleményoldal ellen. (…) A mostani esetről Bede Zsolt lapunknak elmondta, feltehetően a nézettségük és a népszerűségük miatt már tavaly áprilisban is több nagyobb terheléses támadás érte őket a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) tagjai részéről.” (Magyar Idők)

Bede Zsolt különben színes életet élt, mielőtt a Vadhajtások „szerkesztője” lett, az Ultras Liberi egyik meghatározó figurája volt, szóval olyan sokoldalú, mint egy különleges mértani idom, bár technikai szempontból ráférne még némi képzés. A hackelésnek ugyanis tökéletesen mindegy, hányan művelik, sőt, ha túl sokan, az inkább zavaró a végeredmény szempontjából, ebben az esetben nem lenne értelme a „szervezett elkövetésnek”, ami szerintem csak azért került bele a feljelentésbe, mert – ki tudná ezt jobban, mint azok, akik még a Jobbiknak is túl szélsőségesek voltak! - büntetőjogi szempontból súlyosbító körülmény. Saját oldalukon már érthetőbben fogalmaznak:

„El kellett távolítani több cikkünket Facebook-oldalunkról, mivel liberális barátaink nem bírják a szólás és vélemény szabadságot, több száz jelentést kaptunk oldalunkra a Facebookon. Ezeket felhívásokban tették közzé több libsi oldalon is.

Honlapunkat terheléses támadással próbálták blokkolni, kevés sikerrel, bár 3-5 percre picit megakadt a délutáni órákban. Taps.

Posztkommunista csökevények az ÁVÓ-s időket megszégyenítő jelentgetés, árulkodás cunamiba kezdtek. Hiába remélik, fekete autó nem jön, és a cikkek is csak a Facebookról törlődnek.”

Ja, vagy úgy. Eltekintve a helyesírástól, akkor itt nem hackelésről beszélünk, hanem arról, hogy egynémely írásuk sokakat felháborított és sokak jelentették azokat. Van az úgy, kérem. Főleg, ha nyílt erőszakkal fenyegetőznek, mint a „Vissza fogunk jönni! És visszalövünk! Hamarosan….” vagy a „Meguntuk! Akin ilyen „kokárdát” meglátunk, le fogjuk szaggatni, és pofán verjük!” című dolgozataikban, az utóbbiban külön kitérnek arra, hogy:

„Akin ilyet meglátunk, le fogjuk szaggatni róla, és ököllel fogjuk tele b.szkodni a fejét. És kurvára nem fog érdekelni, ha elszaladsz a rendőrségre, és miután üveggel dobáltad, tőlük kérsz majd segítséget, mert pofán lettél verve.”

(Az O1G-jelvény kokárda-változatáról van szó).

Azért a feljelentés mellé ezt a bekezdést is érdemes lesz mellékelni a rendőrség számára. Ugyanis aránytalanul kevesebben dobáltak üveggel a tüntetések alatt, mint teszem azt, 2006-ban, ellenben a rendőrségnek kötelessége fellépni minden utcai erőszak ellen.

No, mindegy: ez a logika szervezett bűnelkövetésnek tekinti, ha valaki jelent egy gyűlölködő posztot, de nem tekinti szervezett bűnelkövetésnek a csoportos utcai támadásokat.

Nem irigylem az ügyvédjüket.

Akkor lássuk, mi van még?

Igen, egy vitatott ügy. Szóval, Alekosz miniszterelnöke, Egyeske a fejébe vette, hogy anyagi támogatást kér az uniós választási kampányhoz hazánk népétől. Ezt nem tilos, csak hát kicsit túlzásnak érzi az ember attól az embertől, aki még a Gundeltől is kedvezményesen kapja a menzát. Nos, a lejmoló levelek kimentek, és mennek folyamatosan, abban hiba nincs, egyelőre még az küld pénzt a kormányfőnek, aki akar, a Békekölcsönt csak jövőre teszik kötelezővé, azonban ha valaki mégis kellemetlennek érzi a dolgot, annak számára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt megtalálta a megfelelő eszközt véleményének kifejezésére.

Ugyanazt a sárga csekket, amin a pénzt küldi. Küldjön: de öt forintot. Azért ennyit, mert ez a legkisebb névértékű forgalomban lévő érme, és mert a sárga csekk egyébként nyolcvan forintba kerül a címzettnek. Tehát minden öt forint feladásától hetvenöttel lesz szegényebb a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, ami ha nem is csillagászati összeg, de kiadás, mindenképpen kiadás: egymillió csekk után már hetvenötmillió lesz a költség.

Már, ha ebből tömegmozgalom lesz, amit sajnos kétlek.

De az ötlet kiváló.

Hát kérem, ma reggel ezek voltak a tébolyda friss hírei, nemsokára jön az ebéd, a Karmelita Menzáról hozzák az Irgalmasok és az Irgalmatlanok.

Annak is meglesz az ára.

Szele Tamás

Igen, ki tetszettek találni: kínaiul van. Azt jelenti: „Bíráljuk Lin Piao marsallt és Kung Fu-ce (Kung-ce) mestert!” Ezt a jelszót a kulturális forradalom vége felé adták ki, tulajdonképpen semmi köze nem volt az ókori filozófushoz, sőt, a marsallhoz is csak indirekt: ugyanis Lin Piao az őt bíráló kampány idején már halott volt, elég tisztázatlan körülmények között hunyt el.

De mi közünk van nekünk ehhez a történelmi afférhoz, aminek még a célja is homályos mára (bár annyira nem: Mao Ce-tung és Csiang Csing a nekik nem tetsző káderek elmozdítására használták fel, rendszerint átnevelő táborba mozdították őket)? Csak annyi, hogy most nálunk is egy rapid kulturális forradalom zajlik, és a magyar verzió is felhasznál minden eszközt céljai érdekében. Sőt: amint látom, a magyar kulturális forradalomnak is az a célja, hogy a kellemetlen kádereket el lehessen mozdítani, ha nem is küldik őket átnevelő táborba.

A mi mostani Kung-cénket Nagy Imrének hívják.

Míg Mao Ce-tung a hagyományos kínai történelemfelfogásból akarta kiirtani a konfuciánus szemléletet, hogy a sajátjával helyettesítse, és ezért kellett Kung mestert bírálni, Kövér László szintén a magyar történelmet akarja átalakítani hűséges csapatával: ő egyenesen a múltat akarja végképp eltörölni. Mint nyilatkozta:

„Végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében, hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is.”

Tehát akkor mától minden másképpen volt, aminek a kézzelfogható valóságban is tükröződnie kell – ezért távolították tehát el Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, ezért kell a helyére állítani a korábban ott álló „vörösterror áldozatainak emlékművét”. Ismereteink szerint különben a vörös terrornak jóval kevesebb áldozata volt, mint a későbbi fehérnek: de ne menjünk most ebbe bele, egyrészt az adathamisítások már jó ideje megkezdődtek, másrészt lássuk be: hiába hoznék akár minden egyes áldozatról halotti bizonyítványt mindkét terror esetében, úgysem zavarnának senkit a tények, nem az a fontos, valójában mi történt, az a fontos, amit itt és most gondolnak és mondanak az eseményekről. Ilyen szempontból Kövér újra gondolhatja akár az emberiség teljes történelmét is, mit neki az a bagatell elmúlt ezer év, grandiózusabb perspektívák is megnyílnak előtte: miért is ne fogalmazzunk át mindent, a Neander-völgytől kezdve?

Hanem nagy falat volna az. Még egy Nagy Imrével sem bír a magyar rendszer.

Tudni kell ugyanis, és ezt megfigyelések alapján szűrtem le, hogy ez egy nagyon rosszul szervezett rendszer, centralizáció ide vagy oda. Ahányszor megindul egy-egy ideológiai kampány, annyiszor láthatjuk, amint a kormánysajtó vezető szerzői megfelelési kényszertől indíttatva lógó nyelvvel, lihegve rohannak hűségesküt tenni, ami időnként nagyon nehéz, pár napig zengenek az oldalak tőlük, mindenki átesik minden ló túloldalára, aztán egy kis idő múlva megjelenik valami félig-meddig hivatalosnak tekinthető állásfoglalás, ami sokkal mérsékeltebb annál, amit ők összeharsonáztak – de nem esik bajuk, elnézik nekik.

Hogy is volt például Prőhle Gergely esete? Szakács Árpád nekitámadt a Magyar Idők hasábjain, és mivel Szakácsnak emiatt nem esett baja, nekitámadt a falka többi tagja is. Mellesleg Prőhle sem a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként, sem előtte, sem utána nem volt kicsit sem ellenzéki – csak épp valamiért zavarta Szakácsot, hogy igazgató. Olyant is leírt róla, hogy Prőhle

„Konrád Györggyel és Nádas Péterrel árul egy gyékényen.”

No, de lett ennek következménye? Lett. Ugyanis a kormányzat először azt nyilatkozta, hogy semmi kifogásuk Prőhle tevékenysége ellen, ha Szakácsnak nem tetszik, az az ő baja, aztán már volt némi kifogásuk, végül pedig – elmozdították. A kulturális forradalmi kampány elérte célját, a nem kívánatos káder távozott.

Ez bizony a kínai módszer alkalmazása volt, akárki akármit is mondjon.

Akkor lássuk, hogy működik a kínai technika Nagy Imre esetében?

Először is, ne feledjük, Nagy Imre szobrát alig pár nappal a kormánymédia centralizációja után szállították el. Ez azért fontos, mert pont ettől a centralizációtól várhatta volna a rendszer az egységes ideológiai fellépést, amire – hát, izé – nem került sor. Torlódtak az anyagok és a személyes ambíciók, a seggnyalás versenyhelyzete megint felülírta a pártfegyelmet: egymást követték a vadnál vadabb címek.

„Óriási hibát követünk el, ha megbocsátunk Nagy Imrének!”

„Rövid kurzus Nagy Imréről”

„Nagy Imréről folytatólag”

Volt ezekben Nagy Imre minden, csak úriember nem. Ömlött rá a gyalázat. És megint nem az számít, hogy a valóságban ki volt és mit tett – hanem az, hogy azok, akik mondjuk tavaly október huszonharmadikán vezércikket írtak róla, mint mártírról, most éppen mit kennek rá.

Ha valamit, a vonalasságukat és a párthűségüket tényleg bizonyították a szerzők. De szükség volt erre, mondjuk például Stefka István vagy Huth Gergely esetében? Nem igazán. Egyszerűen túlteljesítették a tervet, nagy, önkéntes buzgalmukban.

Ez biztos?

Ez biztos. Ugyanis épp tegnap jelent meg a hirado.hu-n egy hivatalosnak tekinthető interjú, ami mintha a kormány állásfoglalását tükrözné. Különben az interjú eredetileg a Kossuth rádió Vasárnapi Újság címmel elhírhedt műsorában hangzott el, onnét került a Híradóba, majd tovább a Magyar Időkbe, szóval most már kanonizálva van, szent szövegnek számít, eretnekség benne kételkedni. Ebben Szerencsés Károly történész végre ismertet egy valamennyire koherens álláspontot Nagy Imrével kapcsolatban, és úgy tűnik, ez lesz a hivatalos koncepció is. (https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2019/01/06/nagy-imre-az-1956-os-forradalom-hiveve-majd-martirjava-valt/)

Annyit érdemes kiemelni belőle, miszerint:

„Másnap megkezdődött a szabadságharc, amely odáig vezetett, hogy Nagy Imre Moszkvával és a birodalmi logikával szemben a magyar nemzeti törekvések mellé állt, és nem ellenforradalomnak, hanem nemzeti demokratikus megmozdulásnak nyilvánította a forradalmat, és magáévá tette a forradalom minden követelését – mutatott rá a történész.

Nagy Imre egész élete a kommunista mozgalomban telt, 1956-ban azonban eljutott oda, hogy létezik egy fontosabb érték is: a magyar nemzeti szabadság és függetlenség. Valóban nehéz elfogadni, hogy miként lehet egy kommunista a nemzeti érdekek szószólója, és hogy lehet a világtörténelem legszebb és talán az egyetlen igazi antikommunista forradalmának élén egy kommunista miniszterelnök. Csakhogy a forradalmat nem Nagy Imre robbantotta ki, hanem azok, akik végül kikényszerítették Nagytól ezt a döntést. Nagy Imre így vált ennek a gondolatnak a hívévé. Mártírrá pedig úgy, hogy a halálig vállalta, és nem adta fel.” (Hirado.hu)

Akkor most baj van, mert még egy hete is bosszúért lihegtek a propagandisták – jaj, vajon mi lesz velük?

Mi lenne? Attól, hogy a kormány jó pár napi munkával valahogy kidolgoztatott egy koncepciót, nekik még hajuk szála sem fog meggörbülni. Majd alkalmazkodnak a hivatalos állásponthoz, szerintem Stefka ezekben a percekben már írja új véleményét az ügyben, de a Huthé fog előbb megjelenni, mert neki magasabb a rangja.

Akkor vissza a tárgyhoz: mire volt jó ez az egész?

Részben szimbolikus politikáról van szó, aminek ritkán van gyakorlati haszna, Orbán Viktor jelképesen felrúgta múltját (hiszen mondhatni Nagy Imre koporsójára hágva lépett be a magyar közéletbe). Részben pedig, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Kövér-féle irányvonal erősödésének a jeleként újabb kulturális és tudományos (főleg történettudományi) intézetek élén zajlanának le személycserék.

Ugyanis, hölgyeim és uraim, mi most egy kulturális forradalom rapid lefolyását látjuk, fél év sem kellett rendszerünknek, hogy lemodellezze azt, amihez Kínának tíz év kellett. Igaz, átnevelő táborok és levágott kezű zongoraművészek nélkül.

Nagy Imre szobrának ügye első sorban gyalázat, mármint számunkra, kívülállók számára – a politika csinálóinak viszont inkább káderpolitikai eszköz, mint elvi alapvetés.

Pi Lin, pi Kung.

Bírálják Lin Piao marsallt és Kung-cét.

Most Nagy Imre Kung-ce.

Szele Tamás

- Jó napot, Hacsek, hol volt, hogy idén még nem láttam, hál' Istennek?

- Ne is mondja, Sajókám, ne is mondja... Brazíliában voltam.

- Mint mi?

- Mint rumbatök, maga nyári Mikulás, mégis, mint mi? Mint amerikai külügyminiszter!

- Én inkább angol külügyminiszter lettem volna. Tudja, az olyan elegáns. Mégis, ad egy tartást.

- Hagyjon békén, elég kínos volt...

- Meséljen!

- Szóval tudja, a kisfiam, az Árminka a külügyben dolgozik, és elintézte, hogy kivigyenek engem is vele Bolsonaro elnök beiktatására, mint tolmácsot.

- Maga tud brazilul?

- Maga marha, brazil nyelv nincs, maximum annyira mint csehszlovák vagy jugoszláv, Brazíliában portugálul beszélnek!

- És maga tud portugálul?

- Tud a Kozarek. De azt a portugált a portugálok sem értik, mert brazilul van.

- Akkor most van brazil nyelv vagy nincs?

- Nincs, de a brazilok úgy beszélnek portugálul, hogy azt rajtuk kívül senki sem érti. Sőt, ők sem.

- Akkor maga milyen nyelvből tolmácsolt?

- Urduból pastura, maga marha!

- És?

- Nem értettem a választ tökéletesen, de lehet, hogy Afganisztán hadat üzent a végén Kongónak. Grönlandnak egészen biztosan.

- Ezt hogy hozta össze?

- Én sem értem. Leszállt a gép Brasiliában, mi is leszálltunk, a lépcsőhöz gördítettek egy hosszú, vörös szőnyeget, kijött rajta egy magas katonatiszt, és az volt a Bolsonaro. Megölelte a főnököt és utána elment esőerdőt irtani.

- Díszszázad nem volt?

- Dehogynem. Sort is lőttek. Külön kellett nekik szólni, hogy függőlegesen lőjenek, ne vízszintesen, ez most beiktatás, nem kiiktatás.

- Sikerült?

- Azért egész csinos kis fedezéket ástunk a kifutóba, a brazil lövészek kiválóak...

- És, és?

- És mikor bementünk a terminálba, egy magasrangú szállodaportás rám mutatott, kihoztak egy újabb vörös szőnyeget, beletekertek és elszállítottak az elnöki palotába.

- Mint mit?

- Mint amerikai külügyminisztert.

- De hát maga nem a Pompeo!

- Az őket nem érdekelte. Különben is, vagyok olyan jó külügyminiszter, mint ő!

- Bahiai Szűz Mária, nem lett botrány?

- Nem, húsz perc múlva hozták Orbánt is.

- Mint mit?

- Őt is, mint amerikai külügyminisztert.

- Nem tűnt fel Bolsonaronak, hogy már ketten vannak?

- Nem, mert rövidesen megérkezett Szíjjártó is. Szintén mint Pompeo.

- Atyavilág!

- Aztán megjöttek a többiek is és cachacát ittunk meg szambáztak a csajok.

- Ezt maga hogy élte túl?

- Nehezen, szerencsére ott volt az a kedves mexikói elnök, a kolumbiaival kimenekítettek minket.

- Még jó. Remélem meghálálta?

- Hogyne. Visszaadtam Mexikónak Texast. Remember Alamo!

- Erről már tudnak a texasiak?

- Donald csak megmondja nekik.

- Micsoda, maga beszélt Trumppal is?

- Kénytelen voltam, ugyanis az amerikai követségre menekítettek minket.

- Ott csak kiderült, hogy maga nem Pompeo!

- Dehogy derült. Ők sem találkoztak még vele. Leszállt egy helikopter az épület tetejére, kiugrált belőle negyven kommandós. Betettek minket a gépbe és Washingtonig Doorsot kellett hallgatni.

- Ez egy rémálom.

- Rémálom az volt, mikor Donald fogadott.

- Ő tán csak rájött, hogy maga nem külügyminiszter!

- Dehogy jött rá. Különben is, neki mindegy. Mikor mondtam, hogy nem én vagyok Pompeo, kinevezett.

- Maga szerencsétlen, hogy került haza?

- Tudja, a Simeknek van egy fia, aki pattogatott kukoricát árul a Lincoln-emlékmű előtt, sré vizavi, az szerzett hamis iratokat és pénzt, de ott kellett hagynom nála zálogban a Szíjjártót. A Petike most szórólapokat osztogat a Capitolium előtt, míg ki nem váltom.

- Te jó Ég, és ha észreveszik, hogy hiányzik?

- Ugyan, ki venné észre? Kinek hiányozna?

- Mond valamit... Amíg külügyminiszter volt Amerikában, hozott valami fontos döntést?

- Texast kivéve úgyszólván semmit. Visszaadtam Alaszkát az oroszoknak, nagyon örültek, kaptam is tőlük egy finom teát, csak világított a sötétben, nem ittam meg, hadat üzentem Nyasszaföldnek és kineveztem Árminkát ulánbátori nagykövetnek.

- Amerikai nagykövetnek?

- Azt hiszem... nem mindegy?

- De, most már mindegy... És Orbánnal mi lett?

- Jé, most hogy mondja... hát nem ott felejtettem? Utoljára az orosz követség előtt láttam, valamiért nagyon be akart menni.

- Reméljük, sikerült neki, mert már itthon van.

- Ebben maga teljesen biztos?

- Hát valaki itthon van, aki úgy néz ki, mint ő.

- Na látja, ez igaz.

- Ember... nem lehet, hogy az a Pompeo?

- Mond maga valamit. Magyarul nem ért, az már biztos.

- És most mi lesz?

- Mi lenne? Megy minden tovább, mint eddig.

- És maga mihez kezd?

- Szerintem kinevezem magamat a Magyarságkutató Intézet vezérigazgatójának.

- És a Kásler?

- Őt meg kinevezem tűzoltózenekarnak, az még nem volt.

- Mars ki!

Szele Tamás

Kérem, én nem győzöm eleget csodálni az Origót, már harmadik-negyedik napja figyelem, ahogy változatlan lelkesedéssel magyarázza a csőben a lyukat, macisajtban a brummogást, mákos tekercsben az önindukciót. Merthogy ezeket mind-mind felfedezte a kormánylap, és most elénk áll az ő nagy találmányával. Rájöttek, hogy a tüntetéseket szervezik!

Mondjuk ez nagyon nagy felfedezés, vetekszik a spanyolviasszal és kellhetett hozzá némi derékszögű pálinka is: nekem most, itthon csak egyenlő oldalú van (hatvan fokos), de nem is alkotok korszakot a felismeréseimmel. Akkor lássuk, honnét indult a hülyeségvonat, ami most már megállíthatatlanul robog, remélem, a Vál-völgyi vonalon, mert az elég hosszú, és ha nem elég, meghosszabbítják.

Azt mondta pár napja a szalagcím a kormányszócsőben:

„Dokumentum: egy titkos megbeszélésen szervezték Soros magyarországi hálózatának vezetői a tüntetéseket”

Sőt. Le merem fogadni, éjfélkor találkoztak, a keresztútnál, fekete tyúkot áldoztak Baron Samedinek, barna rumot ittak és hajnalig táncoltak a mamaloákkal Shango és Oya tiszteletére, csak úgy hullámoztak a bokrok. Ja, nem, bocsánat, az a haiti vudu, igazán kár, ajánlom a kormánymédia figyelmébe különben, vuduval még nem rágalmaztak, de izgalmas lenne. Meg nekik otthonos is, a zombik között mégis jobban kiismerik magukat.

„Még tavaly december 30-án tartottak titkos megbeszélést az elmúlt hetek kormányellenes tüntetéseinek szervezői Budapesten, hogy az e heti tüntetésekről egyeztessenek. Az Origo birtokába került dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a tüntetések mögött szinte kizárólag a Soros Györgyhöz köthető szervezetek állnak.”

Hát kérem, az a szervezet köthető Soros Györgyhöz, amelyiket hozzá kötjük.

„Lovamat kötöttem piros almafához, csoportom kötötték Soros birodalmához, lovamat eloldom, amikor a Hold kel, de tőled, Soros György, csak a halál old el.” - mondja a népdal, és kérem, amit egyszer az Origo odaköt, az erősen oda van kötözve, ki nem oldódik, mármint az ő fejükben. Ahhoz komoly elmeél szükségeltetik, hogy szenzációnak lássa a szerző, bizonyos Kovács András, miszerint a tüntetéseket szervezik, és egyeztetnek előttük – tehát a bejelentett tüntetés nem spontán.

Persze, hogy nem az, azért bejelentett, elmebajnokaim!

Az, hogy ti életetekben nem szerveztetek meg még egy házibulit sem, nem mentség a törvény nem ismeretére. A nyilvános demonstrációkat ugyanis bizony minálunk törvény szabályozza. A 2018. évi LV.-ös. Háborogtunk is miatta eleget. Azt mondja:

„1. § A békés gyülekezés joga

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy engedély vagy - az e törvényben meghatározott kivételekkel - előzetes bejelentés nélkül, békésen és fegyvertelenül másokkal közösen felvonulásokat és tüntetéseket (a továbbiakban együtt: gyűlés) szervezzen, és azokon részt vegyen.

(2) Közterületnek nem minősülő helyszínen csak az ingatlan tulajdonosának és használójának hozzájárulásával szervezhető gyűlés.

2. § A gyűlés fogalma

(1) E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.

(2) A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.

3. § A gyűlés szervezője

(1) A gyűlés szervezője az, aki a résztvevőket a gyűlésen való részvételre nyilvánosan felhívja, a gyűlést meghirdeti (a továbbiakban együtt: felhívás), továbbá a gyűlést megszervezi, és azt vezeti. A felhívásban a szervező nevét fel kell tüntetni.

(2) Tilos olyan gyűlésen való részvételre felhívni, amelynek megtartását végrehajtható határozattal megtiltották.

(...)

4. § A gyűlés vezetője

(1) A gyűlés vezetője meghatározza a gyűlés rendjét és lefolyását, ennek során dönt a szó megadásáról és megvonásáról, a gyűlés berekesztéséről vagy befejezetté nyilvánításáról és szétszéleszti a résztvevőket. Megteszi a rend biztosítása, illetve fenntartása érdekében szükségessé váló intézkedéseket. Ezek eredménytelensége esetén a gyűlést feloszlatja.

(2) A gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért és a 11. § szerinti határozatban előírtak betartásáért.

(...)

10. § A közterületi gyűlés bejelentése

(1) Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, a gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak - Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak - (a továbbiakban: gyülekezési hatóság).”

Igazság szerint érdemes volna az egész törvényt idézni, akinek van ideje rá, böngéssze is át, mert nem tanulság nélkül való (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1800055.TV×hift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT) – de minket most az érdekel, hogy a magyar jog ismer spontán gyűlést, ami alkalmilag következik be, váratlanul, mint egy elemi csapás, és bejelentett gyülekezést, mely azonban szabályozott. Lévén, hogy a mai demonstráció éppenséggel bejelentett, napok, sőt, hetek óta tudható, miszerint ma a Hősök terén összejön sok ember tiltakozás céljából, spontánnak nem nevezhető. A legrosszabb indulattal sem. Tehát akkor bejelentett, törvényes, szabályozott rendezvényről van szó – mi abban a csodálatos, hogy egy rendezvényt megrendeznek?

Az Origo logikája szerint persze csak háromfajta gyülekezés létezik: „spontán hisztis tüntikézés”, „államellenes összeesküvés” valamint Békemenet. (Vágjon menetet a Nagy Esztergályos a békéjükre...). Mármost ezek szerint az Origónak fogalma sincs a magyar törvényekről. Ami nagy hiba, és bajuk is lesz belőle, ha így folytatják, ugyanis a törvények nem ismerete révén még megsértik valamelyiket, de folytassuk az elemzést.

„Marxista szál is felbukkant

A Hallgatói Szakszervezetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy alapítója Nagy Klára, aki a Corvinus Társadalomelméleti Kollégiumában kapott marxista kiképzést.”

Kiképzést? Tessék mondani, a marxizmus melyik fegyvernemhez tartozik? Gyalogság, tüzérség, légierő? És egyetemen tartják a kiképzéseket? Elképzelem, ahogy az őrmester elüvölti magát: „Hegeli logikát elő! Talpára állítani! Alap-felépítmény! Balra át! Termelőeszközöket súlyba! Materializmust célra tarts! Eeeeempiriokriticizmus!”

„Az ökölbe szorított kézfejet használták az Arab Tavasz és a Soros által szervezett grúz forradalom során is.”

Valamint az orosz forradalomban, a spanyol polgárháború alatt és máshol. Ezeket is mind-mind Soros szervezte. Ay, Carmela!

A rágalmakat, illetve emeletes hülyeségeket folytathatnám napestig, de unnák – lássuk a hihetetlen „leleplezés” utóéletét. Az hamar kiderült, hogy az egyeztetés – amire, ismétlem, a rendezvény sikere érdekében és a törvény nevében szükség is volt! - teljesen nyilvánosan zajlott, tehát tényleg sikerült felfedezni a csőben a lyukat. Sok munkával, de sikerült. Ezt némi röhögés kíséretében jelezte is a 444, mire válaszul megjelent az Origón a szalagcím:

„Lelepleződött a hazug tüntetés: Soros blogja már magyarázkodik”

Dehogy magyarázkodik, szép ecsém. Azt mondja, hogy hülye vagy. Ez már óvodás szint, amit megütsz. De lehet fokozni! Ugyanis világos dolgokat nem érdemes részletezni, nyilvános tárgyalásokat nem érdemes még nyilvánosabbá tenni, tehát konkrétan mindenki letojta az Origót ezek után – ami fájhatott nekik, hiszen tegnap reggel újabb szalagcímet produkáltak, érzésem szerint hatalmas szülési fájdalmak közepette:

„Lebukása után hallgatásba menekült a sorosista ellenzék”

Tulajdonképpen mit is kéne mondaniuk? Hogy betartották a magyar törvényeket a szervezés során, melyekről nektek, kicsiny gyermekeim, fogalmatok sincs?

Nem lebecsülve az Origo szorgos kutatómunkáját, mellyel sikerült rátalálnia néhány teljesen és tökéletesen nyilvános iratra, és más iratokat meg sikerült legyártania, Excel és nyomtató útján (az is munka, elvtársak!) lássuk tehát a Hatalmas Leleplezés lényegét.

Ma tüntetés lesz Budapesten, melyen vagy sok, vagy kevés ember fog részt venni.

Ez egy bejelentett rendezvény, melyről a bejelentés révén a rendőrségnek, az önkormányzatoknak, a BKV-nak és a viceházmesterné pincsikutyájának egyaránt tudomása van. A bejelentésre a 2018. évi LV. törvény kötelezte a szervezőket, mely kötelezettségüknek maradéktalanul eleget is tettek.

A szervezők teljesen nyilvános módon szervező munkát végeztek.

Ez is kötelességük a törvény szerint, ugyanis felelősek a rendezvény biztonságáért.

Az ügyben semmi titkos vagy illegális nem történt.

Az Origo olyasmiket tálalt szenzációként a teljesen hülyének tekintett olvasók elé, amelyről bárkinek lehet tudomása.

Az elmúlt nyolc évben tapasztalataim szerint a Magyar Gárda vonulásait kivéve minden demonstráció így vagy hasonlóképpen szerveződött. Mivel csak így lehet és szabad szervezni.

Innen kívánok az Origo munkatársainak sok szorgalmat és erőt a további kutatómunkához: ha így folytatják, nem áll messze tőlük a pattintott kőkorszak, a tűz és a meleg víz felfedezése sem.

Nem lesz könnyű, rögös út vezet ezekhez a találmányokhoz, de ne adják fel a kutatást.

Majd ha eljutottak a kisegyszeregyhez, szóljanak.

Szele Tamás

Kérem, én fel vagyok háborodva. Kérem, itt sürgősen tenni kell valamit, ez így nem maradhat, súlyos felelőtlenséggel kezeljük mi ezt a türbét. Kérem, itt van ez a csodás türbentyű, a Gül Babáé, szebb és nagyobb is, mint újkorában volt, és, kérem, nincs üzemeltetője. Ettől még üzemel, de üzemeltetője, az nincs neki. Hát nincs derék ember széles e honban, aki gondjaiba venné?

(Fotó: Index)

A hír voltaképpen rövid és egyszerű: a napi.hu talált rá az uniós közbeszerzési értesítőben. Hogy miért az uniósban, azt nehezen tudom értelmezni, mondjuk Magyarország még uniós tagállam, Törökország meg valószínűleg nem is lesz, de azt nem tartom kizártnak, hogy magát az üzemeltetést kívánják uniós alapokból fizetni, azért kellett ott meghirdetni. Annyiról van szó, hogy üzemeltetőt keresnek a türbe számára, négy évre és nem tovább. Lássuk a leírást! (https://ted.europa.eu/TED/notice/udl?uri=TED:NOTICE:569245-2018:TEXT:HU:HTML&src=0)

„A közbeszerzés ismertetése:

A Gül Baba Türbéjének - 4897m2 ingatlan (hrsz.13431/1; 13431/3), helységlista szerinti összes hasznos területe 982,24 m2, továbbá közforgalom számára nyitott aszfaltozott zsákutca 317 m2 (hrsz.13431/2) - komplex üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátása a műszaki leírás szerint:

— általános építőmesteri munkák

— általános épületgépészeti tevékenységek (fűtési, hűtési és HMV előállító rendszer, berendezések karbantartása; párásító, csobogó rendszer karbantartása; öntözőrendszer karbantartása; konyhatechnológiai gépek, berendezések karbantartása;)

— elektromos rendszer karbantartása (erősáramú rendszerek, fázisjavító berendezések, UPS, épületautomatika, biztonsági világítás, gyengeáramú rendszerek karbantartása)

— klíma, légtechnikai rendszerek karbantartása

— környezet fenntartási munkák (kertészeti munkák)

— takarítási feladatok

— biztonsági rendszerek és felvonó karbantartása

— vagyonvédelmi feladatok

— gondnok/karbantartó

Park területe: kb. 3000 m2

A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása tartalmazza.”

Ez meglehetősen szabályszerűnek tűnik. De hát nincs gazdája annak a már nem is olyan kicsiny keleti csodának? Amiben átadás után még kiállítást is rendeztek? Miképpen lehetséges az?

Csak az kérdez ilyent, aki nem érti a Kelet csodáit és finom misztikumát. Van is neki gazdája meg nincs is. Egyszóval, azt tudjuk, hogy a türbe rekonstrukciója – finoman fogalmaztam, gyakorlatilag teljes átépítésről volt szó, még körbe is építették az épületet, ami így most már teljesen másképp néz ki, mint az eredeti, szerény síremlék - mintegy 2,5 milliárd forintba került, amihez Törökország hárommillió euróval (930 millió forinttal) járult hozzá. A műemlék működtetője a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány, amely működését a kormány 2019-ben 695 millió forinttal, 2018-ban pedig 714 millióval támogatta.

De hát akkor van gazdája, vagy nem? Nem egészen van, de nem is egészen nincs. A síremléket és a hozzá tartozó kertet a magyar kormány 2017 decemberében a külügyminisztérium vagyonkezelésébe adta, az meg működtetőjeként a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt jelölte meg. Idáig tiszta, és meg is kaptám már a működtetési költséget. Tehát eredetileg a külügyé volt a létesítmény, tulajdonképpen most is az övék, csak az alapítvány működteti. Kiadták nékik gebinbe.

Akkor lássuk, micsodás természetű ez az alapítvány? (https://www.napi.hu/ingatlan/meg-nincs-uzemeltetoje-a-gul-baba-turbejenek.675746.html)

„Az alapítvány célja a Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő kulturális értékként történő megőrzése és az azzal kapcsolatos egyes közművelődési feladatok ellátása. A Gül Baba türbéje és környezete kiemelkedő értékeinek fenntartása, megőrzése, hasznosítása és üzemeltetése, valamint a magyar-török kulturális kapcsolatok ápolása - derül ki a bírósági nyilvántartásból. Az alapítvány kuratóriumának török és magyar tagjai 2018 februárjától: Adnan Polat, Suat Gokhan Karakus, Rahói Zsuzsanna, Szalai István és Bán-Czifra Gabriella.” (Napi.hu)

Egész érdekes névsor. Adnan Polat neve ismerős lehet, ő az a török üzletember, akit állandóan Orbán Viktor társaságában látnak, állandóan, de főleg a meccseken, és napelemekben is utazik. Azért kicsit túl sokat van együtt a kormányfővel. Rahói Zsuzsanna volt Rogán tanácsadója is, egy tavalyi hír viszont már miniszterelnöki főtanácsadónak nevezi, Bán-Czifra Gabriella a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a törökösen hangzó nevű Küküm kabinetfőnöke, Suat Gökhan Karakus pedig török üzletember, Adnan Polat köréhez tartozik. Gökhan volt az egyik ügyvezetője az isztambuli magyar kereskedőháznak, melyet Polat cége üzemeltetett. Ő vezeti az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft-t, és vezette az AMX Nador House Kft-t – mindkét cég a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is köthető ingatlanügyletekben érdekelt. Szalai István neve túl gyakori ahhoz, hogy biztosat mondhassak felőle, de ugyanúgy hívják, mint az időközben megszűnt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egyik volt igazgatóját.

Nem mondom, díszes társaság, sok pénz csöröghet a zsebükben, nem kevés piaszter nyomhatja az erszényüket – de meg kell vallani, akármilyen bölcs férfiak és asszonyok, egyiküket sem tudom elképzelni kertészkedés vagy épületgépészkedés közben, amint épp karban tartják a klímát. Azt olyan emberre kell bízni, aki ért is hozzá. Látott már ásót is, csavarhúzót is közelről. Tán még fogott is.

Az ám, érthető volna minden, ha a hirdetést az alapítvány adja fel! Ha ők keresnek üzemeltető céget. Melyet a rájuk bízott szép kerek összegecskékből fizetnek. Csakhogy nem ők hirdettek, hanem a Küküm.

Tehát akkor, jogi szempontból leszögezhetjük:

Mondtam én, hogy ezek már Kelet titkai. Úgy nincs gazdája a türbének, hogy kettő is van, és most keresnek valakit, aki gondját is viselje, de az illetőt a Küküm fizeti, nehogy az alapítványnak kerüljön pénzébe. Abba a pénzébe, amit már ki is utaltak nekik. Vagyis hát: közpénzébe, közpénzünkbe.

Azt a legbölcsebb kádi sem tudná megmondani, ezek szerint mi a dolga az alapítványnak, azon kívül, hogy pénzt rak el, de én fontolgatom, hogy megalapítom a Naszreddin Hodzsa Bt.-t, bár csak januárban lehet most már bejegyeztetni, és elvállalom magam az üzemeltetést.

Aztán zsebreteszem én is a pénzt, amúgy, magyarosan, törökösen, és én se fogok semmit tenni.

Eszembe jut ugyanis erről az egészről egy régi Naszreddin Hodzsa-történet:

Történt pedig egyszer, ó, igazhitűek, hogy a mérhetetlenül nagy tiszteletű bokharai emír vásárolt egy igen bölcs szamarat, meg is tanította mindenféle produkcióra. Valóságos cirkuszi szamár volt. Hanem arra sétál Naszreddin Hodzsa, s igen lenézi:

- Ugyan, mit tud ez? Semmit.
- Hát mit tudjon, hogy tiszteld?
- Olvasni tudjon!
- Az nem lehet.
- Már hogy ne lehetne?
- Miért, te meg tudod tanítani?
- Meg én, azért vagyok hodzsa. De hét évbe telik és előre kell fizess érte száz aranyat!

Üzlet megköttetik, Naszreddin otthon beköti a szamarat az istállóba. A felesége, Güldzsán nekiesik:

- Te bolond! Sosem fog ez a szamár olvasni!
- Persze, hogy nem fog, lelkem pálmaligete. De itt a száz arany.
- És? Hét év múlva az emír tüzes karóba húzat, ha a szamár nem olvas!
- Güldzsán, szívem oázisa, hét év nagy idő. Azalatt vagy megdöglik az emír, vagy megdöglik a szamár. Legrosszabb esetben én...

Hát, valahogy ilyenformán képzelem én a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány működését, de főleg könyvelését is. Ha nem is hét, de négy év nagy idő, sok minden történhet azalatt.

Vagy az emír dobja fel a talpát, vagy a szamár, amit rájuk bíztak. Legrosszabb esetben ők.

Sőt, ha négy év múltán minden marad, emír is, szamár is, és ők sem tudnak semmit felmutatni, ebben a mi Bokharánkban amúgy sem húzzák őket tüzes karóba.

Legfeljebb kapnak újabb négy évre megbízatást. Hiszen igen jeles személyek.

Így kell a pénzt türbe csalni.

Szele Tamás

Mereng az ember így, ünnepi reggelen, hírek nincsenek, illetve, amik vannak, azok bár ne volnának, fontos semmiségek, lényegtelen húsbavágások, csupa olyasmi, ami holnap nagyon fog számítani, ma senkit sem érdekel... ma egyelőre át kell menni a kínaihoz vásárolni, csak előtte írni valamit, ami túlmutat egy háromkarakteres jelszón.

Mert azt más is le tudja írni.

Sőt: mástól is származik, nem is a legjobb helyről.

Mindegy, lássuk, a kollégák hogyan birkóznak meg a feladattal? Nagyjából sehogy, minden lapon látszik az ünnepi hírrekedés, nagy nyögések, erőlködések, az már komoly hírnek számít, hogy a kormány visszavonja a törvényjavaslatot, amely számos helyszínen megtiltotta volna a tüntetést a nemzeti és egyéb ünnepek alkalmával. Illetve nem vonja vissza. Illetve de, csak azonnal be is nyújt egy másikat, aminek a tartalmát még nem ismerjük, aztán majd azt is megszavazzák.

Ők sem ismerik a tartalmát, de megszavazzák. Ez egy ilyen hely, ilyen ország, állítólag 2010-ben a nagy törvényhozási lázban megszavaztak egy olyan törvényjavaslatot is – már nem tudom, miről – aminek se címe nem volt, se szerzője, valószínűleg organikus úton jött létre a többiből, spontán, a kozmikus sugárzás segítségével, hónapokkal a hatályba lépése után fedezték fel. És úgy is hagyták (valami belvízi védekezésről szólhatott, úgy rémlik, bár a tévedés jogát fenntartom).

Akkor a mostani törvényjavaslat se lesz kardinális fontosságú: annyiban igen, hogy vagy tilos lesz tüntetni mindenféle kiemelt fontosságú helyeken, vagy ezzel szemben tilos lesz. Majd kiemelik egyes helyek fontosságát. Bocsánat, de a reális demonstrációk szempontjából ennek csak olyan fontossága van, mint a közlekedési tábláknak. Majd lesz sok szép per, amiben szabálysértési eljárás alá lehet vonni mindenkit, aki tüntetési céllal tartózkodott mondjuk a Bem téren. Már most is van olyan, amiben valakit azért vontak eljárás alá, mert egy demonstráción „támogató módon tapsolt”. A védőügyvédjétől tudom, hogy van. Az meg nem talál ki pereket, van neki elég baja így is.

Aztán akár tilos lesz tüntetni, akár nem, vagy lesz tüntetés, vagy nem. Jók nekünk a törvényeink, kellenek is nagyon. Hogyan is írja Shakespeare a „Szeget szeggel”-ben?

„...láttam itt
Erkölcstelen világot főni, forrni,
A míg kifut: van minden bűnre törvény,
De védve úgy a bűn, hogy a kemény szabályt
(Mint a „tilalmat” borbély műhelyében)
Azért veszik csak észre, hogy csúfolják.”

Mert hát van minden bűnre törvény, lopni sem szabad. Aztán mégis lopnak, ki érti ezt? Nahát.

Még, ha csak lopnának.

No, ha rossz a törvény, vissza kell vonatni, erre való az Öt Pont, csak azt nem értem, miért nem Hét? Vagy Nyolc? Én ugyanis hozzácsapnám még a civiltörvényt, a gyülekezési törvényt meg a hajléktalantörvényt is. Csak akkor és ott, amikor a pontokat fogalmazták, ez senkinek nem jutott eszébe. Mindegy, hátha utólag...

Azért ne ragadjon el minket a forradalmi hév, annyi forradalmárt amúgy sem láttam az elmúlt vagy harminc évben, mint mostanság. Kérem, itt mindenki egy-egy Kossuth, egy-egy Garibaldi, de még idősebb Bem apók és kamaszodó Gavroche-ok is akadnak. Ember nincs, aki ne tudná jobban, mit kéne tenni, márpedig jobban tudni mindig könnyebb, mint tudni. Ha most megjelenne egy gonosz dzsinn az Ezeregyéjszakából, és az összes felvetett követelést teljesítené, Magyarország millió darabban repülne a levegőbe, egyszerre lenne itt ilyen és amolyan pártállam, demokrácia, királyság, köztársaság, hercegség, kenézség, nehézség.

(Fotó: Geekblog)

Esetleg független anarcho-szindikalista közösség, melyben hetenként felváltva mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat. De csak azok a döntései jogerősek amelyeket a kéthetenként összeülő különbizottság ratifikál. Pusztán belügyekben elég az egyszerű szótöbbség, de legalább kétharmad kell a jelentősebb ügyekben.

Hoppá, ez kezd túlzottan hasonlítani a mostani rendszerre a kétharmaddal, ez is meghackelhető, pedig esküszöm, a Gyalog-galoppból vettem.

Nem is olyan könnyű alkotmányozni, kérem tisztelettel.

Mégis mindenki akar.

Egyelőre még ott tartunk, hogy a kormánnyal szemben állók konszenzusának alapja szintén egy klasszikus idézet az említett helyről:

„- Mit képzelsz, ki vagy?

- A királyod vagyok!

- Én ugyan nem szavaztam rád!”

De hát hogyan lehet, miszerint 1989-ben flottul ment a rendszerváltás, hősi népünk egy pofon nélkül kivívta, most meg kátyúról kátyúra vánszorgunk?

Hát csak úgy, hogy abban a rendszerváltásban hősi népünkön kívül nagyon komoly szerepe volt a globális politikai helyzetnek. Akkor ugyanis a Szovjetunió éppen azon iparkodott, hogy összeesés közben inkább hasra essék, mint hanyatt, nehogy beverje a koponyáját, lévén, hogy a gazdasága teljesen csődbe ment, és így még a szatellit-államok rendszerét sem bírta fenntartani. Egy hidegháború végén voltunk, amit az Egyesült Államok nyert meg, a szovjet kivonulás és ezáltal a mi rendszerváltásunk is ennek a mellékterméke volt. Ezt minden szomszédos állammal kapcsolatban elhisszük, egyedül nálunk kellett másként legyen, ugyebár, nálunk vagy Orbán, vagy a demokratikus ellenzék, de valaki mindenképpen kikergette a szovjet csapatokat, pusztán a szájával, védőháló nélkül, egyedül a kupolában.

Világszám.

Arról van inkább szó, hogy az akkori ellenzék – és, izé, az akkori kormánypárt is! - alapvetően roppant nagy figyelmet fordított a világpolitikára, és néhány tagjuktól eltekintve inkább nézték az ország érdekét, a békés átmenetet, mintsem törtek hatalomra. Ebben a nagyon alkalmazkodó és kifelé nagyon nyitott helyzetben persze, hogy sikerült kihasználni a világpolitika minden rezdülését, sőt, máig pozitív megítélésű szerepet vállalni benne.

Aztán azé lett a hatalom, akié lett, az eleje nem is sikerült olyan rosszul.

De a fene végül csak megette.

Ellenben most akár a kormánypártot nézem, akár az ellenzéket, beszűkült a látóhatár, a horizont a tavaszi EP-választásokig terjed időben, térben pedig Dover fehér sziklái is alig látszanak már. Így nehéz lesz bármilyen világpolitikai trendet kihasználni, főleg, ha jószerivel nem is tudunk róluk.

Meg aztán ne feledjük: a hidegháború végén az Egyesült Államok támogatását élvezte a rendszerváltás, és ez a világhatalom igen barátságosan viselkedett velünk.

Sajnos azt kell mondanom, pillanatnyilag nem egy hidegháború végén vagyunk, hanem egy másiknak az elején. Trump elnök szó szerint kezdi megtagadni a támogatást még szövetségeseitől is, hogy ellenségei ezt kihasználhassák, Oroszország és Törökország kéz a kézben készül végigmasírozni a Közel-Keleten, már csak az a kérdés, Irán ellen vagy Irán is beszáll harmadiknak. Észak-Korea vígan beintett a nukleáris leszerelésnek, karja behajlítva, középső ujja felmered. Kína nem agresszív, és Európa különösebben nem érdekli, ők otthon építik a high-tech diktatúrát, esetleg Afrikában hajlandóak beleszólni pár ország történelmébe, de az sem biztos.

Az Európai Unió a létéért küzd, ugyanis a „Nemzetek Európája” koncepció győzelme valamiféle Német-Római Birodalommá változtatná, az uniós alapelvek teljes mellőzésével, nagyfokú nemzetállami autonómiával, nulla kohézióval egymás felé, természetesen vámunióval (naná!) de a munkaerő szabad mozgása nélkül. Ez a tavaszi EP-szavazáson dől el, épp ezért ha létezik reális erő, amely hajlandó lenne segíteni egy magyarországi kormány- vagy inkább rendszerváltásnak, az Brüsszel, az az Unió, de ők is csak akkor, ha megmaradnak.

Egyelőre azonban minden cent megy a választási kampányra.

Szóval ott tartunk így, ünnepek hetében, mint Andersen gyufaárus kislánya: mindenki szereti a magyar tiltakozókat (szándékosan nem írok egyszerűen „ellenzéket”, itt másról, többről van szó vagy kéne szó legyen), mindenki egyetért a változás szükségességével, csak mi attól még csodásan megfagyhatunk reggelre: igaz, a fagyhalál előtt gyönyörű látomásaink lehetnek.

Vagy ha nincs szerencsénk: rondák.

Emberek, valahogy lesz, mert kell legyen, de értsük meg és használjuk ki: Extra Hungariam est vita.

Magyarországon kívül is van élet.

Ha csak magunkat látjuk, nézzük, nem érdekel a szűkebb és tágabb geopolitikai környezetünk, aprópénzt sem fogunk mi váltani, nem, hogy kormányt vagy rendszert.

És még így is nehéz lesz, évek munkája legjobb esetben is: most egyelőre az elviselhetetlen törvények visszavonatására kéne koncentrálni. Meg arra, hogy az Öt Pont legyen legalább Nyolc.

Elvi vitákat majd később, a független anarcho-szindikalista közösség szabályai szerint, a várban.

Szele Tamás

Kérem, ez most nem egy fohász a jeles vallási ünnep alkalmából, hanem a megdöbbenéstől szakadt ki belőlem. Fohászkodni ritkán szoktam, megdöbbenni annál gyakrabban, főleg, ha azt látom, hogy a művelt és úri közönség a karácsonyi ünnepek alkalmából megint sokat veszített emlékezőtehetségéből és már magától is elhisz mindent, nem csak azt, amit el akarnak vele hitetni.

Több ismerősöm osztotta különböző fintorgások és megütközések kíséretében az ütött-kopott plakátot, mely szerint „Mária & József házhoz jön!” A falragasz ígér még szépeket, családi hangulat megteremtését, meghitt, őszinte beszélgetést, halk, karácsonyi zenét (1000 darab mp3-ból választható, én Motörheadet kérnék, tekintettel az azóta elhunyt Lemmy Kilmister születésnapjára, mely szintén december 24-ére esik), valamint „A vacsora elfogyasztása után Mária lefekszik a karácsonyfa alá, és megszüli a kis Jézust. József sír.”

És én is majdnem sírok, csak én a dühtől. Nem a feltételezett blaszfémia háborít fel, hanem polgártársaink emlékezetének teljes hiánya. És a mostani felháborodás. Lehet kérdezni, hogy miképpen oldják meg a szülést, csak erre az a válasz, hogy semmiképpen, ebben bizonyosak lehetünk, ugyanis ez a hoax már tizennégy éve kering és ha ennyire kiállta az idők próbáját, akkor még évszázadokig keringeni is fog. Illenék emlékezni, mielőtt fel tetszünk háborodni, hogy ezen már évek óta felháborodunk vagy csóváljuk a fejünket.

Akkor álljon itt a Nagy Magyar Karácsonyi Hoax hiteles története.

És most kíméletlenül be fogom mutatni a forrásaimat is, hátha segíti a memóriacellák újjáéledését.

Szóval, az úgy volt, hogy 2004 (!) karácsonya előtt Blaha Tamás, a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának hallgatója (azóta elismert képzőművész) kitalált egy művészi provokációt. Mint saját blogján (https://blahatamas.blogspot.com/2009/02/akkor-es-most.html?fbclid=IwAR3Ril9DwrrOyOUBa7xyO3YC8Iji0rF4hy3xBkjrklFZ4I7xkn-vIZZOmGQ), saját kezével írja, ez egy:

„A/4-es plakát, melyből 30-40 darabot kiragasztottam a lakásom (7. ker. Wesselényi út)és az Intermedia Tanszék (6. ker. Kmetty. 27) közötti útvonalon, 2004 December 5.-én. A plakáton a saját telefonszámom szerepel. A projekt kivitelezése 600 forintba került. A plakáton ígért szolgáltatás országos visszhangot váltott ki. Megjelent offline és online médiumokban, és az első hivatalos nyilatkozatom az RTL Klub Híradójának vezető híre volt december 16-án. A Google internetes kereső 442 találatot jelzett a plakáttal kapcsolatban.”

Szó nem volt valódi szolgáltatásról, ez egy művészi provokáció volt, ami a fogyasztói társadalom elvadultságára akart rávilágítani. Erős eszközökkel, de azt akarta bemutatni: még ezt is el tudjuk képzelni, mi több, lesz, aki meg is rendeli. Lett bizony: több száz érdeklődő telefonhívást kapott.

És elindult a karácsonyi álhírvonat, most már sosem áll meg.

Még akkor észrevette ugyanis a falragaszt az Objektív Hírügynökség. Fel is hívták a művészt, aki – híven a performance szabályaihoz – halandzsázott nekik egyet a telefonba:

„A plakáton megadott telefonszámon egy férfi a részletekről annyit közölt: megoldható, hogy szereznek egy terhes asszonyt, aki a megrendelő család karácsonyfája alatt szüli majd meg a valóságban is a csecsemőjét, de ha csak a gyerekek kedvéért megy a műsor, majd elterelik a figyelmüket és hipp-hopp már ott is lesz a kis Jézus. Közben József garantáltan sír.”

Tőlük vette át a Magyar Rádió, majd ennek nyomán írt Váncsa István vitriolos jegyzetet az Élet és Irodalomba az ügy kapcsán. A Blikk is címlapon hozta a „botrányt”. Csak már kezdett túl sok lenni a jóból, így Blaha mester bevallotta az egész ügyet szépen, részletesen a Népszabadságnak.

„A 24 éves fiatalember úgy érzi, sikere művészi értelemben minden várakozást felülmúl, igaz, nem biztos, hogy ötöst kap érte - tárta fel a tényeket a Népszabadságban Marnitz István 2004. december 15-én.”

Tehát alig tíz napig élt a hoax, először mindenki beszámolt róla, aztán mindenki, ideértve az ország akkor legnagyobb példányszámú napilapját is, beszámolt arról, hogy ne tessék komolyan venni.

Két év múlva megtalálta a plakátot – tehát nem az egész ügyet, csak a plakátot! - az MTI, ők is felhívták a telefonszámot, még élt, Blaha mester szabadkozott, de a kérdező hölgyet nem érdekelte, hogy performance vagy szolgáltatás, valószínűleg az első fogalommal nem is lehetett tisztában, csak annyi volt fontos a számára, hogy ingyenes-e a dolog. Blaha úr mondta volna, hogy nincs semmi ilyesmi, de a végén kínjában rájuk hagyta: ingyenes.

Persze, hogy ingyenes, ami nincs, azért nem lehet pénzt kérni.

Ezek után – 2006-ban! - röpítette világgá az MTI a két éve már megnyugtatóan rendeződni látszó ügyet, mint friss szenzációt. Megint bejárta a magyar sajtót, én az akkori Hócipőből emlékszem rá. De az állami tévéhíradó is ismertette, persze, magyarázat nélkül. Az Indexnek kellett megcáfolnia. (https://index.hu/kultur/media/jozsef9535/?fbclid=IwAR1rx7vtp-TRGgVRCBYm7zDyWxB5RWzU4F-rIV9c9tkyAZNes3nRhHef-1E)

Azóta is minden évben feltámad a történet, végigszáguld a magyar médián és közvéleményen a felháborodás, annyira, hogy 2013-ban az Urban Legends is megcáfolta. (http://www.urbanlegends.hu/2013/12/maria-jozsef-ujra-es-ujra-hazhoz-jon/?fbclid=IwAR2b0UeqR_Bb2iqyZZ8xY8aD-u3DVet6FKZAjvVNXAHTM5uP4YENuMVT6Lc)

Cáfolhatta, ha ugyanabban az évben a Ripost hiteles – és friss - hírként tálalta. (https://ripost.hu/cikk-dobbenetes-karacsonyi-vallalkozas-mara-megszuli-jezust-jozsef-sir)

De szárnyalt a kacsamadár minden esztendőben, már tizennégy éve nincs köze megalkotójához, elszabadult, cáfolják is néha, mégis kényelmesebb felháborodni rajta.

Évente.

Mármost csak jelezném, hogy 2006-ban esetleg még találhatott az MTI falragaszt (bár azon a belvárosi területen rendesen pucolják a hirdetőoszlopokat, de legyünk jóhiszeműek, engedjük meg), azonban az elmúlt tizenkét évben számos évszak váltotta egymást, szokásuk az már nekik, igen sok eső is esett, napsütés is volt, szóval, ha úgy veszem, hogy legjobb esetben is maximum 2007-ig bírhatták volna az eredeti, fénymásolt A4-esek, legkésőbb akkor ki kellett fakulniuk, ha a víz el nem mosta, szél le nem tépte őket. Tehát már legalább tíz éve a semmin háborodik fel a tisztelt közönség, illetve valaminek a digitális, neten fennmaradt nyomain.

Senkit sem zavar, hogy ezerszer megcáfolták már, itt és most én is, senkit sem zavar, hogy évente tér vissza a hír, az sem, hogy ilyen szolgáltatás nincs, sosem volt, nem is lesz.

Képtelenek vagyunk leszállni erről a vonatról.

Esküszöm, népszokás lesz belőle.

Minden év decemberében a magyar Facebook-felhasználó legalább egyszer megosztja a régi plakátot, ismerősei vele együtt felháborodnak, majd pártállás és világnézet szerint kórusban szidnak valakiket, akiknek semmi közük az egészhez.

Ismétlem: ilyen nincs.

József & Mária nem megy házhoz.

Többször cáfolt városi legendával állunk szemben.

De úgy látszik, mindegy: emlékezni nem akarunk, csak megütközni.

Kellemes karácsonyi felháborodást!

Szele Tamás

A „karácsonyi cikk” külön műfaj, kérem, évente egyszer van rá szükség, olyankor másképp kéne újságot csinálni, elemelkedni a mindennapoktól, kell bele egy kis pátosz, csillagszóró, lelkünkbe lopózó megnyugvás és békesség, kellenek a szeretet hullámai, lángos csillag száll felettünk, három királyok kellenek és jászol, szóval ilyenek. Na jó, de honnan?

Mert közben az év összes többi napján az ember nem elemelkedik, hanem elmélkedik a mindennapok kapcsán. És hát legyünk őszinték: a híranyag sem ideális ehhez. Soha, sehol, semmilyen híranyag nem volt ideális az elmúlt százötven évben: az ógörögök meg tudták csinálni, hogy az olimpiák alatt fegyverszünet legyen, de könnyű volt nekik azzal a viszonylag kicsi Hellásszal, nehéz nekünk az egész bolygóval. Akár karácsony van, akár nincs, mindig fog akadni pár fegyveres hülye, akinek fontosabb a lövöldözés minden csendes éjnél.

És még ha csak az lenne a baj, hogy a hírek globálisak, és sokan nincsenek tekintettel a nagyvilágban arra, hogy ma sok helyen ünnep van. Hát mi magunk sem vagyunk rá tekintettel. Az előbb leírtam kisbetűvel, hogy „karácsony” és utána megálltam: az olvasóknak legalább a fele reklamálni fogja, miért nem nagybetű, a másik felük vitára kel az első féllel, röpködnek majd a jelzők, lesz itt olyan béke, hogy az lesz a csoda, ha el nem verik egymást a karácsonyfával.

Igen, mert az egy dolog, hogy a helyesírás szerint kisbetűvel írjuk, az már másik, hogy az érzelmi töltet (és időnként a tömegpszichózis) miatt előkerül a nagybetűs forma is. Én magam is mikor így írom, mikor amúgy, az is tény, hogy úgy érzem: a betlehemi első Karácsony mégis nagybetű, mert egy volt belőle, egyedi esemény, a többi kicsi, mert abból sok. De messze nem érzelmekről van szó: ma már a kisbetű-nagybetű használata politikai kérdés, vannak magyarok és vannak Magyarok példának okáért, a kettő kicsit sem szinonima, mármost minél több Nagybetűt használ Valaki, annál Nagyobb Magyar, bár ebből is jó lett volna a karácsonyi ünnepeket kihagyni – de nem hagyják.

Mondjuk a fentebbi gondolathoz csak annyit hozzáfűzve, hogy ezek szerint Fülig Jimmy volt a Legkisebb Magyar, ő ugyanis nem minden nagybetűt ismert, mivel egy szállásmestertől tanult írni, de hát szállásmesterben ritka az okos, már a szán vagy a száncsengő sem biztos pont, most már az is kétfélét jelent a tüntetések óta. És nem is fogom taglalni, miért, boldog ember, aki nem tudja. Annak én meg nem zavarom az ünnepi békéjét magyarázattal, örüljön, míg nyugalma van.

De azt ne tessék hinni, hogy csak mi vagyunk ilyen békétlen, marakodó népség, hogy még most is a kákán keressük a csomót, ahelyett hogy törekednénk a bejglimérgezés elérésére.

James Mattis amerikai védelmi miniszter lemondása kioldotta a világ majdnem minden biztosító karját minden parittyán, és hát próbált volna ő nem lemondani, ha egyszer muszáj volt neki – Trump elnök a megkérdezése nélkül döntött az amerikai csapatok teljes kivonásáról Szíriából és részleges kivonásáról Afganisztánból. Ez gyönyörű karácsonyi ajándék volt azoknak az erőknek, akiket kicsit sem foglalkoztat ez az ünnep, az Iszlám Állam már ellentámadásba is lendült, holott Trump világosan megmondta róluk, hogy le vannak győzve. Csak nekik felejtett el szólni erről, azok meg most támadnak. Erdogan sem az a karácsonyozó típus, ő meg a páncélosait fényesíti, hogy eltiporhassa a független Kurdisztánnak még a gondolatát is. De az iráni Forradalmi Gárda hajói is víg rakétatámadásokat indítottak a Hormuzi-szorosban járőröző amerikai USS John C. Stennis repülőgép-hordozó ellen.

Lehetne kérdezni, mit keres ott egy amerikai flottaegység, de erre az a válasz, miszerint azért van ott, hogy ne tessenek megfagyni és éhezni ilyenkor, télvíz idején: a világ tengeren szállított kőolajmennyiségének az egyharmada ott halad át. Irán nem örül annak, hogy míg velük nem kereskedik az Egyesült Államok, addig a Perzsa-öböl túloldalán fekvő Szaúd-Arábiával, Emirátusokkal, Ománnal Kuvaittal annál inkább, tehát le akarják zárni a szorost, csak ez meg Amerikának nem tetszik, így aztán kitört a karácsonyi tűzijáték. Pillanatnyilag az amerikaiak állnak nyerésre. Persze, sok függ attól, ki lesz Mattis utódja (azzal együtt, hogy épp Mattis volt az, aki nem találta elsőrendű csapásmérő erőnek a hordozókötelékeket).

Ez fontos is, érdekes is, csak épp nem karácsonyi cikkbe való. Nézzünk valamit itthonról.

A miniszterelnök adott egy interjút, de olyant, hogy a fal adja a másikat, mármint nem interjút, hanem pofont. Természetesen a Magyar Időknek adta, úgy látszik, a karácsonyi interjú olyan a politikusnak, mint a karácsonyi cikk a sajtómunkásnak: kötelező, de nem mindig sikerül megfelelőre. (https://magyaridok.hu/belfold/magyarorszag-megindult-felfele-3795236/) Hát ezt se angyalszárnyak suhogása hatja át a zimankós éj szentséges csendjében, csillagszórók sziporkázása mellett, ennek sem fahéj- és bejgli-illata van.

Inkább puskapor-szaga.

Megtudhatjuk belőle, meddig szándékoznak hatalmon maradni. Tessék megkapaszkodni: 2030 utánig. Azokat a választásokat még meg kívánja nyerni, aztán meglátjuk.

Ha még lesz, ki meglássa. Egyébként magának nyertes uniós választásokat kíván, nekünk meg új korszakot, melyben „a magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.” Nem tudom, mikor olvasta Gabriel García Márquez regényét utoljára, de nekem gyanús, hogy vagy soha, vagy már teljesen elfelejtette, ugyanis a Száz év magány nagyon nem ilyesmikről szól. Az egy dolog, hogy ő nem olvasta, de az már sértő, hogy azt hiszi: senki más sem.

Megjegyezném, az új korszak valamivel olcsóbb lesz, mint egy EP-választási kampány. Esetleg elnevezheti Aranykornak is, az még tetszetősebb. Meg emlékeztet valamire. Egyáltalán, nem is érti a tiltakozásokat, mint mondja, „Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha.” Ez lehet, csak még nem mindenki ingyen és még nem mindenki neki dolgozik, teszem hozzá én. De ez múló állapot, ahogy nézem. Az ő horizontja 2030-34, ami nekem kicsit hosszú idő.

Azt mondtam, vegyünk valamit itthonról, az karácsonyibb?

Kár volt, ilyen ajándékra még én sem számítottam.

Nyugodjunk bele: idén sem sikerül rendesen a karácsonyi cikk.

Se nekem, se másnak.

Egyébként, ebben a műfajban utoljára Móra Ferenc volt képes jót írni, pedig ő is nehéz időkben élt, de valahogy neki mégis ment.

Nekünk nem is mehet.

Ezekből a hírekből?

Ezekkel a szereplőkkel?

Mindazonáltal mégis békés, boldog ünnepeket kívánok.

Aki azt akarja, hogy ilyenek is legyenek – most magam ellen beszélek – ne olvasson híreket pár napig...

Szele Tamás