Forgókínpad

Forgókínpad

Rendszerváltásaink

2018. december 05. - Szele Tamás

Hát kérem, emlékév lesz jövőre, imádunk emlékéveket rendezni, soha, egy sem sikerül közülük, többnyire méltatlanok is – ez sem lesz kivétel. Nem, ne tessék Ady-emlékévre gondolni, az a kulturális forradalom jegyében elmarad, de talán jobb is, emlékszünk még, hogy a szegény Arany János-évnek is Németh Szilárd volt a fővédnöke, ehhez képest inkább ne is legyen.

Meg hát Adyt most illik szidni, káromolni, ugyanis nem volt katona, és más bajok is voltak vele, neki majd kiosztunk egy másik évet meghalni, neki máskor lesz emlékéve – körülbelül úgy, ahogy Sztálin egy alkalommal egészen komolyan megfenyegette Krupszkaját, hogy ha sokat ugrál, kineveznek valaki mást Lenin özvegyének. De akkor miféle emlékévről beszélünk?

rendszervaltas-tuntetes.jpg

A rendszerváltás emlékévét rendezi meg a Miniszterelnökség, már ki is adták a szervezési feladatokat Kónya Imrének. Kap érte – tíz hónapra - 10 888 138 rénusi forintokat, amivel nézetem szerint egyáltalán nem lesz túlfizetve, ugyanis ennél hálátlanabb feladat ugyan létezik Magyarországon, de kevés. Éspedig azért hálátlan, mert az emlékév jellegét már felfedi a megbízásában felbukkanó munkaköri leírás: „az Antall József és az 1989-1990. évi rendszerváltás emlékévének ápolásával összefüggő feladatok elvégzésére” kapja a pénzt.

Vagy úgy.

Hát, nekem másik rendszerváltásom volt, de ez nem újdonság. Ötvenhat is pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne, arra is mindenki másképp emlékszik, a rendszerváltásból is mindenkinek megvan a sajátja, késhegyig menő vitákat lehet folytatni arról, melyik az igazi – hajlok arra, hogy majdnem mindegyik, ha a szubjektív élmények felől közelítjük meg az eseményeket, azonban, ha az objektív tényeket nézzük, akkor... akkor baj van.

Az a baj, hogy eléggé eltérőek a nézetek azt illetően is, melyek voltak a rendszerváltás fontosabb és kevésbé fontos mozzanatai. Ebből következően lehet olyan rendszerváltást is fabrikálni – mindenfélét figyelmen kívül hagyva – ami a politikai jobboldal és a „nemzeti gondolat” győzelmeként állítja be ezt a korszakot (igen, inkább korszak, mint egy önálló esemény), és lehet olyant is, ami a liberális demokrácia, a szabadelvűség teljes diadalát látja benne, holott egyikről sem volt szó igazán.

Jelen pillanatban úgy tűnik – nincsenek még részletes információink - , hogy a mostani emlékévet Antall József munkásságának akarják szentelni, bár le merném fogadni, lesz benne szó a Nagy Imre-temetésen elhangzott Orbán Viktor-beszédről is. Nehezen hinném, hogy mélyebben elkezdenének foglalkozni azzal a nagyon, nagyon komplex eseménysorozattal, amit a rendszerváltás valóban jelentett, mert hát akkor nagyon kellemetlen dolgok derülnének ki.

Vegyük sorra azokat a mozzanatokat, amelyek egészen biztosan kimaradnak a megemlékezésekből.

Például az egyik rögtön az, hogy a Fidesz neve eredetileg – a Bibó Szakkollégiumban történő megalapításakor – még az lett volna, hogy Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség, csak a vita során ez a javaslat elbukott.

Aztán vegyük figyelembe azt is, hogy a legendás Orbán-beszéd a Hősök terén minden résztvevőt váratlanul ért, ugyanis ellentmondott az előzetes megállapodásoknak – és, ha nagyon tárgyilagosak vagyunk, semmi valós haszna nem is volt, kivéve, hogy egy ország ismerte meg ebből az alkalomból a szónok nevét. Nem kergetett ki Orbán Viktor senkit azzal a pár mondattal, legfeljebb a szervezőket, a béketűrésükből. Viszont egy csapásra megnőtt az ismertségi indexe.

Aztán, ha már itt tartunk, hogy is volt azzal a Soros-féle támogatással? Mennyit adott a Fidesznek a mostanság sokféleképpen nevezett mecénás? (Adott az szinte mindenkinek, szidom is a naivitásomat, hogy én sosem kértem, így nem is kaptam, kaphattam volna pedig... ahol mindenki inkasszált, nekem is jutott volna). De most lássuk csak a Fideszt érintő támogatásokat. (https://mno.hu/belfold/rengeteg-penzt-kapott-sorostol-a-fidesz-es-szemelyesen-orban-2394655)

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek (a Soros-alapítványnak) dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.” (Magyar Nemzet)


Legyünk igazságosak: ha fellapozzuk a Soros Alapítvány 1989-es évkönyvét, még meglepőbb támogatásokat találunk. Kapott pénzt vagy fénymásolót – az volt akkoriban a politikai mozgalmak Szent Grálja, akinek volt fénymásolója, az alapíthatott rá pártot, akinek csak hívei voltak, mehetett jeget aszalni – a Baloldali Alternatív Egyesüléstől kezdve a Beszélőig, a Duna Körön és a Kalevala Baráti Körön át a Magyar Demokrata Fórum Környezetvédelmi Bizottságáig és a Republikánus Körig mindenki, aki csak élt és mozgott. (http://kka.hu/_soros/Soros_evkonyvek.nsf/11fcbf9d3d07fd42c1256d3600346085/8d7134cb58f79289c1256d8c00332159?OpenDocument)


Lefogadom, azzal sem fognak széles körben dicsekedni, hogy a négyigenes népszavazás a Fidesz és az SZDSZ közös győzelme volt, ahogy akkoriban annyi, de annyi más eredmény is közösen született: kéz a kézben járt a két szervezet jó ideig. Aztán elengedték egymást, de nagyon ám.

Egyáltalán: ha elkezdünk részletesebben visszaemlékezni erre a periódusra, fellapozzuk az annaleseket, arra lehetünk figyelmesek, hogy majdnem minden második felbukkanó név most kínos a Fidesznek. Most már nehezen vagy szinte sehogyan sem vállalható, ahogy a politikai akciók jelentős része sem – már bocsánat, de mit szólna a mai Deutsch Tamás, a néppárti uniós képviselő ahhoz a hosszú hajú sráchoz, aki elment egy szomszédos országba, konkrétan az akkor még létező Csehszlovákiába bocsánatot kérni a magyar állam ellenük elkövetett bűnéért, vagyis az 1968-as bevonulásért?

És mit szólna hozzá a mai kormánymédia?

Körülbelül azt, amit az akkori szólt. Esetleg követelnék kiengedése helyett (mert letartóztatták volt, éhségsztrájkoltunk is miatta) példás megbüntetését a magyar nemzet megsértése okából. Lenne belőle olyan hazaáruló, mint akármelyikünkből.

Az akkori politikai élet sem volt különb a mainál – harminc éve a jól értesült és befolyásos körök még reformkommunizmusról beszélgettek a pacalpörkölt és a fröccs mellett, és azt találgatták, Szűrös lesz-e Grósz Károly utódja, vagy inkább Pozsgay, komoly viták zajlottak a reformkörökben, aztán egyik sem lett – a mai jól értesültek is hasonlóképp látnak a jövőbe.

Szóval, ha lenne egy valódi emlékéve a rendszerváltásnak, sok minden eszünkbe jutna, például a kort teljesen átható liberális szellem, a Szabadság leírhatatlan íze mindenben – nem voltunk ugyan szabadok, de éreztük, mi az – a feltáruló, végtelennek tűnő lehetőségek, az átvitatkozott (és, valljuk meg: átvedelt) éjszakák, a lányok, az alternatív rockzene, a Commodore 64 és az ügyeskedések, egyáltalán: az, hogy fiatalok voltunk.

És mindenekfölött: volt remény egy jobb, élhetőbb világra.

Most már nem vagyunk fiatalok és remény a sifonérban is alig akad.

Nyilván, valódi emlékévről szó sem lehet. Nagyon kínos lenne egy őszinte visszaemlékezés a most regnálóknak. El fogják ezt is tolni, ahogy az 1956-os emlékévet is.

De mi nem felejtünk.

Jó kis korszak volt az, emberek. Nagy idők tanúi vagyunk.

A nagy időknek rövidesen szükségük is lesz tanúkra, ha így mennek tovább a dolgok.

A főtárgyaláson.

 


Szele Tamás

A texasi kopó

Terjed egy vicc a Facebookon – hogyne terjedne, én terjesztem, tőlem is származik – arról, hogy miért jött Chuck Norris Magyarországra. Beállítani a napkeltét? Átlépni a fénysebességet? Nem, van, ami ennél is nagyobb kihívás: beiratkozni a CEU 2019-es képzésére. Genderszakra. Ahhoz képest, milyen jól hangzik, kár, hogy nem igaz.

norris.jpg

Sőt, inkább az ellenkezője igaz.

A miniszterelnökkel forgatott kínos videója kapcsán is sokan jegyezték meg, hogy milyen csúnyán kihasználja a színészt a politika, biztosan nem tudja, kivel ült egy kocsiba – dehogynem tudta ő. Az pedig csak nagyon kevesekben merült fel, hogy mi tulajdonképpen egy kampányvideót láttunk. Nem merült fel, mert erősen amerikai típusú kampány az, amiben filmszínészek ölelkeznek politikusokkal.

Mondjuk a filmecskéért külön köszönetét fogja kifejezni valamilyen formában a Terrorista Internacionálé is, mert a TEK munkatársai közül zavarba ejtően sokakat mutat maszk nélkül, és gyakorlatilag ezzel – a technika mai állása szerint – szó szerint kiszolgáltatta őket bármelyik és akármelyik rosszfiúnak, de hát a rendvédelem egy dolog, a politika más dolog. Azt azért nem hinném, hogy a mozgóképen egy színitanoda növendékeit láttuk volna, tehát nem volt szép kiadni a rendszer őrzőit – de amit kell, azt kell.

Szögezzük le, mielőtt bárki reklamál: Norris elvileg a Baptista Szeretetszolgálat meghívására érkezett Magyarországra, mint a Cipősdoboz jótékonysági akció arca.

Az akciónak lehet arca, de a magyar miniszterelnöknek vajon mije?

Ne találgassanak, kérem: támogatója. Kevesen tudják, mert nem is lényeges Norris úr művészi karrierje szempontjából, de Walker, a texasi kopó bizony annyira republikánus, hogy az már túl van a Republikánus Párton és erősen alt-right elkötelezettségnek számít. Legalábbis utóbbi időben részt vett – itt és később is az Átlátszó (https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/12/02/chuck-norris-orban-elott-netanjahunak-is-kampanyolt-steve-bannon-europai-kavarasa-allhat-a-hatterben/?fbclid=IwAR2KR1vlhp61YWof1nWmMSawngJ5rENJ6CbBweY11nzFCfRa2U-JUpTY3iw) információit használjuk – a rosszhírű Steve Bannon hatására több alt-rightot támogató kampányban is.

Steve Bannon?

Bizony ő.

Innentől kezdve Norris már nem is olyan érdekes. A mostanra kegyvesztett Bannon volt ugyanis Donald Trump kampányfőnöke, aki pillanatnyilag, elvesztvén tanácsadói állását a Fehér Házban, egy nagy, nemzetközi alt-right szövetség létrehozásán dolgozik. Ennek az lenne a neve, hogy A Mozgalom, és első célja, hogy megszerezvén a szavazatok minimum harmadát a jövő évi EP-választásokon, megzavarja vagy akár meg is bénítsa az Európai Unió működését.

Megbénítsa? De meg ám. Nem én mondom, a Magyar Idők mondja (https://magyaridok.hu/kulfold/steve-bannon-europaban-is-kiralycsinalo-lenne-3328139/):

Az uniós intézményekben félelmet, Európa populistának bélyegzett pártjaiban pedig izgalmat váltott ki Steve Bannon bejelentése, miszerint egy Európai Unió megbénítására is alkalmas szervezetet hozott létre.

Steve Bannon és alapítványának – amely a Mozgalom nevet viseli – hosszú távú céljai egyelőre nem ismertek, csak annyi biztos, hogy első győzelmüket a jövő májusi európai parlamenti választások alkalmával szeretnék elérni – méghozzá minél több nacionalista érzelmű szavazó mobilizálásával. A helyiek ösztönzésével az Európai Parlament egy megfelelő méretű euroszkeptikus frakciója jöhet létre ahhoz, hogy akadályozzuk és végső soron ellehetetlenítsük a parlament és a bizottság munkáját, idézte a Reuters az egykori Breitbart-vezért. ” (Magyar Idők)

Hát, ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy szeptember végén Bannon európai körútja során Londonban, Rómában, Prágában és végül Budapesten is járt (bár budapesti látogatását titkolják: egy Reuters-jelentésből tudunk róla, ugyanis útitársa, Petr Bystroň egyszerűen elszólta magát) (https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/09/28/titkolja-a-miniszterelnokseg-targyalt-e-vasarnap-budapesten-orban-viktorral-steve-bannon/), egész érdekes kép tárul elénk. Sok minden a helyére kerül.

Mikor is kezdett kitörni Magyarországon a kulturális forradalom, ami mostanra a CEU tegnapi elüldözésében csúcsosodott ki? (Egyelőre, teszem hozzá, egyelőre, lesz még itt hajdútánc, kérem...)

Júniusban.

Június elsején jelent meg a Magyar Időkben a Billy Elliot című musicalről az a kritika, ami a mostani mozgalmak kezdetét jelenti. Körülbelül akkor jelentette be – talán valamivel később – Bannon a Mozgalom megindítását, de azt azért senki sem gondolhatja, hogy ezt a lépést nem előzték meg hónapokig tartó tárgyalások, egyeztetések.

Nyilván a magyar „kulturális forradalom” is része a Mozgalom Unió-ellenes kampányának, és az is érthetővé válik ily módon, hogy miért annyira agresszív, annyira gyors és olyan meglepő számunkra. Azért, mert a módszerei nem pusztán szokatlanok mifelénk, de egyenesen amerikaiak.

Ha így nézzük, Bannon az új Finkelstein, átvette a negatív kampányok időközben elhunyt gurujának a szerepét a Fidesznél, de ez nem egyszerű szerepcsere, nem arról van szó, hogy a magyar kormánypárt felvett a régi tanácsadója helyére egy újat, ennyiért vagy épp amannyiért: Finkelstein, habár velejéig gonosz, rosszindulatú ember volt, mégis pénzért dolgozott, és a megrendelői hasznára.

Bannon szintén pénzért dolgozik, de a maga hasznára.

Illetve a nemzetközi alt-right mozgalom, egy nacionalista Internacionálé hasznára, amit lényegében véve ő vezet (korábban ezt a posztot Alekszandr Dugin orosz filozófus célozta meg, de nem járt sikerrel).

Tehát elmondhatjuk, hogy Bannon egy szörny-szövetség kovácsa, aminek célja az Európai Unió gyengítése vagy megbénítása, hogy aztán a helyén erős nacionalista nemzetállamok létesüljenek, laza szövetségben, de nagy autonómiát élvezve.

Kiskirályok, választófejedelmek Európája, az orosz és az amerikai nagyhatalmi törekvések árnyékában.

És ennek a tervnek a kicsiny, talán nem is túl lényeges része a CEU elüldözése, a magyar kultúra sárba tiprása, a magyar belpolitika végletesen durva fordulata - minden ezt a célt szolgálja.

Erre kellett az a kis autókázás is Chuck Norris mesterrel: az is a kampány része volt.

Kérem: minden a jövő évi EP-választásokról szól.

Úgy tessenek majd szavazni.

Most tényleg az Unió sorsáról lesz szó.

Meg arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok.

Válasszatok.

 

Szele Tamás

Mexikó, templomok, banditák

Kérem tisztelettel, én nem erről akartam írni. Nem Mexikóról, mely különben igen szép ország és éghajlata is számottevő, hanem arról, miképpen lépett Steve Bannon Finkelstein örökébe a magyar kormánynál. De ember tervez, Isten végez, mikor már ötödjére hivatkoztak rám az ismerőseim a mexikói ügyben, beláttam, el kell magyaráznom még egyszer, miről van szó.

chichen_itza.jpg

Nem, mintha ne magyaráznám már évek óta, számát sem tudom, mennyiszer világítottam én rá erre a kérdésre: olyan sokszor, hogy akadt olvasó, aki homályosan emlékezett is rá, hogy beszéltem én erről valamit, valamikor (és hozzám fordult, hogy keressem ki neki), márpedig a magyar sajtóban ha már ennyit is megjegyeznek az emberek, az felér egy ezer éves maja sztélével, az már ércnél maradandóbb, azt már mindenki el fogja olvasni – ha éppen pont abban az őserdőben jár, ahol a sztélé van. Meg, ha ismeri a maja írást.

Különben pedig én nem is Mexikóról írtam, hanem egy csomó más országról, de most éppen pont Mexikóra érvényes a dolog.

Szóval az a helyzet, hogy kísértet járja be a magyar közösségi oldalakat és a sajtót, Juarez kísértete. Illetve a földrengésben megsérült templomoké. De lássuk a hírt (https://444.hu/2018/11/30/ketmilliard-forinttal-tamogatja-a-kormany-ket-mexikoi-templom-felujitasat):

Több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány két mexikói templom felújítását. Az 1632/2018 (XI. 29.) kormányhatározat szerint a kormány 2019-ben 885554868 forinttal, 2020-ban 1145368657 forinttal támogatja a tepoztlani kolostortemplom, illetve a mexikóvárosi Juaerez negyedben levő Jézus Szíve Templom felújítását.” (444)

Utánanéztem, a Magyar Közlönyben valóban megjelent ez a határozat, tehát a hír igaz.

A hír ebben a formában igaz és ebben a formában egyáltalán nem igaz, mint majd látni fogjuk, de előbb azt nézzük meg, milyen reakciót váltott ki, mit szól hozzá a közönség, az ezerfejű Cézár?

Az ezerfejű Cézár lefelé fordítja hüvelykujját, azt rikoltja, „recipe ferrum, fogadd a vasat” és vért akar látni – kérem, a közönség ilyen, mindig is ilyen volt. Békés nyugdíjasok követelnek minimum akasztást a templomfelújítás miatt, nagymamák ordítanak hazaárulót kötögetés közben, nagypapák leplezik le a klerikális mételyt pipájukat letéve egy pillanatra. A közönség azon műveltebb része, mely már látott westernfilmet és emlékszik a Hobo Blues Band magyar nyelvű Hey Joe-jának arra a sorára, hogy „Mexikó felé, ó dél felé, a szabadság felé” biztosan tudja is, hogy „azért támogatjuk Mexikót, mert velük nincs kiadatási egyezményünk, a kormány majd oda menekül”.

És mindenki egyként utálja a gonosz, haszonleső mexikóiakat, akik rajtunk élősködnek. Ha élne Davy Crockett, most kapna háromezer mosómedve-sapkát a magyar közönségtől (de azért senki sem menne el vele meghalni az Alamóért).

Kérem, ne kívánják, hogy én itt, e hajnali órán felsoroljam maguknak, a bolygó 193 független államából, 4 társult országából és 8 de facto országából hánnyal nincs Magyarországnak kiadatási egyezménye, tessék nekem elhinni becsületszóra, hogy a nagy többségükkel nincs. Különben tetszettek ezt mondogatni Azerbajdzsánról is, Türkmenisztánról is, mivel egy jövőbéli, feltételezett eseményre hivatkozik ez az érv, nem tekinthető reálisnak – arról már nem is szólva, hogy ezek a menekülési útvonalak a földgolyó másik felére igen veszélyesek volnának, ha egyszer valaha magyar kormánynak menekülnie kéne, valódi esélye maximum arra lenne, hogy valamelyik szomszédos országba eljut. Aztán, hogy ott mi lesz vele, a helyi reálpolitikusok kezében, arra jó példa Nagy Imre vagy korábban Kossuth esete, szóval magyar kormány jobban teszi, ha nem menekül, mert jól még egy se járt, amelyik megpróbálta.

Persze, nem akarom én ezt a rablóbandát sem Kossuth Lajoshoz, sem Nagy Imréhez hasonlítani, szögezzük le a biztonság kedvéért.

De hát akkor miről van itt szó? Miért Mexikó?

Hölgyeim, uraim, sikkasztásról van szó, méghozzá nem is bonyolultról.

Egy vörös cent nem sok, annyi sem jut el Juarezbe, hát mit tetszik képzelni?

Ahogy nem jutott el Vietnamba, Indonéziába vagy a Fülöp-szigetekre sem (pedig Duterte előbb kérte, majd követelte) a beígért magyar beruházás. Az csak a budapesti költségvetésig jutott el, mint tétel, abba bekerült, ott szerepel is, maga a pénz el sem mozdult a mi kis fővárosunkból, maximum gazdát cserélt. A vietnami esetet elemeztem volt részletesen is (http://huppa.hu/szele-tamas-good-morning-vietnam/), a Fülöp-szigetekét szintén (http://huppa.hu/szele-tamas-hermeneutika-az-obolben/), sőt, van nekünk keretszerződésünk Iránnal is 25 megawattos reaktorok építésére, az sem mozdult soha egy tapodtat sem a holtpontról, csak a beruházás ára, az mozog. A reális térből mozog, egy párhuzamos világba, ahol már senki sem látja, oda...

Szóval, itt az játszódik le, hogy Szíjjártó elmegy egy távoli országba, nem túl szívesen látott vendégnek, Megy, nem érdekli, hívták-e. Tárgyal, rendszerint a nagy büdös semmiről, majd köt egy keretszerződést, melynek három eleme mindig kötelező: pár száz diák fogadása, anyagi segítség nyújtása és vízügyi együttműködés. A diákokat épp fogadjuk is, de nem ingyen, hanem tandíjért, már ha jönnek egyáltalán, szóval ez semmit sem jelent, az anyagi segítséget aláírjuk, de nem utaljuk, a vízügyi együttműködési szerződések meg csodálatosak. Kötöttünk már ilyent Indonéziával, akik kicsit jobban érthetnek nálunk a vízhez, kötöttünk Sandokan honával, Malajziával, Vietnammal, de kötöttünk Mongóliával is, melynek jelentős részén a víz, mint jelenség, alig ismert. Ezeken a szerződéseken időről időre felháborodik a sajtó, aztán rendre nem lesz belőlük semmi. Még jó: elképzelem, ahogy Kínát és Velencét próbáljuk vízgazdálkodásra tanítani. Esetleg elbontjuk a Jangce gátjait, mert lehetnének jobb helyen is.

Szóval, nem egyéb ez írott malasztnál, vagy még annyi sem.

Akkor miért háborodunk fel?

Ha a mérhetetlen sikkasztások miatt tennénk – hiszen a szerződésekben szereplő összegek valóban eltűnnek – megérteném. Ennyit lopni büntetlenül tényleg nem lehet(ne). De nem az a bajunk: hanem az, hogy külföldiekre költik.

Dehogy költik rájuk: csak azt mondják nekünk.

Kérem, ha Budapesten elindul egy állami beruházás, akkor jó eséllyel minden tapasztaltabb ember tudja, mennyit fognak belőle elsikkasztani, mennyivel lépik túl az előirányzott keretet, és mennyit fog késni az átadás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy egy stadion egyenlő tízmilliárd forint, ez már mértékegység, mint az ógörögöknél, csak azok távolságot mértek stadionban, mi kiadást.

De ha ezt ilyen jól tudjuk, ha látjuk, hogy ez a rezsim itthon mindent ellop, ami nincs kellőképpen lebetonozva és/vagy odahegesztve, honnan vesszük, hogy mikor átlépi a magyar határt, megszállja őket a Szentlélek és hirtelen minden vörös centet arra költenek, amit ígértek?

Nem lenne különös, meglepő és abszurd?

Dehogynem. Hihetetlen is volna.

Szóval hagyjuk csak a hivatalos adatokat, költségvetési tételeket és legfőképpen hagyjuk a külföldiek elleni gyűlölködést, rendszerint nem látnak azok egy vasat sem ezekből a pénzekből, vagy maximum a tíz százalékát, azt is csak a látszat kedvéért. És ha nagyon muszáj mutatni nekik valamit.

Abban a pillanatban elhiszem, hogy ezeket a pénzeket rájuk költötték, amint bejárhatom a költségvetés szerint már kétszer megépített Can Tho-i kórházat, melynek most is csak az alapköve van meg, de az legalább a Mekong deltájában.

Ne a mexikóiakat, vietnamiakat, indonézeket, filippinókat, azerieket, türkméneket tessenek utálni és ne is a szomszédainkat. Nem ők lopnak.

Hanem a kormány és gazdasági környezete.

Ja, hogy a kormány mást mond?

Tessék mondani, ha belügyekben nem hisznek nekik, külügyekben miért teszik?

Maguk hisznek a tolvajok szavának?

Ha igen: akkor nem szóltam.

Különben meg, az a jó, hogy most csak kétmilliárdot akartak lenyúlni.

Azért van szó csak két egyházi épületről.

Ha majd több kell nekik, papíron vállalják Chichen Itza és Uxmal maja romvárosok restaurációját is.

És ott sem történik majd semmi.

 

Szele Tamás

A Nagy Felderítő Akció

Tulajdonképpen nincs itt semmi látnivaló. Tulajdonképpen annyiról van szó csupán, hogy Demeter Márta országgyűlési képviselő kérdezett valamit, amire Benkő Tibor honvédelmi miniszter pontos választ is adott az első adandó alkalommal. Tulajdonképpen normális időkben nem volna ebben semmi különös. Ha azonban valaki ezeket a mostani időket normálisnak találja, sürgősen forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez.

De hát mit kérdezett Demeter Márta? Annyit, hogy:

Tényleg a Honvédség Airbus A-319-esével utazott a miniszterelnök Milánóba?”

A honvédelmi miniszter meg emígyen válaszolt:

Tájékoztatom, hogy Miniszterelnök úr a jelölt napon a Magyar Honvédség Airbus A-319-es repülőgépével utazott.”

Mármint a milánói Scalába, Kurtág György operájának bemutatójára.

Mármost ez a párbeszéd végül is rendben van, kérdés megvolt, válasz megvolt, és megtudtuk azt, amit már úgyis tudtunk, tessék oszolni, nincs itt semmi látnivaló. Lehet ugyan szörnyülködni, hogy a miniszterelnök honvédségi csapatszállítóval tesz kiruccanásokat, ráadásul ezek az A-319-esek körülbelül annyira csapatszállítók, mint amennyire egy autóbusz, tehát épp vihetnek csapatot is, de azért nem erre tervezték őket, mondom, sok baja van a történetnek, de azokat szorgos kollégáim már mind említették volt a magyar sajtó különb-különbféle berkeiben.

taube.jpg

Amióta létezik katonai repülés, és túlnőtte az Etrich Taube meg a Sopwith Camel méreteit, mindig használták törvényesen vagy törvénytelenül magáncélokra is, esetünkben Benkő honvédelmi miniszter pontosan meg is indokolta, hogy az egyes védett személyek állami légijárművel történő szállításáról szóló 47/2005. (HK 10) HM-BM-GKM-KüM–MeHVM együttes utasítás alapján került sor az akcióra, tehát törvényes volt.

És így Orbán Viktor elmondhatja a Hyppolit Schneider Mátyásával, hogy aznap „este minden körülmények között ott voltam az Operában”.

De nekem az a gyanúm, hogy voltak ennek az útnak igenis honvédelmi céljai is.

Lehet, hogy nem a Honvédség álcázza a miniszterelnököt, hanem a miniszterelnök a Honvédséget.

Elképzelek egy párbeszédet a Honvéd Vezérkar szigorúan titkos haditanácsán.

- Uraim, nagyon fontos felderítési feladatot kell megoldanunk.

- Éspedig?

- A Honvéd Vezérkar információi szerint sej, Nagyabonyban csak két torony látszik. Ezt Háry vezérőrnagy úr saját tapasztalatai alapján is megerősítette.

- Valóban?

- Ezzel szemben, szintén Háry vezérőrnagy úr személyes tapasztalatai alapján Majlandban harminckettő látszik!

- Majlandban?

- Az Milánó német neve, Háry vezérőrnagy úr német szakos volt.

- Értem. Ezt egy esetleges, Milánó elleni tüzérségi támadás szempontjából fel kellett mérni, toronyszámilag.

- Nem vonom kétségbe ennek fontosságát. De mennyi az esélye annak, hogy Milánó ellen magyar erők belátható időn belül tüzérségi támadást intézzenek?

- Meglehetősen magas: ötven százalék.

- Hogyhogy?

- Hát vagy megtámadjuk őket, vagy nem. És vagy most, vagy máskor.

- Meggondolandó... javasolhatnék egy alapos toronyszámláló légi felderítő akciót?

- Magam is erre gondoltam, de mivel Olaszország ugyanúgy NATO-tagállam, mint egyelőre még mi is, valahogyan álcázni kéne a küldetést. Mégsem kémkedhetünk nyíltan a szövetségeseink ellen. Rosszul venné ki magát.

- Talán megkérhetnénk a miniszterelnök urat, hogy látogasson Milánóba, és az őt szállító gép azt fényképez le, amit akar.

- Brilliáns ötlet! De mit látogasson meg? Mi van Milánóban?

- A Skála.

- Az a Nyugati téren van.

- Már ott sincs, mert megvették a kínaiak, de ez nem olyan Skála. Ez nem áru- hanem operaház.

- Az is van, az Andrássy úton, de mindegy. Akkor a miniszterelnök urat elküldjük az Operába, minden körülmények között. Mondja, mit adnak?

- Kurtág Györgytől „A játszma vége” című dalművet. Épp most lesz az ősbemutatója.

- Kurtág? Nem a miniszterelnök úr ízlése... de a hazáért áldozatokat kell hozni.

- Magam is így vélem.

Hát így kerülhetett a magyar kormányfő arra a gépre, tetszik látni, nem is akart ő operába menni, csak a haza iránti kötelesség vitte Milánó légterébe.

Birtokunkba került a repülőút rádióforgalmazásának egy részlete is, ez még jobban megvilágítja, mekkora áldozatot hozott Orbán Viktor a honvédelem oltárán.

- Oscar Radio Bravo Alpha November Zero One vagyok!

- Itt Milano-Malpensa torony.

- Melyik torony?

- Irányító.

- Nem harang?- Kifejezetten nem.

- Mosolyogjon, fényképezünk! Van még torony?

- Irányító nincs, másféle akad a városban. Landolási irányszöget kér?

- Én csak Scalát keresem.

- A második sarkon balra. De nem landol?

- Majd ott. Roger.

- Vigyázzon, a parkoló fizetős!

- Tud váltani? Nincs apróm.

- A levegőben nem.

- Majd megállunk, és az utas kiugrik, aztán felszedjük előadás után.

- Maguk a legmeglepőbb aviatikusok, akikkel valaha beszéltem.

- Hát még az utasunk!

- Politikus?

- Kormányfő.

- Gondoltam, azok ilyenek...

- Roger.

- Roger.

Hát így történt, kérem. Nem kéjutazás volt, hanem titkos felderítő akció, melynek további részleteiről senki sem beszélhet.

Csak mi értettük félre.

Sopánkodunk, ahelyett hogy kitüntetést követelnénk a vakmerő légifelderítőnek.

 

Szele Tamás

Háborúk és békék

Kérem, az elmúlt napokban főként a sajtóval és annak ügyeivel foglalkoztam volt, aminek az az oka, hogy ha az embert éppen akasztani viszik, ritkán szokott a várható eseményekre víg dudaszóval és kanásztánccal készülni, ha pedig mégis, nem őszinte jókedvéből teszi. No, de közben megint elöntötte kis hazánkat Schmidt Mária, mint elemi csapás.

schmidtmaria.jpg

A hölgy ugyanis megnyerte az első, majd a második, mi több a harmadik világháborút is, minden segítség nélkül, egyedül a kupolában, védőháló nélkül, pusztán a szájával. Attrakció, kérem, világszám. És nem szakadt be a képernyő, mikor a Hír TV-n osztotta nekünk bölcselmeit, disznók elé öntvén az igazgyöngyöt. De lássuk, mit is mondott pontosan, ugyanis a legtöbb hírforrás elmulasztja idézni, illetve inkább csak a videót teszi közzé – meg is értem őket, a szöveg majdnem értelmezhetetlen.

A nyugati világ ereje, legitimációja, önbizalma, magatartása, mellyel számunkra diktál, az abból fakad, hogy kétszeres győztesei a világháborúknak, hiszen megnyerték az első világháborút, megnyerték a második világháborút, sőt a harmadik világháborút is a győztes oldalon fejezték be. Hogy ki nyerte meg az első világháborút, hogy ki nyerte meg a második világháborút, az egyáltalán nem biztos, hogy úgy van, ahogy azt tanultuk, vagy ahogy azt a győztesek velünk elhitetni igyekeznek.”

Mondta mindezt abból az alkalomból, hogy stúdióbeszélgetésre hívták, az első világháborút bemutató kiállítás megnyitása alkalmából, mely a Várkert Bazárban látható. azért nem a Városligetben, mert ha ott lenne, minden látogatónak Barocaldi jutna róla eszébe – mármint a cirkuszigazgató és az ő intézménye. A tárlat, mint olyan, nem bővelkedik történelmi hitelességű műtárgyakban és a klasszikus értelemben vett szépséget is nélkülözi, mégis ajánlható a közönség erősebb idegzetű részének, ugyanis a Falun Dafa szerint preparált és darabokra metszett kínai politikai foglyok bemutatása óta – melyet Body kiállítás néven láthatott, akinek volt hozzá gyomra – Budapesten fájón nélkülöztük az olyan sokkoló látványt három dimenzióban, aminek sem művészi, sem tudományos értéke nincs. Aki ezt kedveli, annak csak ajánlhatunk egy sétát a Várkert Bazár kies, enyhén omladozó falai közé, hiába, már több hónap is eltelt az épület legutolsó átadása óta, és az idő vasfoga kíméletlen, kikezdi az ércnél maradandóbbat is, hát még az építőipari kivitelezők munkáját...

No, de mi van ezekkel a világháborúkkal?

Ezekkel az van, hogy az elsőt az Antant nyerte, a másodikat a Szövetségesek, a harmadikat meg senki, mert nem volt. Az elsőből valóban következett a második, és egyáltalán nem kötelező örülni az első világháború kimenetelének, Mária asszony el van maradva sok brosúrával: maga Károlyi Mihály sem örült a dolognak, elannyira nem, hogy belőle szakadt ki a békeszerződés első verziójának feltételei láttán a „Nem. Nem. Soha.” mondat, mindenesetre ez a három szó 1918 decemberében már ott volt a Károlyi-kormány által felállított Országos Propaganda Bizottság plakátjain. Hogy aztán ezt Horthyék a szerző neve, engedélye és jogdíj fizetése nélkül magukévá tették, és kenőcsként használták, mármint nyakra és főre, az éppúgy történelmi tény, mint az, hogy az első világháborút akkor is elvesztettük, ha ez nem tetszik. Kár eltagadni.

További részletekre – személyes érintettség okából – nem, azaz nem térnék ki.

A másodikkal még kacifántosabb a helyzet, azt kifejezetten nem lett volna jó megnyerni, de speciel nem is sikerült – meg nem is lehetett volna, melynek ezer és egy oka volt, de faktum, hogy abban sem a tengelyhatalmaké lett a babér. Azonban a Nyugat „ ereje, legitimációja, önbizalma, magatartása” nem ezekből a régi katonai győzelmekből fakad.

Hanem abból ez egyszerű tényből, hogy – amennyiben eltekintünk a kormánymédia álhíreitől, melyek Nyugat-Európa mostani rothadását mutatják be és melyeket akármikor vállalhatna az 1951-es Szabad Nép is, sőt, van egy olyan érzésem, hogy abból is ollózzák őket – a nyugati társadalom és gazdaság működik.

És nem azért működik, mert pont Nyugaton fekszenek ezek az országok, hanem azért, mert nem zsarnokságra épül a rendszerük. Mikor arrafelé diktatúrákkal kísérleteztek, nem működött. A német gazdaság Hitler idejében minden látszólagos hatékonyság ellenére is egy rémálom volt, Mussolini olasz gazdasága még annál is rosszabb.

Jót csinálnak, s jól, ebben áll a nagy titok, mi meg kevéssé követjük őket ezen a rögös úton, azt még kevésbé vagyunk hajlandóak bevallani, ha kudarcok érnek minket, és hát győzelmek meg nem nagyon születnek mostanság, szóval vagy hallgatunk vagy hazudozunk. Harmadik lehetőség, mármint hogy nagy magyar sikereket mutassunk be, nem nagyon adódik.

Ez a mostani kijelentés is a hazudozás része: a terrorcirkusz igazgatónője egy ősi sportban indult vele, a felelősséghárításban. Mi sosem tehetünk semmiről, minket mindig elárulnak, kirabolnak, félrevezetnek, de bezzeg ha ezek vagy azok, netán amazok, összefoglalván, a világ többi része és eleme nem volnának, akkor...

Akkor mi lenne?

Megmondom, mi lenne: akkor egymást és magunkat kéne utáljuk a kudarcainkért. Szerencsére az a veszély nem fenyeget, hogy Magyarország, mint önálló és elszigetelt entitás magára marad a Világegyetemben, és még jó, mert ha társadalmi kísérlet keretében ezt megpróbálná valaki, egy év alatt megennénk saját magunkat.

Kenyér nélkül: az sem lenne.

Amit a nagyasszony a harmadik világháborúról mondott, az már a misztika és a titkos tanítások tárgykörébe tartozik: amolyan upanisad lehet, amit csak fehér csuklyás beavatottak szűk köre ért, talán a hidegháborúra gondolhatott, viszont azzal meg baj van: a harmadik világháború épp pénz hiányában maradt el. Mármint Amerikában lett volna rá pénz, a Szovjetunióban fogyott el a fegyverkezési alap, és Gorbacsov ahelyett, hogy ezt diadalnak tüntette volna fel – elvégre megszűnt a pénz, mint fizetőeszköz, ami a megvalósult kommunizmus biztos jele! - belátta, hogy ha nem akar még nagyobb bajt és nyomort, fel kell adnia a játszmát.

Na jó, ez eddig világos. De mit mondott őnagysága?

Azt, hogy nem biztos, ki nyerte meg a világháborúkat.

Hát vegyük az elemi logikát: egy háborúban rendszerint vannak győztesek, vesztesek és semleges felek. A semlegesek ebben az esetben nem játszanak, de ha nem a győztesek nyertek, akkor biza a veszteseknek kellett. Viszont ha a vesztesek diadalmaskodtak és a győztesek vesztettek, az esetben mivel magyarázható a világ és benne Magyarország jelenlegi állapota? Hiszen a schmidti verzió esetén mi egy győztes nagy- de legalábbis középhatalom volnánk, esetleg némi gyarmatokkal is, a Harmadik Birodalom szövetségese, a Japán Császárság kereskedelmi partnere.

Vagy netán egyszerűen a Harmadik Birodalom gyarmata.

Ezt sem tapasztalom, bár eleget mond erről a változatról, hogy nem is tapasztalhatnám, lévén, hogy meg sem születhettem volna.

Ellenben azt tapasztalom, hogy vagyok.

Engem is meglep.

Ez ugyan múlékony tény, de pillanatnyilag mégis tagadhatatlan, főként saját szemszögemből tekintve, és mintegy cáfolja Mária asszony téziseit.

Mármost a rejtelmes utalgatásoknak csak két magyarázata lehet, és könnyen elképzelhető, hogy mindkettő helytálló – egyszerre.

Egyrészt arról lehet szó, hogy a terrorházmesternő annyira belegabalyodott a kormány politikai irányvonalának állandó követésébe, hogy már át sem gondolja, mit mond, elég ha jól hangzik, vagy legalábbis megfelelően – ez részben lehet igaz, de ne feledjük, annak az irányvonalnak az alakításában az ő keze vastagon benne van, tehát nem annyira egy kész főcsapást követ, hanem megnyilvánulásai mostanság válaszok lehetnek a kormányon belüli többi faktor lépéseire. Ez esetben mi, kormányon kívül állók egy olyan játszmát látunk, aminek még a szabályait sem ismerjük, csak egy-egy húzás után mégis elvárják tőlünk a vastapsot, hiába nincs a fociban ászpóker.

Nem értjük, nézzük, még kevésbé értjük, ők meg játsszák és a végén valahogy viszik a pénzt.

Másrészt Schmidt Mária utóbbi időkben történt megszólalásai – ez is, az oktatási rendszerről tett kijelentései is – arra mutatnak, hogy valami kétségbeejtően ostoba összeesküvés-elmélet hívéül szegődött, annak dacára, hogy valamikor ő mégiscsak lediplomázott, voltak önálló kutatásai, de ezeket a tényeket feledni látszik. Valami homályos teória ködlik fel mögötte, alt-righttal, nemzettudattal és szerintem vannak benne mézeskalács huszárok is, mert anélkül és bicskázás nélkül tisztességes búcsú elképzelhetetlen.

Őrjöngő röpte, mondd, hová vezet?

Normális – vagyis demokratikus és racionális – társadalomban egy békés visszavonuláshoz vezetne, legrosszabb esetben egy méregdrága szanatórium nyugalmas falai közé, ahol nagy sétákat lehet tenni a zöldellő kertben.

Jelen helyzetünkben, mikor Magyarországot kevéssé nevezhetem demokratikusnak, racionálisnak vagy főként jogállamnak, egészen egyszerűen megállapíthatatlan, hova vezet Schmidt Mária útja.

Miniszteri széktől a teljes kegyvesztettségig minden elképzelhető.

Kérem, hogy is hívjuk azt a helyet, ahol ekkora bolondságokat lehet beszélni különösebb következmények nélkül?

Igen, hölgyeim és uraim.

Bolondokházának hívjuk.

Vagy mai Magyarországnak.

Harmadik lehetőség nincs.

 

Szele Tamás

A topcsi aga esete

Kérem tisztelettel, ha hiszik, ha nem, haldokolni nem a legkellemesebb érzés. Akkor sem, ha sokadmagunkkal tesszük, a maradék valamirevaló magyar sajtó munkatársaiként, ráadásul körülzárva, egy katlanban, és közben azok, akik a vérünket kívánják, állandóan azt üvöltözik, hogy ők senkit sem bántanak, csak egyensúlyra törekszenek meg értéket közvetítenek.

Értéket, hogyne: tudják maguk, mennyibe kerül ez a médiaháború? Még ha nem is fizikailag állunk tűz alatt (ez kizárólag a Magyar Honvédség jelenlegi állapotával magyarázható), de természetesen milliárdok röpdösnek ki az ablakon az állami költségvetésből, kizárólag azzal a szent céllal, hogy homogenizálják a magyar sajtót, és amely részével ezt nem lehet megtenni, azt semmisítsék meg, bármi áron. Hogy mennyi lesz a számla a végén, még nem tudjuk, de a magyar nyomtatott sajtó üzemi nyereségének körülbelül a felét nyeli be a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, ami vállalkozásnak egész szépen hangzana, ha nem tudnánk, hogy a nyereségnek legalább az ötszörösét kell majd elköltse.

Szóval, ez a helyzet az értékekkel, de fájjon a deficit miatt a Liszkay feje – bár nem fog. Neki nem kötelessége nyereséges sajtót produkálni, az csak a kapitalizmusban van, nálunk már dicsőségesen zajlik az államosítás. Éljen a Párt!

Hanem az megjósolható, és ez úton fel is hívom minden, még független kolléga figyelmét rá, hogy a következő átok-gyilok hadjárat célpontja a hajléktalanok, a kulturális élet, a migránsok, Soros György és terjedelem híján itt nem sorolhatom fel, hogy ki mindenki után – mi leszünk. Mivel pedig már nem vagyunk sokan, talán száz ember, ha nevezheti jelen pillanatban magát Magyarországon független újságírónak (ez a becslés erősen optimista), készüljünk fel, hogy nagyon erős, koncentrált tűz jut majd ránk, egyenként is. Úgy kell majd védekeznünk, mint Dobónak Egerben: elsöprő túlerő ellen, ami szó szerint akár az életünkre is tör (bár esetünkben nem gyilkolnak meg, beérik azzal, ha éhen veszünk), esélytelenül, külső támogatás, felmentő sereg nélkül. De a művelt Nyugat majd nagyon szépeket misézik majd értünk.

Az első sortűz már el is dördült, egyelőre még célzás nélkül, amolyan erődemonstrációként, hogy tudjuk, mire számítsunk, Huth Gergely, a Pesti Srácok topcsi agája eresztette el. Hát lássuk, mit nem beszél ez az efendi!

A mai napig az egész világsajtóban visszasírt Népszabadság az ’56-os mártírok vérében fogant, a magyar Pravda, amelyben az MSZP az utolsó pillanatig megtartotta a tulajdonrészét, miközben amit lehetett, kiszivattyúztak, kiloptak a szerkesztőség büdzséjéből. A világ és az ország szégyene, hogy ez a lap az első szabad választás után még 26 évig megjelenhetett. A 168 Óra az ellopott rendszerváltás mementója, a Reformmal, a Nap TV-vel és a Kurírral együtt az MSZMP és a kádári belügy jól fizetett pincsikutyáinak lapja, amely jó néhány rádióssal és tévéssel egyetemben pártutasításra ellenzéki szerepet vállalt, nehogy kicsússzon az elvtársak kezéből a modellváltás folyamata. Sajnos a 168 Órát elszomorítóan kevesen vásárolják, mint ahogyan Újlipótváros is egy földrajzilag viszonylag kicsi hely, de egyet se búsuljunk, hiszen Mester Ákos és Drágabolgárúr szelleme és teste tovább él a Klubrádióban, az ATV-n és a Népszavában. A HVG a reformkomcsik pénzügyes elitjének lapja volt és maradt, néhány álbátor (valójában irányított) oknyomozó riportot leszámítva az állami vagyon lenyúlóinak, a rablóprivatizáció nyerteseinek csendestársaként vitte végig az elmúlt harminc évet. Azóta is ebből a kiterjedt kapcsolati tőkéből és vállalati hálózatból tartja fenn magát – egyre harcosabb neobolsevik stílust öltve, egyre kevesebb olvasóval, de dúsgazdagon. Az Index.hu tolvaj társaság, amely a magyar net hőskorának legendás magazinját, az Internettót lenyúló cinkostársak gründolmánya. Ráadásul osztódással szaporodik, hogy nagyobb darabot kaszálhasson a médiabizniszből. Míg a kirajzó Uj Péter és csapata Soros bácsi pénzét zsebre téve alapított szatelit-Jetiportált, addig az Index maradéka megmaradt annak, ami mindig is volt: egy méretes kuplerájnak, amelyben a hazai üzleti és politikai al- és felvilág (pártállástól függetlenül) bármely tehetősebb tagja, továbbá bármely, Magyarországéval ellentétes érdekű kis- és nagyhatalom kijáróembere olyan kényeztetést rendelhet, amelyre csak a pénze futja. Természetesen az Index-szerkesztőség minden tagja pontosan tisztában van a valódi foglalkozásával, ennek ellenére ők rinyálnak a leghangosabban adományokért és ők pucsítanak a legszebben a legminőségibbminőségiújságérásért díjak odaítéléséért.” (Pesti Srácok)

Még szétrágalmazza az RTL Klubot, a 24.hu-t és a sorosbloggereket (gondolom, ez vagyok én, bár Soros Györgytől ötven év alatt nem kaptam egy vasat sem, ellentétben a szerzővel) is.

Tessék?

Huth Gergelyt támogatta Soros György?

Hát, közvetve, de igen. Ő ugyanis egy időben a Duna Kör elnökségi tagja (is) volt, azt meg kimutathatóan dotálta. Lehet, hogy Huth jóval később lett vezetőségi tag, én ezt nem is tagadom, de ha már akkor fűtötte a szent tűz, nem értem, miként léphetett be egyáltalán egy ilyen sorosista szervezetbe, ráadásul miként vállalhatott benne vezető szerepet.

Hát igen, vannak kínos élethelyzetek, Huth efendi: ez például az. Még kínosabb lesz, amikor találkozunk majd mi ketten – és még sokan mások – a bíróságon.

Ugyanis nem tűrhetem a rágalmait, főleg azokat nem, melyek engem érintenek. Azt írja a topcsi aga, miszerint „A 168 Óra az ellopott rendszerváltás mementója, a Reformmal, a Nap TV-vel és a Kurírral együtt az MSZMP és a kádári belügy jól fizetett pincsikutyáinak lapja, amely jó néhány rádióssal és tévéssel egyetemben pártutasításra ellenzéki szerepet vállalt, nehogy kicsússzon az elvtársak kezéből a modellváltás folyamata.”

Ez hiba volt, efendi.

Ugyanis én a Kurírnál voltam rovatvezető, éspedig nyitástól zárásig (bár nyilván nem rovatvezetőként kezdtem), és itt szólítom fel arra, hogy vagy helyesbítse minősíthetetlen és a valóságnak távolról sem megfelelő állításait, vagy nagyon sürgősen hívja fel az ügyvédjét. Szüksége lesz rá.

Annyira nem voltam sem én, sem más kollégám az MSZMP tagja (nehezen is lehettünk volna, a lap első megjelenésekor már rég nem létezett), hogy én még ráadásul a Fidesz tagja voltam, a Tolna megyei csoport egyik alapítója, csak 1993 körül sokakkal egyetemben kizártak ebből a pártból. Jól is tették, mert így legalább nem nekem kellett kilépnem. A kádári belügy pincsikutyája meg már csak azért nem lehettem, jó aga, mert én Kádár János pártfőtitkársága idején nem is tartózkodtam Magyarországon. Annyira nem, hogy Nagyváradon, szülővárosomban tartózkodtam, ahol is rendszerrel való szembenállásommal vontam magamra a Securitate figyelmét. 

Egyszóval, rólam már biztos, hogy rágalmakat állított ez a kis zsúrfiú, aki nagy valószínűséggel az ezredét nem bírná elviselni annak, amit az én csapott vállaimra mért a Sors. De rágalmazott ő a fenti kijelentésekkel mást is, Megengedem, hogy akaratán kívül – de bizony megtámadta Bayer Zsoltot, a legendás ötös számú párttagkönyv birtokosát is.

pincsikutya.jpg

Ugyanis a fentnevezett B. Zs. munkatársa volt (azt nem tudom, a kádári belügy pincsikutyájaként vagy az MSZMP tagjaként) a Kurírnak is, az „’56-os mártírok vérében fogant” Népszabadságnak is, de még a 168 órának is. Hogy aztán ezt az urak miképpen fogják egymás közt lerendezni, azt nem tudom, de óva intem Huth efendit: én sem vagyok kedves ember, ha megrágalmaznak, ám az ötös számú párttag kifejezetten indulatos, vérmes természetű, szóval egy perrel is jobban jár, mintha a közelébe megy. Még megütteti magát.

Akkor térjünk át a dolog jogi oldalára. Nekem, mint a Kurír volt munkatársának ön megsértette a személyiségi jogaimat, különös tekintettel a jó hírnévhez való jogomra. Ha és amennyiben ön azzal védekezik, hogy nem említett név szerint, azt kell válaszolnom: ne tetézze, mélyebbre süllyed. Ugyanis a független újságírók úgy általában is tekinthetőek közösségnek (ön is annak tekinti őket), a Kurír volt alkalmazottai még inkább, még körülhatárolhatóbban annak tekinthetőek. Tehát ez esetben kijelentéseivel ön kimeríti a Btk. 322-es paragrafusában leírt közösség elleni uszítás bűncselekményét. A törvény világosan fogalmaz:

Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet ellen,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen, vagy

c) a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel - erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Márpedig az tagadhatatlan, hogy a független újságírók is, a volt Kurír-munkatársak is a lakosság egy csoportját alkotják.

Én a maga érdekében azt javasolnám, ne védekezzen tehát azzal, hogy senkit sem nevesített, ugyanis a jó hírnévhez való jog megsértése vagy a rágalmazás még mindig a polgári jog területéhez tartozik, ámde a csoport elleni uszítás már büntetőjogi kategória, és sokkal szigorúbban büntetik.

Hogy én hol tanultam így ki a sajtójogot?

A bíróságokon, kicsiny topcsi aga, ahová a maguk pincsikutyáinak feljelentései, sajtóperei miatt kellett járnom. Az igen nagy szerencse, hogy maguknak tényleg csak pincsikutyáik vannak, még ha pitbullnak vagy toportyánféregnek is képzeli magát egyik-másik, és ezeket a sajtóperi kereseteket az ölebecskéik elvesztették – no igen, én annál a maga által elátkozott Kurírnál megtanultam, hogy az ember gondolja meg, mit ír le, mert felelős a szavaiért. Ezt az ismeretet önnek máig nem sikerült elsajátítania.

Huth mester: találkozunk a bíróságon.

Kollégák: ez még csak az adjonisten volt ahhoz képest, ami következik. Mindenki készüljön fel mindenre.

Hölgyeim, uraim, azzal kezdtem, hogy nem túl kellemes dolog haldokolni, akkor sem, ha azt a magyar sajtó maradék valamirevaló részével együtt teszi az ember.

De ha rugdalnak is közben, még felugorhatunk, oda is vághatunk.

Nehéz idők jönnek, fel kéne támadni.

 

Szele Tamás

Temetni, nem dicsérni

Temetni jöttem a sajtót, nem dicsérni. A rossz, mit ember tesz, túléli őt; a jó gyakorta sírba száll vele. Sajnálatos, hogy meg kell írni ezt az elemzést a tegnapi eseményekről, hosszú is lesz, de nyugalomra intenék mindenkit: rövidesen nem kell majd ilyeneket olvasni a nyájasnak, mivel nem is lesznek ilyen írások.

Ilyen lapok sem lesznek, sőt, ha megfelelően képzett szakemberekre bízzák a kivitelezést, újságírók sem lesznek, pusztán sajtóipari szak- és segédmunkások. Esetleg pár sajtómérnök. Az ítélet kimondatott, a pálca megtöretett, a dobok peregnek: már csak a sortűz vagy az akasztás van hátra a magyar sajtó történetéből, ami a Mercurius Veridicusszal kezdődött, Bél Mátyással folytatódott, és Liszkay Gáborral ér véget. Meg a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvánnyal.

ego_ujsag1.jpeg

Aki azt mondja, hogy sivalkodok meg ajvékolok, úgy vágom pofán a pulttal, hogy vele megy a kirakaton keresztül az italospolc is. Nem sivalkodok: gyászolok és próbálom áttekinteni a történteket. De senkinek sem javaslom a tegnapi események megünneplését. Több volna, mint bűn: hiba.

Akkor térjünk a tárgyra. Mi történt?

Annyi, hogy – idézzük az Origót, rövidesen úgyis mindegy lesz, mit idézünk, mert ami nem Origo lesz, az nem lesz – szóval, csak tiszta mocsárból (http://www.origo.hu/itthon/20181128-mediaholding-tiz-kiadovallalat-csatlakozott-a-kozepeuropai-sajto-es-media-alapitvanyhoz.html?fbclid=IwAR1re874amI7kP6PIjjQLAMAkKZsoLwbf0GSLg2JHSPrJ5iRzuHYoMpDW0c):

Megkezdte működését a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, melynek működésével egy médiaholding jön létre. A holding egyben jobboldali egységet szimbolizál, míg a baloldalon a szétesés tapasztalható.

Az Alapítvány ma kiadott közleménye szerint sokan jelezték csatlakozási szándékukat.

Az Alapítvány az alábbi médiavállalkozások kizárólagos, illetve többségi részesedésének megszerzésére irányulóan kötött megállapodást a felajánlókkal:

- Echo Penisola Kft.,

- Gong Rádió Kft.

- Hír TV Zrt.

- Hold Reklám Kft.

- HUNG-ISTER Zrt.

- K4A Lapkiadó Kft.

- Mandiner Press Kft.

- Modern Media Group Zrt.,

- NAPFÉNYMÉDIA és MARKETING Kft.,

- Ripost Média Kft.,

A fent bemutatott médiavállalkozásokban, melyek tevékenysége a rádiós és televíziós médiaszolgáltatásra, online tartalomszolgáltatásra és nyomtatott sajtótermékek kiadására terjed ki, és piaci részesedésük 20 százalék alatti, az Alapítvány különböző felajánlások, illetőleg adományok alapján 2018 novemberében tulajdonrészt szerzett.

Az Alapítványhoz a felsoroltakon kívül újabb felajánlások érkeztek, az OPUS PRESS Zrt., ECHO HUNGARIA TV Zrt., New Wave Media Group Kft. és a Magyar Idők Kft. tulajdonosai felajánlották az érintett médiaszolgáltatókat és tulajdonukban lévő médiumokat az Alapítvány számára, amelyeket az alapítvány elfogadott, az érintett cégekkel egyetemben az Alapítvány a mai napon összefonódás bejelentése tárgyában a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.

A közlemény szerint a médiavállalkozások jövőbeli működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására a Kuratórium dr. Liszkay Gábor urat kérte fel.

Míg a jobboldalon óriási előrelépés van, a médiumok fenntarthatósága erősödik, nincsenek profitelvárások, nincsen létbizonytalanság, addig a baloldali liberális médiumok vergődnek, külföldi tulajdonos vagy külföldi támogatás nélkül alig tudják fenntartani magukat.” (Origo)

Ez a magyar újságírás sírfelirata, kicsit hosszú, de ez. Randa is, mondjuk. De mit jelent?

Azt, hogy tegnap késő délelőtt egyre gyorsuló iramban zuhogtak a hírek a centralizált kormánysajtó létrehozásáról. És nem csak arról. Az első még azt mondta, hogy Puch László eladta a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek, aki a trófeát összes sajtóérdekeltségével együtt ingyen és bérmentve felajánlotta ennek az alapítványnak.

Ingyen.

Miután kikáromkodtam magamat és ez némi időbe telt, azt mondtam, hogy ha ingyen tette, akkor az vagy nem Mészáros, vagy hívjanak orvost és papot. De ez valami járvány lehetett, ugyanis egymást érték a nagylelkű jótékony adakozók az alapítványnál, meglátásom szerint tumultuózus jelenetek játszódhattak le a tülekedés közben, ahogy egyenként hozták a sajtóérdekeltségeiket. Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Schmidt Mária, Habony Árpád, Győri Tibor – mindenki itt van, mindenki adakozik! Gyűlnek is a lapok rendesen. A megyei lapok mind itt vannak, bár akadna csak egy kivétel is, de nem szegény kollégák tehetnek róla... megjött a vidéken legolvasottabb hetilap is, a Szabad Föld, online lapok tömege, az ő zászlóshajójuk a hatalmas, ám lomha Origo, politikai gyorsnaszádok húzzák fel a vitorlát, mint a 888 vagy a Magyar Idők, a legolvasottabb bulvárlapok fekete lobogós, evezős gályái is itt gyülekeznek, hallik (vagy Hollik?) róluk a dobok tompa döngése, a korbácsütések csattanása, egyáltalán: Szauron teljes flottája egy helyre gyűlt.

Ez a magyar sajtótörténet legnagyobb kartellje. Ekkora még sohasem létezett.

Hoppá. Kartell?

Az bizony, még ha alapítványnak is mondják. No, ha kartell, arra vagyon törvény. Az 1996. évi LVII. (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600057.TV) Mit is mond?

A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is.

(...)

2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni.

3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.”

Ezt a törvényt sürgősen ki kell egészíteni, nertársak, úgy, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványra ne vonatkozzék, de ez már részletkérdés, pár perc alatt megszavazzák és kész.

Ez a helyzet. És mi várható?

Az, hogy a valamikor sokszínű magyar sajtó megszűnik sajtónak lenni. Magyarnak nem, sőt, annyira nemzeti lesz, mint még soha, de sajtónak nem nevezhetjük majd. A mindenen elterpeszkedő alapítvány várható első lépése a Sajtókamara megalakítása lesz, aminek keretében törvénnyel tilthatják majd el azokat a szakmától, akik nem tagjai az ő jeles szervezetüknek – például engem, de másokat is.

Mindenkit, aki írni tud.

Ez jogilag annyit jelent a mostani tervek alapján, hogy nem írhatunk majd országos terjesztésű médiumba, márpedig mivel a netes lapok terjesztése területileg szabályozhatatlan, és nem csak országosan, de globálisan is elérhetőek, nyilván nem dolgozhatunk majd online sajtótermékbe egyáltalán, a nyomtatottak közül is csak kerületi vagy üzemi lapba írhatnánk, ha nem lennének azok is mind kormánykézen.

Az alapítvány, súlyánál fogva tematizálni fogja a hozzá tartozó lapok tartalmát, ami már korábban is megfigyelhető volt, amint az is, hogy – mivel nem újságírók, hanem jogászok és üzletemberek vezetik – minden lapban ugyanaz lesz, központilag szétosztott anyagok formájában. A sajtószabadságot az jelenti majd, hogy eltérhet egymástól a lapok tördelése és a hirdetéseik között is lehet némi különbség.

Apropó, hirdetés. Különösen aljas dolog a független sajtó „vergődését” bűnként feltüntetni, hiszen pont a kormány monopolizálta a hirdetési piacot, ha reális piaci viszonyok között üzletelnénk, a Magyar Idők és a Magyar Hírlap „vergődne” a pár ezres példányszámával, ők nem tudnának megélni a hirdetésekből, és én vennék házacskát abból, hogy jó napon ötször annyi olvasója van csak egy írásomnak, mint nekik összesen.

Vergődünk? És ez a vétkünk? Olyan bűn ez a vergődve is kitartás, hogy egyszer még Signum Laudis jár érte!

Amit az alapítvány nem lesz képes bekebelezni, azt nagy valószínűséggel úgyis elpusztítja. Akár üzleti úton, akár a munkatársak eltiltatásával, akár bárhogyan másképp. Már nem hagyják szétrohadni az éhező konkurenciát – nyolc éven keresztül hagyták, csak nem akar rohadni az Öregistennek sem, szóval most lépnek ellene.

Az olvasókkal mi lesz?

Mi lenne? Kapnak, amit adnak nekik. Senkit sem érdekelnek alapítványi részről. Az eddig ezerszer elsírt „balliberális médiatúlsúly” sem abból állt, hogy mindenféle baloldali vagy liberális politikai erőknek több sajtóterméke lett volna, mint a kormánynak, sőt: hanem abból, hogy a független és nem kormánypárti (ezt jelenti NER-ül a balliberális) lapokat olvasták, a kormánymédiát nem.

Na, ennek az áldatlan állapotnak vet véget a mostani Nagy Egyesülés, mégpedig az egyetlen lehetséges módon: megszünteti a független lapokat, bármi áron.

Hogy ettől nem fogják a kormánymédiát többen olvasni, jobban mondva egy idő után senki sem fogja olvasni?

Az őket nem érdekli, ezt a tervet teljesíteni kell. Az olvasó meg majd mond, amit akar.

Lehet, hogy pesszimista vagyok, és elhúzódik még a sajtó haldoklása, esetleg csoda történik, és utolsó pillanatban elmarad – de a jelek mind egy ilyen végkimenetelre mutatnak.

A rossz, mit tesznek majd, túléli őket.

A jó majd sírba száll velünk.

Csak egy félelmem van: az, hogy a valódi sajtó megszűnését észre sem fogja venni senki.

Ha így lesz, akkor mondhatjuk el, hogy nincs Feltámadás.



Szele Tamás

Számadás az álhírről

Tegnapi írásom közepesnél erősebb vihart kavart, meg kell mondanom, szándékomtól nem teljesen függetlenül. Ugyanis továbbra is felháborítónak tartom, hogy némi aprópénz reményében ócska és rasszista, pánikkeltő álhírekkel bombázzák az olvasókat mindenféle szint alatti médiumok, és ezért nem jár nekik semmiféle büntetés. Valami azonban mozdulni látszik.

iustitia_1.jpg

Ez a pár sor itt egy számadás akar lenni az eddig történetekről, még nem summázat, messze még a végeredmény – mondjuk úgy inkább, hogy elindult valami, megmozdultak sokan, azok is, akik már nem tűrik, hogy hülyének nézzék őket. Kis dolognak tűnik ez, de hatalmas a jelentősége: ma csak a Mindenegyben álhír-oldaltól nem tűrjük el, holnap már senkitől, és ez így is lesz jól.

Azt is szögezzük le, hogy ez az ügy csak annyiban politikai, amennyiben az álhírlap által megnyergelt rasszista, most épp cigányellenes nézetek politikának minősülnek – a valóságban itt nem egyszerűen a két oldal harcol egymással, álhír-ügyben nincsenek angyalok és démonok, mindkét parlamenti oldalt bekenték már az álhírterjesztők sárral is, mézzel is – és valójában ez tényleg nem politikai kérdés. Sokkal fontosabb, mint bármelyik mostani párt győzelme vagy veresége – kormányzattól függetlenül veszélyes ugyanis a fake news mindenkire nézve, nincs olyan vezetés, amelyik a mostani közjogi eszközökkel hatásosan meg tudná állítani, és mivel az emberek érzelmeire hat, bármit kiválthat, pániktól lincselésig.

Ne legyenek illúzióink: most épp a cigánygyűlöletet lovagolták meg, azt is azért, mert szezonja van, a valódi sajtót ugyanis bejárta a hír, hogy a rosszemlékű olaszliszkai lincselés elsőfokú vádlottja nemsokára szabadul, mégpedig korábban és kap valamennyi kártérítést is a rossz bánásmód miatt. Nem tisztem megítélni a bíróság és a BV döntéseit, így hát nem is fogom, de ez a hír okozhatja a cigányellenes hangok megerősödését. Ez teremtette meg a hisztéria alaphangulatát. Különben innét is kerülhetett az álhírbe Tiszavasvári neve, így juthatott a koholmányt elkövető slapaj eszébe pont ez a település – ugyanis Szögi Lajos, az olaszliszkai áldozat odavalósi volt. Olaszliszka, Tiszavasvári, nem mindegy? - legyinthetett az álhírlap ezek szerint földrajzilag is analfabéta munkatársa, és nekilátott az alaptalan uszításnak.

Neki mindegy. Van azonban, akinek nem. Ilyenek például maguk a tiszavasváriak, akik döbbenettel vegyes felháborodással értesültek arról, mi terjed az ő városukról. Annyira felzaklatta őket az álhír, hogy a polgármester, Szőke Zoltán Facebook-közleményben kellett tisztázza a helyzetet (https://www.facebook.com/2141952789211938/photos/a.2141953175878566/2295741313833084/?type=3&theater):

Kedves Tiszavasváriak!
Megkérek mindenkit, hogy a facebook-on keringő, városunkat lejárató (gyilkosságról szóló hírt terjesztő) oldal tartalmát ne ossza, ne reklámozza!
Egyszerre vagyok dühös és szomorú.
Dühös vagyok mert vannak olyanok, akik egy teljes várost képesek lejáratni valótlanul álhírrel, és vagyok szomorú, hogy vannak olyan emberek akik megosztják ezt a hírt úgy, hogy meg sem győződnek annak valóságtartalmáról.
Felháborító és undorító amit ez a kamuhíreket terjesztő oldal tett.
Kérek mindenkit, hogy akadályozza meg, hogy ez az álhír terjedjen és a jövőre vonatkozóan kérek mindenkit, hogy jobban figyeljen arra, hogy mit oszt meg!

Köszönettel: Szőke Zoltán”

Nos, ez a közlemény hivatalos, ezek után senki sem mondhatja, hogy ártatlanul vádolom uszítással és hazugsággal a Mindenegybent. Különben nem tudom, miért tenném – nekik van anyagi hasznuk az álhírekből, nem nekem.

Azután lássuk, mit szól a nép, az istenadta nép, jobban mondva az ördögadta, ugyanis a kommentek népéről fogok beszélni. Tegnap – főleg tisztázó írásom megjelenése után – megpróbáltam átnézni a Mindenegyben rágalmához fűzött hozzászólásokat. Hangsúlyozom, csak megpróbáltam, ugyanis több ezer véleményről van szó, amelyek állandóan és követhetetlenül szaporodnak. Gyakorlatilag alig néhányféle hozzáállást különböztethetünk meg. Az egyik – mintegy húsz százalék – akár magától, akár az én írásom hatására, de felismerte, hogy manipulatív álhírről van szó, és finoman szólva sem örvendezik ennek a ténynek. Ezekre néhány példa, természetesen név nélkül:

Teljesen mindegy...ez csak egy KAMU hír... lájkvadászat... már zúgná a rádió, és a tv is ha igaz lenne... a lájkokért bárkit képesek hülyére venni... de 1000 lájkért a hasonló oldalak ha kell a lovat is leszopják live ban!”

Csak egy kérdés... miért nem lehet erről máshol is hírt olvasni? Még a megnevezett Blikk forrásban se látom... Ha ez kamu, akkor ott rohadjon meg az, aki ilyenből álhírt csinál! Ha igaz, akkor meg csatlakozom az előttem szólókhoz...”

EZ egy kamu oldal!!!! Semmi nem igaz, amit feltesznek!!! Nem tűnt fel senkinek, hogy ha így lenne, az vezető hír lenne mindenütt!!!! Sehol nem írnak róla! Miért kell minden elhinni??? Ezért lehet manipulálni az embereket, mert bármit leírnak, azt igaznak gondolják!!! Amúgy meg aki ilyet kitalál, az nem normális, szenzációhajhász.”

Nem mellékvágány, de előkerült nagyon sok olyan ember és szervezet is, akiknek a Mindenegyben korábban visszaélt a nevével és szamárságokat terjesztett rájuk hivatkozva: önkormányzatok, rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem - ígérem, ennek a vonalnak folytatása lesz és kell is legyen.

Azonban a hozzászólók többsége fittyet hány még az eléjük tárt bizonyítékoknak is és vérre szomjazik. Ezekből pár példa:

Az egész falut fel kell égetni!”

Nem tudom mi lenne a megfelelő büntetés.......
Talán annak aki kitalálta rabszolgaság a meggyilkolt családjánál, a szüleinek és a többi tettesnek 10 év kényszermunka.”

Egyenként lekell őket vadászni, de harci kutyákkal mert azoktól nagyon félnek. Az ijen állatok ezt érdemlik.”

A lassú kínhalál... Szerintem megfelelne ezeknek. Mert az ilyenek nem emberek. De még csak nem is állatok.”

Írják ezt úgy, hogy ugyanabban a kommentfolyamban legalább nyolcszor szerepel a cáfolatot tartalmazó cikk hivatkozása, Látják, de nem olvassák, ha olvassák, nem érdekli őket. Ölni akarnak, előbb-utóbb, ha lehet, fognak is. Ha találnak rá ürügyet. Nem zavarja őket, hogy hazugság, amiért ölnének: tulajdonképpen nekik mindegy, csak már lehessen lincselni.

Mennyi emberről lehet szó?

A Mindenegyben uszító írása ma reggel 08:52-kor 33 ezer embernek tetszett, és 617-en osztották meg. Tehát tegnap óta új megosztás nem született, szerény dolgozatom annyiban elérte célját, hogy megállította az uszító járvány, a propaganda terjedését. Kilencezer új lájk azért érkezett rá, tehát nem lehet hátradőlni: de legalább nem burjánzik tovább. Az én írásom ennél szerényebb, bár így is komoly olvasottsági adatokat mutat.

Időközben informátorok útján megtudtam a Mindenegyben egyes gazdasági mutatóit, sőt, azt is, hogy jó pénzért eladó is lenne: ezzel a kérdéssel később fogok részletesebben foglalkozni, elég az hozzá, hogy több száz millióra becsüli a tulajdonos a vételárat. Csak a havi bevétele ebből nyolc-tíz millió forint. Különben már hirdeti is az eladást.

Nos, ez egy másik mese, mondaná Kipling testvér, amit máskor mondunk el.

Akkor hát – mi az esetből a tanulság?

Az, hogy – ha csak ezt az egy esetet is nézzük – a reagáló emberek húsz százaléka észérvekkel, bizonyítékokkal igenis meggyőzhető, nyolcvan százalékuk azonban kizárólag az első indulatára hallgat. Azért fontos jelezni, hogy a reagáló emberekről van szó, mert az olvasók nagy többsége hallgat, hála az Égnek, nem kommentel, így a véleményét sem ismerjük. Aki reagál, az már valamilyen okból teszi, felfokozott érzelmei vagy kétségei miatt.

Meg merném kockáztatni tehát, hogy az a nyolcvan százalék kommentelő, akik valóban vérszomjasak, a teljes olvasórétegnek csupán elenyésző, de annál hangosabb hányada. Azonban így is ijesztően sokan vannak.

A másik ijesztő a történetben az, hogy esetünkben pár cigány srácról hittek el egy teljes, hazug képtelenséget, de a mai, végletekig átpolitizált és álhírekkel elárasztott világunkban bárki, bármilyen embercsoport neve állhatna az uszító írásban.

Akárkiről elhinnének sokan akármilyen aljas, hazug, képtelen vádat.

A szemüvegesekről.

A barna szeműekről.

Az értelmiségiekről.

A munkásokról.

A közmunkásokról.

A munkanélküliekről.

Az egyedülállókról.

A családosokról.

A nyugdíjasokról.

A fiatalokról.

A hajléktalanokról.

A hajlékonyakról.

Bárkiről.

Ezen csak az segít, ha elfelejtjük a tömeg, a nyáj, a csorda akolmelegét, és döntéseinket magunk hozzuk, másoktól függetlenül, véleményünket magunk alakítjuk, az ellenőrzött tények függvényében.

Egyének legyünk.

Ne tömeg.

Egyelőre itt tartunk.


Szele Tamás

Uszító hazugság

Kezicsókolom, megint itt vannak. Mármint az álhírek, álhírlapok, el sem mentek, csak az utóbbi időben nem mindig volt idő velük foglalkozni. Azt már megszoktuk, hogy random eltemetnek ismertebb embereket, olyan is volt már, hogy kevésbé ismerteket temettek, de tegnap megint sikerült rekordot dönteni: kitermeltek, pusztán saját kútfőből egy gyilkosságot is.

Igen, gyilkosságot, persze egy szó sem igaz belőle, és ha ezek után atrocitások következnek, nagyon fogom remélni, hogy a valódi bűncselekmények kapcsán most már csak előkerítik a hatóságok a Mindenegyben valódi tulajdonosait, ugyanis ha hiszik, ha nem: ismert a nevük. De előbb lássuk, miről beszélünk.

Tegnap a következő hír jelent meg a minden-egyben.com-on (https://www.minden-egyben.com/hirek/embertelen-botrany-helyi-roma-fiatalok?fbclid=IwAR0w_ZTP6tMd6NQoNCy6U-b4OjcZrD6g6tTi-GyMGXXCOn4wApOSuEBVp3w)

Embertelen! BOTRÁNY! Helyi roma fiatalok verték halálra a 3 gyermekes magyar tanárnőt Tiszavasváriban! Felfoghatatlan az OKA amiért tették..! Nyugodjon Békében! - Ti milyen büntetést adnátok nekik?

Szörnyű tragédia történt ma délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban, közölte a friss hírt a lap.

Az ottani általános iskola egyik Magyar- történelem szakos tanárával végeztek kegyetlen módon a helyi fiatal, 8. osztályos roma diákok, mert korábban az egyik osztálytársuknak elégtelen osztályzatot adott a tanárnő. A szóban forgó tanuló sorozatosan nem készült az órákra és gyakran hiányzott is. Mesélte sokkos állapotban az iskola igazgatója. A szörnyűség akkor történt, mikor délután a tanítás végével a 48 éves tanárnő hazafelé indult biciklijével. A fiatal roma gyerekek megvárták majd körbezárták őt és botokkal addig ütötték még a nő belehalt a sérüléseibe.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr főkapitányság szándékosan megalapozott emberölés vétségével előzetes letartóztatásba helyezett 2 fiatalkorút. 3 másik társukat még keresik, illetve bizonyíték hiányában még nem indult eljárás több tettes ellen.

A kegyetlenül meggyilkolt tanárnő 3 gyermek édesanyja volt és boldog feleség, mesélték a helybéliek. Férje és közeli hozzátartozói a sokktól nem bírtak nyilatkozni. Amennyiben több információt is megtudunk az esettel kapcsolatban, frissítjük cikkünket!

Nyugodjon Békében! Gyermekeinek és családjának őszinte részvét és hatalmas erőt kívánunk! Ti mégis milyen büntetést adnátok az olyanoknak akik erre képesek??! Szívből reméljük, hogy a vétkesek elnyerik méltó büntetésüket! Az Isten kegyelmezzen lelküknek!”

Szögezzük le gyorsan, hogy a hír minden szava hazugság. Van fejlődéstörténete is, mert eredetileg, a tegnap esti állapotok szerint még nem „a lap” közölte a hírt, hanem egyenesen a Blikkre hivatkoztak, de úgy tűnik, eszükbe juthatott, hogy a bulvárlap viszonylag könnyen hozzáférhető bárki számára, és egyszerűen törölték a nevét. Jól is tették, ugyanis a Blikk ilyesmiről soha nem írt, mint a keresési eredmények mutatják. (http://www.blikk.hu/search?q=Tiszavasv%C3%A1ri&fbclid=IwAR2S8s30x4rusxLF9lInj92G7XNJ4-q_-QJIGqC1bnqKxhLktnMOcbFGiLA) A hír fellelhető viszont a Közszolgálat nevű, orosz szerverről működő álhíroldalon is. Nem marháskodok: ez a neve az orosz álhíroldalnak, hogy Közszolgálat. Felbukkan még a Hírcenterben, a Hitelfórumon és nemsokára nagyjából lefedi a hatalmas hazai álhírpiac teljes vertikumát, hogy ilyen bonyolultan mondjam, miszerint a csapból is ez jön.

Még az a szerencse, hogy valódi lap nem hitte el.

A hír valóságtartalmáról annyit, hogy a forrásaként eredetileg megjelölt Blikkben nem szerepel, a helyi hírekkel foglalkozó Kárpátinfo.net nem említi (https://www.karpatinfo.net/regio/tiszavasvari?fbclid=IwAR0YGTiHAR-5OWXZTcfRm6y7jK06fwiSpcB7E1t7Sp_2HRWuDGOLGhiehbA), a Police.hu nem tud róla, egyszóval, megfordítva a hír ellenőrzésének klasszikus előírásait, három független hírforrásból hiányzik, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy hazugság. Olyan gyilkosság márpedig nincs, amiről a rendőri szervek nem tudnak, a helyi és országos sajtó sem, de a Mindenegyben névtelen tudósítója igen.

Akkor most nézzük másképp. Ugyanis van az „íráshoz” fotó is, kétosztatú, egyik felén az „elhunyt” tanárnő, kipixelezett szemekkel, a másikon cigány fiatalok állnak valahol, sötétedés után, és ennél több nem is látszik róluk vagy belőlük. Esetleg, hogy zsebre van dugva a kezük.

kamuhir_mindenegyben.jpg

Keressünk csak kicsit a fotókra. Meg is vannak.

A tanárnő képét a szatmar.ro 2013. április 18-i írásából lopták (https://www.szatmar.ro/Hasznos_az_interaktivtablak_alkalmazasa/hirek/57659?fbclid=IwAR1oMMNKxJbxDZ4_Zsn1VKAix4b4U51twax42XaWlK11b1Uc5F49qJYdqfo), melynek címe: „Hasznos az interaktív-táblák alkalmazása” Felülről a második fotó. Jó, ezen nincs kipixelezve a hölgy szeme, és nem is azt írják róla, hogy meghalt volna, hanem épp interaktív táblát mutat be, ha jól látom, Windows 7 alapon, és köszöni, jól van.

szatmari_tanarno.jpg

A srácokat ábrázoló kép útja is kanyargós: az a Kurucinfóról származik, 2008. november 8-i megjelenéssel, a szöveg szerint Vasmegyeren készült. Nem Tiszavasváriban. Engedelmükkel, a káinfótól sem linket, sem idézetet nem használnék, terjessze őket más, de egy kis képkereséssel bárki rábukkanhat, nem boszorkányság. Jobb egérklikk a képen, utána a megjelenő menüből: „Képkeresés ezzel: Google”.

És ennyi.

Tehát, mit látunk?

Látunk egy tökéletes hazugságot egy soha meg nem esett gyilkosságról, amely hazugság kiemelten alkalmas rasszista indulatok keltésére.

Emlékszem, mikor a Bándy Kata-gyilkosság után a Magyar Gárda Pécsre készülődött, bosszút állni, no, nem a tettesen, hiszen az akkor még nem volt meg, hanem mindenkin, akárkin és bárkin, akit előtalálnak, írtam volt egy jegyzetet arról, hogy a büntetés a hatóságok és nem a paramilitáris csoportok dolga, valamint a pogrom bizony náci szokás – csak az írás miatt mintegy nyolcezren küldtek el kommentben az anyámba, körülbelül hetvenen életveszélyesen is megfenyegettek, ebből vagy ötöt komolyan is lehetett volna venni, csak komolytalan vagyok és nem tojtam be.

De ha egy józan cikk intelmét is így torolja meg a közvélemény, képzelhető, mit tesz, ha elhiszi a tanárnő-gyilkosságot.

És hát régen volt már ilyesmi, hátha sikerül kiváltani – gondolhatta a Mindenegyben névtelen munkatársa, aki a jelek szerint komoly harcot vív minden nap a magyar nyelvvel és a latin betűkkel, de kell a pénz, tehát az ólmos őszi reggelen kávé után mély sóhajjal veti magát a népbutítás nehéz, de anyagilag annál hálásabb munkájába.

Ezzel a témával sokakat el lehetett érni: amint látom, eddig huszonnégyezren kedvelték, kétszázhetvenhárman szóltak hozzá, és hatszáztizenheten osztották meg a Facebookon. Bár, mondjuk a hozzászólók között akadt tiszta fejű ember is, aki keresetlen, magyaros szavakkal mondta el, miszerint álhírről van szó – no, őt lehurrogták.

Hiba volt kedvelni, hiba volt osztani.

Ne tessék nekem azzal jönni, hogy „de igaz is lehetne”, mert egyrészt nem lehetne, illetve maximum annyira, amennyire megszállhatná az izlandi haderő is Új-Zélandot repülő vízibicikliken, skót néphimnuszokat dalolva – mivel fizikailag nem lehetetlen, nem is kizárható, de nulla a valószínűsége.

Nem lehetne igaz. Ezt tessék majd a bíróságnak mondani, ha kitör egy cigányellenes atrocitás az uszító álhír miatt. Mert abban az esetben bizony mindenki bűntárs, aki részt vett a terjesztésében. És nincs a világnak az a bírósága, ami előtt a „lehetett volna” érv lenne.

Mi szüksége volt erre a Mindenegybennek, miért nem maradt meg a haltól terhes kislányoknál és az ötlábú borjaknál?

A kisebbségellenesség a mai Magyarországon népszerűséget generál, a népszerűség forgalmat. Az meg fontos, abból jön a bevétel: és hát kit érdekel Kerepestarcsán, hogy ha esetleg felégetik fél Tiszavasvárit? Ha anyagilag hasznos az illetőnek, égessék felőle az egészet is akár.

Van az a pénz, ugye.

De miért pont Kerepestarcsa?

Azért, mert a Mindenegyben – álhírlaptársaitól eltérően – nem teljesen névtelen cég. Van neve az üzemeltetőjének. Kicsit zavaró, hogy a Mindenegybenből kettő is van, egyik szőke, másik barna, de mindkettő hazudik – viszont mindkettőnek ismerjük a tulajdonosát. Az egyik üzemeltetője (a régebbi MindenegybenBlogé) a tatabányai Horváth László, a szerkesztői „egy fiú és egy lány” (basszus, de édibédi). A másiknak (a valamivel újabb Mindenegyben-blog.comnak, aminek az egyik leányvállalatával van most dolgunk), az üzemeltetőjét szintén Horváthnak hívják, csak nem László, hanem Tomi, Kerepestarcsán él, és ő üzemelteti a fél magyar álhírhálózatot is, az eztfigyeldtől az utcaemberei blogokig. (http://kikezekahulyek.wikia.com/wiki/Horv%C3%A1th_Tomi)

Akkor, tekintetes bíróság, valamit nem értek.

Az álhírterjesztés, pánikkeltés bűncselekménye adott, a motiváció, vagyis az anyagi haszonszerzés evidens, a felelős(ök) neve a Fakepalm csoportnak köszönhetően ismert, gyanúsítottunk van tehát – hol az eljárás? Hol van legalább a vizsgálat? Vagy az csak rendes, igazi újságírók ellen folyhat, akiket svéd álkontesszek jelentenek fel?

Még egyszer kérdem: hol a vizsgálat?

Volna alanya, emitt mutatom, legalább utánanézni lehetne!

Ja, értem. Nincs, nem volt, nem lesz.

Ezzel nem tetszenek foglalkozni.

Pedig nem ismeretlen az elkövető, mint fentebb bizonyítom is.

Akkor marad az a kedves közönség számára, hogy az általam korábban vázolt módon lesz szíves utánanézni, ha szenzációs hírt olvas.

Éspedig minél szenzációsabb, annál inkább, annál alaposabban.

Ha már a törvény nem véd meg minket, védekezzünk magunk.

 

Szele Tamás

Külügyek és bébipapi

Tán soha nem volt még ekkora szükségünk egy gróf Andrássy Gyulára, mint most (hogy az utolsó valóban sikeres magyar külügyminisztert mondjam) és soha nem volt ennyire érezhető, hogy helyette Szíjjártónk van. Illetve dehogy van, még az sincs nekünk, ugyanis az említett úr egészen egyszerűen a miniszterelnöki indulat tolmácsa, Orbánunk van nekünk, kérem.

szijjarto.jpeg

Magyar betegség lehet, de az országunk erősebb kezű vezetői – tehát a zsarnokibbak, vagyis nagyjából mindegyik – mind erős kézzel tartották saját irányításuk alatt a külügyeket, és maximum dísznek neveztek ki erre minisztert. Hát ilyen dísz a mi Péterkénk is, aki a törzsfejlődés elég alacsony szintjén maradhatott el, ugyanis a fejlettebb egyedekben kialakul az alkalmazkodás a környezethez, de őt hiába küldik a nemzetközi diplomácia legmagasabb köreibe, semmi sem ragad rá. Talán be van oltva külügyek ellen, talán természet adta képessége ez.

Na, de majd most.

Most csoda történik a magyar diplomáciában, mirákulum várható, most kap egy kommunikációs államtitkárt, Kovács Zoltán személyében. Ha Kovács csak fele olyan rátermett lesz a nemzetközi kommunikációban, mint amilyen kormányszóvivőnek volt, mindenki vásároljon be, főleg gyertyát, gyufát, sót, mert Magyarország lokális háborúk sorozatára számíthat a kiváló kommunikátornak köszönhetően.

De térjünk vissza az ál- vagy pót-külügyminiszterhez: Péterünk a dolgok mélyére lát, mindig képes megragadni a lényeget, el tudja dönteni, mi fontos és mi nem. Stendhali elme, vallja, hogy részletekben az igazság, épp ezért a részletekkel foglalkozik útjai során is, mondjuk a külügyek helyett.

A ma reggeli 444 közöl egy ellenőrző listát, amit a külképviseletek protokoll-főosztályainak küldenek el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatásai előtt. (https://444.hu/2018/11/26/ha-szijjarto-kulkepviseletre-latogat-a-kocsijaba-keret-tonikot-kolat-kakaos-kekszet-es-egeszmogyoros-csokit) Jelezném: ez nem arra vonatkozik, hogy fontos és befolyásos külföldi személyeket hogyan fogadjon a magyar diplomácia: ez arra vonatkozik, hogy a saját, tulajdon külügyminiszterünket miképpen kell fogadni!

Ami mondjuk jóval kevésbé volna lényeges, legalábbis azt gondolná az ember. De lássunk pár igényt.

Szijjártónak a Google Maps-en be kell rajzolni egy rövidebb (8-10 km-es) és egy hosszabb (13-15 km-es) futóútvonalat. Jelezni kell számára a szállodai edzőterem nyitvatartási idejét, és amennyiben ez nem 0-24, úgy gondoskodni kell arról, hogy bármikor kinyissák neki. Ugyanez a helyzet a konyhával is. Két kártyát, illetve kulcsot kér a lakosztályához, bizonyára feledékeny ember, vagy egyszerűen csak meg akarja könnyíteni a moszkvai ezredes dolgát, nem akarja, hogy betörlésre kényszerüljön szegény, mikor elhelyezi a mikrofonokat, inkább biztosítja neki a bejutást. A szálloda két kerékpárt kell béreljen a TEK-őrség számára, külügyminiszteri kocogás idején.

Szijjártó nem eszik halat és tenger gyümölcseit, nem fogyaszt alkoholt és kávét (helyette gyümölcsteát, zöld teát mézzel), de még olyan ételeket sem, amiknél ezeket felhasználják. Inkább csirkét vagy pulykát eszik, marhahúst pedig teljesen átsütve. A konvojba kis üveges szénsavas és szénsavmentes vizet kéret, a saját kocsijába pedig egy kis üveg tonikot (lehetőleg Kinley), kólát (lehetőleg Coca-Cola) és kakaós kekszet vagy csokoládét, ha lehet, Ritter egészmogyorós tejcsokoládét.

Ehhez képest Sir Winston Leonard Spencer Churchillt vendégül látni mondjuk Jaltában vagy Teheránban gyerekjáték volt: a Brit Birodalom miniszterelnöke, aki korábban az Admiralitás Első Lordja volt, bőven beérte hivatali útjai során egy elfogadható ággyal, tisztálkodási lehetőséggel, steakkel és whiskyvel, igaz, őt nem kényeztette el a sors, ugyanis újságíróként kezdte pályáját. Családja ugyan finanszírozta politikai költségeit, de a megélhetésért dolgoznia kellett, a játékot kifizették neki, de a kenyeret komoly dolognak találták.

Szíjjártónak valószínűleg életében soha nem voltak megélhetési gondjai, így kevés a rálátása a dolgoknak azon részére, melyet mindközönségesen csak „világnak”, illetve „életnek” nevezünk. Szóval, meglehetősen más dolgokat talál fontosnak és lényegesnek, mint azok, akik tudják, hogy az anyagi javak és a kényelem pénzbe kerülnek (és azt is tudják, mennyibe).

Na, de Churchill csak brit miniszterelnök volt, nem magyar külügyminiszter, diktafoni státusban, neki nem mondták el otthon az okosságot, amit aztán a tárgyalások során egy szó változtatás nélkül fel kell mondania.

Pedig ha valamikor, most tényleg szükségünk volna egy rátermett külügyminiszterre. A miniszterelnök szemmel láthatóan a legminimálisabb ismeretekkel sem bír a Brexit mibenlétét és hatásait illetően, olyan szamárságokat beszél, miszerint

Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott.”

vagy

Az történt, hogy a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna. A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban.”

Az első kijelentés azt jelenti, hogy el sem olvasta a kilépési megállapodás szövegét, a második meg azt, hogy fogalma sincs olyan apróságokról, mint Nagy-Britannia vagy Európai Unió – a Brexitnek maximum annyi köze volt a migrációhoz, hogy Farage és társai szerint mi vagyunk a migránsok, mármint mi, uniós munkavállalók. El sem gondolkodik a történet gazdasági vetületein – és ez az ember Britanniában végezte tanulmányai egy részét. (Nyugodtan állíthatjuk, hogy az az időszak tökéletesen veszendőbe ment).

Már egy unión belüli válsághelyzet is kezelhetetlen számunkra, hiszen nincs olyan politikai vezető Magyarországon, aki értené is, mi folyik, csak olyanok, akiknek fogalmuk sincs róla. Ha ez nem lenne elég, a helyzetünket súlyosbítja a Gruevszki-ügy is, ami egyértelműen Moszkva felé tolja a magyar diplomáciát, de már bábállami szinten, a volt miniszterelnök befogadása olyan gesztus volt, ami szembeállított minket a NATO-val és az Unióval is, pont most, mikor Szerbia és Koszovó között fegyveres konfliktus készülődik.

A Kercs közelében tegnap lezajlott ukrán-orosz, illetve inkább orosz-ukrán incidens pedig már annyira súlyos, hogy az ügyben mára összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát is, nem, mintha Oroszországnak ne lenne vétójoga ebben a szervben, tehát nem tudni, minek: de összehívták, Ukrajna bejelentette „védelmi képességének növelése céljából, a nemzetközi jog szerint, az Orosz Föderáció agresszív cselekményére válaszul” a hadiállapotot a két ország között, a fejlemények egyelőre beláthatatlanok.

Mindezeken túl Aleppo városát is gáztámadás érte, melyet senki sem vállal, a szír kormányellenes alakulatok azt állítják, nem is lett volna nekik mivel végrehajtani, ám a kormányerők válaszul már légicsapást hajtottak végre Idlib tartományban az állasaik ellen.

Ha valamikor, hát most tényleg elmondható, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik és az élet pillanatnyilag nagyon nem habostorta.

Közepesnél súlyosabb fegyveres konfliktusok látszanak kitörni környezetünkben, az államszövetség, melynek tagsága létfontosságú számunkra épp most vesztette el egyik alappillérét, ilyenkor kellene és lehetne is tisztességes és átgondolt külpolitikával segíteni a magunk helyzetét, támogatni barátainkat és előnybe kerülni riválisainkkal szemben (ellenséget nem írhatok, mert nekünk olyan igazából nincs). Ilyen időkben lenne lényeges elkerülni a nálunk hatalmasabb államok ránk kiterjeszteni kívánt befolyását – ehhez képest mivel foglalkozik a magyar külügy?

Tonikkal és egészmogyorós tejcsokival.

De még jól jártunk, követelhetne tejbegrízt is a tárgyalások utáni banketten, kakaószórattal.

És ha nem kapja meg, vagy kevés a kakaó, hadat üzen.

Esetleges kormányváltás után javasolnám Szíjjártó áthelyezését washingtoni nagykövetnek, de kizárólag addig, amíg az Egyesült Államok nem választ magának másik elnököt.

Ha Trump elnökkel tárgyalna, végre képességeinek és habitusának megfelelő társaságba kerülne, és lássuk be: ez sokat jelent.

De emberek közé nem kéne engedni.

Még azt hiszik: ez az ember nálunk valaki.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása