Kérem szépen, érdekes dolgok történnek mostanság, választási kampány idején mindig így van, okos ember négyévente inkább elszegődik tengeri rablónak az Indiákra, mintsem itthon töltse ezt a zaklatott periódust. Most viszont nem csak érdekes, hanem példátlan események is zajlanak, hogy mást ne mondjak, a Jobbikot megszállták a kínaiak és elloptak négy pártot, most, aratás előtt.

Ehhez képest az, hogy a körúti robbantó Matuska Szilveszterré változott, már csak kis színes, de azzal is foglalkozunk majd. Hát lássuk, mi a csoda történt a Jobbikkal? Azt írja az Index (https://index.hu/belfold/2018/02/01/vona_gabor_facebook_alprofil_troll_tamadas/), miszerint több ezer kelet-ázsiai álprofil kezdte el követni Vona Gábor Facebook-oldalát. Feltűnés nélkül, kérem, mintegy lábujjhegyen. Ezt a párt hivatalosan is közölte, nehogy mástól tessenek megtudni. Lássuk a hírt!

„Szerda délután több ezer külföldi álprofil kezdte el hirtelen követni Vona Gábor oldalát, közölte a Jobbik, amely összehangolt támadás sejt a háttérben.

Rövid időn belül több ezer új külföldi követője lett szerda délután Vona Gábornak, de ezek egytől-egyig kelet-ázsiai álprofilok voltak. Az oldal így néhány óra alatt érte volna el az 500 ezer rajongót.

A manipulációs kísérletet a Jobbik munkatársai elhárították, az álprofilokat fokozatosan távolítják el az oldalról. A párt közleménye szerint a támadás feltehetően a Jobbik lejáratására irányult. Az eset kivizsgálása folyamatban van.

A Jobbik közleménye szerint egyelőre nem tudni, kik állhattak a támadás mögött, ezért nem is akarnak senkit megnevezni. A közlemény ettől függetlenül azért megjegyzi, hogy kedden volt „a Fidesz fizetett trollhadseregének első nagy főpróbája”, és dark web-es tevékenységük élénkülése is gyanakvásra ad okot.”

Nos, megjegyezném, hogy a Jobbik már a 2014-es választások idején is vásárolta a Facebook-lájkokat, méghozzá ipari tételekben, nem újdonság náluk a nagy forgalom, még ha nem is természetes úton jön létre. De akkor most miért nem örülnek a sok ázsiai követőnek?

Talán azért, mert látszanak. És hát egy párt, amely kötéltáncot jár a rasszizmus és a szalonrasszizmus között, nehezen tudná megmagyarázni, hogyan is lett ennyi távol-keleti híve. Komolyra fordítva a szót, alig pár lehetőség van.

1. Valaki párton belül elcseszett valamit, olcsó volt a lájk a világpiacon, hamar beruháztak, a kínaiak meg szállították az árut, pontosan, megállapodás szerint – csak éppen a vezetőség nem volt felkészülve ennyi ázsiai kedvelésre. Gyorsan és nyilvánosan kidobják, nehogy más szúrja ki.

2. Senki sem cseszett el semmit, a félmillió követést és lájkot a kormány vette nekik, hogy alkalmas pillanatban észrevehesse és így diszkreditálja őket a kampány folyamán. Gyorsan kidobják az egészet.

3. Azért vették a félmillió követést, hogy látványosan kidobhassák, manipulációval vádolva a kormányt.

4. Szecsuan tartományban elterjedt Vona Gábor fényképe, csak azt hiszik róla, ő az a kutyakedvelő milliomos, aki minden követésért küld egy ingyen iPodot.

Egyéb elképzelések is lehetségesek, de ez a négy a legvalószínűbb. Az a lényeg, hogy valaki kidobott egy közepes összeget az ablakon, és ennek semmi haszna nem lesz. Meg is mondom, miért. Azért, mert nem Facebookon választanak az emberek.

Egy videó nézettsége, egy politikus kedveltsége vagy követőinek mennyisége lehet statisztikai mérőszám, illetve inkább csak lehetne, ha nem volna manipulálható: a sajtóban tényleg fontos, ugyanis a sajtó abból él, hogy látják, olvassák, de a politikát nem nézettségre játsszák, hanem szavazatra, ahogy a focit sem jegyeladásra, hanem gólra. Lehet egy kampány a mérőszámok tükrében átütő siker, ha a szavazófülkékben nem lesz az: így tehát elmondhatjuk, hogy minden fillér, amit lájkra, követésre, miegyébre költenek, nem egyéb, mint elpazarolt pénz.

Viszont van, aki pénzre játssza a politikát, legalábbis a HVG szerint. Azt írják (http://hvg.hu/itthon/20180201_Adatlopassal_inditottak_volna_kamupartokat_hogy_allami_tamogatashoz_jussanak), hogy:

„Illegális úton megszerzett adatok felhasználásával kívántak pártok nevében több százmillió forintnyi támogatáshoz jutni annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai lepleztek le. Három személyt őrizetbe vettek - közölte a szervezet.

A gyanú szerint egy férfi és társai a 2018-as választások során kívántak négy olyan pártot indítani, melyek illegális úton megszerzett adatokkal állítottak volna jelölteket, és magas támogatást kaptak volna az állami költségvetésből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása a visszaélést megakadályozta, a pártok nem tudnak illegális úton költségvetési támogatáshoz jutni.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak különböző személyeket kerestek meg, hogy a pártok nevében induljanak. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezni. Az ajánlásokhoz szükséges, választásra jogosult személyek adatait illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisát vette célkeresztbe, melyből csaknem kilencezer, választójoggal rendelkező személy adatait szerezte meg. Az adatok illegális megszerzésében a cég egyik alkalmazottja is segítette őket.

A tiltott úton megszerzett adatok személyi számot nem tartalmaztak, azonban a jelöltállításhoz szükséges dokumentumra ezt is rá kell írni. Emiatt különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres hölgyekkel hívatták fel az adatbázisban szereplő személyeket és megpróbálták kicsalni adataikat.” (HVG)

Ügyes, ügyes, mondanám Kohn bácsival, csak éppen megbukott a fontos merény, kifordult medribül. Ha már adatbázist bírtak lopni, miért nem a népességnyilvántartástól tették, abban van személyi szám (illetve személyi azonosító). De látjuk a magyar leleményt: akad, aki pénzt öl a politikába, és akad, aki pénzt csinálna belőle. Az igazi az lett volna, ha ezek a kamupártok még nyernek is pár helyen. Az lett volna csak a valódi bukta. Akkor mihez kezdenek?

Ha már kriminális ügyek, az említettek mellett valósággal elszürkül, hogy a körúti robbantó visszavonta korábbi vallomását, pedig kár érte, mert kijött volna belőle legalább egy X-akták epizód: volt abban minden, kezdve küzdelmes ifjúkortól, melyet Uruguayban volt kénytelen tölteni egészen addig, hogy a családja figyeltette őt minden rendőrrel és lehallgatták a gondolatait is, egy fejébe ültetett chip segítségével. Erről a vallomásról állították a szakértők, hogy az elkövető nem szenvedett kóros elmeállapotban a tett elkövetésekor. Annyiban igaz, hogy tisztában volt a bűncselekmény súlyával, de azért nem nevezném a helyzetértékelését pontosnak vagy tárgyilagosnak.

Különben pedig az egész visszavont vallomás - éppúgy, mint a robbantásos merénylet ötlete és az azzal való zsarolás – egyszerű plágium, mégpedig Matuska Szilvesztertől lopta emberünk. Matuska meg a zsarolás ötletét Edgar Allan Poe egyik novellájából, de a tárgyaláson ő is arra hivatkozott, hogy neki képzelt barátja, Leó mondta, mit tegyen.

Kíváncsian várom, mi áll majd az új vallomásban, és Leó feltűnik-e.

Egyelőre ilyen kis ügyek borzolják a kedélyeinket az Országnagy Ideg- és Elmén, igaz, azt el sem meséltem, hogy Rogán Antal lakása a vagyonnyilatkozat szerint megállt a növésben, de megírták már mások, jobban: viszont, ahogy elnézem, rájöttem, hogy lehetne megreformálni a magyar választási rendszert oly módon, hogy mindenkinek jó legyen.

Nagyon egyszerű. Eddig egy helyre ikszeltünk vagy húztuk a pipát, arra a jelöltre, akit kormányon szeretnénk látni.

Ezentúl nem csak kormányt, hanem ellenzéket is kéne választani, így aztán minden párt eldönthetné, mire hajt, aki pedig sem kormánynak, sem ellenzéknek nem felel meg – nem kétpártrendszerre gondolok, hanem egy voksküszöbre – az így járt

Érdekelne, hova kerülne egy ilyen rendszerben a KDNP.

No, mindegy, dugja be mindenki a koszos lábát a takaró alá, jön a kontravizit és a főorvos úr háklis.

Szele Tamás

Kérem, ez most hosszú lesz, bonyolult, de tessék elhinni, hogy érdemes elolvasni. Mondjuk az is igaz, hogy a téma kapcsán sokan fognak engem lehülyézni, ugyanis erről az ügyről mindenki sokkal többet vél tudni, mint amennyiben biztos – hát, ez nem a városi legendák kisantológiája lesz, hanem elemzés a Fidesz közösségi oldalakat befolyásoló gárdájáról.

Abban mindenki biztos, hogy van ilyen, rendszerint azok félnek tőle a legjobban, akiknek semmi félnivalójuk, ugyanis – pont az aggodalom miatt – nem is tesznek semmi politikailag kifogásolhatót, de hát lássuk, miről is van szó valójában?

A 444 tegnapi száma hihetetlenül érdekes írást közöl arról, hogy miképpen működik a kormánypárt „trollhadserege”, kikből áll, hogyan irányítják, hogyan (nem) honorálják. (https://444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part) Annyira részletes a beszámoló, hogy kicsit tartok tőle, dezinformáció is csúszhatott bele. No, de akkor lássuk elsősorban, kikkel van dolgunk?

„2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el. Ez elsőre egy egynapos tanfolyam volt. Egy része Facebook-képzés volt, a fan page kezelését mutatták be, alapszinten. De ami jóval fontosabb volt, a Fidesz saját fejlesztésű rendszerének, a CAP használatának betanítása.” (444)

A módszer ismerős: először valami jelentéktelen apróságot kérnek, aztán egyszer csak azt veszi észre a naiv áldozat, hogy evez a gályán és elöl dobolnak neki. Hátul meg korbácsolják, ha nem ad bele apait-anyait. Itt is valami ilyesmiről van szó, de ne szaladjunk nagyon előre: először is lássuk a lényeget, a CAP-t. (https://cap.fidesz.hu/).

Ez egy alaposan titkosított belső levelezési rendszer, amit nem csak jelszó véd, hanem a belépéshez megerősítő SMS-re is szükség van, mint a bankéletben. Épp ezért nem nagyon lehet feltörni, pedig tanulságos lenne, mert ezen mennek egész nap az utasítások sok kis virtuális munkatársnak. Többnyire a legbanálisabb megosztásokra utasítják őket, esetleg lájkolásra, de az sem lehetetlen, hogy trollkodni kell valakinek a posztja alatt. Naponta legalább egy, maximum öt ilyen parancs jön, méghozzá úgy, hogy ha elküldik a katonának az üzenetet, arról kap egy értesítő SMS-t is, nem kifogás, hogy nincs gépközelben, ahogy gépet ér, belép a CAP-ba, arról jön egy megerősítő SMS, azzal végre tényleg belép, megkapja a direktívákat, és végrehajtja. Ezt aztán igen szigorúan ellenőrzik, és ha valaki ellógta a feladatát, azon számon kérik. Történtek kísérletek trükközésre, hamis profil útján való megosztásra, de ezt az egyet tényleg nagyon ellenőrzik, itt nincs kecmec: akit benyelt a szervezet, annak élete végéig szolgálni kell.

Általában vagy kormánypárti politikai hirdetéseket, vagy központilag előállított mémeket osztanak meg, saját mém megosztása ugyan nem tilos, de nem is gyakori – az ügynök túlzott önállósága ugyanis nem vezet semmi jóra. De hol osztják meg ezeket? Minden csoportban, ahol tagok, és olyan csoportokban főleg, amelyek ártatlan, civil vagy lokálpatrióta kezdeményezésnek tűnnek. Soroljunk fel párat a 444 nyomán: Kertváros Pécs, Fejér Megyei Jobbegyenes, Mátrai Betyárok, Trollkomárom, Nem érdemelnek több esélyt, Szeged többre képes, Kritika Kazincbarcika, Rábaköz nem kér a hazaárulókból, Kaposvári Fricska, Egyenesen Marcali, Igazi baloldalt Csepelen, Fogjunk össze Kispestért, de ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, naponta alapítanak vagy foglalnak el újabb csoportokat, sőt, mivel a feketepiacon a csoportokkal, oldalakkal kereskednek is, az sem kizárt, hogy vesznek.

De ha ezek a kormány csoportjai, mi haszna annak, hogy bennük osztják a tartalmakat? Hiszen, gondolhatnánk, csak ők maguk látják egymás tevékenységét, olyan ez, mintha saját magát patkolná meg a kovács. Hát nem olyan. Úgy tessék elképzelni a dolgot, mintha a CAP lenne a vízvezeték, amire rákötünk egy zuhanyrózsát, az aztán fröcsköl mindenfelé. Ha kettőt kötünk rá, még többfelé fröcsköl, ha százat, minden vizes lesz. A zuhanyrózsák a csoportok, amikben óhatatlanul is több civil látja a propagandát, mint ügynök, szépen, lassan, sőt inkább gyorsan, de mindenkit sikerül elérni a sorozatos megosztásokkal, akit érdemes. Persze, nem mindenkit érdemes, aki megátalkodott ellenzéki, az kimarad ezekből az örömökből.

Más kérdés a kormánypolitikusok tevékenységének lájkolása, ugyanis az valóban egyszerű feladat, egy kattintás és meg is van, viszont csodálatos számszaki eredményeket hoz az illetőnek. Tényleg százezres és milliós olvasottságokat lehet kimutatni, bár mondjuk az is tény, hogy ehhez nem elég a virtuális munkatársak szorgalma, ehhez bizony robot is kell.

A legkínosabb feladat a trollkodás lehet, a támadás, a jelentgetés – de ha valamire, hát erre tökéletesen alkalmas ez a láthatatlan légió, nincs rá bizonyítékunk, de nem kizárt, hogy az elmúlt évek rejtélyes ki- és letiltásai mögött is az áll, hogy gyakorlatoztak, mármint mirajtunk. Valódi akciónak ezt nem nevezném, mert reális eredménye nincs, a letiltott előbb-utóbb visszatérhet, egy tartalékprofillal akár perceken belül is, és ez védhetetlen. Épp azért nem állítanám felelősségem teljes tudatában, hogy minden érthetetlen FB-tiltás mögött ők állnak.

Rendben, látjuk, hogy a 444 informátora szerint körülbelül mivel foglalkoznak – de mindez mire jó?

Két dologra. Egyrészt a magyar politika intézkedések és tettek helyett már régóta inkább statisztikai adatok termelésével foglalkozik, és ezen az úton csodálatos mutatókat lehet elérni, még ha ezek mögött a számok mögött nincs is semmi. Legalábbis nem sok van. Másrészt, és ez a fontosabb, ez a Fidesz rendszerének titka, tematizálják a közéletet, közbeszédet. Mindig ők lépnek először, a velük szemben állók már csak válaszolhatnak nekik, tiltakozhatnak – így sikerült elérni azt is, hogy a politikai ellenzék lassan már csak úgy tudja meghatározni magát, hogy ők azok, akik szemben állnak a kormánnyal. Mármost, ha eláll az ellenszél, orra eshetnek, nincs mire támaszkodni.

Erre kiválóan alkalmas Brancaleone trollármádiája.

És tessék mondani, hogyan fizetik őket?

Végvári módon: se pénz, se posztó. Tessék elképzelni, hogy akad aktivista, aki 2010 óta csak köszönömöt kapott, mások is be kellett érjék egy-egy baseball-sapkával, amit Orbán Viktor dedikált. De akkor mégis, miért csinálják? Mindenféle apró előnyökért, kapcsolatokért, karrierizmusból, törtetésből, vagy a leghülyébbek hazafiságból. Azonban anyagi ellenszolgáltatás nincs, a központ azt mondja, amint véget ér a kampány, lesz, csak éppen 2010 óta állandóan kampány van.

És hát ebből nem is lehet kiszállni, aki lelép, annak vége, van az a hivatali út, amivel lehetetlenné tehető bárki. Szóval, rosszlányok is, meg is erőszakolják őket, nem is kapnak érte semmit, de még meg is kell köszönjék.

Nagyjából ennyiről számol be a 444 írása, erősen összefoglalva és pár saját gondolattal bővítve, de még le kell szögezzünk pár dolgot.

Rögtön az első az, hogy ez a rongyos gárda csak a propagandacsapat. Ennek nincs köze a polgári vagy katonai szolgálatokhoz és ezek nem informátorok, még ha néha dalolnak is egyet-mást a központnak. És nem is igazi ügynökök: ezek amatőr propagandisták. Csúnyák, kellemetlenek, zavaró a tevékenységük, de valóban ártani nem tudnak és nem is végeznek megfigyelői munkát. Az a profik dolga. Nem ők fognak profilokat feltörni, már csak azért sem, mert képzettségük sincs rá, egyszerűbb diverzióra sem alkalmasak. Ők csak talpasok. Hasznos hülyék.

Azonban, ha már a profiknál tartunk, mit tennék én, mint parancsnok, ha komoly, valódi fedett akciókra készülnék a közösségi oldalakon, valódi ügynökök bevetésével?

Dekonspirálnám ezt a nem sok mindenre alkalmas, de nagy létszámú csapatot, ezzel nem veszíteném el őket, mert név szerint egyikük sem bukott le, és amúgy sem tudnak lelépni, odadobnám őket a nyilvánosságnak, aztán míg a sajtó és a közösségek velük foglalkoznak, az álcázóködben azt csinálnék, amit éppen akarok.

Kicsit gyanús nekem ez a faék-egyszerűségű lebukás, valakinek megszólal a lelkiismerete és pont választási kampány idején teregeti ki a szennyest a sajtónak – másrészt viszont, ha a sajtó nem írná ezt meg, nem is lenne sajtó. Kicsit hasonlít a pár hónappal ezelőtti Reddit-poszthoz, amiben egy Semptei Névtelen a kormánymédia működését részletezte ingyen, boldognak és boldogtalannak, bár az olyan ember számára, aki dolgozott már szerkesztőségben mégis hihetőbbnek tűnt – de annál is felvetődött a kérdés, miszerint cui prodest, kinek érdeke, hogy ez nyilvánosságra kerüljön?

Sok rossz lelkiismeret szólal meg politikailag érdekes időpontokban, ráadásul névtelenül.

De mondjuk erről nem írni sem lehet.

Összegezve: megtudhattuk, hogy a kormánynak van egy, a feltételezettnél messze nagyobb és hatékonyabb propaganda-csapata, ami dolgozik ebben a pillanatban is, és szükség, valamint igény esetén sok mindenre alkalmas volna még több mindenre pedig nem.

De nem ők a megfigyelők. És nem is ők a cselekvők vagy végrehajtók. Ők csak a lelkes, fizetetlen aktivisták.

Ők a Rongyos Gárda.

Szele Tamás

Este andalogtam volna a fenyéren, ha nem lett volna egészen más, és fontosabb dolgom, különben is, ilyen hidegben andalogjon ott az Osszián, az a lényeg, hogy mikor a verdikt született, nem voltam gépközelben és a telefonom is épp megadta magát. Szerény estebéd közben kaptam a hírt: „Bejegyzésedet a Facebook kéretlennek találta, ezért eltávolítottuk.”

Bejegyzésemet annak idején, mikor még férfiak voltak a férfiak, nők a nők és kolerabaktériumok a kolerabaktériumok, vagyis pár napja tényleg nem csak a Facebook vezetőségének szántam, hanem úgy általában mindenkinek, így értem, hogy kéretlennek találták – hiszen nem kérték. No, de így talán mégsem kéne eljárni...

Hogy tisztázzuk a helyzetet: egy szaklapban megjelent újságcikkről van szó, méghozzá egy sportcikkről. Melyben csakis és kizárólag teniszről van szó, Australian Openről, Grand Slamről, nincs benne sem kormánypárt, sem ellenzék, nincs benne Orbán Viktor, nincs benne az az ellenfele, akinek nem írom le a nevét, mert ha nem tömjénfüst ködében teszem, nekem rontanak a hívei (valóságos Voldemorttá tette magát így a sajtó előtt, de ne panaszkodjon, hogy nem foglalkozunk vele, maga tehet róla), továbbmegyek, nem volt benne szex és nem volt benne erőszak, nem volt benne vallás és nem volt benne faj, nem volt nemzet és nem volt benne hazugság vagy konteó sem. Tárgyilagos tudósítás volt Babos Tímea és Kristina Mladenovic Grand Slam-győzelméről. Nem több.

Mondjuk nem erre várnám a Pulitzert, az is tény, de ez is hír a sportlap számára, erről is be kell számolni, ugyanis a közönséget – főleg a magyart – kifejezetten érdekli. Ráadásul jó hír volt, mindenki örült neki.

Csak tartalomnak kéretlen.

Ugyanis ha valaki kérte volna, azt sem nagyon tudnám igazolni.

De ha jobban belegondolok... mi is az a kéretlen tartalom?

Minden hír.

Hír, ugyebár, az az információ, ami korábban nem volt köztudomású, és amely emberek egy csoportjának valamiért fontos. Minél nagyobb a csoport, annál fontosabb a hír.

Például, ha én ma kapok a kisboltban pörköltkonzervet vagy pacalt, az keveseknek fontos (bár közéjük tartozom), ámde amennyiben Donald Trump úgy dönt, hogy Elon Musk űrhajójával első emberként a Marsra látogat, az sokaknak, így hát az én pörköltem nem kerül a lapokba (de igen, mert beléjük írom, bibibí) viszont Trump űrutazása mindenhol szalagcím lesz.

De tartalomnak minden vezető hír is kéretlen. Nincs is hogy kérni, hiszen pontosan attól hír, hogy korábban nem tudott róla senki: ha kitör a Krakatoa vagy a világháború, azt rendszerint senki sem kéri. Sőt, senki sem számít rá. Pont azért fontos közzétenni, mert váratlan, és sokakat érinthetnek a következményei.

Sőt, tulajdonképpen minden emberi kommunikáció is „kéretlen tartalom”. Ugyanis közvetlen környezetünket kivéve senki sem kéri, hogy ráköszönjünk, megkérdezzük, hogy van és mi a véleménye a tibeti buddhizmus vörös sipkás irányzatában a korai középkor táján mutatkozó manicheus irányzatokról. Ha az ellenőr megnézi a jegyemet a trolin, ő sem kéri, hogy köszönjek, ő csak a jegyet kéri. Ha vásárolok, az árus is csak a pénzt kéri az áruért, köszönést, jó szót nem.

Akkor megfejtettem: kéretlen tartalom minden hír és minden jó szó. Legalábbis a szó facebookos értelmében véve.

Ismerősök panaszkodnak, hogy már a wikipédia-szócikkeket is ezzel távolítja el a közösségi oldal bizonyára végképp megkergült rendszere, már a Déli Pályaudvar fényképe is kéretlen tartalomnak minősül – van a panaszokban valami közös.

Mindegyik vagy majd' mindegyik kapcsolatban áll valamiféle sajtótermékkel, médiummal. Akkor pedig a Facebook elkezdte valóban kiirtani a híreket.

Méghozzá gyökerestől: hiszen formális logika alapján minden hír kéretlen tartalom.

Hát ez nagy üzlet lesz, olyan, mint a Zoli kocsmáros ötlete volt, mikor elkezdett romlani a gazdasági helyzet: azt mondta, mindennek megy fel az ára, áramnak, bérletnek, víznek, italnak, mit szólnánk hozzá, ha csak bejönnénk, letennénk a pénzt, és már mehetnénk is tovább? Csúnyát szóltunk, az ötlet nem valósult meg.

Most Zuckerberg kísérletezik valami ilyesmivel: mivel minden és bármi lehet kéretlen tartalom, a legártatlanabb híreket is lesöprik a fake newstól való nagy félelemben, ha igazak, az sem baj, az emberek csak ne sutyorogjanak hírekről, még sporthírekről sem, az a legtisztább.

Így a közösségi oldal rövidesen kizárólag a macskákról, a kajákról és a macskakajákról fog szólni.

Sőt, mivel minden hír, csak nem minden azonos fontosságú (ezt ne tudná egy informatikus?), mivel az is hír, ha a kandúrmacskám kilenc kölyöksárkányt ellett, hát rövidesen ne sutyorogjunk mi semmiről sem, az még biztosabb. Minden nap háromszor nyissuk ki az oldalt, nézzük végig az összes reklámot, rendeljünk naponta egyszer valami parafadugócsiszolót vagy vakondirtó infralámpát, aztán már mehetünk is.

De ne kommunikáljunk.

Azt főleg ne.

Volt pofázni?

Nem volt.

Elvégre - minket senki sem kérdezett.

Szele Tamás

Kérem, színesedik újra a magyar politikai paletta, jobban mondva barnul, feketül – kezdenek előkerülni megint a naftalinból a régi szélsőjobboldali szövegek, fenik már a fogukat azok, akik fájdalmasan hiányolták az elmúlt időszakban ezt a gondolatvilágot a közéletből. A kormány befogadási ügye megnyitotta az utat a Jobbiknak vissza a jobbszélre, a radikálisoknak meg a nyilvánosságba.

Kesergő bőrfejűek öröme, hogy a Jobbik retorikájából megint tünedeznek a kutyulik, ciculik és előkerülnek a menekültellenes szlogenek – ezt akár Vona Gábor szombati beszédén is láthattuk (https://index.hu/belfold/2018/01/27/vona_gabor_valasztas_kampanynyito/), amiből pedig az a tanulság, hogy nem szelídült ez a párt semennyit sem, csak éppen pragmatikusan alkalmazkodott a helyzethez. A kormány évekig szó szerint ellopta tőle a nacionalista-kirekesztő showt, mellettük nem lehetett labdába rúgni, no, de most, hogy kiderült, miszerint mégis menedéket kapott az országban pár szerencsétlen a befogadási kvóták alapján (és jóval több gazdag szerencsés, a pénze alapján) előkapják újból a rezes fringiát, amiről azt hittük, fogason függ, rozsda marja. Ésszel élő ember mást nem is várt – így tessenek megválasztani őket, előszednek majd ezek mindent a sifonérből, amit a cukiság korában megtagadtak.

Mondjuk a kormány meg lemásolta az ő sifonérjukat, egyik kutya, másik eb, szalonna egyikből sem lesz.

Hanem ha csak a Jobbik orientálódna a szélsőségesek felé, még egyszerű volna a képlet. Mozgolódik arrafelé már mindenki, kísértetek huhognak az éjféli keresztúton, elfeledett csontvázak esnek ki a szekrényekből, aki csak tud még, mind mozdul, várja a szélsőjobb feltámadást.

Februárban valóságos nácifarsangot rendeznek Budapesten.

Nácifarsang, az ám – persze, össze kell rakni a mozaikot, hogy rájöjjünk, ezek azért koordinált események.

Ugyanis még véletlenül sem ütik, fedik egymást. Nem szervezték egyiket a másikra.

Kezdődik az ünnepségsorozat egy balladaesttel egybekötött bajtársi találkozóval, a Kanguru Kulbban, a Bécsi úton, február kilencedikén. Szervezi, aki szervezi: én a Skins4Skins oldaláról értesültem róla. Megjegyzem, ebben az írásban NEM fogok hivatkozásokat és linkeket megadni az eseményekről, ugyanis reklámozza ezeket az embereket és rendezvényeket a radai rosseb. Fellép egy magyar és egy német zenekar, akik feltehetően mégsem teljesen balladákat fognak előadni, de hát annak idején a Magyar Gárdát is kulturális egyesületként jegyezték be, jobbszélen a szavaknak nem mindig fontos a jelentése.

Másnap, tizedikén meg már indul is a karnevál, jelmezes maskarák fognak felvonulni, alakoskodni, egyelőre meg nem határozott helyszínen, de majdnem bizonyos, hogy a Várban, „becsületnapi megemlékezés” címén. Mármost idén mozgalmas egy karnevál várható, ugyanis tavaly a miniszterelnök bejelentette, hogy ezt a vidám, pajzán, aljas megmozdulást legközelebb karhatalommal fogja feloszlatni – meglátjuk, lesz-e a műsorban utcai harc- valamint svédtorna-bemutató is, vagy csak ígérgetett. De hogy a legváltozatosabb jelmezeket láthatja majd a nagyérdemű, legalábbis az elején, az bizonyos: én azért kettőt-hármat hiányolnék, hogy teljes képet kapjunk a korról. A rongyokba öltözött, flekktífusszal küzdő munkaszolgálatost, a csontig fogyott, halálra kínzott deportáltat és a papírtalpú bakancsban, szakadozott egyenruhában, lőszer nélkül menekülni próbáló honvédet, akinek a beleit épp kiontották egy szuronyrohamban.

Bemutatásuk alaposan árnyalná a képet.

Ez előtt vagy után várható a Budai Kitörés Emléktúra, aminek titkolják az időpontját, de aki érdeklődik iránta, bizonyára meg fogja tudni, mikor és honnan indul az időgépük. Én csak egyet kívánnék nekik a történelmi hűség kedvéért: szovjet pergő- és aknatüzet.

A farsangi szezont a Horthy Miklósra megemlékező istentisztelet zárja, természetesen tizenegyedikén, hogy meg ne törjön a hangulat.

Pillanat. Azt már egyszer elhalasztották, nem?

De. Ugyanis a cinikusan a holokauszt-emléknapra tervezett első megemlékező misét, melyet elvben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tartott volna, Osztie plébános a dátumra való tekintettel elnapolta volt. Nem elmaradt, csak halasztják – ámde ez nem katolikus mise lesz, hanem református istentisztelet, a Horthy Miklós Társaság rendezésében, a Szabadság téri Hazatérés Templomában, igét hirdet régi ismerősünk, a szószék Mick Jaggere, ifj, Hegedűs Lóránt.

Mi ez?

Ez egy helycserés támadás, semmi egyéb. Visszaélés azzal a ténnyel, hogy sem misét, sem istentiszteletet betiltani nem lehet. De tiltakozni lehet ellene – szerveződik is egy demonstráció. (https://www.facebook.com/events/742604669265940/) Persze, nem az Isten tiszteletét kifogásolja az ember, hanem a Horthyét – akinek sok keresnivalója az Isten házában nincs. No, de hiszen történtek más csodák is abban a templomban, meg kell hagyni. Amolyan fordított csodák, nem vad farkasok szelídültek meg, hanem emberek vadultak el állati szintre.

És ezzel véget is ér a budapesti nácifarsang, mert február tizennegyedikén jön Hamvazószerda, véget ér a farsangi időszak, kezdődik a Nagyböjt.

A résztvevőknek és szervezőknek kívánom, hogy nagyon nagy böjtje legyen ezeknek a rendezvényeknek, foguk vássék tőle, gebedjenek is bele.

Szele Tamás

Sokat temettük már a független sajtót és annak szabadságát az elmúlt nyolc év folyamán (tetszenek látni, most az én kezembe került ez az elkoptatott szlogen, de hát bizony nyolc éve ül a nyakunkon a Fidesz), azonban most jött el az a pillanat, mikor már kész a szemfödél, szegezik ránk a koporsót, és a temetés napja is ki van tűzve. Ez hosszú írás lesz, de tessenek végigolvasni, érdemes.

Már csak azért is érdemes, mert le merném fogadni, hogy fél éven belül kevés ilyen írást látnak majd, akár tőlem, akár mástól. Nem lesz, és majd a gyáva sajtót tetszenek szidni, arról tudomást sem véve, hogy már nincs is. No, vágjunk a média résébe, essünk neki.

Tegnap jelent meg a Népszavában (http://nepszava.hu/cikk/1151315-kozos-karamba-terelnek-az-ujsagirokat), hogy kormányhoz közeli sajtókörök szakmai kamara felállításán dolgoznak – ennek bevezetésére a választások után kerülne sor, miután a Parlament meghozott egy támogató törvényt is. Mondjuk irigylem azt a magabiztosságot, amivel bizonyosak benne, hogy a mostani koalíció nyeri a választásokat, de lássuk be: még mindig erre van sajnos a legnagyobb esély, ezen a pályán az ellenzék legfeljebb egymást verheti meg, és amint látom, nem is akar válogatottat kiállítani – pedig hát ez bajnoki meccs volna, nem a BLSZ 2, nem kiesésre kéne játszani.

Mindegy.

Most nem erről van szó.

Lássuk, mivel foglalkozna az a bizonyos sajtókamara.

„ ...elsősorban az érdekvédelem lenne a cél, ezért „a szakma megosztottsága és kiszolgáltatottsága miatt” olyan törvényjavaslatokat kezdeményeznének, amelyek – állításuk szerint - javítanák az újságírók helyzetét.

Az elképzelések között szerepel, hogy csak olyan kiadó nevezhetné magát országos médiumnak, amely tagja a kamarának, elfogadja a szervezet etikai és szakmai előírásait, valamint vállalja, hogy csak kamaratagokat alkalmaz. Az újságírók csak bejelentve – tehát nem számlásként – dolgozhatnának és egy bizonyos bérszintnél nem kereshetnének kevesebbet. Az is felmerült, hogy a kamaratagok - más nyugat-európai országokhoz hasonlóan - nyugdíjkedvezményt vagy akár kedvezményes utazási lehetőséget kapjanak.

Ahhoz, hogy valaki kamarataggá váljon meg kellene felelnie több elvárásnak is, így például előírhatnák, hogy csak bizonyos képzettség vagy tapasztalat megléte esetén léphet be valaki, és el kellene fogadnia a szakmai és etikai szabályokat. A legfontosabb érv a tagság mellett természetesen az lenne, hogy licenc nélkül nem lehetne a nagyobb médiumoknál dolgozni. "Fel akarunk lépni az ellen, hogy a kiadók fillérekért alkalmazzák az újságírókat, valamint, hogy megfelelő képességek hiányában dolgozzon valaki ebben a szakmában" – fogalmazott egyik forrásunk. A kiadókat akár adókedvezménnyel, vagy különadó kivetésével is ösztönözhetnék arra, hogy elfogadják a kamara szabályait.

Úgy tudjuk, a szabályozás nem vonatkozna a kisebb médiumokra, tehát továbbra is lehetne blogokat, de akár nagyobb újságokat is működtetni kamarai tagság nélkül. A különbség az lenne, hogy a nagyobb újságok más minősítéssel rendelkeznének, így pedig „az olvasó tudná, hogy milyen lappal van dolga”. "Ha van egy kórház, amelyik azzal hirdeti magát, hogy diplomás orvosai vannak, míg egy másik azzal, hogy nála nincsenek diplomások, akkor nem kérdés, hol kezeltetem magam" – érvelt egyik forrásunk a tervek mellett.” (Népszava)

Mi ebben a rossz? - tetszenének kérdezni. Az egész. Lássuk sorban, apróra. Egyrészt, maga a külön törvényi szabályozás. Egy – vagy több – törvényt hoznának külön a sajtókamara kedvéért, holott a mostani médiatörvény is kimondja, miszerint „Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők.” Márpedig ez sarkalatos törvény, csak kétharmaddal lehet megváltoztatni, szóval a sajtó számára is van tétje a választásoknak, no, de szerintem az sincs kizárva, hogy inkább hoznak pár ellentmondó, diszharmonikus törvényt, és utána le se tojják magát a médiatörvényt, ha teszem azt, nem lesz meg a kétharmad.

Azt mondja: „Az újságírók csak bejelentve – tehát nem számlásként – dolgozhatnának és egy bizonyos bérszintnél nem kereshetnének kevesebbet. Az is felmerült, hogy a kamaratagok - más nyugat-európai országokhoz hasonlóan - nyugdíjkedvezményt vagy akár kedvezményes utazási lehetőséget kapjanak.” Itt a csali, kérem, itt a méz, de hol a madzag? Megvan az is: „Ahhoz, hogy valaki kamarataggá váljon meg kellene felelnie több elvárásnak is, így például előírhatnák, hogy csak bizonyos képzettség vagy tapasztalat megléte esetén léphet be valaki, és el kellene fogadnia a szakmai és etikai szabályokat. A legfontosabb érv a tagság mellett természetesen az lenne, hogy licenc nélkül nem lehetne a nagyobb médiumoknál dolgozni. A kiadókat akár adókedvezménnyel, vagy különadó kivetésével is ösztönözhetnék arra, hogy elfogadják a kamara szabályait.” Mit jelent ez?

Azt jelenti, kérném tisztelettel, hogy ha engem itt el tetszenek olvasni átlagos napon olyan öt-hatezren, jó napon tízszer ennyien, akkor hiába teljesítettem egymagam úgy, mint a teljes Magyar Hírlap (vagy tízszer úgy), mégsem illetnek meg azok a jogok, amelyek az említett lapnak akár a gyakornokát is. Már persze, ha nem vagyok kamarai tag, de nem leszek. Ugyebár, nem kötelező, csakhogy ha egy „kisebb” médiumnál – fentebb jeleztem, hogy a sajtókamarai logika szerint nem a méret a lényeg, lehet az ember tízszer nagyobb egy kormánylapnál, az sem számít – dolgozom, az nem minősül országosnak. Nagy ügy, mondhatná a laikus – de tényleg az, mondja a profi. Ugyanis az egészen biztosan várható, hogy, mint a HVG is nagyon helyesen rávilágít (http://hvg.hu/itthon/20180127_Legalabb_ez_is_vilagos_a_Fidesz_eltiporja_a_kritikus_sajtot_ha_nagyot_nyer_aprilisban), sajtótájékoztatókra, más helyekre csak kamarai tagokat engednek be, sőt, a kormányhű szervek és szervezetek is csak velük állnak majd szóba.

De kit érdekelnek ezek? Mindenkit: egész szakmai műfajok kerülhetnek kormánybefolyás alá, mint a bűnügy, a sport vagy a külpolitika. A nem kamarai tagoknak marad a belpolitika, abból is annyi információ, amennyit vagy nyilvánosan közöl az MTI, és az kisebb a hangya nemi szervénél is, vagy amennyit a még létező nem kormánypárti politikai szervezetek adnak, rendszerint nagyon elfogultan.

De menjünk tovább. Eddig is félig vakon repültünk, ugyanis én személy szerint nem járok kormányinfóra, hiszen előre le tudnám írni, miket fognak nekem ott hazudni, ugyanezért nem interjúvolok minisztereket, inkább dolgozom az eseményekből és hivatalos nyilatkozatokból, fontosabb az elemzés ebben a helyzetben, mint az, hogy ki mit állít. No, akkor fordítják a másodikat a présen. Az engem és másokat alkalmazó kiadót választás elé állítják: vagy belép a kamarába és kap adókedvezményt, vagy nem lép be, és akkor különadóval sújtják. Nincs olyan magyar munkaadó, amelyik vállalná a különadót, jobb, ha tudomásul vesszük – és ha mégis lesz, úgy megvámolják, hogy pár hónap alatt nem lesz, mert csődbe megy.

De tegyük fel, mégsem lép be, gyémántbányára bukkanunk a nyóckerben és fizetjük a sápot, harácsot, különadót. Akkor még mindig követelhetik tőle X. vagy Y. elbocsátását, különben ellentmond a kamara által a jövőben meghatározandó szakmai és etikai feltételeknek. Nekem például nincs diplomám, jártam egyetemre, de sosem fejeztem be, nem is vizsgáztam, viszont harminc éve írok újságot, elvben a tapasztalatom meglenne... de mondjuk az én esetemben biztos, hogy ragaszkodnának egy diplomához. Tehát elvennék jó esetben az én licencemet, rosszabb esetben a kiadóét is.

Így lehet tehát embereket kiszorítani a pályáról, lapokat megszüntetni, míg szemünket forgatva szakmai érdekvédelemre hivatkozunk.

Blogot persze nem volna tilos írni, netes lapot sem, a „kisebb” kategóriában, csak éppen lehetetlen volna. Tegyük fel, írok egy erősen kormányellenes anyagot valahova.

És írok, mert én egy olyan vagyok.

Ha az illető netes orgánum szervere, tárhely-szolgáltatója Magyarországon van, úgy a Sajtókamara követelheti, miszerint azonnal vegyék le akár az egész orgánumot is, mert megsértettem valamelyik, általuk hozott dogmát. És a szolgáltató leveszi, mert nem akarja becsukni a boltot. Most fog jönni pár okos ember, és azt a tanácsot adja, hogy tartsuk a lapokat külföldi tárhelyen. Nagyon jó ötlet: így meg a civiltörvény hatálya alá esnénk, már a domain-nevünk alapján is, és azonnal minősülnénk külföldről támogatott szervezetnek.

Azt már meg sem kérdezem, kik vezetnék a Sajtókamarát, mert gondolom: elsősorban a javaslattal előálló Szöllősi úr, a Nemzeti Sporttól, de gondolom, szükség lesz majd egy jól fizetett irányító testületre is, olyan szellemi és jellembéli óriásokkal, mint Bayer, Stefka, Bencsik és még sokan, túl sokan mások. Képzelhető, mennyi jóra számíthatunk ezektől.

Különben volt már Magyarországon Sajtókamara. 1938-ban. Igen érdekes intézkedéseket hozott, lássuk rögtön a legelsők egyikét! 

„A sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. minisztérium rendeletben állapítja meg. A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.”

Ja bizony. És ennek a törvény útján történő megalapításakor is a szakmai érdekvédelemre hivatkoztak.

Akkor összegezzük. Ha nyer a mostani kormány, és nyer, törvénnyel, korbáccsal, kaláccsal és árulók bevetésével megszünteti a független magyar sajtó maradékát is.

Az ellenzék pártjai nem fognak kiállni érte, részint, mert nem sikerült a független lapokat – igen kevesen vagyunk már – befolyásuk alá vonni, tehát számukra nem vagyunk hasznosak, részint pedig, mert a mára kialakított saját blogszférájukat nem éri bántódás.

Az olvasók veszítenek, ahogy a szakma is, de senki sem fog kiállni értünk, egyrészt, mert törvényi szabályozással kéne szembeszállni, másrészt, mert bizonyos méretek alatt a tüntetésekkel a kormány nem foglalkozik, harmadrészt, mert az olvasónak van más, jobb dolga is, és negyedrészt, mert az elnyomó intézkedéseket valószínűleg több lépcsőben fogják bevezetni, nem egyszerre.

És egy nem túl szép napon arra tetszenek majd ébredni, hogy az egész országban kizárólag kormánymédiumok léteznek, a teljes tömegtájékoztatás a kormány kezében van, azt tetszenek megtudni, amit elmondanak maguknak.

Azon a napon fogják végleg, de legalábbis évtizedekre eltemetni a független magyar sajtót és a sajtószabadságot. A hivatalos ellenzék cinkos közreműködésével.

Nyugodtan tessenek majd melléjük fektetni a Magyar Szabadságot is, úgy általában: aki uralja az információt, uralja az elméket is. Szabad sajtó nélkül rabszolgák leszünk egy ország méretű ültetvényen.

Én szóltam.

Béke porainkra.

És sorainkra. 

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, míg kis honunkban mindenki azon kattog, hogy mit mondott Orbán Viktor és mit Soros György, valamint ki kinek a bérence de főleg mennyiért, azalatt a bolygó többi része egészen mással foglalkozik. Háború van most a nagy világban, mégpedig cyberháború, és a legérdekesebb mozzanatok épp tegnap kerültek nyilvánosságra.

Az eddig sem volt titok, hogy a cyberháború zajlik, és benne a legnagyobb hatalom Oroszország. Boldog kétezres évek, mikor a kínai hackerektől kellett a legjobban tartani... mondjuk, ők sem vizesnyolcasok, csak Kína érdekei annyira eltérnek a többi államétól, hogy mostanság nem szoktak komolyabb akciókat végrehajtani (vagy de, csak ahhoz nekünk kevés közünk van: elvégre ők kifejezetten a harmadik világban és a kelet-ázsiai térségben szeretnék érvényesíteni a befolyásukat). Pillanatnyilag elmondható, hogy a két legveszélyesebb cyberhatalom Oroszhon és Észak-Korea. Phenjan fiai valóságos műrepülést mutattak be a virtuális térben a bitcoin körül, Oroszország pedig minden idők legnagyobb hírszerzési bravúrját érte el az amerikai választások befolyásolásával.

Nono, mondhatná erre az, aki híve Putyinnak: nono, arra nincs bizonyíték.

Dehogy nincs. Tegnap óta van.

Illetve, jóval régebb óta, csak épp tegnap került a nyilvánosság elé, a Politico (https://www.politico.eu/article/report-dutch-agency-spied-on-russian-group-accused-of-us-election-hack/) hasábjain, de foglalkozott vele a Techcrunch (https://techcrunch.com/2018/01/25/dutch-intelligence-group-has-reportedly-been-monitoring-russian-election-hackers-since-2014/) és magyar nyelven az Index (https://index.hu/tech/2018/01/26/holland_titkosszolgalat_orosz_beavatkozas_amerikai_valasztas/) is.

Na, hát akkor mi ez, elvtársak, sto eto? Ez eto egy nagyon nagy sto, ócseny balsaja, plusz, ha belegondolunk, egy burleszkfilm is, mert az történt, hogy míg az oroszok évek óta figyelték (és befolyásolták) az amerikai politikát, addig a hollandok évek óta figyelték az oroszok megfigyelő tevékenységét és minden lépésükről tudtak. Megfigyelték a megfigyelőket. Meghackelték a hackereket. Amint az Index írja:

„A holland titkosszolgálatnak, az AIVD-nek dolgozó hekkerek fontos információkhoz jutottak az oroszok tevékenységéről a 2016-os amerikai választásokat illetően, írja a holland Volkskrant. A lap szerint az AIVD évekig be volt épülve a hírhedt orosz hekkercsapatba, a Cozy Bearbe (ami nem összekeverendő a Fancy Bear nevű, talán még hírhedtebb csoporttal, akik amúgy szintén meghekkelték az amerikaiakat.

2014 nyarán kezdődött az akciójuk, amiről akkor még nem is sejtették, hogy mi lesz belőle: egy hekker egy Vörös Tér melletti egyetemi épület hálózatába jutott be, de akkor még fogalma sem volt, mibe keveredett. Egy évvel később az AIVD központjából, Zoetermeerből ő és a kollégái látták, hogy orosz hekkerek megtámadták az amerikai Demokrata Pártot. Mégpedig úgy, hogy akkor már benne voltak a Cozy Bear hálózatában.

Értesítették az amerikai társszolgálatokat, és ez a figyelmeztetés, valamint az éveken át tartó holland hozzáférés lett az egyik alapja az orosz befolyást vizsgáló FBI-nyomozásnak is, ami mára eljutott odáig, hogy az amerikaiak meg vannak róla győződve, hogy volt orosz befolyás az elnökválasztásra.

2014 nyarán, még az MH17 maláj utasszállító tragédiája előtt támadtak a hollandok. A Cozy Bear hekkerei egy Vörös Tér melletti egyetemi épületben vannak, a csapat összetétele változó, általában nagyjából tíz ember aktív. A hollandok bejutottak a hálózatukba, és ez még nem minden. A helyi biztonsági kamera rögzíti, hogy ki megy be és ki jön ki a hekkerek terméből. Ehhez a kamerához is hozzáférnek a hollandok: látták, mit csinálnak, és kik csinálják. A képeket Zoetermeerben elemezték, és összevetették az orosz kémek adatbázisával.

Mindez aranybánya volt. Éveken át szereztek infókat a célpontokról, módszerekről, és a legmagasabb rangú orosz hírszerzők befolyásáról. A látogatókról készült képek alapján az AIVD arra jut, hogy a hekkercsapatot az orosz külső hírszerző szolgálat, a KGB-utód SVR irányítja. Az AIVD ezek alapján már a 2014-es éves jelentésében azt írta, hogy sok orosz kormányzati ember, köztük Putyin is felhasználja a titkosszolgálatokat, hogy információhoz jusson.

Novemberben az oroszok az amerikai külügy ellen terveztek támadást. Addigra több hivatalnok emailcímét és belépési kódjait megszerezték, és ezekkel bejutottak az amerikai hálózat nem titkosított részére. Az AIVD és a katonai társzervei értesítették az amerikaiakat, ezután a támadók és a védelem (FBI, NSA) 24 órán át csatázott azok alapján, ami információt a hollandoktól kaptak. Az oroszok agresszívak voltak, de nem tudták, hogy őket is figyelik. Az NSA közvetlen vonalat nyitott Zoetermeerhez, hogy olyan gyorsan információhoz juthassanak, ahogy csak lehet. A CNN-nek egy forrás azt nyilatkozta, hogy ez volt az amerikai kormány elleni valaha volt legdurvább támadás. A külügynek egy hétvégére le kellett zárnia az email-hozzáférést.” (Index)

Izé. A minimum, hogy ez kínos. Nagyobbat buktak az orosz gumitalpúak, mint az angolok Kim Philby idejében: nekik még az arcuk is ismert a jelek szerint. Mondjuk azt nem lehetett megakadályozni, hogy bejussanak a Fehér Ház rendszerébe, ugyanis egy igen okos hivatalnok csak rákattintott az egyik hamis e-mailjük csatolmányára, és rajta keresztül már szabadon hozzá is fértek mindenhez – de hát hülyeség ellen nincs orvosság és nem segít a legjobb elhárítás sem.

Ugyebár, az első kérdés, ami az ember eszébe jut az, hogy ha tudták, mi zajlik, miért nem tettek ellene? A válasz meg az, hogy tettek, csak részint későn, másfelől meg keveset, valószínűleg nem mérték fel, milyen hatalmas területre sikerült a Cozy Bearnek beszivárognia. És milyen váratlan helyekre.

A második kérdés: lehet ez ellen védekezni egyáltalán? Hát épp lehet, egyelőre, de állandóan résen kell lennie annak, aki a moszkvai és olginói srácokkal száll szembe. Igen, kérem, önnek is, aki most ezt olvassa. Milyen vírusirtó van a gépén? Kaspersky? Öreg hiba... ugyanis a Kaspersky Lab dekonspirálódása volt a második jelentős cyberháborús esemény az utóbbi időben. Bár mondjuk soha nem is volt valami nagy titok, hogy közük lehet az orosz hírszerzéshez – hiszen maga Eugen Kaspersky is a Dzerzsinszkij Főiskolán végzett 1987-ben, amit mostanság FSZB Akadémiának hívnak (akkoriban KGB Akadémia volt). És hát az illetékes orosz szervek nagy szívességet tettek neki, mikor 2011-ben kiszabadították a fiát bizonyos emberrablók fogságából. Mondjuk azt sem tartom kizártnak, hogy ők maguk rabolták el, annak okából, hogy tehessenek egy ilyen gesztust, de hát a jó csekista fortélyos, mint tudjuk. És az ilyen szívességeknek az szokott lenni a vége, hogy majd egyszer ők is kérnek valamit – esetünkben nem vártak vele a majdra, azonnal kértek. Konkrétan azt, hogy a cég világszerte elterjedt vírusirtóin keresztül legyen bejárásuk bárhova, ahol azok futnak.

Legyünk őszinték: Eugen Kasperskynek nem véletlenül juthatott eszébe pont hozzájuk fordulni, ha tekintetbe vesszük, hol végzett, jóban lehettek ők egymással mindig is... de miért nagy baj ez a vírusirtó által biztosított hozzáférés? Csak azért, mert a vírusirtó nem akármilyen szoftver. Pont az a lényege, hogy a gépen (és annak környezetében) minden fájlhoz hozzáfér, különben nem is irthatna vírust eredményesen. Nem korlátozható, nem lehet előle eldugni semmit, a böngészési előzményektől a nyaralási fotókig mindent lát, mint Isten szeme. Mikor – részben a hollandok figyelmeztetéseinek hatására – az Egyesült Államokban rájöttek, mi a helyzet, Trump elnök maga tiltotta meg minden kormányzati szervnek a Kaspersky-szoftverek használatát, a cég rohamléptekkel építi is lefelé az amerikai üzlethálózatát, irodáit.

Hát, kérem, van az úgy, hogy egy ügynökhálózat dekonspirálódik, illetve ebben az esetben nem is hálózat, hanem egy eszköz.

Akkor tegyük fel a végső kérdéseket: mit tudhatnak meg az oroszok? A tudomány jelenlegi állása szerint amit csak éppen akarnak. Legfeljebb lelassítani tudjuk őket vagy ideiglenesen blokkolhatjuk a kotorászásukat.

Mire jó ez nekik? Nos, a hidegháború idejében világos volt, arra, hogy felkészüljenek egy jövendő világháborúra. Most már más a helyzet. Valószínűleg senki sem tervez világméretű katonai konfliktust, ellenben fontos a manipuláció, a különböző országok szerveinek és szavazóinak célzott dezinformációja, a befolyásolás. Hiszen, ahogy Szun Ce mondaná, az a legjobb katona, aki úgy nyeri meg a csatát, hogy meg sem vívja. Ha sikerül az ellenfelet eléggé befolyásolni, megveri az saját magát.

Az amerikai elnökválasztás eredményét láthattuk, a Brexitet láthattuk és a kelet-európai szélsőjobb előretörését is láthatjuk (sőt, ez világméretű jelenség). Ezekről a folyamatokról csak az egészen naiv, szende kis szűzleánykák hihetik, hogy mentesek az orosz befolyástól és spontán alakultak ki.

Mivel Magyarországon mindent magyar prizmán keresztül látnak, azt is hozzá kell tenni, miszerint természetesen az idei, honi választásokat is befolyásolni fogják. Sőt, máris teszik, jó ideje. Csak éppen azt felejtjük el, hogy Oroszországnak nem az az érdeke, hogy Magyarország behódoljon neki vagy netán csatlakozzon az Orosz Föderációhoz. Nekik az az érdekük, hogy tagjai maradjunk az Európai Uniónak, és közben legyen nálunk minél nagyobb zűrzavar és felfordulás.

Azt meg tudunk mi nélkülük is csinálni, de azért az ő segítségükkel az igazi.

Van zűrzavar?

Van.

Lesz?

Pláne lesz.

Háború van most a nagy világban, cyberháború, és ne legyenek illúzióink: mi megint csak statisztaszerepet kaptunk ebben a nagy produkcióban.

Inkább tessék ennek örülni.

Egy főszerep borzalmas lenne.

Szele Tamás

Tulajdonképpen ma reggel is minden ugyanúgy kezdődött. Végül is nehezen kezdődhetne egy nap napkelte nélkül. Kibotorkáltam a konyhába, és főztem egy olyan kávét, ami szűkösebb időkben megfelelne vegyi fegyvernek is, legalábbis Ypernnél valószínűleg tömegével irtotta volna a blümchenkafféhez szokott német alakulatokat. Elég annyi, hogy azért nem állt benne meg a kanál, mert kivettem: szétmarta volna.

Igen, akkor mi is van mára? Ja, meló. Oké, este még tüntetni akartunk. Tulajdonképpen akarunk is. Tulajdonképpen a fene tudja, de vegyük a dolgot magát, nézzünk vele szembe, Arisztotelész vagy Melanchton módján.

Oké, ez megírva.

Akkor írjunk sportot. Magyarország öt érmet nyert a jég-sárkányhajók bajnokságán. Belső-Mongóliában. Ilyen van?

Ilyen van, Belső-Mongólia kínai felségterület, a Csinghua hírügynökség is leadta. Segédfogalmam nincs, hogy a sunyiban lehet jégen lapátolni Csü Juan emlékére, de tény.

Jó, közben fogy a kávé, és benne már a bowdenkábel is, pedig az próbált acélból van. Azt hiszem, mégis valami vegyi fegyvert főztem. Nem adom meg a receptet, mert nekem sem jut eszembe, de volt benne kömény és valószínűleg curry is.

Hm, akkor nincs tüntetés. A tiltakozás hatására a szentmise elmarad, vagy elhalasztódik. Olcsó győzelem, túl könnyű. Következő kérdés: ki hívott fel és kit?

Sosem fogjuk megtudni.

Közben az anyag lejött, de hát olyan érzés ez, mintha Botond előtt kinyitnák Bizánc kapuját. „Ne kopogj, gyere be!” És akkor hol tehetem le a buzogányt? A ruhatárban?

Mindazonáltal mégis vannak, akik tüntetni akarnak. Lelkük rajta, csak nagyon érdekelne, mi ellen?

Na, menjünk le dohányért, kajáért. A kocsma előtt nagyon ittas ember áll, és mivel a mi környékünk nem a legrosszabb, mielőtt kirabolnák, legalább megkérdik, hova valósi? Senki sem érti. Hm, hallottam én ilyen szavakat... „swagman”, „billabong”... ez ausztrál. Az ausztrál nyelv minden angol szerint emberiség elleni bűncselekménynek minősül, és tulajdonképpen büntetni kéne, de hát a gyakorlatban mégis érvényesül a genfi egyezmény, igyon egy kávét.

Segít.

A neve Malcolm McThomas, volt katona, de kicsit volt börtönben is. Megesik, kérem, olyan szép triád-tetoválásai voltak, hogy olyant még európain nem láttam. Volt rajta minden, Szalmapapucstól Mesterig, ahogy kell – bizonyára kínaiakkal ülhetett.

Kérdezett.

- Ez ugye egy kedves ország?
- Erre nem esküdnék meg.
- Itt megölik a külföldieket?
- Többnyire csak kiutasítják, kirabolják vagy megzsarolják őket.
- Ugye, ez egy királyság?
- Tulajdonképpen...

- Miért nem vagytok tagjai a Brit Nemzetközösségnek?
- Ennek talán az a fő oka, hogy nem angolul beszélünk és sosem voltunk brit gyarmat, sajnos.
- Mondjuk én sem angolul beszélek...

Tény, ami tény, a veterán úriember által beszélt nyelv tényleg inkább csak hasonlított az angolhoz, de hát beszélek én mongolul is, tibetiül is, ahhoz képest ez apróság. Legalább a nyelvtanát ismerjük. Olyan, mint a szuahélié...

- Hol kapok én itt kurvákat?

- Szabatosan: az interneten.

- Itt nincsenek kurvák?

- Itt nincsenek...

Na, valahogy sikerült betenni egy motoros talicskába, hogy aludja ki magát. Nekem voltak illúzióim a brit modorról, de amikor nekiállt öt eurós jattokat osztogatni, azért visszagyűrtem a zsebébe.

Ugye, bennszülöttek vagyunk.

Abók.

Hazaérek, és mi vár?

Kemény vád. Történt pedig, hogy egy netes lapban megjelent egy interjú Soros Györggyel. Történetesen én abban a különös helyzetben vagyok, hogy életem folyamán már találkoztam ezzel ez emberrel, szerintem sem nem ördög, sem nem angyal, hanem csak egy okos ember, akinek bizonyos nézeteivel egyetértek, másokkal meg nem okvetlenül, ha van pénze, jó, ha nincs, az is mindegy: nekem legalábbis. De hogy szamárságokat nem beszél, az biztos.

Nos, az interjú szamárságokat tartalmazott. Én nehezen hinném, hogy a Wall Street farkasa a legprimitívebb nyelven fogalmazna – főleg egy olyan ember számára, aki annyira nem beszél angolul, hogy a „Mary has a little lamb” kezdetű gyermekmondóka számára királydráma. Az interjú fake volt, de legyünk becsületesek: a szerző nem is szánta komolynak.

A lap maga is tisztázta magát, ha nem is szalonképesen, de jelezték, hogy nem komoly.

Ja, csak vagy tízezren megosztották. Én mindenkinek elhiszem, hogy jóhiszemű, elvégre mindannyian dolgoztunk a Leningrádi Bicikligyárban, csak ahány biciklit kihoztunk, abból mind T-72-es tank lett.

Nos, két üzenet várt. Az egyik egy nehezen értelmezhető, de különben valami olyan volt a veleje, hogy ha igazam van, akkor sem vagyok baloldali, mert a hazugság a sajtóban megengedhető.

A másik egy kedves nácitól, aki megüzente, hogy mától ezer szem fog figyelni és nézzek hátra az utcán.

Ez utóbbira az a válaszom, hogy így is több ezer szem figyel, szóval kinyalhatja, elvben és gyakorlatban is újságíró vagyok, most mondd már, ezerrel több szem...

A másik kérdés problémásabb. Ugyanis nekem az a nézetem, hogy sajtóban, tudatosan soha, soha, azaz soha nem szabad hazudni. Nem érdekes, hogy politika, pénz vagy asszony kérné: hazudni pedig nem szabad. Harminc évet eltöltöttem ebben a szakmában, és meglehet, néha tévedtem vagy félreinformáltak: de soha nem hazudtam tudatosan, Isten engem úgy segéljen.

Akkor még majd kibírok pártos hazugságok nélkül vagy harmincat.

Ez nem nap volt. Ez egy Beatles szám... A Day in the Life.

https://www.youtube.com/watch?v=53Dh-I0_m5Y

És még nincs vége.

Szele Tamás

Tetszettek már képtárban járni? Akkor tudják, hogy vannak képek, amiket nem közelről nézünk, hanem hátrább lépünk pár lépést, hogy érezhessük az összhatást – hát, így kéne most ezzel a Horthy-misével is tennünk. Lépjünk hátra és nézzük a dolgot összefüggéseiben, különben elveszünk a részletekben. Tehát tekintsük, miről is van szó?

Arról, hogy tegnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a következő meghívót tette közzé, a nagy nyilvánosság számára.

„A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ Budapest Belvárosi Csoport) tisztelettel meghívja Önt 2018. január 27-én (szombaton) 10:00 órára a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban tartandó megemlékezésére.

Szentmise keretében szeretettel és tisztelettel emlékezünk a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) néhai kormányzónkra, és kedves menyére, munkatársára, a 100 éve született özv. Horthy Istvánné (1918-2013) született Edelsheim Gyulai Ilona grófnőre.

Emlékező beszédet mond:
Dr. Boross Péter úr, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke
Lezsák Sándor úr, a Magyar Országgyűlés alelnöke
Prof. Dr. habil Szakály Sándor úr, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Előzetes helyfoglalásra a várható nagy érdeklődés miatt nincs lehetőség.”

Már maga a levél is elgondolkodtató, elvégre teljesen új értelmet kezd nyerni a „körúton belüli értelmiség” csúnya, szalonzsidózó fogalma, ezek az emberek mindenképpen értelmiségiek, mint nevük mutatja (más nem igazán) és körúton belüliek is, de nagyon nem úgy azok, ahogy ezt mondjuk a bayerzsoca értené. A szervezet maga még 1989-ben jött létre, tehát nincs sok köze a mostani kormánykurzushoz, mondjuk azt kivéve, hogy természetesen a kormány hívei, de maga a fogalom – keresztény értelmiségi – is elgondolkodtató. Hiszen egy értelmiségi életében talán nem az kéne a főszerepet játssza, hogy mely felekezethez tartozik, megértem, ha mondjuk Pilinszkynek ez központi kérdés volt, de Pilinszkyt sem elsősorban azért szeretjük, mert sokat járt templomba. Hanem mondjuk azért, mert csodálatos költő volt. Ennyi erővel lehetne a balkezes vagy abszolút hallású értelmiségieknek is szövetsége, hiszen a mai szekularizált világban azért nem az a központi probléma, ki miféle módon tiszteli Istent.

No, de miért lenne sérelmes egy szentmise?

Egy szentmise soha nem sérelmes, misézni mindig és mindenkiért szabad, extrém esetben még a Sátánért is lehetne, legfeljebb felesleges volna, rajta már nem segítene az ima. Csak tetszik tudni, nem mindegy, mikor tartják azt a misét és kiért. Ugyanis január 27. az auschwitzi haláltábor felszabadításának az évfordulója, ekkor ért oda a Vörös Hadsereg 322. lövészegysége. Ebből következően ez a nemzetközi holokauszt-emléknap.

És akkor már nem lenne szabad misézni?

Dehogynem. Csak épp nem Horthyért. Ugyanis a valamikori vitéz és nagybányai kicsit sem volt ártatlan a vészkorszak bűneiben. Ne kezdjük el a „német befolyást” hibáztatni, a zsidótörvényeket korábban hozták még annál is, hogy az Ezeréves Adolf Németországban kancellár lett volna. És hát nem csak a zsidótörvényekről van szó.

Ahogy Hobo mondta: „Négyszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.” Ahogy a holokauszt sem „zsidó ügy”, hiszen egyfelől a deportáltak mintegy harmada nem is volt izraelita, hanem roma volt, meleg volt, vallásos keresztény volt, pacifista volt, baloldali volt vagy csak nem tetszett a házmesternek, úgy bizony Horthy számláján ott van, nagy betűkkel a Don-kanyari katasztrófa is. Amiben több százezer magyar katona halt meg harci cselekmények miatt, vagy menekülés közben, fagyhalállal, éhezés miatt vagy a kolera végzett a szánalmasan felfegyverzett, áldozatul odadobott Második Magyar Hadsereg tagjaival. És bizony, munkaszolgálatosok tömege is. Nem nevezhető Horthy bűnlajstroma „felekezeti ügynek”. Ez bizony össznemzeti gyász, baj, szégyen, keserűség.

Horthy olyan nagy hazafi lett volna, hogy ez elnézhető neki? Lehet, hogy nagy magyar hazafinak mondta magát – de nem mindig viselkedett eszerint. Idézzük csak Faludy Györgyöt!

„Az I. világháború alatt Fényes László hadiözvegyek és hadiárvák érdekeit védte szolgabírák és főispánok ellen, akik a jogos pénzüket elsikkasztották előlük. Összetűzésbe került Horthy Miklós korvettkapitánnyal is, aki az úgynevezett otrantói csatában két angol csapatszállító hajót süllyesztett el, de az Adriai-tengerből nem tudott kitörni az osztrák-magyar hajóhaddal, és saját hajóját is elvesztette. Maga Horthy is megsebesült, és a polai kórházban feküdt, amikor Az Est újságírója meglátogatta, és a lapban közölt riportja végén azt írta: „Elbúcsúzunk tőle. Kórházi ágyán a tengerészkapitány szép kék szeme Budapest felé tekint.” Néhány nap múlva Az Est levelet kapott a beteg tengerésztől: „Egy beteg korvettkapitány szeme nem Budapest, hanem Bécs fele tekint.” (Faludy György: A Pokol tornácán)”

Ezek szerint Horthy Polában azért még nem volt akkora patrióta.

Egy évben többnyire 365 nap van, négyévente eggyel több, mely tény a Gergely-naptár ismeretében tagadhatatlan. Hát pont ezt a bizonyos napot kellett kiválasztani erre a szentmisére, ami egy, mint vázoltam, nagy bűnökben érintett politikusért szól?

Persze, vannak megmagyarázhatatlan véletlenek, ezt mondta a Zolika zsebtolvaj is, mikor megtalálták nála a pultos mobiltelefonját, de a kocsmai esküdtszék ezt nem vette különösebben tekintetbe, így jelezném, hogy a közélet előtt sem érv, hogy „nem is jutott eszünkbe, milyen nap ez”. Előtte is van nap, utána is, nem szakadna senkinek a fejére a Belvárosi Plébániatemplom, ha máskor miséznének ez ügyben.

Világos, hogy nem vallási eseményről, hanem politikai provokációról van szó.

Arról is érdemes pár szót ejteni, hogy ez a szemforgató, álnok magatartás sok minden, csak nem keresztény. Ama Galileus, a Szelíd Mester nem tanított ilyesmire senkit, soha. Ugyan még a templom profanizálásának sem volt barátja, sőt, meg vagyon írva, miszerint „Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek” - mondá, és átrendezte a kufárok pultjait. A kereszténységre nézvén is szégyen, hogy a nevében ilyen sunyi, aljas provokációt követnek el. Bizony mondom néktek, kevesebbért is átkoztak már ki embereket. És egy kis anathéma Ferenc pápától azért ide sem ártana, csak, hogy érezzék a törődést. Szimónia ez, a javából, egyházi és lelki javak megszerzése vagy áruba bocsátása, világi okokból.

Akkor most mi lesz?

Nem lesz semmi. Írunk ezer felháborodott jegyzetet, már szerveződik a nyilvános tiltakozás is (https://www.facebook.com/events/1487200158059325/) de bizony a misét meg fogják tartani, mert templom van, pap van, és „nagy érdeklődés” is várható.

Hadd szégyelljem legalább én magamat azok helyett, akik ebben a sátáni feketemisében, szentségtörésben részesek. És hadd idézzek számukra egy gondolatot a Szentírásból.

„Jakab 5:16
Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”

Azért a gyógyulásért, azért viszont nem lenne oktalan dolog imádkozni...

Buzgósággal.

Szele Tamás

• Jó napot, Hacsek, mi a baja? Olyan furán néz, töri a fejét, lógatja az orrát, miben sántikál?

• Hagyjon már békén ezekkel a tornagyakorlatokkal. Nekem már az orrlógatás is egy tripla leszúrt Rittberger, nem hogy a sántikálás vagy pláne a fejtörés. Le vagyok égve, pénzt kéne csinálni valahogy.

• Lássa, milyen úr vagyok én magával, meghívom egy kockacukorra, szimplával.

• Nem egy szimplára, kockacukorral?

• Nem, mert ezt lekönyvelem, és így más adókulcs alá esik.

• Könnyű magának, Sajókám, maga mindig tudott élni, a vérében van az üzlet.

• Meg a nyomás is, jó bőven. De hát mi a baj?

• Elmentem két hónapja pincérnek egy ceglédi szerkesztőségbe.

• Pincérnek? Szerkesztőségbe? Ennyire isznak arrafelé az újságírók?

• Isznak azok mindenhol, de ez olyan szerkesztőség volt, hogy borozó.

• Értem, bent boroztak a munkában.

• Nem. Ez egy teljesen nyilvános borozó volt, amit szerkesztőségnek könyveltünk, mert arra kapták a támogatást, nem italmérésre.

• Hogyhogy?

• Hát lapkiadásra adott az önkormányzat 78 milliót, de ebből a tulaj kocsmát nyitott.

• És nem is jelent meg semmi?

• De, egy darabig megjelent egy Ceglédi Mozaik című kiadvány, aztán már csak a vendégek jelentek meg minden nap, a végén pedig a rendőrség. Bezárták a boltot, bennragadt két havi bérem, a tulajt meg nem lehet elérni, mert Szaúd-Arábiában rendez teveszépségversenyt éppen.

• Na, maga alaposan megjárta. Ráadásul a szaúdi teveszépségversenyt is leállították, húsz tevét kizártak, mert botoxot használta.

• Botoxot. A tevék.

• Botoxot: a tulajdonosok most azt állítják, semmi közük az ügyhöz, valami magyar turista adta el a szert azoknak a buta állatoknak.

• Akkor tényleg végem, ez a pénz odavan.

• Na, nyugodjon meg, van még remény. Jelentkezzen a Századvéghez, migrációkutatónak. Sok, fizetett külföldi út, első osztályú szállodák, magas bér.

• Mit kutat a Századvég a migráción?

• Amit tavaly. Meg tavalyelőtt.

• Ja, értem. És miért külföldön kutatja?

• Mert itthon nincs.

• Akkor hozassanak, még mindig olcsóbb lenne...

• Pont azért kutatják, hogy ne legyen. De ne féltse maga a Századvéget, van nekik most pénzük rendesen.

• Mégis, körülbelül mennyi?

• Naponta 20,4 millió forintot költhetnek csak erre.

• Micsoda? Ennyi pénzért leszek én akár migráció is, nem hogy kutató!

• Na jó, hát ezt nem mind maga kapja. Magának csak a napidíj és a költségtérítés járna. Meg az alapbér.

• Túl szép is lett volna...

• Vagy, ha ez nem tetszik, menjen el fővédnöknek, mint a Németh Szilárd.

• A rezsibiztos?

• Az hát. Az a kifinomult, kissé franciásan effeminált, szimbolista nüanszokra oly érzékeny értelmiségi.

• Meg volt birkózó.

• Na igen, az is volt. Magyar bajnok. Van, hogy a poétikus lelkek durva dolgokból kell megéljenek. Tudja, mint a Troppauer Hümér.

• Ja, igen, aki légiós volt és most Tobrukban minareteket árul bülbüllel.

• Az. Na látja, ez a Németh is egy ilyen Troppauer. Az ember azt hinné, hogy kizárólag a halfnelson jár a fejében meg a rezsicsökkentés, erre fel kiderül, hogy titokban, mondhatni rangrejtve ő az Arany János-év fővédnöke.

• Annak bizony tökéletesen alkalmas.

• Hogyhogy?

• Látja, mekkora ember: ez már nem csak védeni tudja azt a szegény emlékévet, ha rátámadnak, de fővédeni is!

• Ki támadna pont az Arany-emlékévre?

• Mondjuk a Holubár. A cseh vitéz.

• Maga, úgy látom, nem tudja, mi az a fővédnök.

• Dehogynem tudom, páncélban jár, meg van neki olyan izéje, aladárja... nem, alabárdja. Nagydarab ember, hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, parittyaköveit, öklelő kopjáját, elhűlnétek, látva rettenetes pajzsát!

• Aranyból jeles, politikából elégtelen, leülhet.

• Már ülök.

• Maga szerencsétlen, a fővédnök egy tiszteletbeli cím!

• Akkor az aladárja is tiszteletbeli?

• Alabárd! És nincs neki, neki ollója van.

• Minek?

• Nemzetiszínű szalagokat vág vele át.

• Meg minket.

• Igen, minket is átvág, de a szalagokat is, mert avat.

• Akkor ez nem is fővédnök, akkor ez egy avatár.

• Micsoda?

• Avatér, régi magyar mesterség. Van futár, kádár, molnár meg avatár. A futár fut, a kádár kádakkal foglalkozik, a molnár molyokkal, az avatár meg avat. Milyen szép is Arany János nyelve!

• Mars ki az emlékévből, mert hívom a fővédnököt, az majd felavatja magát!

• Holnap bejön?

• Mars!

Szele Tamás

Kérem, akinek mostanság kezd elmenni a kedve a Facebooktól, annak vagyon némi igazsága: a közösségi oldalt oly mértékben tökéletesítik, hogy egyre rosszabb lesz, ha még javítgatják egy fél évig, lehet: kihal magától. Igen sok jó szándékkal van kikövezve az a pokolba vezető út, amin Zuckerberg úr csapata halad – méghozzá elég sietősen mennek.

Ugye, az egész az amerikai választási kampánnyal kezdődött, mikor a semmiből megjelent harminckétmillió álhír-oldal és elkezdték ontani a hülyébbnél hülyébb hazugságokat. Mondjuk mi, itt, Közép-Kelet Európában eleve minden hírt fenntartással kezelünk (ennek az a hibája, hogy emiatt többnyire csak azt szoktuk elhinni, ami amúgy is egybevág a nézeteinkkel), de Amerika erre nem volt felkészülve – és hát valljuk meg, nem is az a normális, hogy eleve mindent hazugságként kezeljünk, míg be nem bizonyosodik róla, hogy igaz. Ahogy személyit sem szoktunk kérni, ha valakit bemutatnak nekünk. Nos, Zuckerberg először tiltakozott, mikor felelősségre vonták az álhírek terjesztésének elősegítése miatt, aztán elismerte a rendszer hibáit, és azóta is csavarkulccsal javítgatják. Olyan is, egyre jobban csikorog. Idén év elején Márkus mester megfogadta, hogy megjavítja a közösségi oldalát, ha addig élünk is. Erre a nagy löttyös indulatra tíz nappal ezelőtti írásomban már kitértem volt (http://huppa.hu/szele-tamas-business-as-usual/), az volna a veleje, hogy több lesz az oldalon a személyes és családi hír, kevesebb az általános információ és sajtócikk, ami látszólag okos gondolat, mert ahol kevesebb a hír, ott kevesebb az álhír is.

Ahol meg nem beszélnek, ott nem is hazudnak.

Hát, nagy ötlet, említettem is volt, hogy ez az online média csődje, Szlovéniában például, ahol az új rendszert kipróbálták, sikerült is az internetes lapok olvasottságát lefelezni, de hát mit érdekli Márkus testvért Szlovénia, Kongó vagy Magyarország? Nyugaton is szidják az ötletet, de a nyugati lapok egyelőre megengedhetik maguknak a fizetett megjelenést, így náluk kisebb lenne az olvasók számának csökkenése – de többe kerülne az alacsonyabb forgalom, szóval gazdasági rémálommá kezd válni az eddig bejáratott struktúra. De még csak most jön a feketeleves.

Mivel sokan tiltakoznak, tegnap a hatalmas főmufti saját oldalán bejelentette: újabb nagy ötlete van – ilyenkor kezd rosszat érezni az ember – éspedig az, hogy lassan, fokozatosan, de minden felhasználót megkérdeznek majd, mely híroldalakat talál megbízhatónak és melyeket nem. Aztán majd eszerint kapják a hírfolyamot.

Mi ezzel a baj? Hiszen demokratikus és még személyre szabott is. Mindenki azt kapja, amit kér.

Hát csak az, hogy ellentmond a sajtó természetének. Teszem azt, nekem a tudomásomra jut, hogy hétfejű sárkány közeleg Budapest felé, és tüzes leheletével porrá akarja égetni a várost. Először is megbizonyosodok az információ valóságtartalmáról, tegyük fel, igaz. Aztán megírom, mert közérdekű információ, és fontos, hogy meneküljön, ki merre lát.

Viszont csak azok fognak róla tudni, akik már eddig is megbíztak bennem, és hitelesnek tartották az írásaimat, valamint azokat a sajtótermékeket, melyeknek dolgozom. Azok, akik nem értenek egyet a nézeteimmel – és azért akad pár ilyen ember – nem is fognak hallani a sárkányról, míg fel nem tűnik az égen. Tehát ez az intézkedés nem feloldja, hanem még meg is erősíti az „információs buborékot”.

Hogy az micsoda? Azt a Facebook-algoritmust hívjuk így, ami figyeli a felhasználó szokásait, és aszerint teszi elé a híreket, bejegyzéseket, hogy korábban mi tetszett neki. Így aztán mindenki bezárkózik a saját kis világába, amit szeret, annak a legkisebb rezdüléséről is hall, amit nem szeret, arról semmit sem tud. Így alakulnak ki a különféle Facebookos és politikai szubkultúrák, de ez a melegágya a mobbingnak is, ami a módszeres terrort jelenti – azt, amikor egy csoport rászáll valakire valamiért és addig gyalázzák, míg bele nem őrül. Vagy ennek az ellentéte is elképzelhető, mikor egy közösség elkezd isteníteni valakit. És az sem kevésbé ártalmas.

Ez az információs buborék eddig csak algoritmus szerint működött, és valamennyire áttörhető volt, egy-egy nagyobb szenzáció mindenképpen átütötte a falát – ezen túl viszont betonból lesznek azok a falak, páncéllal borítva. Ha a felhasználó hitelt ad egy sajtóterméknek vagy sajtótermékek bizonyos csoportjának, onnantól kezdve az ő világukban él. Máshonnét véletlenül sem fog hírt kapni.

Újságírónak külön pokol, hogy ha jól akarjuk végezni a munkánkat, nekünk a velünk szemben állókat is olvasni kell, de legalábbis kéne. Mostantól nem lesz ugyan tilos, de magától nem fog elém kerülni mondjuk a Magyar Idők vagy a 888 egynémely szösszenete.

És hát a másik gond: a népszerűség. Mostanáig ezt a megnyitásokkal, olvasottsággal mértük, ezen túl a követőkkel kell majd? Előre látom, hány követője lesz a mindenegybennek, a világtitkainak és a tudnodkellnek, és mennyi mondjuk az Átlátszónak vagy az Élet és Irodalomnak. Az új módszer elkötelezi az olvasót. Sőt: eddig olvasókat keresett az ember, mostantól olvasótábort, követő hadat kéne. Ami megint csak radikalizálni fogja a megjelenő írások hangvételét, hogy el ne veszítsük a már meglévő csapat tagjait. Egyszóval: a sajtó szempontjából hatalmas hibát követ el Zuckerberg, egymással is harcban álló törzseket hoz létre az új rendszer.

Megnézem majd, hányan fogják hitelesnek nevezni - teszem azt – a Breitbartot. Sokan. Nagyon sokan.

Közben a meglévő, reális problémákkal senki sem törődik, így például a tartalom szerinti moderáció abból áll, hogy ha bizonyos szavak szerepelnek a posztban, illetve a robot úgy találja, hogy a kép meztelenséget ábrázol, akkor jön a tiltás, meg akkor is, ha jóakaróink jelentenek minket – még ha az illető szavakat nem sértő értelemben használtuk is. Nyilván egy robot képtelen értelmezni a szöveget, ide emberi moderálás kéne, csak az meg nagyon sok pénzbe kerülne.

Vagy ott van a posztlopás esete. Az ember kiírja a falára, miszerint kinyílott a pitypang, abban a tudatban, hogy ezt csak az ismerősei látják. De jön egy elvben vele politikailag azonos (vagy épp ellentétes) oldalon álló híroldal, és közzéteszi a posztot saját hasábjain, persze értesítés és engedély nélkül. Nem kell mondanom, hogy az ember nem fog ugyanúgy beszélni a szónoki emelvényen, mint ahogy a kávéházban szokott: ez a módszer kiválóan alkalmas bárkinek a lejáratására. De lehet belőle sajtóper is. Mert teszem azt, én X. politikust mondjuk gyengeelméjűnek tartom. Ebbéli véleményemnek hangot is adok az oldalamon, ami azonban nem teljesen nyilvános: az ismerőseim látják. Mások csak akkor, ha rám keresnek és egyenként elolvassák minden hasfájásomat. Az ám, de a sok ismerős közül valaki kiviszi ezt egy ilyen hírtolvaj lapba. Míg az első esetben csak zárt körben követtem el becsületsértést, a második esetben – tudtomon kívül! - sajtó útján követem el ugyanazt, a személyiségi és a jó hírhez való jog megsértésével. És a második eset büntetési tétele már sokkal szigorúbb. A hírtolvaj oldal meg röhög a markába.

Erre egy gyógyszert tudok. Az ilyen oldalakat a jövőben perelni fogom, éspedig nem szerzői jogi alapon, mert a bejegyzés viszonylagos nyilvánossága miatt ez lehetne vitatható. Hanem szakmai és üzleti hitelem rontása miatt – ugyanis tényleg árt szakmai hírnevemnek, ha akár csak egy sor is megjelenik tőlem olyan orgánumban, melyet szemmel láthatóan fanatikus analfabéták szerkesztenek. Akik vissza akarnak élni vélt politikai türelmemmel bizonyos irányzatok iránt.

A türelem elfogyott, aki anyagot akar, írjon magának, a lopásnak ezennel vége.

No, például ezt a jelenséget sem kezeli a Facebook, de legalább meg sem próbálja.

Egyáltalában véve: minden szabályozási kísérlet csak tovább ront a már amúgy is pocsék helyzeten, szinte mindegyik intézkedés olyan, hogy nehezebb vele élni, mint visszaélni, és mintha minden reform csak a további megosztottságot és radikalizálódást támogatná.

Nem lesz ennek jó vége, Márkus mester, amondó vagyok én.

Nem kéne sajnálni azt a pénzt, van belőle épp elég, emberi, élő moderátorokat kéne alkalmazni, ráadásul elfogulatlanokat.

Kivéve Magyarországon.

Itt ugyanis ez lehetetlen volna.

Minálunk elfogulatlan ember nem él.

Szele Tamás