Azért vannak dolgok, amik mindig meglepnek, és döbbent elmélkedésre késztetnek, ezek közé tartozik Stonehenge, a Nazca-vonalak, a differenciálmű és a magyar kormánymédia magabiztossága. Míg az első háromnak párja nincsen, az utóbbihoz hasonlót azért láttam én már életemben. Az igaz, hogy Ceausescu Romániájában – de láttam.

Titkok nagyhete volt ez a mostani, meg persze a járványé, de azért az elmúlt pár napot némely misztikus köd lengte körül, és csak kapkodtuk a fejünket: a látszólag rendben lévő dolgok mintha nem egészen úgy folynának, ahogy kell. Valami nincs rendben, valami készül, valami történt... és valami történik is. Politikaszag érződik mindenfelől.

Ilyen is van, mit tagadjuk, akkor is, ha másodrendű híreknek tűnnek ezek a ma várható legfelsőbb, nagyméltóságú bejelentéshez képest, melynek tartalmát ezekben a percekben nincs értelme találgatni: annyi elképzelhető, hogy talán, de csak talán nem a CEU visszahívásáról fog beszélni a miniszterelnök a legnagyobb nyilvánosság előtt, valamint az sincs kizárva, hogy kellemetlen hírei lesznek.

Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon ritka az az eset, amikor én Demeter Szilárddal bármiben is egyetértek. Sőt, most sem fog sor kerülni erre. Ugyanakkor azonban soha, egy pillanatig sem becsültem le, mint ellenfelet: kicsit sem buta vagy műveletlen ember, csak elég hosszú ideje az az érdeke, hogy egy másik, párhuzamos világban éljen, nem ebben a földi siralomvölgyben.

Időről időre végigsöpör a magyar sajtón a hír, miszerint „újraindul a Szabad Európa Rádió” és ebből mindenféle következtetéseket vonnak le számosan. Most megint ez hírlik, és induljon, sok szerencsét nekik, de ha valaki azt hiszi, hogy megint lesz Teenager Party és lehet írni oda levelet „Farmotoros giliszta” jeligével, az csalódni fog – nem egészen erről van szó.

Azt leszögezhetjük, hogy a mostani járványon a legnagyobbat a közösségi oldalak nyerték – és vesztették. Ha a Facebook az volna, aminek a magyar kormánymédia beállítja, vagyis a gonosz Háttérhatalom propaganda-eszköze, már két hete minimum világállamban élnénk, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának elvei alapján, mert az volna kéznél.

Ha már ilyen hősiesen harcolunk az álhírek ügyében, hogy a véleményekkel is vigyázni kell, amennyiben nyilvánosan hangzanak el, ám legyen. Harcoljunk, de akkor olyan ellen, ami tényleg álhír, sőt, mérhetetlenül káros is, veszélyes is, de még a járvány elleni védekezést is alaposan gátolhatja.

Előre kell bocsátanom, hogy nem tudom, mi történt Bajnán, még azt is csak a Kern Andrástól tudom, mi történt Lellén, de azt mondja el ő. Bajnával kapcsolatban ezzel szemben semmiképp sem állíthatom, hogy tudnám, mi történt, tehát nem is kívánom olvasóimmal megosztani erre vonatkozó ismereteimet. Bajnáról csak azt tudom, mi nem esett meg ott.

(Képünk illusztráció, a Bölcsek Kövét ábrázolja)

Borivás megvolt? Meg, kérem, nincs is annál kellemesebb így, tavaszidőn, mikor még Balassi is abbahagyta a hegy leve kedvéért a törökverést. No, ha megvolt, lehet vizet prédikálni. Brüsszelben, mármint. Nem viccelek, az a baj, hogy a magyar kormány sem viccel: úgy aláírták a politikájukat elítélő uniós nyilatkozatot, mint a huzat, még a plafon sem szakadt le.

Nem azért mondom, ezek nagyon hülye áprilisi viccek voltak. A magyar kormány amúgy sem a kifinomult, kissé angolos humoráról híres, náluk a vásári bohóctréfa és a Vitéz László már Monty Python: de tegnap sikerült nagyon hülye vicceket elengedjenek. Vicceknek mondom, mert ha komolyan vesszük őket, akkor piszok nagy baj van.