És már megint Kína, már megint a Középső Birodalom. Meg Magyarország is, bár most nem valamiféle új egyezményről van szó, amit Pekinggel kötöttünk, hanem arról, mi lesz holnap, mi lesz nálunk Nyugaton, mi van náluk Keleten. Mert a világ amolyan taoista varázstükör: ha jól nézzük, látszik benne már ma is a holnap.

(Kínai tükör hátlapja a Három Királyság korából)

Amikor annak idején a Kurír című napilapnál már harmadik évben jelent meg ugyanaz a szalagcím az első havazás alkalmából, miszerint „Tél tábornok újra támad”, a főszerkesztő szelíd szavakkal ugyan, de közölte, hogy ha ez még egyszer előfordul, annak igen súlyos következményei lesznek, melyek közül még a legenyhébb, hogy szétrúgja mindenkinek a seggét. De tényleg: mit csináljunk, ha leesett az első hó?

Kérem tisztelettel, mindenekelőtt muszáj jeleznem, hogy még a látszatát is szeretném annak elkerülni, miszerint Kövér László számomra ellenszenvesebb volna, mint párt- és pályatársai. Egyszerűen azért foglalkozom vele többet az utóbbi időben, mert hiperaktívvá vált, és ezzel különleges helyzetet teremtett, melyet a legjobban a Fidelitas tegnapi kongresszusán figyelhettünk meg.

Kövér Lászlóra hullámokban tör a hazafiúi érzemény, és ha egyszer elkapta a gépszíj, álló napig védi a hazát, akkor is, ha épp nincs kitől – bár neki mindig van, én olyant még nem láttam, hogy Kövér ne talált volna ellenséget a környékén. Tegnap is patrióta rohama volt a házelnöknek, méghozzá elhúzódó, lényegében véve egész nap tartott az előadás, tehát most fáradt lehet.

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ahogy körülnéz az ember a ma reggeli hírek között, első pillantásra nem is igen tudja eldönteni, a bolondokházából volt-e már megint kimenő, vagy valamelyik büntetésvégrehajtási intézetből, esetleg az összesből. Egy biztos, minden ajtó nyitva van Magyarországon, aminek zárva kéne lennie és mindegyik zárva, aminek nyitva kéne állnia.

Szóval, a téma adja magát, épp ezért nem árt némi óvatossággal megközelíteni: sok derék betűkoptató járta már meg, mikor a lustán heverésző sárkányt minden körültekintés nélkül akarta ledöfni. A sárkány akkor is sárkány, ha épp sütkérezik a napon, a téma akkor is megérdemli a körüljárást, ha szó szerint egetverő hülyeség, mert az új magyar űrhajósról szól a hír.

(Fotó: Index)

Ha én most Bornemisza Péter volnék, úgy folytatnám a címet, hogy „...avagy röttenetes utálatosságáról ez megfertéztetett világnak” – tulajdonképpen nem is lenne rossz ötlet, akkor sem, ha nem vagyok jó ideje elholt lelkész és szuperintendens. Van valami ebben a dologban, kérem, ahogy így körülnézek. Minden sarokban ördögfiókák, démonok, rosszlelkek.

Az nem újdonság, hogy a Mi Hazánk, hogy is mondjam csak, nem bizonyos, miszerint megnyerne egy vetélkedőt az európai műveltség vagy a politikatörténelem tárgykörében, ellenben a „Seggrepacsi” című televíziós show-műsorban hatalmasat alakíthatna, egyikre alkalmasak, másikra nem. Van ilyen, kérem, mit tehetünk, nem beléjük járt a Sorbonne.

… de nem Kanizsára. Kairóba megy a gőzös, minek következtében több mint érdekes gazdasági helyzet áll elő, melyet a továbbiakban be szándékozom mutatni: a közönséget azonban most is figyelmeztetném, hogy hosszú és bonyolult történet következik, számok is lesznek benne, szóval az ultrarövid próza kedvelői és a teletubbyk nyugodtan mellőzhetik az élvezetét.

(Fotó: Magyar Narancs)

Nem, szerencsére nem. Borkai elefánttal nem, ilyen videó nem került elő, aki emiatt kezdte olvasni, hagyja is abba. Akit viszont érdekel, tulajdonképpen mik az ügy eddigi tanulságai – mert vannak, nagyon is – az folytassa, kérem, bár hosszú az írás. És ígérem, lesz benne elefánt is, mert anélkül tapodtat sem. Tehát: mi tudunk most a Borkai-ügyről?