Meg kell vallanom, tegnap este nem hittem a szememnek. Korábban hajlandó lettem volna akár közepes összegbe fogadni, hogy a tálib kormány belátható időn belül nem alakul meg, sőt, esetleg soha nem kerül sor erre, de hát – megalakult. Az igaz, hogy a tagjai, tehát a miniszterek ügyvezető státusúak, tehát nem végleges ez az állapot, de van afgán kormány. Mégis van.

(Akhund miniszterelnök. Fotó: BBC)

Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap egy másik munka miatt nem volt lehetőségem folytatni afganisztáni híradásainkat, ma igyekszem pótolni a lemaradást – sajnos van is, mit, ugyanis az események nem álltak meg. Nem csak az élet zajlik Afganisztánban, hanem a harcok is, és ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mi is a helyzet.

Ha az ember mostanság Afganisztánról ír, úgy érzi időnként, hogy egy mókuskereket hajt: hiába megy, fut, rohan, hiába pörög a kerék, a világ körülötte egy helyben áll, semmi sem mozdul. A mai hírek például nagyon hasonlítanak a tegnapiakra, bár közelebbről megnézve őket ég és föld a különbség. Viszont maga a helyzet nem javul. Maximum romlik.

Tulajdonképpen nagyon mulatságos is lehetne az afganisztáni helyzet, ha nem volna annyira tragikus, de emberéletek milliói forognak kockán és a lezárt kommunikációs vonalak miatt részben találgatnunk kell, mi is történik valójában. Egyelőre semmi jóról nem tudok beszámolni, illetve azt nem tudom, hogy amiről beszámolok, az jó vagy rossz lesz végső soron.

Afganisztáni összefoglalónk következik, mint utóbbi időben minden nap: a helyzet bonyolult, és mintha senki sem a valódi problémákkal foglalkozna, kivéve a Pandzsir-völgyben harcoló feleket, nekik ugyanis tényleg az a legfőbb gondjuk, hogy életben maradjanak (az ellenállóknak ezen kívül még az is, hogy megőrizzék az autonómiájukat). Ezt meg lehet érteni.

A ma reggeli afgán híreket nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy semmi sem biztos, ám annak az ellenkezője sem az, valamint senki nem tud semmit, legkevésbé maguk Afganisztán polgárai De mintha a tálibok sem igazán tudnák, mit akarnak, és az is zavaros, ki a barátja és ki az ellensége kinek.

Afganisztánról lesz szó továbbra is. Biden elnök tegnap nagy és jelentős beszédben magyarázta el a megmagyarázhatatlant, melynek érveit tekintetbe kell vennünk, viszont egyes szempontokat figyelmen kívül hagyott, és akadt olyan gondolata is, amely kissé ellentmond a tényeknek. Mindeközben Északon dörögnek a fegyverek Kabulban tombolnak a tálibok.

Tudtuk, persze, hogy sor kerül majd erre, azt nem tudtuk, hogy a tervezettnél egy nappal korábban. Most már bizonyosan mondhatjuk: tegnap este felszállt az utolsó amerikai repülőgép Kabulból, az Egyesült Államok elhagyta Afganisztánt, a szó minden értelmében. Az afgán tragédia egyik színpada – a repülőtér – elsötétült.

(Fotó: Defense One)

Afganisztán nem nyugszik, mert nem is nyughat, viharos időket él át, és nem valószínű, hogy ezek rövid időn belül véget érnek. Mai híreink a tegnapi három fő helyszínen játszódnak vagy velük lesznek kapcsolatosak: úgy látszik, a repülőtéren, Kabul városában és a Pandzsir-völgyben adják elő a mostani afgán tragédiát. Mert másnak nem nevezhető.

Jelentem, Afganisztánban továbbra is helyzet van és fokozódik is. Tegnap megfogalmazott kérdéseinkre ma sem tudunk választ adni, ellenben azóta újabb fogós kérdésekkel gazdagodtunk, melyek fejtörőnek sem utolsók, szóval rövidesen lesz külpolitikai rejtvényrovat is a lapban, ha minden így megy tovább. És így fog menni.