Hölgyeim és uraim, ritka helyzet állt elő, jó hírem van: egy felfedezésem révén Magyarország mikroelektronikai forradalom előtt áll, rövidesen magunk mögé utasítjuk a világ élvonalát is. Nemsokára érkeznek a tajvani és amerikai küldöttségek, hogy megvásárolhassák az áttörést jelentő magyar technológiát, de mi nem adjuk, mert ebből fogunk meggazdagodni.

Ezekben a nehéz időkben, mikor minden bizonytalan, csak egyvalamitől remélhetünk felhőtlen, bohókás perceket, kicsiny feledést és harsány hahotát, pillanatnyi kiszakadást a mindennapok egyre szorítóbb gondjai közül: attól, ha Georg Spöttle elemez. Olyankor mosolyra húzódik mindenki ajka, aki tudja, miről beszél az úr, és gyöngyözik a kacaj.

Senkit se tévesszen meg a romantikusan hangzó cím, ma csak a tegnapi írásom egy nem tervezett folytatása következik. Tegnap ugyanis azon merengtem, mi történik, ha az Oroszországi Föderáció bevet egy vagy több taktikai nukleáris fegyvert, amennyiben kedvezőtlenül alakul számára a harci helyzet.

Napok óta latolgatja a világ, hogy merre fordul az ukrajnai háború sorsa az orosz mozgósítás után, egymást érik a különböző forgatókönyvek, de bármilyen forrást olvasok, a Novaja Gazetától Duginig, mindegyik számításba veszi annak a lehetőségét, hogy Oroszország nukleáris fegyvert fog bevetni. Van ennek realitása? És ha megteszi, mi lesz utána?

Mivel az egész világ az oroszországi „részleges” mozgósítással foglalkozik, egy kicsit érdemes átgondolni annak következményeit magára az Oroszországi Föderációra nézve. Ugyanis lesznek, és nem szabad elsiklani fölöttük. A „részleges” szót idézőjelbe kell tennem, ugyanis a mozgósítás valódi mértékéről nincs pontos tudomásunk.

Van, amire az ember fel sem figyelne, ha erőszakkal nem hívnák fel rá a figyelmét. Ez a mai történet hírnek meglehetősen jelentéktelen, de az utóélete kiválóan mutatja, milyen állapotban van az a jelenség, amit lassan már csak nosztalgiából nevezünk magyar sajtónak. Hová sikerült romlani.

Hírnek rövid, baromságnak kapitális, mi az? Persze hogy az európai uniós szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultáció. Sok felesleges, értelmetlen szamárságot láttam életemben, de kevés ekkorát, és természetesen nem az a célja, hogy a kormány megtudja a nép véleményét az ügyben. Az számít a legkevésbé.

Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Putyin elnök beszédéről, ami ugyan jelentőskésést szenvedett – van érzéke a hatáskeltéshez az illetőnek – de fontos. Annál, amit jelent, csak az fontosabb, amit jelenthet. Nem lesz könnyű rájönni, mi a különbség ezek között, de próbáljuk meg, éspedig a beszéd eredetijéből, tiszta forrásból dolgozva.

Van, amikor a rutinos újságíró is nehezen szólal meg, mert okosat nem tudna mondani, butaságot nem akar. Legszívesebben segítene, ha tudna – de csak annyit tehet, hogy közzéteszi, amivel találkozott és amit megtudott. Hátha akad valaki, aki képes megoldást kínálni Láng Attila Dávidnak és családjának.

Annak, hogy ez a történet Mihail Afanaszjevics Bulgakovval esett meg, valójában semmi jelentősége. Megtörténhetett volna bármely élő vagy elhunyt íróval, bármely országban, és ahogy a világot ismerem, meg is fog még. Inkább annak illusztrációjaként mutatom be, hogy miként szülnek rendkívüli helyzetek rendkívüli baromságokat, és azokat hogyan használja fel a propaganda.