Lassan nincs társaság, amiben negyedórán belül fel ne vetődne a kérdés: mikor lesz vége Oroszország Ukrajna elleni inváziójának? Amikor meg felvetődik, mindenkinek azt javaslom, hogy meneküljön, cikkcakkban futva, mert úgy nehezebben találják el, és közben keressen fedezéket. Erre a kérdésre ugyanis mindenki csak a saját válaszát hajlandó elfogadni.

Tulajdonképpen bagatell. Tulajdonképpen csak egy ostoba tévedés lehet, nem több, de rámutat arra, mi a baja a sajtónak. A kormánysajtónak is, a nem-kormánysajtónak is. És az olvasónak szintén. Nevetni kéne rajta, ha nem volna inkább sírnivaló ez a sbfgjgkhgfdesss. A mi? A sbfgjgkhgfdesss.

Nem lesz mindenki barátja ennek a mai írásnak, nem is lehet, mert kellemetlen kérdésekre ad benne még sokkal kellemetlenebb választ Andrej Movcsan pénzügyi szakember, a Movchan's Group befektetési társaság alapítója és vezetője. Persze, lesz majd olyan ember, aki megkérdi, hogy „ki a fene az a Movcsan és miért szakértő” – annak megmondom előre.

Kérem, az ember azt sem tudja, hol áll a feje. Tegnap délben még nagyjából helyükön voltak a párhuzamos világegyetemek, ezekből Magyarországon olyan tízmillió van, ahány lakos: mindenkinek ugyanis maradéktalanul igaza van a maga kis világában, más véleménye meg senkit sem érdekel. De valami elcsúszott, megbillent...

Különös egy orosz nemzeti ünnep a mai, sok szempontból is. Tegnap meglehetősen részletesen latolgattam volt, mi lehet az a „nagy bejelentés”, amire Vlagyimir Vlagyimirovics készül, éspedig nem a nyugati, hanem főként az orosz sajtó várt tőle valami fontosat, még jó, hogy hozzátettem utolsó lehetőségként, hogy nem kötelező neki ma világrengetőt mondani.

Holnap várható Putyin elnök igen fontos bejelentése valamiről, amit egyelőre csak találgatni tudunk, de megpróbálkozunk vele. Viszont holnap nem kis meglepetés fogja érni azokat a magyar Kreml-rajongókat is, akik élőben figyelik majd a rendezvényt, ugyanis megint kell majd fordítsanak egyet a köpönyegükön.

Kérem szépen, az egyik szemem nevet, a másik röhög. Én még lapot ilyen vidáman nem temettem. Veszteség az, ha megszűnik egy sajtótermék, általában nagy veszteség, de most speciel nem az. Sőt: nyereség, hogy mától nem kiabál bele a Nagy Magyar Online Pusztaságba a Minden Szó. Pedig régi, meghitt ellenségek voltunk...

Valószínűleg nincs még ember, aki fel ne tette volna a kérdést, hogy az Oroszországi Föderáció miért harcol most. A válasz az, hogy a fényes jövőért, mert mi egyébért harcolna, de azt kevesen tudják, hogyan fog kinézni ez a fényes jövő. Erre találtam magyarázatot, méghozzá kimerítőt – én legalábbis kimerültem tőle, az olvasóim is ki fognak.

Ezt meg kell írni, mert nagyon úgy látom, hogy a hazai olvasók egy része sem azzal nincs tisztában, mi is az a háború, sem azzal, mi a sajtó. De abban halálosan bizonyos, miszerint az ő véleményétől függ mindkettőnek a sorsa. Van egy rossz hírem: ez bizony nincs így.

Mikor az első bucsai felvételeket meglátta a világ – akkor még csak hátrakötött kezű, utcán fekvő civil holttestekről tudtunk – azonnal kitört a közfelháborodás. Mikor előkerültek a tömegsírok, fény derült a kínzásokra, nemi erőszaktételekre, más településeken is, már látszott, hogy itt valami nagy, általános bajról van szó, ami egységesen jellemző az orosz hadseregre.