Tegnap este óta folyamatosan cseng a telefon, pittyeg a számítógép, minden ismerősöm azt kérdezi, hogyan születhetett olyan eredmény az országgyűlési választásokon, amilyen. Magyarázzam meg. Én megpróbálom, de szeretném mindenkinek emlékezetébe idézni a réges-régi viccet, melyben a jesivabócher majdnem elsírja magát a Talmud felett:

Akkor ma választás van. Ami azt jelenti, hogy nincsenek megszokott elemzések, hírösszefoglalók, csakis erről lesznek, viszont kössenek fel az első fára, ha leírom azt a közhelyet, miszerint ez a „demokrácia ünnepe” – nem néz ki annak, meg demokráciát se sokat találok, ami ünnepelhetne. Ez egy közjogi aktus, ami igen fontos, csak nem azért, amit a legtöbb politikus mond.

Magyarországon holnap országgyűlési választások lesznek, ami kétségtelenül nagyon sok mindent meghatároz a következő négy évre, sőt, azt kell mondanom, nem csak négy évre, lehet abból negyven vagy száznegyven is. És nem a pártpolitikára, hanem kifejezetten a magyar külpolitikára gondolok. Arra, ami jelenleg nehezen minősíthető.

Ma kényes témáról lesz szó, és ez nem egyéb, mint Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin kedves – vagy időnként kedvetlen – egészsége. Ami maximálisan a magánügye volna, ha történetesen most is valamelyik orosz szolgálat nyugalmazott főtisztjeként élné a moszkvai hétköznapjait, de így, hogy miatta táncol a bolygó a világháború szélén – bizony közügy.

(Kép: Projekt Media)

Nos, ma kivételesen nem az ukrajnai orosz megszállásról lesz szó, illetve egy kicsit igen – mindenképpen, lesz köze a történetnek ahhoz is. De egy régi ügyünk lezárását szeretném bemutatni a nagyérdeműnek, némi személyes érintettség okából. Hogy a végén kezdjem: lehet vaj a fejünkön, csak keveset sétáljunk vele a napon.

Tegnap volt pár pillanat, pár óra, úgy déltől estig, mikor úgy tűnt, enyhülhet valamelyest a lángban álló Ukrajna sorsa, aztán persze kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről – valami zajlik ugyan Kijev és Csernyihiv térségében, csak az nem igazán érthető, micsoda. Mindenesetre nem a „katonai tevékenységek radikális mérséklése”, amiről szó volt.

Ritka eset, hogy azzal kezdjem: egyértelműen jó hírrel szolgálhatok, de most ez a helyzet. Ne kiabáljuk el, nagyon ne, azonban úgy néz ki, Oroszország ukrajnai inváziója a végéhez közeledik, sőt, a mai, Isztambulban tartott tárgyalásokon már körvonalazódni is látszik egy törékeny béketerv. Olyan lesz az, mint a hímes tojás, úgy kell rá vigyázni, de egyelőre jobb nincs.

Hogy a végén kezdjem, ez az írás a teljesség minden igénye nélkül készül. Lehetetlen volna ugyanis a teljesség igényével megírni úgy, hogy el is olvassák. Zelenszkij elnök tegnap adott interjújáról van szó ugyanis, mely egyrészt nem kevesebb, mint harminchárom oldal terjedelmű, ha a teljes szövegét tekintjük, másrészt viszont betiltották a közlését az Oroszországi Föderáció területén, ami azért jelent valamit.

Szóba hoztam tegnap ezeken a hasábokon a legújabb orosz intézkedéseket a rubelelszámolású tranzakciók kapcsán, és mivel ez valóban érintheti a magyar gazdaságot is, vegyük elő még egyszer, kicsit alaposabban a témát. Mert nem csak annyiról szól a dal, miszerint Moszkva már csak rubelért árul gázt a barátságtalan országoknak (tehát nekünk is).

Most meg kell állnunk egy szóra az Ukrajnában zajló orosz megszállás ügyében, mert ugyan nem az aktuális harci cselekményekről fogok beszélni – azokhoz minden kommenthuszár jobban ért nálam, mármint a saját vélekedése szerint, kár, hogy rendre az történik, amit én feltételezek – de jó lenne, ha komolyan vennénk az eseményeket, ha még tükörbe akarunk nézni.